[button link=”http://aranymosas.konyvmolykepzo.hu/regenyek/vampirhoroszkop” newwindow=”yes”] Ajánló[/button]
[button link=”http://aranymosas.konyvmolykepzo.hu/lola-franck-vampirhoroszkop-1-resz-1636.html” newwindow=”yes”] 1. rész[/button]
Aznap be sem ment az iskolába; egész nap a szobájába zárkózott, s kikiabált a csukott ajtón át, hogy beteg. Délután nagy lopva a tükörbe mert nézni. Semmi különöset nem tapasztalt, de ez nem nyugtatta meg. Az íróasztalra pislogott, amelynek fiókjában a karácsonyra kapott Sony fényképezőgépet tartogatta. Azon a hajnalon rángatta elő, és az akkuban még volt annyi áram, hogy három-négy felvételt tudott készíteni saját magáról. Nem is értette, honnét merítette a lélekjelenlétet, de több alkalommal a saját arca elé tartotta és vakuval elsütötte a gépet. A fotókat, amelyek ekkor készültek, egyelőre nem merte letölteni a számítógépre. De még csak megnézni sem merte.
Telefonon háromszor keresték, az első szünet időpontjában valamikor Bobbie, aki hangjában érezhető aggodalommal érdeklődött, meglátogathatja-e, és ő nemet mondott, azzal a biztatással, hogy semmi különösebb baja nincs, másnap úgyis megy suliba, mindenképp látják egymást, de ma még pihennie kell. A második telefon déltájban érkezett, Davenport edzőtől, akinek nagyjából ugyanezt mondta: ma még pihen, de a holnap délutáni edzésen ott lesz.
A harmadik természetesen Red volt, és persze Red szót sem hitt a rosszullétből, sem abból, hogy majd másnap beszélni fognak.
– Nem másnap – kötötte az ebet a karóhoz. – Hanem most.
– Jó – felelte ő elgyötörten. – Beszéljünk most.
– Hol a lé?
– Nincs meg – válaszolta elszántan. – Nem akarok köntörfalazni, de nincs meg, baszki. Egyszerűen nincs meg.
Egy darabig csak a másik lélegzetvételét hallotta.
– Jó, de miért nincs meg?
– Azért – gyónta –, mert elbasztam.
– Ez elég egyenes válasz. – Red most még tovább hallgatott, és amikor újra megszólalt, világosan érezni lehetett rajta, hogy azért ő is be van szarva. – Egyenes válasz, csak akkor azt mondd meg, én mit mondjak Blackwelléknek.
– Az igazat – vágta rá. – Tudják, hogy én basztam el a pénzt, ember. Tudják, hogy amit kellett, azt leadtad, én meg túladtam rajta, és most se pénz, se anyag. Nem tagadom le. Vállalom a felelősséget. Nyugodtan megmondhatod nekik, hogy én vagyok a hibás, és hajlandó vagyok ezért… vállalni a felelősséget.
– Ők csak egyféle felelősségvállalást fogadnak el, ember – sistergett Red hangja. – Azt, ha megadod nekik, amivel tartozol.
– Hát, pedig most nincs pénzem. – Arca rángott. – Figyelj, Reddy, le kell tennem. Ha megadod a számot, felhívom őket én.
– Nem, ember – mondta Red. – Ők fognak keresni téged.
A telefon kicsúszott izzadságtól sikamlós ujjai közül.
Anyja már rég nem volt otthon, és délután hat előtt nem is volt várható. Kisurrant a szobájából, a fürdőszobába ment és kinyitotta a gyógyszeres szekrényt. Jó néhány fajta tabletta, kenőcs és kapszula sorakozott ott katonás rendben, de őt csak egy érdekelte: a Quaalude. Lecsavarta a kupakot, kirázott egy tablettát. Méricskélte a tenyerén, és elgondolkodott. A fele is megteszi. Kettétörte, visszaosont a szobába, a fél tablettát a matraca alá rejtette, míg a másik felét bevette egy pohár vízzel.
Megvárta, míg a hatás – ólmos zsibbadtság formájában – jelentkezett, azután kivette az akkut a töltőből, becsúsztatta a fényképezőgépbe, és bekapcsolta a masinát, hogy megnézze a felvételeket, amiket az éjjel csinált.
Összesen öt felvétel volt a gép kártyáján. Rákattintott az elsőre – de semmit sem látott, csak a falat, előtte a szekrény egy részével és a nyitott szekrényajtó belső felére akasztott baseballkesztyűvel. Nyelt egyet, és a következő képre kattintott. Ugyanaz. A harmadik is ugyanaz. A negyedik is, az ötödik is.
Világosan emlékezett rá, hogy tegnap az arca elé tartotta a gépet, és még grimaszolt is közben, mialatt ötször megnyomta.
Megrázta a fejét, mint aki végképp nem ért semmit. Kikapcsolta a képnéző funkciót, ismét az arca elé tartotta a gépet és vakuzott, kétszer, háromszor, négyszer.
Megnézte.
Minden alkalommal ott volt a felvételen. Nyúzott fiúarc, olyan fiú arca, aki nem aludt sokat az éjjel. Szőke tüskehaja égnek állt, szeme alatt mély karikák éktelenkedtek, orra mellett két egyenes vonal futott le, mélyen a szája sarka alá, és állán, haloványan bár, de borosta serkedt. A művi nyugalom eközben szétáradt az ereiben, de úgy érezte, ez jót tesz, ettől higgadtabban tud gondolkodni.
A telefon megint megszólalt. A kijelzőn az állt, hogy a szám ismeretlen, de bármibe lefogadta volna, hogy Blackwell vagy valamelyik haverja keresi.
– Halló – szólt bele. Azt hitte, hangja vidáman és határozottan cseng, valójában azonban szánalmas, rekedt sutyorgás lett belőle.
***
– Ki találta meg? – kérdezte Fontana.
A KFC-ben ültek, alkalmasint abban, ahonnét a tegnap este meggyilkolt egyetemi hallgató is rendszeresen rendelt Sanders ezredes fűszerezett szárnyasából.
– A haverjai – válaszolta Ryordan, és megmerítette a két ujja közé fogott csirkedarabot a ketchupban. – Az évfolyamtársai.
– Mit hallgatott?
– Tanárnak készült – vont vállat Ryordan. – Történelemtanárnak. Az apját korán elvesztette, nos, és a mutterja sem volt az édesanyák gyöngye, így nem is gondolhatott a fizetős felsőoktatásra. Beállt katonának, leszolgálta az idejét és kihasználta azt a szövetségi törvényt, amelynek értelmében bizonyos szolgálati időn túl az Egyesült Államok valamennyi katonája jogosult ingyenes felsőoktatásra.
– Hol szolgált?
– A lakótársai szerint fél évet volt Afganisztánban. Előtte meg kétszer ennyit Irakban. – Ryordan lehántotta a szívószálról a védőfóliát, és beledöfte a kóláspohara műanyag tetejébe, miközben társa adagjával szemezett. – Figyelj csak, Mickey – mondta. – Nem kell neked az sültkrumpli. Majd nekem gondom lesz rá.
Fontanát tegnap óta cserben hagyta az étvágya, és ez dühítette. Mérhetetlen becsvágy munkált benne, és semmivel nem büntethették jobban, mint azzal, hogy elvették tőle kedvenc játékát, a munkáját.
Ingerült kézmozdulatot tett. – Vigyed.
Ryordan magába tömött egy csokorral a sültkrumpliból. – A másik két srác buliba ment aznap éjjel, megünnepelni az utolsó vizsgákat – csámcsogta. – Állításuk szerint, amit más tanúk is megerősítettek, Roth azért nem tartott velük, mert fájt a torka. Reggel nyolc felé értek haza, és ott találták a gyereket. Sokkos állapotban van mind a kettő, de azért ki tudták hallgatni őket.
