Marc O. Weaks: UBUL Forever – 1. részlet

Meggyes

Meggyes Csaba a sokadik kört futotta már. Bárhová fordult, mindenütt csak ártatlan tekintetekkel találkozott, melyek tulajdonosai mind egyemberként állították, hogy fogalmuk sincs semmiről.

Így aztán egy idő után feladta a teljesen értelmetlennek tűnő információszerzési próbálkozásokat, és bevetette az egyetlen hatásos módszert. Az egyetlent, amitől a főnöke általában falra mászott. Viszont ha kell, ő most majd szépen mászik mellette és addig nem tágít, amíg el nem mond végre valamit. Bármit.

Hogy akciója sikeres volt, azt nagyjából két órával később saját szemével láthatta, amikor a jó öreg tábornok – szokás szerint nagyon fontos ügyek körül járatva temérdek fogaskerekét – végre felbukkant a parkolóházban. És igen, ha csak egy pillanatra is, de égig szaladtak ráncos arcának szemöldökei, ahogy meglátta Meggyest kedvenc szolgálati autója mellett állni. Aztán persze gyorsan visszarendezte arcizmait, de ez a röpke pillanatig láttatott kis meglepődés arra elegendő volt, hogy megmelengesse a fiatal Meggyes őrnagy szívét.

Jó esélyekkel indult ez a beszélgetés: érdemes volt két órán át várni a rideg mélygarázsban, hiszen meg tudta lepni öreg pártfogóját, aki apja helyett apja volt, főnöke helyett főnöke: szóval minden és mindenki egy személyben, akinek úgy igazán főhetett a feje az ő dolgai miatt, s akihez ő mindenféle ügyes-bajos dolgával fordulhatott. Mármint ha sikerült becserkésznie és az öreg nem rázta le. Mert ebben a jóságos Szabics tábornok utolérhetetlen volt. Mindig csak annyit és akkor és ott elmondani, amennyit éppen kell.

Meggyes pedig ettől rendre kiakadt. Hiába tudta, hogy mindig mindennek oka van, hogy mindig mindenben az öregnek van igaza, akkor is bosszantotta. És ezen nem segített a sokévnyi tapasztalat. Egyszerűen ilyen volt. Talán ezért sem volt alkalmas arra hogy hagyományos egyenruhás szervnél dolgozzon. És nem mondhatja senki, hogy nem próbálta végig őket!

És most szerveződött valami, amiről nem tudta hogy micsoda, csak azt, hogy Szabics keze van a dologban. Egyszerűen érezte a hangjában, a mozdulataiban.

Csak épp nem mondott semmit sem.

Hát ebből lett elege. Ezért döntött úgy, hogy megtámasztja ezt a szolgálati dögöt és addig nem tágít, amíg Szabics végre el nem mondja, hogy mire készül. Mert amire Szabics készül, azt biztosan neki kell végrehajtania.

Így voltak ők ketten már évek óta.

a a a


Péntek

Horváth Péntek a szőnyegen ült. Körülötte tankönyvek, füzetek és két kipirult arcú kislány, akik apjuk mellett hasalva írtak, rajzoltak, dudorásztak és piszkálták egymást, miközben igyekeztek minél gyönyörűbb külalakkal megoldani egy halom matekpéldát. Nem volt könnyű dolguk, hiszen apjuk eltökélten próbált segíteni nekik. Akkor már nagyjából negyven perce vívott ádáz kűzdelmet a másodikos Panka házi feladatával. Hiába kérte a kislány, hogy mutassa meg, majd ő elmagyarázza. Na nem, mégcsak az kéne! Ezt apa jobban tudja!

Felesége már elfogadta, hogy jobb ha ilyenkor a lakás egy távoli pontján keres magának elfoglaltságot és meg sem próbál beleavatkozni a dolgokba. Hadd szokják a lányok, hogy az élet bizony tele van nehéz helyzetekkel. Csak azt nem tudta, mi lesz, amikor Panka majd felsős lesz. Mennyit fog drága férje akkor görcsölni a leckéken, amiket szerinte teljesen természetes, hogy ők nem érthetnek meg, hiszen másképp tanultak mindent, ráadásul olyan régen, hogy azt már ki sem merte számolni.

