Littlewood: Cirrus a Tűzfalon – 1. részlet

1. fejezet
Kezdet

Cirrus születése nem számított nagy eseménynek. A vírusok könnyen és gyorsan szaporodnak, többek között ez teszi őket vírussá. Igaz, jellemző rájuk a levakarhatatlan csatlakozást szolgáló horgonykéz és a gonosz mosoly is, de a lényeg a sokasodás. Amelyik vírus nem terjed rendesen, azt azonnal konyhai szolgálatra osztják be, még mielőtt annyit mondhatna, telepítés. Az igazán súlyos esetek szobájának ajtajára pedig cetlit ragasztanak, amin az áll, rémisztő, piros betűkkel, hogy vigyázat, nem fertőző.
Ennél kínosabb helyzetbe egy vírus nem is kerülhet. A nem fertőzés még a karanténnál is nagyobb szégyen, pedig az utóbbit úgy emlegetik, nem ok nélkül, mint a törlés előszobáját. És ezzel együtt is. Mert mit ér egy vírus, ha nem tudja kivenni a részét a Viráguralmi Vadműveletből? Nem sokat. Az ilyen súlyos, éjjel-nappali készültséggel járó háborús időkben pedig egészen keveset. Mondjuk ki, kevesebbet, mint egy táskaírógép, és kevesebbet, mint egy nyolccolos flopi. A nem fertőző vírus egyenesen olyan, ahogy az ősi, webegyes-kori mondás tartja, mint a hideg melegszendvics. Haszontalan egy hódításra termett, győzelemre kódolt nép szemében.
A jelmondatuk is maga a harciasság. Az a csengés! Az a bongás! Az a vitéz kezdőbetű, ami vidít, vadít és vezérel!
Virulencia!
Ami valami olyasmit jelent, hogy hajrá, meg hogy előre, meg hogy taroljunk le mindent, ami látótávolságba kerül, lehetőleg úgy, hogy soha többet ne legyen javítható. Léteznek persze kisebb jelentőségű jelszavak is, mint például a Túlvezérlés Háromra, vagy a Blokkolás Utánam, de azokat inkább olyan esetekben alkalmazzák, amikor reménytelenre fordul a helyzet a csatában. Abban a csatában, amiben valamennyi vírusnak kötelessége részt venni, attól a pillanattól kezdve, hogy kinyitotta a szemét a világra, egészen a mindent elsöprő győzelemig. A minden ebben az esetben szó szerint értendő, kiterjed az ismert világ minden árammal működő szeletére, tehát tennivaló akad bőven.
A napon, amikor Cirrus született, különösen ádáz harc dúlt a Tűzfalon. A vírusirtók felrúgták a hétvégi tűzfalszünetet, és a legnagyobb titokban újabb verzióra frissítettek. A vírusokra nézve ez a gyalázatos árulás rengeteg, előre nem látható áldozattal járt. Apró felvillanások jelezték csupán, ahogy a csapatok megpróbálnak áthatolni a lángoló akadályon, majd hősies önfeláldozással a tűz martalékává válnak. A helyzet reménytelennek tűnt. Az adatforgalom akadozott, a félvezetők félig sem vezettek, és a vírus-csapatokat vezénylő parancsnok döntő lépésre szánta el magát.
– Vi-vi-vi… – szipogta, de nem bírta befejezni. A Nagy Szerver három napja lefagyott, és a vírusok a szokatlan hidegben csúnyán megfáztak. De nem volt ok aggodalomra, a még talpon lévő vírusezredek így is pontosan tudták, mire gondol. Egy vírus sosem ejtene ki olyat a száján, hogy visszavonulás, hiába kezdődik ígéretesen a szó. Virulencia, ordították lelkesen, és megrohamozták a kíméletlen falat.