Fontana elbiggyesztette a száját. – Afganisztán, Irak – mondta. – Lehet, hogy oda vezetnek a szálak. A frontszolgálatosok között mindig akad mindenféle őrült. Annak kell utánanézni, kik azok, akikkel együtt szolgált, de azóta szintén leszereltek, és itt vannak a városban. Nem kizárt, hogy volt köztük valamilyen konfliktus. Összevesztek egy nőstény tevén, érted.
– Nem kizárt – ismerte el Ryordan. – Emlékszel arra a tegnapi nőre?
– Milyen nőre?
– Aki gyilkosságot jött bejelenteni, miközben McAubrey pofáját lengette a szél.
– Nem emlékszem.
– Az az áldozat is huszonéves, és szintén fejbe lőtték.
– Na és mire akarsz kilyukadni? – kérdezte Fontana, miközben végigmért egy, az asztaluk mellett elhaladó csinos szőkét.
– Majd megtudod.
– Tényleg? Miért nem most?
– Mert nem akarom kétszer elmondani.
– Kinek akarod még elmondani?
– Schuster egy óra múlva vár minket – jelentette ki Ryordan.
Mickey Fontana álla leesett. – Minket? – ismételte. – Úgy érted, hogy engem is?
– Persze.
– De hát engem felfüggesztettek. Nem vehetek részt a…
– A nyomozásban valóban nem vehetsz részt. De hol van olyan előírás, hogy nem beszélhetsz a rendőrfőnökkel?
– Bob Franklint meg fogja ütni a guta.
– Nem hinném. Ő is ott lesz.
– Te intézted el, hogy meghallgasson? – kérdezte Fontana.
– Nem. Én már két hónapja be akarok jutni Schusterhez. Most jött el az ideje.
– Akkor lehet, hogy engem nem is látnak szívesen.
– Az le van szarva, akkor is velem jössz.
– Jut eszembe – mondta Fontana –, kösz a tegnapiért.
– Igazán nincs mit – rázta a fejét Ryordan. – Figyelj csak, kell neked egyáltalán az a kóla?
***
Rekkenő volt a hőség az előző napon, hétfőn, ebédidő tájt, amikor megjelentek Bob Franklin irodájában, ráadásul a légkondicionáló is épp ezt a pillanatot választotta, hogy bemondja az unalmast, és Fontana, aki ki nem állhatta a meleget, azt se tudta, jobbra dőljön vagy balra; de Ryordan is fojtogatónak érezte a légkört. Soha életében nem állhatta a hivatalt általában és a rendőrfőnökét különösen; elképzelni sem tudta, hogyan adhatják magukat egyébként értelmes emberek arra, hogy nap mint nap bejárjanak egy ilyen helyre. A hangulatot cseppet sem javította, amikor Bob Franklin fénylő, fekete képén komor arckifejezéssel, leszegett, busa fejének kurta mozdulataival a belső elhárítás emberei felé bökött, és röviden bemutatta őket. Senki nem fogott kezet senkivel. A kérdezősködésben egy ötvenes, szőke pasas járt élen, akinek olyan keskeny volt a feje, akár a penge. Szürke szemében mintha felhős égbolt komorlott volna. Ryordannek volt egy olyan érzése, mintha találkoztak volna egymással, de ez nagyon régen történhetett.
Egyáltalán nem úgy festett az egész, mint ahogyan egy fegyverhasználatot követő rutin vizsgálat szokott. Nem telt sok időbe, és az amúgy is temperamentumos Mickey Fontana elveszítette a türelmét.
– Hányszor kell még elmondjam, a szentségit neki – emelte fel a hangját –, hogy fegyvernek látszó tárgy volt az ipsénél, amivel nekünk jött?
– Mr. Michael Booker ügyvédjének állítása szerint – mondta a pengefejű ember – semmi nem volt ügyfele kezében, azonkívül senkinek se ment neki, ellenkezőleg, a hátsó felén ült, két kézzel maga mögött a földre támaszkodott, és épp engedelmeskedni akart a maguk felszólításának, amikor maga elsütötte a fegyvert.
– Csakhogy nem így történt – szólt közbe Ryordan.
Bob Franklin épp bele akart inni abba a tonikba, amit a folyosón álló automatából szerzett. Most elfintorodott, és megcsóválta a fejét. – Akkor beszélj, Tommy, amikor kérdeznek – utasította rendre.
– Nem, nincs semmi baj – mondta a pengefejű, és szürke tekintete Ryordanre vándorolt. – Magam is kérdezni akartam, noha őszintén szólva nem nagyon kétlem, hogy a válasz alá fogja támasztani a társa vallomását. Ha Mr. Fontana szerint a hold eidami sajtból van, maga alighanem azt is helyeselné, nem, Mr. Ryordan?
– Fontana egy seggfej, és nem ért a sajtokhoz – válaszolta Ryordan.
– A holdról nem is beszélve – tódította Fontana.
– Legfeljebb megugatod.
Bill Franklin a homlokát fogta, bal kézzel pedig az asztallapra csapott.
– Jó lenne, ha abbahagynátok a szellemeskedést – mondta –, mert ha nem tudnátok, nagy bajban vagytok.
– Nem mondod – szólt Ryordan. – Booker egy igazi, tetű szarkeverő. Tizennégy évesen a saját anyját futtatta, ez volt a kezdet. Rob Blackwell terítőjeként dolgozott, de annyira genny alak, hogy már onnan is kifelé állt a rúdja.
– Ki a nyavalya az a Rob Blackwell? – kérdezte a pengefejű, de úgy látszott, a válasz nem igazán érdekli.
– Egy Interpol nevű becsületsüllyesztője van a vigalmi negyedben, és ő nyomatja a legtöbb diszkódrogot a kerületben – szúrta közbe Bob Franklin.
– Gimnáziumok, főiskolák, egyetemek, kollégiumok – sorolta Fontana. – Szülők, pedagógusok, szociális munkások: mind imádják a csávót. Az ilyenre mondják, hogy a társadalom hasznos tagja. Ja igen. – Közelebb hajolt a kihallgatókhoz. – Nem tőlem tudják, de zsaru is van, aki szabadjegyet kapott az Interpolba, és Rob Blackwelltől kap második fizetést. Nagyobbat, mint amekkorát a város folyósít. Ami ugyan nem valami nagy mutatvány, de azért mégis…
– Tudja a nevét is?
– Előbb ennék eleven csótányt, mint hogy magukkal közöljem, fiúk. Amit viszont nem árt tudniuk, az az, hogy Booker mostanság teríteni kezdte az angyalport a környéken.
– Van fogalmuk arról, mennyit dolgoztunk azért, hogy a kemény drog úgy-ahogy eltűnjön az utcáról? – kérdezte Ryordan szemrehányóan. – Nagyjából mindenki egyetértett azzal, hogy semmi szükség az ilyesmire, még a bűnözők egy része is, de hát a Késes becsavarodott. Ezért a húzásáért harmadjára fogják elítélni, és ideje is, hogy bedeszkázzák neki az eget.
– Csakhogy nem azért vagyunk itt, hogy Mr. Bookerről meg a volt munkaadójáról beszéljünk – vágott közbe a pengefejű. – Különösen, hogy se kés, se drog nem volt nála, amikor megsebesült. Elmondaná, Mr. Fontana, miért lőtt kétszer is? Ügyvédje állítása szerint teljesen ártalmatlan, számos betegségben szenvedő, legfeljebb ötven kilós, vézna emberkéről van szó, aki semmilyen formában nem jelenthetett fenyegetést két megtermett, ereje teljében lévő, száz kiló feletti, fegyveres nyomozóra.
Fontana uralkodni próbált magán. – Nézze – mondta, és nagy lélegzetet vett. – Ezek a dolgok nagyon gyorsan történnek. Néha még annak is nehéz rekonstruálni a történteket, aki cselekvő résztvevőként volt jelen. A sikátorban sötét volt, félhomály, ráadásul az eső is rázendített. Booker menekülés közben csúszott el és próbált talpra kecmeregni, de egyáltalán nem azért, hogy nekünk megadja magát, legalábbis még mindig azt üvöltözte, hogy „kapjátok be, mocskok”; ez jobbára nem azt jelenti, hogy valaki együtt kíván működni; vagy maguk szerint igen? Remélem, a vérvétel kimutatja, hogy totál tele volt nyomva angyalporral. Bal kezében megcsillant valami, a felszólítás ellenére sem dobta el, és közismert, Booker hogyan bánik a késsel, még távoli célpont esetén is. Lehet, hogy ötven kiló a rohadék, de körülbelül annyira ártalmatlan, mint egy frissen billogozott csörgőkígyó.
– Rendben van. Hol a kés?
– Kerestük mi is. Van a közelben egy csatornanyílás, nyilván abba pottyantotta bele.
Most a bizottság másik tagja, egy apró, kopasz, csokornyakkendőt viselő ember szólalt meg.
– Miért lőtt kétszer, Mr. Fontana? Ez volt a kérdés.
És felmutatta a két ujját, mint egy V betűt.
– Épp erre akartam rátérni – válaszolta a kérdezett. – Nem tudok konkrét választ adni arra, miért kétszer húztam meg a ravaszt. Csak azt tudom, hogy a kezére és a lábára céloztam, részint, hogy megakadályozzam a késelésben, részint, hogy megakadályozzam a menekülésben. Minden a könyv szerint történt. Soha még a belső elhárítással nem volt dolgom. Nem is értem, miért szálltak most rám.
– Még mindig Cyrus Lowell védi Bookert? – kérdezte Ryordan.
– Még mindig – mondta Bob Franklin –, bár számotokra ez édesmindegy.
– Lehet, hogy hamarosan ügyvédet fog váltani. Cyrus Lowell ellen több okból is eljárás folyik. A legetikátlanabb gazember, aki valaha is ügyvédkedett egész New York Cityben – meredt rá Ryordan.
– A második legetikátlanabb gazember – javította ki Fontana. – A pálmát egyelőre Rob Blackwell ügyvédje, Walter Hall viszi. Ahhoz képest a pestispatkány perzsamacska.
– Walter Hall jogilag tiszta. Lowellnek viszont jó esélye van arra, hogy felfüggesszék az engedélyét.
– Tiszta szégyen – vetette oda Fontana megvetően.
A pengefejű ember láthatóan eltökélte, hogy nem engedi mellékvágányra siklani a beszélgetést.
– Ez az eljárás nem Cyrus Lowell vagy Walter Hall ellen folyik – közölte vészjóslón. – Tudom, mi az állomány véleménye általában az ügyvédekről, de…
– Bármikor hajlandó vagyok eskü alatt vallani, hogy az én megítélésem szerint is közvetlen életveszély fenyegetése indokolta Fontana nyomozó fegyverhasználatát – meredt rá Ryordan. – Én sem cselekedtem volna másként a helyében.
A bizottság tagjai összenéztek.
– Ennek így nem sok értelme – állapította meg a pengefejű. – Fontana nyomozó, kérem, adja át a jelvényét és a szolgálati fegyverét. További intézkedésig felmentem a szolgálat alól.
– Micsoda?
– Erről természetesen még a nap folyamán írásbeli értesítést kap.
Fontana felállt, az asztal felé tornyosult.
– Megmondom, mit csináljanak az írásbeli értesítésükkel – mennydörögte. – Elmúltak azok az idők, amikor a maguk fajtája lényegében azt művelt, amit akart, és élt is ezzel a lehetőséggel, mert hoznia kellett a statisztikát, bassza meg! Legközelebb én is az ügyvédem társaságában jelenek meg, és hogy az nem Cyrus Lowell szintje lesz, arra mérget vehet.
– Oké – csitította Ryordan, és az ajtó felé tuszkolta. – Dugulj már el.
– Ez a legjobb tanács, amit a spanodnak adhatsz! – bömbölte utánuk Bob Franklin.