De Péntek nem adta fel. Mint rutinos rejtvényfejtő, addig csűrte-csavarta, forgatta és próbálkozott, amíg rá nem jött a megoldásra. Aztán már csak ahhoz kellett újabb fél óra, hogy elmagyarázza Pankának a dolgot. Aki igazi bölcs nyolcévesként ezt angyali türelemmel viselte, mert tudta, hogy apjának kell a sikerélmény. A kislány meg őszintén és mélységesen boldog volt, amiért ilyenkor apa csak az övé, mert még a lökött kis Hanna sem tud belekontárkodni az olyan komoly másodikos kérdésekbe, amiket ők ilyenkor megvitatnak egymással.

Apa számára pedig tényleg nem számított ilyenkor semmi és senki, csak a matekpélda és Panka. Felőle kaphatta már a századik sms-t Meggyestől, berreghetett már huszadszor a lenémított telefon.

Majd visszahivja. Igen, elégedetten és önbecsülésében megerősödve fogja visszahívni, mert nem volt annál nagyobb elismerés, mint amikor a legyőzött házi feladat után Panka megsimogatta nagy és erős apja borostás állát, és nyomott rá egy hatalmas puszit.

Ezek után mindig úgy érezte, hogy szembe tudna szállni a fél alvilággal, vagy akár Szabics és Meggyes legújabb agyament ötletével, amit hamarosan úgyis megtud, amint visszahívja Csabát.

Erre azonban nem került sor, mert mire jutalomsörét kibontotta az apró konyhában, ahol feleségétől is bezsebelte a jó munkáért járó csókot, csöngettek. És már nem kellett Meggyest visszahívnia, mert személyesen állt az ajtóban, hogy megkínáltassa magát egy sörrel, majd pedig részletesen elmesélje, amit néhány órával korábban Szabics tábornoktól megtudott.

a a a


Ancsa

Pásztor Ancsa manikűrösnél volt. Nagyon szerette ezt a lányt, aki remek ízléssel és nagyon finoman dolgozott. Kibeszéltek minden aktuális celebet, elemezték az új trendeket és analizálták az éppen szóbajöhető pasikat.

Ennél jobb kikapcsolódást el sem tudott képzelni magának.

Végighallgatta a lány szörnyülködését, amiért megint hagyta megsérülni a gyönyörű műkörmeit, és keményen ellenállt, amikor egy extrahosszú és szupernőcis darabot próbált rábeszélni. Merthát mégsem mesélhette el, hogy szolgálati fegyvere nagyon nehezen lenne kezelhető velük, és különben is a múlt héten közelharcot vívott két ukrán kábítószercsempésszel, akik nem voltak tekintettel a frissen felrakott műkörmeire.

De azért mert valakinek ilyen kihívásokkal teli munkája van, még lehet talpig nő, nem?! Hát dehogynem. Márcsak egy pasit kéne találnia, akinek ez bejön. Mert akik eddig voltak, amikor épp volt valaki egyáltalán, azokkal vagy az volt a baj, hogy nem voltak szakmabeliek, vagy az, hogy azok voltak. Pedig volt néhány alkalom, amikor azt hitte, hogy végre megtalálta az igazit, akivel működhet a dolog, de aztán rendre kudarcba fulladt mindegyik kapcsolata.

Talán még az a néhány őrült hét volt a legbíztatóbb, amit Csabával töltött. Igaz, hogy titokban kellett tartaniuk, mert kollégák lévén nem lett volna szerencsés nagy dobra verni románcukat, de végülis nem lett az egészből semmi. Amint vége lett a közös munkának, vége lett a kapcsolatuknak is. Pedig nagyon bírta a pasit. Nem volt teljesen normális, de legalább nem kellett előtte folyton magyarázkodnia, hogy már megint mért nem volt elérhető napokig és különben is mi ez a rengeteg sérülés rajta.

Eltöprengett azon, hogy mikor is látta őt utoljára. Összefutottak párszor a központban, de sosem álltak le beszélgetni vagy meginni valamit együtt. Aztán kétszer vagy háromszor hivatalosan is egymás mellé sodródtak, amikor összefésülték kettőjük csoportját valami zűrösebb melóban. Legutoljára épp akkor, amikor kikönyörögte a férfit egy félig már összedőlt épület romjai közül, ahol az még makacsul ragaszkodott ahhoz, hogy valamit eszméletlenül megkeres, megold, feltár vagy kiment. Vagy ezek mindegyikét. Még ha belepusztul is. Ő meg mindenki más.

De szerencsére neki volt annyi lélekjelenléte, hogy békésebben oldja meg a helyzetet. Már nem tudta pontosan mit és hogyan csinált, de arra határozottan és forrón emlékezett, hogy amikor az egésznek vége lett, Csaba felnyalábolta őt az üszkös romok közül, és … határozottan megszorította a kezét.

Be romantikus is volt…

Most meg itt villog a telefonja kijelzőjén, hogy hívja őt, és nem tudja felvenni mert épp szárad… de talán nem is baj ha látja, hogy nem ugrik azonnal, csak azért mert eszébe jutott valamiért rácsörögni.

a a a

Kátya

Fekete Kátya végre el tudott szabadulni néhány napra. Nem sok, mindössze egy hétvége, de manapság ennek is örülni kell.

Jó öreg járgánya már szinte magától is tudta az utat, nem nagyon kellett odafigyelnie. Beállt a belső sávba, és nyomta a gázt.

Nem őrült módon, csak annyira, amennyire ez jólesett a kocsinak is, meg neki is. Megtehette, hiszen bízhatott Gerzsonban, akivel már vagy tíz éve vigyáztak egymásra az ország közútjain: ismerte minden alkatrészét, minden kis sérülését. És Gerzson is jól ismerte gazdáját, sofőrjét, úrnőjét, akit hűségesen szolgált. Ilyenkor szinte egyek voltak, ahogy repesztettek Zalaegerszeg felé, ahol majd megpihen, hiszen vasárnap délutánig úgysem lesz dolga. Talán Marci majd megint átnézi, vacakol-e valami alkatrész valahol, és ha nem, akkor is szépen kicsinosítja. Hiszen tudja, hogy helyette vigyáz Kátyára.

Indexelt, aztán kihúzódott, hogy be tudjon sorolni a városközpont felé haladó sorba. Be akart még ugrani egy-két helyre, ahol gyorsan és pontosan azt tudja beszerezni, amire szüksége van.  Nem az otthoniaknak, mert nekik hoz Pestről amit akart, hanem már magának, hiszen úgyis megint az utolsó pillanatban fog visszaindulni, és már nem lesz ideje megállni útközben.

Amíg egy pirosnál dekkolt, beletúrt az anyósülésen várakozó csomagba. Nem vett ki semmit, csak végigtapogatta megvan-e minden.

Elmosolyodott, ahogy befordult a jólismert utcákba, s egyáltalán nem bánta, hogy már megint dugó van és alig halad a kocsisor. Beállt a kis üzletsor parkolójába és végigjárta a boltokat. Pontosan tudta mit akar venni, hol mit keres. Az eladók meg, ahol nem ismerték ott is azonnal látták, hogy helyi és nem turista – ezt megérzi az ember – ezért sehol sem kérdezték meg, hogy segítsenek-e.