– Ci-ci-cirrus! – tüsszentette ugyanekkor Cirrus édesanyja, biztonságos távolban a harcoktól, egy védett elektroncsőben, ahol éppen elsőszülött gyermekének adott életet. Ő is meg volt fázva.
– Azt kérdeztem, Virolett drágám, hogyan szeretnéd elnevezni a kicsit – ismételte meg kedvesen Viri néni, a bába, aki hosszú élete során kis vírusok százezer-billiárdjait segítette a világra.
– Ci-ci-cirrus! – erősítette meg Virolett, és egy bocsánatkérő pillantás kíséretében megtörölte az orrát.
– De szívem, te is tudod, hogy a vírusok neve nem kezdődhet akárhogy. Csakis olyan betűvel, ami vidít, vadít és vezérel. Vegységben a verő, ahogy a Fővirológus szokta volt mondani. Nos?
– Hapci! – válaszolta udvariasan Virolett, de csak félig hallotta, mit magyaráz a bába. Minden szabad memóriáját lekötötte a gyönyörködés. Még sose látott ilyen szépet, mint ez a kis vírus a karjaiban. Jobban belegondolva tényleg olyan, mint egy vidám, bodor kis felhő. Felhőmaszatocska. Tisztára Cirrus, csak éppen horgonykezekkel.
– Gondolkodj, drágám. Annyi szép fiúnév kezdődik vével. Virtor, Viadukt, Vadalbert…
– Cirrus – jelentette ki határozottan Virolett, ezúttal tüsszentés nélkül. Ahogy kimondta, a víruska kinyitotta a szemét, és kijelezte élete első hibaüzenetét. Ösztönösen, minden előképzettség nélkül. Igaz, csak annyit, hogy az állomány nem található, mellőzve az ilyenkor szokásos, végleges törlésre és helyreállíthatatlan károkra vonatkozó ijesztgetéseket, de akkor is. Ez nagyon jó jelnek tűnt.
– Látja, Viri néni? Máris egy kis zseni. Igazán megérdemel egy különleges nevet. Annyira illik rá.
– Nem is tudom, drágám. Csak az Informatikus tudná megmondani, hová vezet ez a szabadosság – sóhajtotta Viri néni, és elgondolkodva szemügyre vette a kis vírust. Tényleg látott benne valami felhőszerűt. Azt nem tudta eldönteni, hogy egy tisztességes vírus esetében ez jót jelent vagy rosszat, de nyugtalanította a dolog. A többi kis vírus, az a százezer-billiárd mínusz egy, akivel eddig dolga akadt, nem emlékeztetett szélfútta kis felhőre. Nem fodrozódott és nem bongyorodott, a zavarba ejtő hullámzásról a homloka táján nem is beszélve. Viri néni pislogott párat, hogy kitisztuljon a látása. És minden egyes pislantás után másnak látta a kicsit. Mintha az nem tudna megállapodni, melyik formát is szeresse legjobban.
– Cirrus, Cirruskám – becézgette az anyja, és ahányszor csak kimondta, egyre biztosabb lett a dolgában.
– Azért még ne éld bele magad, drágám. Tudod, hátra van a regisztrálás. Az első gyerekének mindenki nagy feneket kerít, de meglásd, ha túlleszel az ezrediken, se rendszeridőd, se tárkapacitásod nem lesz ilyen nagyzoló neveket kitalálni. Cirrus! Még jó, hogy nem egyenesen… na, mi is… itt van a nyelvem hegyén. A túláram üssön belém, egy név sem jut eszembe, ami ne a vitéz kezdőbetűvel kezdődne. Ja, mert olyan nincs is. Hát, persze, hogy nincs. Úgy látszik, öregszem.
– Cirrus – suttogta ábrándosan Virolett, és megsimogatta a folyton változó formájú fejecskét.

2. fejezet
Regiszter

– Hapci! – mondta az egyenruhás vírus a pult mögött. De az is lehet, hogy kérdezte. Sőt, az sem kizárt, hogy felszólításnak szánta. A hangerőből kiindulva semmiképpen.
A Nagy Szerver még mindig le volt fagyva. Hiába indították újra, hiába állványozták fel a megrogyott merevlemezt, a hőmérséklet olyan mélyre zuhant, hogy az összes hidegrekord megdőlt. A nátha nem kímélt senkit. Tüsszögött a gyerek, trombitált a felnőtt, krákogott maga a Fővirológus is. A munkaállomásokon forró teát és fűtött mappákat osztottak meg a rászorulókkal, de ez sem segített. Még a Tűzfal is kisebb lángon lobogott, mint szokott.
– Hapci! – ismételte meg a pult mögötti hivatalnokvírus, és lopva letörölgette az előtte fekvő regisztert. Aztán kevésbé lopva a gyülekező sorra sandított. Aztán a faliórára, aztán megint a sorra. A kettő között nagyot sóhajtott.
Virmos, Cirrus édesapja zavartan toporgott a kis ablak előtt. Próbált a helyzet komolyságához méltóan viselkedni, de ennyiből nem tudta kitalálni, mit kéne tennie. Persze azon kívül, hogy zsebkendővel kínálja. Így aztán emellett döntött.
– Gözönöm – suttogta a hivatalnok, és cserébe egy formanyomtatványt dugott Virmos orra alá. Gyermek neve, IP-címe, egyéb védett adatai, olvasta Virmos, és mindjárt az elsőtől elfogta az idegesség. Azért persze kitöltötte.
– Gyermek neve: Cirrus – olvasta fel az ügyintézővírus.
– Kissé talán szokatlannak gondolhatja – kezdett bele Virmos a magyarázkodásba.
– Ugyan, kérem. Én nem azért vagyok itt, hogy bármit is gondoljak. Egy hivatalnok nem gondol. Egy hivatalnok, kérem, azt teszi, amiben egy vírus a legjobb.
– Virul? – kockáztatta meg Virmos félénken.
– Lassítja a rendszert – válaszolta büszkén az ügyintézővírus, majd, hogy bizonyítsa igazát, elképesztő lassúsággal megnyitotta a regisztert, és elkezdte keresni a bejegyzés helyét.
– Cö, cö, cö. Nem találom. Sebaj, rákeresek még egyszer. És még egyszer. Nem értem. Mindig a vöbetűt kínálja fel. Lehet, hogy vírusos?
Virmos nem tudta eldönteni, hogy viccel vagy sem, így hallgatott. A hivatalnok egyre idegesebben futtatta a keresését, végül széttárta horgonykezeit.
– Nos, tisztelt ügyfél, olybá tűnik, hogy nálunk az ábécé csak egy betűből áll. Érdekes, de eddig soha nem vettem észre.
– Csak nem az, amelyik vidít, vadít és vezérel?
– De. Hogy találta ki? Aggodalomra viszont semmi ok. Megoldjuk. Mert egy hivatalnokvírus a rendszerlassítás mellett másban is jó.
– Vadul? – kérdezte Virmos, és tett egy óvatos lépést hátrafelé.
– Összezavarja az adatbázisokat. Szóval. Oda jegyezzük be, ahová éppen sikerül, mit szól hozzá? Vé, mint Cirrus. Azaz Virrus. Már írom is. Sajnos nem fogadja el. Aláhúzza a helyesírás-ellenőrző. Jó, akkor próbáljuk meg úgy, ahogy a program akarja. Virus. Még mindig nem jó. Azt mondja, ne találgassak, fogadjam el a felajánlott írásmódot. Mintha én tehetnék róla, hogy annyit hiányoztam helytelenírás-óráról, hogy a mai napig alig boldogulok egy egyszerű weboldal olvashatatlanná tételével. De már meg is van. Vírus. Na, ez stimmel végre. Csak sajnos azt mondja rá a program, hogy túl általános. Adjon meg további, egyedi azonosításra alkalmas karaktereket. Ajánlott változat: Vírus-694357. Megfelel?
– Nem igazán.
– Pedig szép a hangzása. De ha idegenkedik a számoktól, lehetnek más karakterek is. Mondjuk Vírus-kettőskereszt-csillag-kérdőjel-kérdőjel.
– Cirrus.
– Vírus-százalék-kukac-kapcsoszárójel. Ja, ez már foglalt. Akkor a végére még egy…
– Cirrus.
– Maga ritka makacs egy ügyfél. Virulensen makacs.
– Köszönöm.
– A hivatalnokvírusok semmit sem tisztelnek jobban, mint a virulenciát. És semmiben sem jobbak, mármint a rendszerlassítás és az adatbázisok összezavarása mellett, mint a szabályok megkerülésében. Nyugalom, a fia be lesz jegyezve.
– Cirrus? Hogyan?
– Lábjegyzetként.
– Lábjegyzetként?
– Egészen apró betűkkel. Mintegy mellékesen.
– És ez törvényes?
– Teljes mértékben. Vé, mint Cirrus. Lábjegyzetben. Legalul.
– Ő lesz az utolsó? A legeslegutolsó az összes vírus között?
– A lábjegyzet már csak ilyen. Ugorhatunk az egyéb adatokra? Apja neve?
– Virmos.
– Mesterjelszó erőssége, védelmezz! Csak nem Virmos, a habókos?
Virmos egy olyan pillantást vetett a regiszter vezetőjére, hogy az menten csuklani kezdett volna, ha a hivatalnokok nem lennének még a lassításnál, zavarásnál és keverésnél is gyakorlottabbak a helytelenítés elviselésében. Aztán dacosan felszegte a fejét, és így válaszolt:

Volt egy vírus, neve nem érdekes,
leintették folyton, hogy félre, hess,
szidták, mert nem rémít,
pedig minden rímét
rettegte processzor és félte cache.

A hivatalnokvírus együttérzően bólogatott, és arra gondolt, micsoda tragikus veszteség. Itt ez a Virmos, ereje teljében, kicsattanó virulenciával, és csak annyit képes ártani, hogy versbe szedi a megfertőzött adatokat. Nem az a tipikus megsemmisítő csapás, ami azt illeti. Nem olyan, amitől a vírustámadás áldozata sikoltozva rohan a rendszergazdához, és elátkozza a mikroprocesszor feltalálásának napját. Vagy amitől zokogva borul a klaviatúrára, miután háromszor ész nélkül újraindította a rendszert. Vagy akár csak odavágja az egeret a sarokba, és eldönti, hogy visszatér a töltőtollhoz.
Szörnyű kimondani, de inkább nevetni szoktak rajta. Sőt, olyan is van, hogy úgy hagyják, mert érdekesebb hexameterben olvasni a webáruház kínálatát, mint unalmas ritmustalanságban. Így lesz a fogorvosi beavatkozások árából szonett, a belpolitikai hírekből elégia és rendőrségi hívószámokból ballada. Borzalom. Szegény Virmos. Mindenki rajta nevet.
Most meg ez a furcsa név. Ilyet is csak ő tud kitalálni. Az első lábjegyzetes vírus a Tűzfalon innen és túl.

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 8.4/10 (60 votes cast)
25 hozzászólás Szólj hozzá
  1. A túláram üssön belé, ezt a vírust le akarom tölteni! Egyelőre fogalmam sincs, mi lesz ebből, csak azt tudom, hogy engem megfertőzött 😀

  2. Nagyon tetszett!!! 😀 Fantasztikus! Játékos, vicces, vidám, egyedi. 😀 Érdekel, mi lesz Cirrus sorsa. 🙂

  3. Nagyon édes kis történet, gondolom a továbbiakban is hasonló lesz 😀 Kíváncsi vagyok Cirrus sorsára, és nem csak lábjegyzetben. Gratulálok a kikerüléshez!
    És azért alkalomadtán Cirrus orrára lehetne koppintani, amiért megfertőzte a csillagozást 😛

  4. Először is bocsánat, nem tudom, mit csináltam az előbb, hogy nem küldte el az üzenetet. 🙁
    Nagyon tetszett!
    Igazán találékony és jó történet, én még olvastam volna tovább! Remélem, jön a második része is 🙂

  5. Megállapítható, hogy valódi vírus rágja a rendszert. Értékelni akartam tízre, de semennyire sem hagyta magát. Ergo:vírusos.
    Gratulálok!
    És még egyszer gratulálok. Kétszeresen gratulálok. Amatőr íróként, és számítástechnikusként egyaránt. A vírustechnikai hátország megfelel az irodalmi követelményeknek. Sokaknál az is probléma, hogy az ABC áruház megfeleljen a követelményeknek, a számítástechnikát összekapcsolni az irodalommal ráadásul ilyen szórakoztatóan és színvonalasan – mit mondjak? – irigylésre méltó. Engem elég nehéz megnevettetni, a szerzőnek sikerült. Mintha Romhányi József szelleme virtualizálódott volna (Na tessék! Senki sem mondhatja, hogy nem fertőző.) a szemelvényben. Ha a szerző végig tartani tudja a szintet, és a cselekményt is felpörgeti – hozzáteszem eddig nincs kifogásom a cselekmény ellen sem – akkor igazán jól szórakozhat rajta az olvasó. Én biztosan vevő leszek a könyvre, ha lemászik a Winchesterről, és nyomólemezre kerül.
    Van itt még valami. Eltekintve a vesszők eléggé önkényes alkalmazásától, a nyelvezet minőségibb a vártnál. Szakmával fertőzött szövegeknél ez tényleg komoly teljesítmény.
    Sok sikert! (Ezt merő önzésből kívánom. El akarok olvasni egy jó sci…izé fantasy… virtuális micsodát. 😀 )
    Ja! El ne felejtsek gratulálni.

  6. Kedves Laura, dryka, Ravenna, Kidy, és Attila!

    Köszönöm a véleményeket! Nagyon örülök, hogy kikerült, még jobban, hogy tetszik nektek. Annak pedig külön is, ha számítástechnikai vonalon is működik.
    (és persze annak is, hogy Cirrus megbuherálta a csillagokat, mert ki tudja, enélkül hol állnának.:))

  7. Miközben olvastam a szöveget, egyszerűen nem tudtam abbahagyni a mosolygást, azt hiszem ez mindent elmond 🙂 Gratulálok a kikerüléshez!

  8. Nagyszerű olvasmány volt ez a részlet: remek a humor, sehol nem éreztem olyat, hogy túl sok, vagy erőltetett lenne. A figurák is jók, pont annyira az emberi világ karikatúrái, amennyire kell. Egyetlen kérdés merült fel bennem: kinek szól pontosan? Mert ha felnőtteknek, akkor (szerintem) novellának jobban elmegy: bármilyen jó is a humor, az informatikai áthallások, metaforák végesek, és egy idő után elfáradnak. Ha viszont lényegében egy hosszabb meséről van szó, ami gyerekeknek szól, akkor félő, hogy a viccek 90 százalékát meg sem fogják érteni. Ezen gondolkodtam, de mindettől függetlenül gratulálok az íráshoz, le a kalappal! 🙂

  9. Ne haragudj, de nekem ez a stílus nagyon nem jött be. Szépen írsz, tényleg ötletes és egyedi, de ez a történet nem nekem íródott. Szenvedve olvastam végig. Igazából azt sem értettem meg, kinek is szól pontosan?

    Ennek ellenére gratulálok a felkerüléshez és további sok sikert!

  10. Ötletes és humoros. Imádtam az olyan a neveket, hogy Virolett és Virmos, és rengeteg kacagtató poént találtam benne. Az is vicces, hogy a számítógép vírusokat nátha vírus kínozza, a rendszerlassító hivatalnok meg különösen jó.
    Amin kicsit fennakadtam, hogy a Fővirológus itt vezetőféle, de a valóságban inkább olyan személy, aki a vírusok ellen dolgozik. A Viráguralmi Vadművelet pedig szerintem annyira nem szerencsés kreálmány, hacsak nem a virágok akarnak uralkodni. A Vegységben a verő is kicsit sántít, de még értem.
    Amit viszont nem értek:
    – Hapci! – mondta az egyenruhás vírus a pult mögött. De az is lehet, hogy kérdezte. Sőt, az sem kizárt, hogy felszólításnak szánta. A hangerőből kiindulva semmiképpen. – Szóval itt akkor most melyik is?

    Egyébként nagyon tetszik a részlet, és úgy látom, hogy a hozzászólók kreativitására is virulensen hatott.:) Remélem továbbjut, és olvashatjuk a folytatást. Gratulálok!

  11. Köszönöm mindenkinek a hozzászólást!
    Nem felnőtteknek szántam, hanem nagyobb gyerekeknek, 10 vagy még inkább 12 éveseknek. Az ilyen korúaknak nem okozott problémát a megértése, és az érdeklődésüket sem vesztették el menet közben (pontosabban a teljes igazság az, hogy volt benne egy konkrét fordulat, amit nem bírtak követni, csak külön magyarázattal, azt kiszabtam belőle).

    T. Eszter: Nagyon köszönöm!

    Buglyó Gergely: Köszönöm. Nehéz néha eldönteni, hogy hol megy át erőltetettbe, és örülök, ha nem találod túl soknak.

    Carmen: Sajnálom. Van ilyen velem is, amikor élből idegesít valami, azt nem is erőltetem tovább.

    Pocalinda: Azt akarta jelenteni, hogy a hangerőből kiindulva biztos nem kizárt, csak nem sikerült valami egyértelműre. 🙂 A többit elmagyarázni spoiler lenne, csak remélni tudom, hogy lesz még részlet, amiből kiderül.:)

  12. Mint pályázó szívől örülök a kikerülésednek! Bár én nem ilyen téren írtam, de nekem nagyon bejött a történeted. Mikor olvasom a kikerüléseket,mindig elgondolkodok rajta, vajon én jól írom e a történeteket, és jó fogalmazok- e. Remélem második rész is kikerül!!

  13. Nagyon jópofa! 🙂

    Az első mondat után azt hittem, hogy ez egy olyan „Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer az ember” stílusú mese lesz (pedig a fénykép alapján gondolhattam volna, hogy másféle vírusról van szó…)

    Informatikában fél analfabétaként nem minden vicc tud nálam 100 %-osan csattani, de ez nem a szerző hibája, és csak ámulok-bámulok a szójátékokon, a kreatív ötleteken, Virmos pedig máris belopta magát a szívembe – egy számítógép vírus, aki művészalkat 🙂

    Kíváncsi vagyok, milyen történet kerekedik majd belőle, úgyhogy innentől drukk-drukk! 🙂

    Üdv,
    Judit

  14. Egy érdekes modern mese, a modern világban, modern (nemcsak) gyerekeknek! 🙂 Csöppet sem volt erőltetett, nagyon kedves, lendületes írás. Nagyon sokat nevettem! 😀
    „Vírus-százalék-kukac-kapcsoszárójel.Ja, ez már foglalt…” Zseniális! 😀

    Gratulálok, és így tovább!

  15. Nem véleményezni jöttem, csak egy kérdésem van. Azok az írások, amik ide kikerülnek, előtte a szerzőt értesítik a dologról, vagy csak simán feljön és belebotlik a művébe?

  16. A szerzők az oldalról értesülnek, ha átjutott az írásuk. Az előszűrés végén mindenkit értesítünk csoportos e-mailben is, hátha nem követte a weboldalt.

  17. Érdekes történetnek indul. Szerintem egy info tagozatos általános iskolában, vagy nyolcosztályos gimnáziumban nagyot arathatnál. 😀

  18. Nekem nagyon bejött tetszik az írásmód, tetszenek a nyelvi játékok, az ahogyan az informatikát kevered össze az irodalommal.
    Szívesen olvasnám könyv alakban is, de addig is várom, hogy Cirrus tovább fertőzze az aranymosást 🙂

  19. Kedves Littlewood!
    Gratulálok az ötletességhez és kreativitáshoz. Szórakoztató volt olvasni a műved. Ugyanakkor elgondolkodtam a műfaj és a célközönség kérdésén. Ugyanis a humoralapod paródia, ami akkor működik, ha az olvasó ismeri az eredetit. Itt pedig komplex biológia-informatika-társadalomtudomány területekre utalsz. Azaz a felnőttek értik (még ők sem mindig) – de hogy egy 10-12 éves mit fog benne látni…
    A másik ami feltűnt, hogy könnyed, laza mondatokban, beszélt szerkezeteket használsz – írásban ez terjedelemmel válna problémássá. Kérdés milyen hosszú, és egyenletesen tartod-e?
    Felnőtteket célzó humor műfajokban mindez nem is lenne fontos – az ötleted biztosan ott is megállná a helyét 🙂
    Sok sikert a továbbiakban!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük