Lektori Hírek

Ohó, hát ezennel vége!
Gratulálok minden túljutónak, akár sikerült a lektori, akár nem! 🙂

Nekünk többieknek pedig akkor hát irány vissza a tervezőasztalhoz. 😀
Máris van jópár ötletem rá, hogy mit és miként tudnék javítani az írásomon; az előszűrési vélemények így kifejezetten érdekelni fognak hétfőn.
Még ha idén a 10. Aranymosásról bizonyára le is fogok csúszni a hosszú tréning miatt a messzi hegyek között, a 11-re jövőre egy teljesen új erővel fogok megjelenni :3

Ezek szerint a Kimondatlan kívánságok az egyetlen beküldött kézirat, amely kiadói ajánlatot kapott.
Gratulálok Carrie Toddnak!

Kedves Aranymosó!

Köszönöm a lehetőséget, nagyon felemelő volt a kiemeltek között látni az indításomat, és persze kicsit szívfájdító olvasni a végső döntést, de azt hiszem igazatok van. Agyalok az elemzésben kapottakon pár órája, és látom is a művem vérző sebeit, de azt hiszem, ezeket egyedül nem tudom összeöltögetni. Mindenesetre jó volt itt, és szerintem majd még kopogtatok nálatok írósulis kérdésekkel e-mail formájában, ha nem gond. 🙂

Kedves mindenki, aki olvasta a kalózost és szurkolt: nagyon köszönöm nektek. Szuperek vagytok.

Ja ja, gratula mindenkinek, akiknek az írása megjelent, főleg az egyetlen pozitív lektorit kapott társunknak, Carrie Toddnak.

Külön gratulálok Kramishának, Isobel Rorynak és Lakatos Dórának.
Ez jó móka volt.

Kedves Aranymosó!

Meglepett, hogy ilyen gyorsan véget ért a pályázat, nem ehhez vagyunk szokva. 😀 A magam részéről sajnálom.

Vitatkoznék kicsit, bár tudom, hogy nem illik. Ha törlitek, azt is megértem de… a rutinos béták egy része nagyon is rálát erre a szintre. Más kérdés, hogy megtalálják-e az íróval a közös hangot (az a bizonyos sértett zseni szindróma ugye), rendelkeznek-e azokkal az eszközökkel, melyekkel meg tudják győzni az írót, magyarán: bétázás során az egyik leginkább sarkalatos pont maga az író személye, aki sajnálja a kéziratát, nem feltétlenül ért egyet a javaslatokkal, nem húz, nem töröl, nem javít… Néha neki van igaza, de az esetek nagy részében nem.
Sokszor belefutottam, hogy a lektori tükrözte a véleményemet, és mások is jelezték, hogy hasonlóképpen jártak.

Nem állítom, hogy Dóra esetében is ez a helyzet, mert az is igaz, hogy sokszor pont az a béta viszi félre az írót, aki életében elolvasott legalább három írástechnikai blogot, és valami fórumon kapott öt lájkot a hozzászólására, amitől rögvest szerkesztőnek hiszi magát. A napokban belefutottam néhány ilyen „szerkesztőbe”, és fogtam a fejem, mert még arra is lusták voltak, hogy a helyesírás és mondatszerkezeti hibákat kivegyék az írói oldalukra kitett részletekből.

Nem ismerem Dórát, nem tudom, kikkel bétáztatott, de az illetők vagy nem ismerték a zsáner kritériumait, vagy nem figyeltek oda a kiadó elvárásaira. Ez is szempont, bármennyire is csúnyán hangzik. Van, ahová a kevés is sok, és van, ahol jó is kevés.

Mindenképpen figyelemreméltónak tartom, ha egy író a regény elején meg tudja fogni az olvasót, és Dóra esetében úgy tűnik, hogy ez történt, hiszen a fentiek szerint még a lektorok is elismerték, hogy van benne valami… Szurkolok a rakétáért.

Szép napot!

Ízlések es pofonok és bizony mennyire igaz hogy bétaként sokszor hiába beszélünk az írónak, mert ha valamit változtatna a szövegen, akkor az már nem olyan lenne „amilyennek megálmodta”. Komoly írástechnikai érv! Oké, mondanám bétaként, végül is ki vagyok én hogy az álmaidba beleszóljak, de ebben az esetben tök fölösleges elolvasnom a 350 oldalból a többi 349-et is, sok sikert a pályázathoz.
Ezzel együtt igaz hogy leginkább azokra érdemes hallgatni akik az olvasói célcsoportba tartoznak (már amennyiben a megálmodásba beleférnek ilyen földhözragadt kifejezések), én meg eleve nem is lennék a célcsoportnak még a közelében sem, mert engem személy szerint untat ez a rengeteg E/1 elbeszélés amelyek mintha mindig ugyanannak a szeleburdi tinilánynak a hangján szólalnának meg. Csak a környezet változik. Hol fantasy, hol középkor, hol Amerika, cserfeskénk most pedig kalózkodik egyet. Több száz oldalon keresztül végképp nem bírnám, dehát nem is nekem írták.

Kedves Annamari és Aranymosó, a vélemények pluralitásával kapcsolatban teljesen igazatok van. Ha nagy ritkán vállalok is bétázást, olyan szövegen szeretek dolgozni, amihez affinitásom van. Ez azonban nem azért van, mert alapból gyűlölöm és lenézem mondjuk a YA-t vagy a fantasyt, hanem mert a korábban látott szövegek olyanok voltak, amilyenek. Erre még külön rátesz egy lapáttal ha bétaként a történet egészére nézve teszünk javaslatokat és a szerző azzal ráz le, hogy mápedig ő úgy akarja megírni, ahogy neki jólesik. Ez persze a szíve joga, cserébe ilyenkor a béta is mondhatja hogy nem fogja végignyálazni az egész +500k kéziratot, ha úgy látja hogy csak borsót hány a falra.
Ez kicsit a hazai amatőr peer-to-peer (bocs) bétázásnak is az átka, mert tényleg igényel egy bizonyos szintű felkészültséget és alaposságot. A FB-csoportos bétázásnál viszont mindig zsákbamacska, mit tud a béta a szerzőhöz képest és annak is megvan a határa, szívességből mennyit teszünk meg egy ismeretlennek. Nem hiszem, hogy ilyen alapon hatékonyan bétáztatható egy terjedelmesebb kézirat.
Ha nem lett volna a kavarás idén a kéziratszervizes vélemény és a lektori közti ellentmondás körül, bétázgatás helyett kapásból az előbbit választanám (ahogy egyszer igénybe is vettem, köszönet érte). Azonban most idén globálisan elbizonytalanodtam, hogy ez a sok magasröptű irodalmi elemzés, nemcsak a lektorikban hanem „en bloc”, tudományos alapon, nem csupán öncélú parasztvakítás-e, amely a sok analizálás közt csupán arra nem ad választ, hogy maga a könyv ad-e az olvasónak olvasmányélményt. Mint amikor a gimiben verselemzést tanultunk és nem értettük mi a fenéket ír Németh G. Béla meg Tüskés Tibor egy versről, ami nekünk egyszerűen csak szép volt. Nem tudom ki lesz idén a Public Star, de nagyon kíváncsi vagyok a lektorik után az olvasók véleményére is.

(OFF: Ebből most hihetetlen mémet lehetne gyártani a rookie-novice-regular-boss level szerkesztő vonalán, szinte látom is ahogy a rookie ijedten pislog az oldalakra, a boss level meg a szemeiből kilőtt lézersugárral perzseli a kéziratot.)
Nem a lektorok/szerkesztők hozzáértését akartam megkérdőjelezni. Nyilván korrektül, tudásuk legjavát adva végzik a munkájukat. Inkább magának az írástechnika elméletének fontossága kérdőjeleződött meg bennem. Pontosabban az, hogy a szabályoknak való megfelelés fokával mérhető-e az élmény, amit az olvasónak ad. Na még egyszer nekifutok: alkothatunk-e objektív szabályrendszert valami annyira szubjektívnek a leképezésére, mint az olvasmányélmény?
Itt van például Megyeri Judit „Holttest az Ambróziában” c. könyve, ami tavaly nem kapott pozitív lektorit, korrektül meg is lett indokolva, miért nem. Most viszont egy másik kiadó révén 26 értékelés után 96%-on áll, amihez csak gratulálni lehet (mondom mindezt úgy, hogy a szerzővel fasírtban vagyunk és inkább kiszúratnám a fél szememet minthogy romantikus krimit olvassak.)
Mármost a kérdés: előfordulhat, hogy a konfliktus és dramaturgia patikamérlegen való lemérése során valahol elvész a lényeg? Úgy tűnik, Judit könyvében mégiscsak volt valami plusz, ami ezen a patikamérlegen nem volt kimutatható.

A szofisztikált kiadói elvárások és a KMK-nál megjelent mű értékei közti ellentmondásra is lenne konkrét példám, de nem akarok rossz vért szülni, meg hát tudjuk hogy némely PC divattéma meglovagolása fontosabb lehet a minőségnél, akkor is ha az utóbbi bizony ELFOGADHATATLANul gagyi.

Szóval életünket és vérünket a szerkesztőkért, mert megérdemlik, mégis akadnak aggályok az írástechnikai szabályok mindenhatóságával és alkalmazásuk következetességével kapcsolatban. Szerintem az Aranymosás egy nagyon izgalmas és egyedi jelenség. Kár lenne, ha az X-faktor fordítottja lenne belőle, amiben csak az a fontos, ki mennyire hozza a zsáner külsőségeit és nem azt, kiben van meg az a bizonyos mojo amire majd rákattan a közönség.

Kedves Csikesz,
Köszönöm, ez kedves tőled, de a mosás kiesésem óta azért átírtam a regényt, és szerkesztve is volt. Bízom benne, hogy sikerült kijavítani a hibáit. Egyébként én nem is vagyok fasírtban veled, csak nem mindig értek egyet a hozzászólásaiddal. De „klasszikust” idézve nem egy véleményen kell lenni, hanem egy színvonalon. 🙂

Kedves Aranymosó,
Ildikó hozzászólása igencsak személyeskedőre (sőt, ha jobban megnézzük rágalmazóra) sikerült. Ráadásul nem hiszem, hogy a lektori hírek alá passzolna egy olyan ember elleni kirohanás, aki idén nem is indult a pályázaton. Így kicsit meglep, hogy nem lett törölve.

Üres vádaskodásra nem szoktam reagálni, de most az egyszer megteszem:
1. Sosem küldtem senkit sehova kommentelni. Se magamhoz, se máshoz.
2. Nyilván mindenkinek lehet véleménye a regényemről, de ahhoz előbb el kéne olvasni.
3. Egy magánkiadású regény is lehet olyan színvonalú, mint egy normál kiadású, ha az író nem sajnálja a fáradtságot (és igen, a pénzt is), hogy javítsa a hibáit, találjon egy jó szerkesztőt és egy jól dolgozó magánkiadót.

Egyébként meg szerintem inkább írásra fordítsuk a fölös energiáinkat, ne a másik iránti harag kivetítésére és dédelgetésére, mert ez nem egészséges. 🙂 (De a ma reggeli ébresztőt köszönöm! Kávét sem kellett innom, spóroltam egy kis pénzt következő könyvem kiadására. ;))

Kedves Judit!

Nem teljesen értem a kirohanásodat. Én a hozzászólásomat általánosságban írtam, rávilágítva arra tényre, hogy a molyos vélemény nem feltétlenül tükrözi a mű értékét. Én nem látom a nevedet a hozzászólásomban, nem is értem, miért vetted magadra!

Aranymosó, semmi gond! Maradjon kint nyugodtan a hozzászólás.

Csikesz mondata volt: „a szabályoknak való megfelelés fokával mérhető-e az élmény, amit az olvasónak ad. ”
Ez egy olyan kérdés, amire egy nagy NEM a válasz. Viszont elgondolkodtatott, ami miatt leírnék pár sort. Három éve pályázom az aranymosáson. Valami sosem jött össze. Az első évben nem tudtam, hogy ennyire sok jelentkezési lapot kell csatolni, ezek miatt két nappal kicsúsztam a határidőből. Nos, hát akkor jövőre…A következő éveben, nem volt csak régebbi írásom, ami nem a KMK stílusa, de beküldtem. Idén direkt olyan regénnyel próbálkoztam, ami már inkább „friss”, ám nem tudtam, hogy van karakterszám igény is. Magyarul nem volt elég hosszú a kézirat. Erre rá is kérdeztem a vége fele, és igen…
De! Van egy bizonyos kor, ami után valaki nem csak kergetni akarja az álmát, hanem már tesz is érte, hogy ne álom legyen. Kiemelném nem vagyok gazdag, /sőt/, és nincsenek ismeretségeim. Ám igényeim annál inkább.
Egy kiadóhoz bekerülni egyértelműen nagyon jó, ezért próbálkozunk. Azonban ha nem sikerül, az sem tragédia. Ugye tudjuk, hogy hány nagy írót elutasítottak? Jane Austen, Bronte nővérek, Lucy Maud Montgomery, J. K. Rowling, L. Tolsztoj, stb. Szerintem nem kérdés, hogy hiba volt -e…
A lényeg: nem tragédia ha más utat kell keresni. Nagyon sok munka, nagyon sok tanulás, nagyon sok energia. Beletörődtem, hogy én olyan írásvilágot képviselek, ami nem eme kiadó profilja. Eddig három könyvemet adtam ki. Most, miután az aranymosás jelezte, hogy „igen, ez rövid, vihetem”, délután már a lektor kezében volt a kézirat. Mert, van más út, csak tenni kell érte, nem pedig keseregni. És nem kell ismeretség…Ez csupán sztereotípia. Engem pl. több újság megkeresett, helyi tv – k. A Délmagyar , és legnagyobb meglepetésemre a Kossuth rádió is.
Ezt pedig azért írom le, mert bosszantó, hogy mindig támadjuk a magánkiadás lehetőségét. És mindez nem az Aranymosás ellen szól, és nem is a kiadó ellen. Ez is egy szuper lehetőség, csak nagyon sok a kritérium, és ahogy Csikesz említette, elég zsáner függő is.

Köszönöm Aranymosó, igazán megtisztelő vélemény! 🙂

Kristin véleményével értenék egyet.
(Hú, nem voltam a hétvégén, de most pótoltam a hozzászólásokat.)

Először jelentkeztem a Mosásra és /valamennyire/ biztos voltam benne, hogy az írásom legalább az előszűrőn átjut. Hát sajna nem ez lett; Az utolsó hetekben még azon is gondolkodtam, hogy esetleg a jelentkezést rontottam el. 😀
Na de! Egy bizonyos szinten fellélegeztető is, hogy kiestem, mert ismerek dramaturgiai hibákat az írásban, amikre nem jutott időm, hogy javítsam vagy változtassak rajta a jelentkezés előtt. Nem is beszélve a történet ~23 szerzői ív hosszáról. A Mosás során, és a többiekkel való beszélgetéseknek hála, végre beláttam, hogy pusztán szentimentalitásból ilyen ‘dagadt’.
Vagyis itt egy új alkalom, hogy átírjam és újra próbálkozzak, és a Mosásnak hála immár egy cél is van, amiért lehet dolgozni. Lehet, párszor beletörik a bicska, de előbb-utóbb össze fog jönni!

Próbálkozhatnék magánkiadással, valóban semmi ártalom nincs benne, de az én fejem sajna nem jó hozzá 😀 Képtelen vagyok mindent egyedül elrendezni, ami egy ilyen bizniszhez szükséges, tehát teljes örömmel fordulok egy tradicionális kiadóhoz, ahol vannak tapasztalt szakértők, akik a munka e részét jó csapatmunkával megteszik velem.
De ettől még jók az opciók! Akinek van hatalmas marketing és pénzügyi tudása, és szeretne a könyv-babája felett mindent felügyelni, az miért ne csinálja magánkiadással, ha úgy ezerszer kényelmesebb neki? Az ilyen soha nem egy kényszer.
Van, aki jól dönt elsőre, van, aki többször is rosszul, de ettől még minden a mi választásunk. Ne az opciókat hibáztassuk.

Kedves Aranymosó!
Többször elolvastam a pályázati kiírást, de nem találtam benne minimális karakterszámot. Ezek szerint rövid írásoknak esélye sincs? Elképzelhető, hogy emiatt nem kerültem ki?

Igen, de nem volt pontosítva, hogy mekkora terjedelemtől számít valami regénynek (az én fejemben a kisregény valahol Az átváltozás és az Állatfarm környékén van). Nem gondoltam, hogy az enyém nem üti meg ezt a terjedelmet. Nem tartom korrektnek, hogy a kiírás pontatlansága miatt a jelentkezőket „büntetik”. Ha ez a karakterhatár benne van a kiírásban, be sem adom, hogy aztán fölöslegesen izguljak öt hónapig. Ezt az öt hónapot hasznosabban is el tudtam volna tölteni…

Kedves Aranymosó!

Érdeklődnék, hogy a pályázatra beküldött „A Főnix” című könyvvel mi volt a gond, miért nem jutott át az előszűrésen? Esetleg egy rövid indoklást, kaphatnék, mert érdekelne, hogy mi történt vele.

Nem tartom szerencsés védekezésnek hogy nem tudnak mindenre kitérni, mert szerintem igenis ki lehetett volna. Vagy oda lehetett volna írni, hogy „itt nem szerepel minden információ, kérjük tájékozódjon a GYIKben”. Persze, átnyálazhattam volna az elmúlt 8 év pályázatait, elolvashattam volna az oldalukat A-tól Z-ig, sok mindent tehettem volna, de amikor meglátok egy pályázati kiírást, nem az az első gondolatom, hogy itt biztosan nem szerepel az összes feltétel. Ha meg nem is tudok róla, hogy kérdeznem kellene, miért és mit kérdezzek?

„alkothatunk-e objektív szabályrendszert valami annyira szubjektívnek a leképezésére, mint az olvasmányélmény?” igen, alkothatunk, mert az olvasmányélmény nemcsak valami kiszámíthatatlan és varázslatos módon megteremtődik az olvasóban, hanem az író erőfeszítéseinek eredménye. A gyakorlott író ha azt szeretné, hogy az olvasó izguljon, akkor annak megfelelően írja meg a jelenetet, ha azt szeretné, hogy szomorú legyen, akkor meg úgy. Ez ugyanaz, mint a festészetben a kompozíció, a fény-árnyék használata, a színek. A festő sem csak úgy odamázol valamit a vászonra, ami varázslatos módon kelt a nézőben egy hangulatot, hanem a festő eleve egy hatás kiváltására törekszik. A regényírásnál is a szerző ki szeretne váltani egy hatást, és ha az nem igazán sikerül, akkor mondhatjuk, hogy nem működik a történet. A mezei olvasó legföljebb csalódott lesz, a szerkesztő viszont meg tudja mondani, hogy a szerző mit csinált rosszul, technikailag min lehetne javítani. Az olvasói élmény, vagy másképpen egy történet hatása nagyobb részt nem szubjektív, hanem univerzális. Különben Stephen Kingen is az olvasók fele röhögne. Egy gyakorlott lektor ezért objektíve meg tudja mondani, hogy mennyire fejlett az író eszközkészlete, és azt mennyire hatékonyan tudja használni (akkor is, ha az író nem tudatosan használja).
Számomra hihetetlen, hogy sok évnyi Aranymosás, és a millió angolul meg magyarul elérhető kreatív írás cikk után még mindig ezeknél a kérdéseknél tartunk, hogy „vajon van-e értelme az írástechnikának?” „vajon van-e értelme megfogadni bármilyen írástechnikai tanácsot?” „vajon meg tudja-e mondani a lektor bármelyik regényről, hogy jó-e vagy sem, vagy minden szubjektív?” Ezek szerint azt sem tudja senki megítélni, hogy egy festmény vagy egy film jó-e vagy sem? Minden művészet megfoghatatlan és relatív?

Itt jön képbe, hogy mik a műfaji, zsánerbeli elvárások. Egy csendélet sose lesz izgalmas, és nem is azért alkotják, hogy az legyen (kivéve, ha szürrealista festményről van szó, de itt már bejön rengeteg stílusirányzatbeli kérdés is, ami az irodalom terén a zsáner pl).

Egy operának és egy musicalnek sem véletlenül mások az eszközei, a célközönsége, mások a vele szemben támasztott elvárások. Az irodalomban is mások az elvárások krimi, fantasy és sci-fi esetén, és nem kell, hogy bármelyik foglalkozzon írástechnikával, azzal, hogy miért veszi le az olvasó a polcról, de utána jönne a felháborodás, hogy adott kiadó hogyan képzelhette, hogy ilyen silány művet kiad, és a keményen megkeresett pénzünket elkéri érte. Az mondjuk biztos, hogy az ilyen eset izgalmas lesz, könyvvel kidobott ablakosan izgalmas.

Egyébként meg itt technikáról van szó, nem egykaptafás megfogalmazásokról és ugyanúgy elmondott, ugyanolyan történetekről. Bőven van az írónak mozgástere, az meg, hogy igényesen mozog ebben a térben, nem hiszem, hogy valaha bármelyik olvasónak is fájt volna, vagy unalmassá tette volna az adott művet.
Az, hogy jól és minőségi módon tudod elmesélni az érdekes történetedet, benne az izgalmas karaktereiddel nem ördögtől való dolog. Írhat valaki baromi érdekes és eredeti történetet, de ha tele van logikai hibákkal, hemzseg az elgépelésektől, az nemizgalmas lesz, hanem frusztráló – mert pénzt adtál ki érte, és semmilyen szinten sem elégítette ki az elvárásaidat. Ugyanakkor az is igaz, hogy fogalmazhat valaki szépen, tisztában lehet a technikai dolgokkal, ha nincs egy koherens, érdekes történet, megint csalódottan állunk fel a könyv mellől. A kettő szimbiózisban létezik egymással – optimális esteben.

Kedves Fiavola,
Nem kell a wattpadig menni. Ha tényleg értene is az agykutatáshoz, Lisa Cron akkor sem tudná megmondani, hogy az Utas és Holdvilág, ami kb bottal sem piszkálja a klasszikus történetmesélési szabályokat, mitől lesz mégis elég combos misztikus-romantikus lektűr (mert ugye máig vitatott hogy a hájpon túl egyáltalán szépirodalomnak lehet-e tekinteni). Szerintem azért nem tudná, mert nem tud mihez kezdeni azzal, amit Szerb nyelvi zsenialitása adott a szöveghez, és amit képtelenség áttenni más nyelvre. Mindenkinek megvan a privát elképzelése arról, milyen könyvet szeretne írni, miben látja a fejlődés útját és hogyan kívánja azt elérni. Nekem vonzóbb, hogy egyszer olyat produkáljak, amiben meg tudok szabadulni a történetközpontúságtól és nem az a fontos, milyen szép ívben jutunk el A-tól B-ig, hanem hogy például kinek a zabigyereke volt a csontváz a konfliktusívről a folyóba esett autóroncsban. Ebből talán kiderül, mit gondolok a szabályokról, de ha mégsem, hozzáteszem, hogy csak az tud megszabadulni a szabályoktól, aki ismeri őket.

Egyébként is, a Wattpaddal mi bajod? Hogy sok ott a [sípszó]? Sok. A Libri polcain is sok a [hosszú, elnyújtott sípszó]. Én bevallom, örülnék ha akármelyik, az irodalmi sznobok által lenézett ottani zsánerben olyat tudnék írni, aminek több millió olvasója van. Tudom, légy meg a szar, meg nem elég szarnak lenni, hanem jó szarnak kell lenni, de mégis úgy tűnik, a sok creative writing self-help TED for dummies okosságokat egyesek több sikerrel forgatják, mint mások, vajon mit és miért tudnak kihozni akár egy tök sztereotip démonos-romantikus alaphelyzetből, amit mások nem?

A sablonos-egy kaptafás könyvek tömegét illetően majd egyszer elviszlek a nagymamámhoz teázni, és ha a förtelmes Earl Grey-jétől megszabadulni akarván a vécében végignézel a harminc évfolyamnyi női regényfüzeten, szerintem le fog esni, mire gondoltam.

Ami végül a 17 évesek hozzállását illeti – vedd már elő a pedagógiai készségeidet. Természetes, hogy mindent erőből, azonnal, helyből akarnak megoldani, és hiába mondod nekik, hogy okosabb a mások által már kitaposott ösvényt követni. Úgysem fogják, éppen mert 17 évesek. Aztán a kódorgás után többnyire visszatérnek az ösvényre. Persze lehet hogy találnak egy rövidebb utat az erdők keresztül, de többnyire nem szoktak. Ami nem is baj, mert szerintem egy fiatal inkább éljen, hogy majd később legyen miről írnia.

Kedves Csikesz, Az utas és a holdvilág szerintem simán szépirodalom, a kortárs irodalom felől nézve meg főleg, úgyhogy szerintem nem azzal kéne összehasonlítani a mai szexi vámpíros meg angyalos romantikus regényeket. Azt sem értem nálad meg némelyik másik kommentelőnél, hogy amikor véleményeztek valamit, akkor nem a saját kategóriájával méritek össze a pályázó szövegét, hanem valami elképzelt ideális könyvvel, ami persze Dosztojevszkijnél kezdődik. Az írással kapcsolatban is te nem azzal példálozol, ahogy a legtöbb sikeres szórakoztató író ténylegesen dolgozik, vagyis összerakja a tudását és a gyakorlatát, és értő iparos módjára kidolgozza a történetet (plusz ehhez jön a fantázia meg a tehetség), hanem jössz a kiemelkedő szépírókkal, akiket zseninek tartunk. Ha Az utas és a holdvilágot meg a Zabhegyezőt dobod be vonatkoztatási pontnak, miközben szórakoztató regényekről beszélünk, sajnálom, de onnantól a véleményed elvesztette számomra hitelét. Főleg, mert mai történetmesélési technikákat keresel egy több mint 100 éves könyvben.
Amúgy értem, amit mondasz, és egyet is értek azzal, hogy az író az írástechnikával csak egy bizonyos szintig juthat, de ettől még nem lesz belőle művész. Azt te is elismered, hogy az tud eltérni a szabályoktól, aki ismeri őket. Nagy vonalakban szerintem hasonlóan gondolkozunk. Egyedül az a problémám ezzel a hozzáállással, hogy a kezdő írók ebből nem azt fogják levenni, hogy először meg kéne tanulni írni, megismerkedni a szabályokkal, aztán majd ha olyan szinten vannak, simán kijátszhatják a szabályokat, hanem hogy az igazi művészek aztán nem hallgatnak senkire, és aki írástechnikai tanácsokat ad, azt el kell küldeni melegebb éghajlatra. Ellentmondasz magadnak, mert egyrészt az problémának látod, hogy az ember hiába ad tanácsot, a kezdők nem fogadják meg, mert az ő művük úgy tökéletes, ahogy van, másrészt meg kifejted, hogy egy igazi zseni nem követ semmiféle szabályt.
A Wattpaddel nincs bajom, viszont az általános színvonal a Librinél jóval lejjebb van. De ismerek publikáló szerzőket, akik írnak oda is meg fanfic oldalakra is, szóval simán vannak ott is jó történetek. Amúgy semmilyen mágikus titok nincsen amögött, hogy némelyik wattpad sztorit miért olvassák millióan, van olyan, hogy az író jól tud érzelmeket ábrázolni, és akkor az olvasónak kevésbé tűnik fel, hogy közben nem történik semmi. Azért a könyvkiadók egyelőre még ennél magasabb szintet várnak el.
A nagymamád füzetei éppen igazolják, amiről beszéltem. Egészen biztos vagyok benne, hogy ezeknek a füzeteknek a szerzői hírből sem ismernek semmilyen dramaturgiai ívet meg háromfelvonásos szerkezetet, és mégis tök egyforma mindegyik. Éppen ezért ostobaság, hogy aki ismeri az írástechnikai szabályokat, meg részben alkalmazza is őket, pont attól lesz kaptafa az írása. Évszázadokkal ezelőtt is, amikor éppen a lovagi románc volt menő, akkor mindenki azt írt, amikor a rémtörténet, akkor azt, amikor Doyle-féle krimi, akkor azt. Ezeknek a kaptafa történeteknek a szerzői sem hallottak semmilyen dramaturgiai ívről meg mutasd ne monddról. Semmi köze nincs egymáshoz, hogy ki mennyire van otthon az írástechnikában, meg hogy mennyire eredeti, amit ír. Akinek nincs fantáziája, kaptafa történetet ír, akinek meg van, akkor is valami eredetit fog írni, ha az összes dramaturgiai szabályt betartja.
A 17 évesnek nyilván nem mondom, hogy butaság, amit gondol, de őket nem is kell tömni írástechnikával. A kamaszok írjanak csak ösztönösen, de az már gáz, ha a felnőtt író, akinek féltucat ember elmondta, hogy amit ír, az technikailag nem jó, még mindig ahhoz ragaszkodik, hogy ő ugyan utána se néz az alapoknak sem, mert akkor olyan lesz a története, mint mindenki másé.

Lobo, egyetértek. Először meg kell tanulni írni, utána lehet művésznek meg zseninek lenni.

Lobo, mert te ebből indultál ki: „Van Gogh napraforgói igenis izgalmasak! De ahhoz, hogy ő idáig eljusson, rengeteget kellett tanulnia kompozícióról, a színekről az ecsetkezelésről meg mit tudom én még miről.” Egyetértek, hogy a nagy művészek is általában megtanulják az alapokat, a „szabályokat”, de éppen azért, mert különleges tehetségek, ezeken aztán túllépnek, és valami teljesen egyedit alkotnak.
Csikesz azt kérdőjelezte meg, hogy egyáltalán vannak-e objektív szempontok, amik alapján eldönthető, hogy valami jó-e vagy nem, meg technikai tudás segít-e az olvasói élmény kiváltásában. Te annyit mondtál, hogy a technika nem minden, és vannak ösztönös tehetségek, ami tök jogos. Csikesz megidézte az amatőr írók népszerű demagóg butaságait, amikkel általában önigazolni szoktak.

„azt hiszed, hogy a lektorok vagy a kiadókban a szerkesztők úgy vizsgálgatják a kéziratokat, mint a minőségellenőr a gyártósor mellett, hogy ha x szabványnak megfelel, akkor jöhet, ha valamilye nem szabályszerű, akkor kuka?”

Őszintén? A lektorikat olvasva néha igen, és az „írói eszközkészlet fejlettsége” fordulat néha kifejezetten úgy hat, mint a fentiek eufemizmusa. Kapzsibb versenyzők még azt is hozzácsapják, hogy „Ne csüggedj! Itt a megoldás a problémáidra – vedd meg a könyvemet, amiben 100 pontban leírom, hogyan kell tuti NYT bestsellert írni!” Hatásos szöveg, csak el ne olvassuk az illető kisokosának értékeléseit a Goodreads-en, mert még kiderül hogy parasztvakítás az egész.

„Te az érvelésed arra alapozod, hogy mindenki dilettáns, és az alapján válogatnak, hogy melyik regény hasonlít a legjobban az Alkonyathoz meg Harry Potterhez, mert az tuti siker lesz.” – ez így ebben a formában ostobaság is meg nem is, mert nem ezt mondtam, másrészt viszont igaz, mert egy kifejezetten piaci szemléletű kiadó igenis nézni fogja, hogy egy kézirat témája és stílusa mennyiben illik az aktuális trendbe. Főleg Magyarországon, ahol sajnos nem a hazai írók szabják meg a trendeket, sőt még az aspiráló szerzők fantáziáját és az olvasók álmait sem. Vitánk szempontjából irreleváns, de neked amúgy nem tűnt fel, mennyire ijesztően amerikanizálódott az ízlésünk? És még csak nem is könyvek hanem sorozatok és filmek révén.

„Az íróiskolákkal kapcsolatban is arra alapozod a véleményed, hogy azt is biztos mind korlátolt agyú dilettánsok tartják (van ilyen is bőven), és olyan véletlenül sem fordulhat elő, hogy egy sok éve a piacon lévő szakember esetleg személyre szabottan tud értelmes tanácsokat adni”

Ha a személyre szabott értelmes tanács a lényeg, akkor ne keverjük az íróiskolákat a mentorálással. Hogy mondjam… szerintem az íróiskola olyan mint párszor elmenni az anonim depressziósok gyűlésére, a mentorálás pedig mint évekig járni egy pszichiáterhez. Az íróiskola nem a személyre szabott fejlődési útról szól, legfeljebb segít eldönteni, kinek mi a személyes fejlődési útja.

Mondjuk kizárva a lehetőséget hogy a kötözködés kedvéért kötözködsz, szerintem egész másképp látjuk az írói fejlődés útját és talán még az irodalomhoz is máshogy állunk hozzá. Vagy ha pld azt írom, én újabban pantser vagyok, le fogsz dilettánsozni mert csakis a plotter az igazi, ha azt mondom Nádasdy, te azt mondod Peer, ha szerintem vámpír, neked tutira vérfarkas, és felőlem el is vitatkozhatunk még egy darabig, szeretek csörtézni, csak hát nem biztos hogy kettőnkön kívül itt még bárkit is érdekel.

Részben igazad van, Sylvia, megnéztem, és tényleg ott vannak a kommentek között ezek az információk. Nyilván átnyálazhattam volna mindent, sajnos amellett, hogy erre se időm, sem energiám nem volt, eszembe se jutott. Ezt nyilvánvalóan elszúrtam. De továbbra sem tartom korrektnek, ha a pályázat részleteit a kommentek közül kell kikukázni (és aki addigra beküldte?), kivéve persze, ha erre külön felhívták a figyelmet a szövegben 🙂 Talán a szakmámból is adódik, de ennél nagyobb precizitáshoz vagyok szokva.
Mondjuk pont ott, ahonnan te idéztél, nem azt írták, hogy soha nem jelentetnek meg „kisregényeket”, hanem azt, hogy nagyon ritkán, és ez nagyon nem ugyanaz…
Azt viszont még fontosabbnak tartom leszögezni, hogy nem azért hibáztatom a kiadót, mert nem rajonganak körül, és emelik ki az írásomat. Nem a szőlő savanyú. Viszont ha hamarabb nyilvánvalóvá válik, hogy eleve nem is nekem szól ez a pályázat, akkor nem húzom az időt, és mostanra beküldtem volna a kéziratot máshová. Egyedül emiatt vagyok csalódott.
Ettől függetlenül szórakoztató volt mások írásait olvasni, kár, hogy az írók nem mindig voltak túl kommunikatívak 🙂

Csikesz

Részemről élvezem a beszélgetéseteket, meg úgy általában a többiekét is. Elég sok mindenre rávilágít számomra, bár tény, hogy néha szinte csak arról szól, hogy kinek van igaza. Erre írtam neked az első beszélgetésünk alkalmával, hogy kétféle ember létezik. Ez az egész igazából személyesen lenne érdekes, gyakran érzem ezt, amikor egy-egy fórumon passzív szemlélődőként, vagy beszélgetések aktív részeseként vagyok jelen. Érdekes látni, hogy egy beszélgetés merre halad, megmarad-e kulturált vitának, vagy személyeskedés lesz belőle.

Drága Fiavola, nem tudom te hogyan bétázol ha bétázol, de biztos hallottál már olyan esetről, amikor nem írástechnikai szabályokon ment a vita szerző és béta között, hanem világépítésen vagy bizonyos részek realitásán. Van 2-3 szerző, akikről már tudom hogy nem a gonosz elől menekülve az erdőben kardozós fantasykkal jönnek meg a Marty Stu után epekedő Mary Sue-val, és ha nekik van valami új írásuk, szívesen vállalom. Mivel ők is szívesen bétáztatnak velem, annyira rosszul nem csinálhatom. Könyvet viszont sosem vállalnék, mert egyszerűen nincs rá kapacitásom sem időben sem energiában, ezért aztán teljes konfliktusíveket sem kell aládúcolnom. Nemrég viszont tettem egy kivételt. Tündöklően tehetséges, 17 éves szerző, romantikus-arisztokratás-alternatív történelmes, kicsit olyan mint a tavalyi Arany és Ónix csak más előjellel, és a koncepció, a világépítés annyira ragyogónak tűnt, hogy az első fejezet után elvállaltam a többit is. Ekkor sajnos kiderült, hogy a szerző egész másképp képzeli el a koncepciót, mint amit az első fejezet sugallt, amiben viszont már nem láttam annyi fantáziát. Meg is írtam neki, hogy írói, olvasói és marketing szempontból szerintem mi a baj vele, erre jött a „márpedig én ezt ilyenre álmodtam meg”. Úgyhogy el is váltak az útjaink. Máig nagyon sajnálom. Tessék, most kisírtam magam a válladon, adj egy pézsét.

A további személyeskedő vitát elkerülendő, röviden leírom, konkrétan mit gondolok, mert vagy én vagyok inkoherens (előfordul, amióta egy II. világháborús novella bétázása közben fejlövést kaptam), vagy te nem értelmezel helyesen.

Tehát: az írástechnikai szabályok fontosak, de nem mindenhatók, és betartásuk nem garantálja az élvezetes olvasás élményt. Ez az olvasói élmény a nálunk érvényes írástechnikai szabályok nélkül is elérhető. (Azért hangsúlyozom, hogy „nálunk érvényes”, mert kicsit elfelejtettük milyen nagy a világ. Kínában, ahol hírből sem ismerték Arisztotelész Poétikáját, már a 13. században írtak mind a mai napig olvasott regényeket egész más elvárások alapján. Egy európai számára bizonyára konfúz és dögunalom, de Kínában mégsem azért olvassák hétszáz éve a Három Királyságot, hogy idő előtt megvakuljanak. A lényeg: ha kizárólag a mi klasszikus dráma alapú technikánk működne, akkor a nyugati világon kívül elvileg nem is létezhetne regény, vagy mégis?) Vice versa, a szabályok figyelmen kívül hagyása sem vezet minden esetben jó alkotáshoz, és a szabálsok is csak akkor érnek valamit, ha következetesen alkalmazzuk őket.
Azt hiszem, ez elég evidens, és szerintem sokban egyet is értünk, nem?

„kijelented, hogy ugyan te nem olvasol se YA, se NA regényeket, de amúgy miért is kéne egy romantikus regénybe konfliktusív?”
A manapság menő E/1 Mary Sue vs Marty Stu sztorikat, amiken téma- és helyszínválasztásban még némi sznobéria is rejlik és ráadásul olyan az elbeszélői hang mintha mindegyiket ugyanaz a kamaszlány írná, valóban nem. Ennek semmi köze ahhoz, hogy lehetségesnek tartom, hogy egy NA történet elvarázsoljon úgy is, ha a szerző nem úgy írta meg, hogy jobb kézzel gépelt, bal kézzel meg valamelyik írástechnikai bibliát tartotta maga előtt. Mert mondjuk olyan a hangulata, a leírásai, az alaphelyzet, csupa ilyen lektorilag objektíven nem véleményezhető, de olvasóilag szubjektíven megélhető dolog. Tessék, két konkrét példa: tavalyról Szakál F. Páltól a Fekete Tőr, ami kihullott a rostán, mégis máig emlékszem mennyire brutálerős hangulati töltete volt. A másik a legendás Végtelen térségek örök hallgatása, amit szerintem szintén elsősorban a hangulat és az intellektuális többlettartalom visz el a hátán, mert a történet fókuszáltsága, a konfliktusok feloldása nem éppen írástechnikai tankönyvbe való példa. Mondhatnék negatív példát is, amikor győztes könyv legfeljebb „így ne” fejezetként kerülhetne írástechnikai tankönyvbe, de elég annyi, hogy van olyan is. Ezért mondtam korábban, hogy a szabály akkor ér valamit, ha következetesen alkalmazzák.

Az meg, hogy szerint minden negatív lektoris mű igenis csodás volt és a lektor tévedett meg nincs szíve, egyszerűen ostobaság, már bocsika.

Nyugodtan keress meg priviben, de mostanában sajnos teljesen leköt egy romantikus sorozatgyilkosos bétázás, amiben egy Annabelle Lektor nevű new york-i bölcsészlány éjjelente átváltozik kéjfarkassá és cinikus, besavanyodott öreg fehér férfi írókat kerget a halálba a wattpados daddy-sztorijának felolvasásával.

Kedves Mindenki!

Kicsit kezdem úgy érezni, hogy mindenkivel elszaladt a ló. Szerintem teljesen felesleges ujjal mutogatni egymásra, és lassan már egymásban keresni a hibákat (vagy már megtörtént…), mert a nagy vita hevében elfelejtettünk valamit, mégpedig azt, hogy egy mű „jósága” vagy „rosszasága” teljesen relatív, ha magát az olvashatóságot vesszük alapul (soha nem lesz számomra az Egri csillagok epic, holott másnak a 130. oldaltól a történet etalon, vagy, hogy „újabb” példával éljek, imádom A végzet ereklyéit, a Pokoli szerkezeteket is, de Clare harmadik ilyen csokorkája már nem köt le, mert nem érzem benne a régi lendületet, sőt a fejlődést sem, más viszont jobban szereti a sorozat újabb részeit, mint a régebbieket, de ezért nem fogok massacre-t rendezni, főleg, hogy ha azt veszem, hogy mindegyik ugyanazon a kunfliktustérképen mozog, csak a körítés más. Gaiman például ezért szeretem). Természetes, hogy egy kiadó a dramaturgiai ívet is figyeli, ez a feladata, és ha néha „elcsúsznak” rajta, akkor az azért van, mert az adott zsánerben az oly’ sokat emlegetett, kifejezett ív nélkül is megállja a helyét a történet, ritkán, de előfordul. És nagyon azt veszem észre, hogy leginkább a YA/NA kerül terítékre, ami tulajdonképpen már a legnehezebben megírható zsáner, mert a felnövésről, első erről és arról mi újat lehet írni, nem (és akkor azt még nem vettem számításba, hogy nagyjából mindenki ebben a témában akar írni, csak néha egy épkézláb mondatot nem tudnak megfogalmazni)? Igenis, abba is nagyon sok energiát kell fektetni, ha „újat” akar alkotni az író, és ez legfőképp a hihető, érthető, de mindenképp önmagunkkal azonosítható és magával ragadó karaktereken alapszik, legalábbis szerintem. (Én bevallom, nem erőltettem meg magam, a Ftly inkább volt számomra kedvtelés [go with the flow], mint pályázati anyagnak való alkotás, de beküldtem, „biztos, ami hátha” alapon, tőlem nekem szülinapomra. Ezért megragadom az alkalmat, és megköszönöm, hogy részt vehettem az Aranymosáson és kikerülhetett a művem egy részlete.) Vissza a szó eredeti fonalához: Szerintem ma már eljutottunk arra a pontra, hogy a romantikus történetek inkább sci-fik, mert valljuk be, nem igazán van valóságalapjuk, a szereplők rendszerint abszurd helyzetekbe kerülnek és nagyon sok esetben sok a sarkítás, a kérdés tehát a zsáneren belül az, hogy valami elrugaszkodott ötlet vagy szélekre szorítkozás nélkül megállja-e a helyét a többi között? Talán. De ahhoz mindennek nagyon kell stimmelni, azaz a két oldalnak, ami nem létezik egymás nélkül, bármennyire is esne jól, ha nem kellene tankönyvet a kezünkben tartani hozzá. Igen, vannak kiváltságos írók, akik fittyet hányhatnak ezekre a kimondott és ki nem mondott szabályokra, de belőlük van a legkevesebb. És ez a legkevésbé sem számít, ha valakinek van hátszele, tehetsége viszont közelazonos a nullával, de ehhez hozzájön, hogy nagyon beletenyerelt valamibe, amit el lehet adni.
Lehet szapulni a másikat ezért és azért, de szerintem vagyunk olyan olvasottak és tanultak, hogy tudjuk elfogadni mások álláspontját anélkül, hogy kígyót-békát kiabálnánk vissza. Nem a békítő szerepét szerettem volna ezzel magamra ölteni, csak résztvevőként kicsit másként látom a helyzetet, és furcsának tartom, hogy olyasmi felett ment a vita, amire elég kevés személynek van valódi rálátása, tisztelet a kivételnek. Mielőtt a keménymag rám ugrik és ízekre szedi minden szavam: Igen, nehezményeztem egyesek stílusát a történetem alatt, és másoké alatt egyaránt, mert szerintem senki nem érdemli meg, hogy olyan stílusban alázzák meg, ahogy tették (főleg nem egy ilyen pályázati kiírásnál) – sok esetben nem igazán láttam érdemi kritikát, csak erőszakkal történő lehúzást és személyeskedést, amire mondhatjuk, hát el kell viselni, ha író akarsz lenni, el kell fogadni, hogy másoknak nem biztos, hogy tetszik, amit csinálsz. Viszont! Lehet szépen is mondani, hogy nekem ez a kép vagy a szófordulat nem tiszta, de ettől eltekintve látom, hogy… És egy kritika ilyen. Pro és kontrák sora, nem pedig emberpusztító fikázás alpári Puzsér-módon (sajnos kifinomultabb kifejezést nem tudok erre a stílusra használni). És ez volt az, ami elvette a kedvem az egésztől. (Az írástól nagyon nem, azóta, hogy beadtam a pályázatot, majdnem befejeztem egy újabb történetet [igen, YA, mert ez az egyik jamem], de a pályázattól sajnos mindenképp, mert szerintem senki nem érdemli az ilyen bánásmódot, ha kezdő író, ha nem.) Igazából tényleg azt fájlalom a leginkább, hogy csalódást okoztam önmagamnak, és nem azért, mert nem kaptam pozitív lektorit (az zavar a legkevésbé, no offense, elvégre a ftly minden hibájával együtt is szerethető valamilyen szinten, és aki a leginkább számít, úgy szereti, ahogy van), hanem, mert hagytam, hogy néhány ember személyeskedő véleménye felhúzzon (mikor szavakba kötnek bele és az összképet egyáltalán nem vizsgálják, az kukacoskodás, nem kritika). Na de! Ezt meg nem nyilvános sebnyalogatásnak szántam , csak pályázói szempontból is megközelítettem egy picit a dolgokat.
Végeredményben annyit tudok mondani, hogy tökéletes könyv nincs, ha évekig szerkesztgetném, akkor sem lenne az, ha valamiért dramaturgiai szempontból végül mégis minden klappolna, maga a történet elavulttá válna. Ördögi kör. Arról nem is beszélve, hogy kezdőként idáig eljutni elég nagy teljesítmény, főleg, hogy meglett írók is szenvednek eleget a saját történetükkel, mire kiadásra kerülhetnek. Szóval nagy gratula minden kikerült íráshoz, gratula a pozitív lektorihoz, és sok sikert a Rakéta projekthez!

Kszi, Coraline

Kedves Aranymosó, nem 🙂 nem tudtál segíteni a tájékozódásban (hogy jön egy japán lírai forma a kínai nagyregényhez?) de szerintem te is tudod, mert most már tényleg csak arról szól ez az egész hogy kinek van igaza. Ezzel kapcsolatban pedig megválaszolom a ki nem mondott kérdésedet: nem, senki sem vonja kétségbe, hogy Ti vagytok a hazai YA/NA irodalom legnagyobb szakértői, tovább lehet menni, nincs itt semmi látnivaló.
🙂

Lobo Marunga szerintem az a stílus, amiben egyesek megnyilvánulnak, nem éppen illik a KMK-hoz, nem véletlenül emlegették a moderációt korábban egyesek nevével összefüggésben.
Tényleg nem arról van szó, hogy nem bírnám a kritikát, hanem arról, hogy kritika címszó alatt miket meg nem engednek maguknak emberek, anélkül, hogy komolyabb tudás lenne a hátuk mögött. Szerintem ebben a közösségben azért elvárható lenne, hogy valaki kulturált módon fejezze ki a nemtetszését, még, ha nehezére esik is.
De, ha a szavaimból azt szűrted le, hogy picsogok vagy hasonló finomságok, megnyugtatlak, nem ez a helyzet. Örülök, hogy kikerült a történetem egy részlete, mert azt jelenti, valamit mégis jól csinálok. Nem várom el, hogy hátba veregessenek, mert megírtam egy 250 oldalas „könyvet”, de azért egy tisztességes hozzászólás, még, ha negatív is, sokkal jobb, mint egy kukacoskodó valami, ami egyébként a Moly süllyedő tendenciáját is okozta. Ha valaki b7nkó akar lenni, hát legyen b7nkó, de miért egy olyan oldalon teszi, ami Magyarországon jelent valamicskét is? Szerintem ennek a pályázatnak arról kellene szólnia, hogy bátorítsa a kagylóban rejtőző gyöngyöket, hogy mutassák meg magukat, de így senki nem fog pályázni, és nem azért, mert nem bírná a kritikát, hanem azért, mert felmerül a kérdés: „Kell-e neki ez az életébe?”. És megint mondhatod, hogy akkor hagyja figyelmen kívül, de nem fogja, mert ilyen az emberi természet, meg aztán, ha már egy neves pályázatra adta be a munkáját, akkor legyenek szívesek ahhoz mérten megnyilvánulni, elvégre ez nem az Anikó-show.

De, ha sokat várok el, akkor én kérek elnézést.

Kedves Fiavola, jó – maradjunk annyiban hogy akinek az az álma, hogy egyszer olyan könyvet írjon, ami megfelel a KMK ízlésének, az valóban jól teszi, ha kívülről fújja a Siker tintáját és Kozma Réka összes posztját.

Coraline, most visszaolvasva az akkoriakat már látom, hogy tényleg nem kellett volna annyit rugóznom a Michael Kors órán 😉

Én is beszállnék a beszélgetésbe, mert nekem is van egy sztorim a „kritikával” kapcsolatban. Amikor tizenhárom éves voltam, akkor kezdtem el feltenni az internetre az írásaimat (azt sem tudtam még, hogy létezik blog, valami ingyenes weboldalt csináltam.) Pár hete nosztalgiázni támadt kedvem, ezért rákerestem erre a weboldalra. Szerencsére megvolt még, és akkor láttam meg azt a régi kommentet… Hirtelen minden beugrott, mi történt akkor. Egy kitartó emberke folyton el akarta venni a kedvemet az írástól. „Értsd már meg, az írás nem neked való!” Ez volt az a komment, ami akkor majdnem teljesen elbizonytalanított. Egy befolyásolható gyerek voltam, és máig sem értem, hogy egy gyereknek miért írta ezt egy felnőtt. Hiába tört le nagyon, szerencsére nem adtam fel. Elkezdtem érdeklődni aziránt, hogy képezzem magam, találtam egy bétát, akivel sokat beszélgettem, majd elkezdtem egy új regényt. Olyan gyorsan töltöttem fel az első fejezetet, hogy nem is bétáztattam előtte. Persze, jött a „kedves ismerősöm” azzal a dumával, hogy ő nem hiszi el, hogy ez az én szellemi tulajdonom/egyedül írtam, mert egyszerűen nem lehetséges, hogy ilyen rövid idő alatt ennyit fejlődjön valaki (azt hiszem, pár hét telhetett el). Emlékszem, mennyire sértett engem ez is, bizonygattam neki, hogy igenis én írtam. Nem hitte el. De most, hogy visszaolvastam, azt hiszem, talán bóknak is vehetem.
Rossz dolognak tartom azt, hogy egy lelkileg fejlődésben lévő gyereknek ilyet írtak, de talán, ha nem bántott volna, később tudom meg, mi az a béta, van olyan, hogy írástechnika. Talán elég furcsa tanulsága van ennek a történetnek, mert végül a legjobban sült el, de történhetett volna máshogy is. Emlékszem, hogy engem akkor tényleg majdnem befolyásolt. Itt a pályázaton főként felnőtt emberek vannak, és nem olyan befolyásolhatóak, mint egy gyermek, de attól még fájhat. És, igen, át kell vészelni ezt is, meg kell erősödni, ha írók szeretnénk lenni, mert ezzel jár, de aki leír egy bántó kommentet, az remélem tudja, hogy azzal fájdalmat okozhat egy másik embernek, és én tényleg nem értem, hogy neki az miért jó érzés, vagy ha mégsem az, akkor miért teszi. Talán el kellene azon gondolkodni, hogy ha többször is szabadkoznia kell valakinek, hogy ő nem rossz indulatból írta, akkor valamit nem úgy csinál, ahogy kellene. Egyszer-kétszer egyébként tényleg előfordulhat, hogy félreértik a szándékainkat, de ha ez folyamatos, akkor már csak kifogás a „nem ez volt a szándékom”, és önmagunk becsapása is.

Ramóna, ez most szörnyen fog hangzani, sorry: de jó, hogy neked is van ilyen emléked! Üdv a táborban. És annak tényleg örülök, hogy nálad ez így sült el. Kemény vagy. Én mikor hasonló korban hasonló kritikát kaptam, három-négy évig nem írtam egy betűt sem a házifeladatokon és a bevásárlólistán kívül.

Kissé komolytalan olyan ellenérvet hozni, amiről messzire lerí, hogy az azt megelőző érvet el sem olvastuk rendesen. Akinek inge, vegye magára.

Kedves Aranymosó!
Felmerült, hogy milyen könyveket ajánl támpontként a KMK az egyes témakörökben az önjelölt íróknak. Úgy gondolom, hogy természetes, ha ilyenkor a kiadó keze önmaga felé hajlik, a hétvégén beszerzem Bellone könyvét. Emellett felmerült bennem, hogy az általam olvasott utolsó fantasy történetet, Adrzej Sapkowsi Vaják sorozatát mennyire ajánlaná támpontnak? Természetesen a könyvekre gondolok. Amennyiben nem szeretné más kiadó munkáját középpontba állítani, kérem tekintse a kérdést tárgytalannak.

Kedves @Aranymosó!
Ha megengeded írok egy kicsit, hogyan alakult a pályázatom sorsa. (Ha nem illik ide töröld nyugodtan.)
A számomra igen kedves szavaid után, amiket azóta is dédelgetek, belefogtam a kisregény megjelentetèsébe. (Természetesen, nem volt könnyů, de ezt neked, nem kell részleteznem.)
Kb. két hete jelent meg. Pár napja kaptam egy kedves e – mailt, hogy a könyvem felkerült a Merítés díj ifjúsági kategóriás listájára. Ami számomra nagyon nagy dolog.
Azért is írom, mert sokan voltunk itt elkeseredve, hogy kiestünk, de én akkor is leírtam itt fentebb is, hogy nem szabad.
Vàrom a következő Aranymosást, ami nekem a negyedik lesz, mert mindig izgalmas ez a kis pár hónapos „verseny” !