Amikor az utolsó üzletben is végzett, és végre szatyrában lapult a semmihez sem hasonlítható, otthoni ízeket idéző méz és lekvár, vissza akart térni a kocsijához, bevágni mindent a csomagtartó mélyére, hogy majd pesti kis bérlakásában szedje elő újra, de a lábai mást akartak. Mire észrevette merre jár, már odaért. Csak állt a kereszteződésben, és nézte a forgalmat. Nem azt a képet, amiben épp akkor néhány autó várakozott a lámpánál, hanem egy korábbi film kimerevedő és lassan váltó kockái alkottak rideg montázst szemei előtt: egy csúcsforgalom, egy szirénázó autó, egy őrülten száguldó fehér sportkocsi, egy zöldre váltó lámpa, egy gyanútlanul meginduló kocsisor és egy csattanás. Aztán egy kórházi szoba, ahol napokig ült egy férfi ágya mellett.

Marci mellett.

Aki most is várja, de úgy tesz, mintha nem tenné. Mintha csak egyszerűen örülne, amikor végre megérkezik. Mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy ő amikor csak teheti, jön.

De másképp talán nem is bírnák. Ha örökké azok a hónapok jutnának eszükbe, ha örökké arra emlékeztetnék egymást, ami akkor éppen ebben a kereszteződésben történt.

Kátya erőt vett magán és hátat fordított a múltjának. Ahogy már tulajdonképpen megtette, amikor végre elfogadta és tudomásulvette, hogy folytatni legyen képes az életét. Most és itt örülni az itthonlétnek és Marcinak, aztán hétfőn a munkahelyén, ahol valami titokzatos új feladat miatt be kell mennie valamelyik fejeshez.

De ezzel most nem akart foglalkozni. Most boldog akart lenni, hogy utána ebből a két napból tudjon töltekezni a következő látogatásig.

a a a

és    Szabics

Négy fénykép hevert Szabics Mátyás asztalán: két férfié és két nőé. Négy arc, amik között most ide-oda kalandozott a tekintete.

Felemelte az egyik képet. Egy negyvenes, sármos fickó vigyorgott rajta: Meggyes Csaba. A már egyáltalán nem kölyök Kölyök, akit pályakezdése óta szemmel tart., aki pont olyan, amilyen ő szeretett volna lenni, csakhát sosem lett.

Középre tette a képet.

A másik férfi, egy nagyjából az őrnaggyal egykorú, lágyabb arcú, komolyabb pasas volt. Horváth Tamás, vagy ahogy a világon mindenki szólította, Péntek. Igen, egyszer megkérdezte tőle, hogy miért ez az idétlen becenév… de már akkor sem hitte, hogy igazat mondtak neki válaszképpen.

Péntek fotóját lerakta Meggyesé alá, aztán kézbe vette a kerekarcú szőke nő képét. Pásztor Ancsáét, akit Csaba fényezett neki egyszer, azért nézett utána, és választotta be végül a csapatba.  Mindenki komoly, megfontolt nőnek jellemezte, akinél csak érdeklődőtt felőle. És nagyon nőies nőnek. Amit így, pusztán a fénykép alapján nem is gondolt volna, hiszen Ancsa nem volt az a prototipikus nőideál. Azonban aki csak egyszeris találkozott vele, elfelejtette azt a kis túlsúlyt, amitől a nő nem tudott szabadulni, viszont fantasztikusan viselte. Csinosabb és nőiesebb volt, mint a sok átlátszó szupermodell. Rejtély, min múlt ez. De igazából mindegy is.

Letette a fotót Pénteké mellé, és felvette a negyedik képet.

A fiatal nő rövid, vörös hajával igazán üde jelenség volt. Meg sem látszott rajta, hogy nagyjából olyan szakmai tapasztalat és képzettség áll mögötte, mint Meggyes mögött állt amikor ennyi idős volt. Jó választás volt a vidéki lányt átkérni a fővárosba az ottani balhé után és itt bedobni a mélyvízbe, hadd tökéletesítse tudását, építgesse a szakmai kapcsolatait.

Fekete Kátya fotóját Péntek másik oldalára helyezte, így a három kép szinte támasztotta és körülölelte a negyediket, amelyik most egyszerre állt a középpontban és némileg a többiek fölött.

Jól néztek ki együtt.

Már csak össze kellett hozni őket, és csapattá kovácsolni.

Meg elfogadtatni mindezt odafent, aztán összerakni és megvalósítani a fedőszervet, aminek vezetésére már bepalizta azt az áldott jó embert.

Újbudai Logisztikai Központ.

Vagyis UBUL. Vagy ha nagyon álcázni akarják majd, hogy egy fedett tevékenységet folytató gyorsreagálású kis csoport működik a tizenegyedik kerületben, akkor majd becézgetik is: Ubulka. Mint valami kismacska vagy kölyökkutya. Lehet, hogy így nevezi el az egyik szőrgombócot Mirci napokban várható új almából. Igen. Egy talpraesett kis kandúrt, amelyik pimasz, okos és gyönyörű.

Persze csak az álca miatt.

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 6.4/10 (21 votes cast)
10 hozzászólás Szólj hozzá
  1. Kíváncsivá tett a részlet. A gépelési hibákat nem részletezem, a tartalomra koncentrálva: érdekes, izgalmas történetté kerekedhet. Szívesen elolvasnám a szinapszist is!

  2. A részlet üdítően hatott a mesék és nem túlzottan megnyerő sci-fi regények után. Bár ötször kezdődött el a történet, ami pont néggyel több a kelleténél, mégis nyitva maradt az érdeklődésem. Némi nyelvi pallérozottság nem ártana az írásnak, de az ordító rémségektől megkímélt a szerző. Ezzel együtt szóvá tenném azt a huszonnégy egymásután következő szót, amelyben ötször olvastam a “volt”-ot. (“Mert akik eddig voltak, amikor épp volt valaki egyáltalán, azokkal vagy az volt a baj, hogy nem voltak szakmabeliek, vagy az, hogy azok voltak.”) Ez kicsit sok. Ezzel együtt, elolvasom a folytatást, ha kikerül.
    Sok sikert a szerzőnek!

  3. HŰHA!

    Le kalappal, ez a részlet most aztán megfogott! Rég nem olvastam végig részletet ilyen feszült figyelemmel! Rettentőre kíváncsi lettem, nagyon érdekesnek ígérkezik mindaz, amit megtudtam ebből a részletből!! Szívesen végigolvasnám, NAGYON kíváncsi lettem, hogy mi fog ebből kisülni!!
    Remélem, egyszer majd elolvashatom A-tól Z-ig! 😀 További sok sikert!

  4. Ismét több dologban csatlakoznom kell Demeter Attillához. Valóban a frissesség volt az egyik érzet, ami belém költözött olvasás közben. Ez a zsáner hiánycikk volt az eddigi kínálatban. Kellemes, figyelmet felkeltő olvasmány,benne van az író ígérete, hogy jól fogok szórakozni.
    Nekem is soknak és feleslegesnek tűnt mind az öt főhőst rögtön az elején külön-külön bemutatni. Én is a több szálon futtatás híve vagyok, de ez már több, mint elég. Főleg, hogy itt nem is több szálról van szó, hanem egy szál több szereplőjéről.
    Nem tudom pontosan meghatározni, miért, de kissé zavar, hogy az összes főhős olyan “jófej”. Talán túl steril ez így, túl ideális. Kíváncsi vagyok, a továbbiakban miként fog ez működni.
    Ami még rontotta valamelyest az élvezeti értéket számomra, a ” kedélyeskedő”, túl laza hangnem. Nem érezni benne az élt, a feszültséget, ami egy ilyen akciókriminél szerintem feltétlenül szükséges.
    Arra nagyon kíváncsi vagyok, hogy sikerül ezt az amerikai műfajt magyar környezetben üzemeltetni.
    A kikerüléshez gratulálok, érdeklődve várom a folytatást.

  5. Kedves Marc O.!

    Jó stílusban írsz, laza, könnyed, olvastatja magát. Tetszett a szereplők bemutatása, sokszor csillan meg benne a kicsit fanyar humor. Különösen találó Péntek harca a matekleckével. 🙂
    Szívesen olvasnám már, hogy mi lesz UBUL-lal (pardon, Ubulka) és egyáltalán mi is ez az UBUL. Várom a folytatást!

  6. Kedves Szerző!
    Írásod nagy előnye a közvetlen, laza hang, ami azonnal megfogja az olvasót. Engem is megnyert, bár magamban dorgáltalak a címben szereplő “forever” miatt; kell egy magyar szereplős, magyar helyszínen játszódó történetnek ilyen globalizáció-simulékony fogás? Egyébként a cím eltalált, megadja az alaphangulatot.
    Végigolvasva a részletet vegyes érzéseim maradtak. Az öt szereplő azonnali felvonultatása rossz indításnak tűnik, egy akciókrimihez lőporszagú kezdés illik, de mivel rövidek a snittek, adnak némi információt, és a szereplőket megtöltik élettel, elmegy. Nem szeretek lovagolni a sablonosságon, mert minden régi ötletet meg lehet újszerűen írni, ám a kifestett cicababa és a sármos szívtipró se veled se nélküled toposza elég lerágott csont, ezt persze előnnyé is kovácsolhatod, ha eléred vele, hogy ne papírfigurák lövöldözzenek a regényed lapjain.
    Látok a részletben ígéretet, leginkább az írói hangot, azzal együtt, hogy a titokzatosnak beállított tábornok egyelőre nem sikerült túl titokzatosra; és legalább ő hozhatna némi feszültséget a laza mondatok közé. /aggódhatna kicsit az UBUL sikerén, félthetné kedvenc embereit legalább egy hangyányit/
    A nyelvtanról, stilisztikáról nem írok, úgy látom az idén nem annyira mérvadó ez a rész, de megjegyzem, a körülményes mondatokon, rossz szórenden, vesszőhibákon fennakadtam. Mindez javítható, és ha a történet sem ragad bele a felszínes szórakoztatásba – amire láttam jeleket, kedvelni fogom.

  7. Kedves Marc O!
    Szerintem is a regény valójában a Szabics résznél kezdődik el. Az előtte levő karakter bemutatások tulajdonképpen nem sok lényeges információt tartalmaznak, és egy-két mondatban simán össze lehet foglalni.(pl. Ancsa: szingli lány, aki veri az ukrán csempészeket, a manikűrösnél celebekről pletykál, és az ex Csabáról töpreng. Csaba: a tábornok több egyenruhás szervet is megjárt pótfia, akivel kommunikációs problémái vannak stb.)

    Csatlakozom azokhoz, akik szerint nem túl jó ez a kezdés, de azért át lehet rajta könnyedén jutni, és ígéretesnek tűnik. Remélem izgalmas történet lesz.

  8. Kedves Marc O.!

    Először is gratulálok a kikerüléshez!
    Tetszett a részleted, felkeltette az érdeklődésem. Annak ellenére, hogy a mostanában divatos krimi-dömpingtől kifejezetten borsódzik a hátam. De ez a tv csatornák hibája és nem a könyveké.
    A stílusod megnyert magának, még a sok létige sem zavart, valahogy beleillett, stíluselemnek éreztem. Bár volt egy bekezdés Ancsa részletében, ahol gyéríteni lehetne rajta.
    A történetből – egyelőre – nem sok mindent tudtunk meg, de látom az ígéretet, hogy valami izgalmasat kapunk cserébe az időhúzásért.
    További sok sikert, és várom a folytatást!

  9. Krimi és kémtörténet rajongó vagyok, így ezt a részletet nekem szólónak éreztem. Tetszenek a különböző karakterek, a külön-külön történő bemutatásuk. Kicsit olyan filmsorozatos. Kíváncsi vagyok, mi lesz a feladatuk! 😀
    Gratulálok! 😀

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük