Épp tart a Könyvfesztivál, ez a színes, nyüzsgő könyves kavalkád. Szeretettel várunk mindenkit a Millenárisra a számtalan dedikálásra, és a kiadó két beszélgetésére. Természetesen azért a lektori hírekről sem feledkeztünk meg. Lássuk, hogy milyen értékelések születtek:
Emmerich Palmer: Lélekfa – Ébredők
Érdekes alapötletre épülő sci-fi világ, ahol a tudat lementését keresztezte a szerző a mostanában divatos biotemetkezéssel, mindezt egy diktatórikus világban. A regény első fejezeteiben rengeteg az egy tömbben hagyott információ, megismerjük a világot, az egyik szereplő múltját, de mindez lapos, mert a jelenben nem halad a cselekmény. Később javul az írás, és könnyebben olvasható, ám a karakterek kapcsán nem jó az információadagolás, és a történet kulcselemei sem derülnek ki időben. A dramaturgia nem jó, a feszültség nem emelkedik (az öncélú kegyetlenség részletes bemutatása nem pótolja az érzelmi ívet). A narráció ugrál, az író az E/3-as részeknél nem érzékeli a narrációs távolságot, sőt, előfordul, hogy kilép a nézőpontkarakterből. Az E/1-es részeknél úgy mutat be akciójeleneteket, ahogy a szereplő azt nem láthatja (pl. gránát eltalálja a járművet, ám az ütközést nem testérzetekkel átéli, hanem mintha kívülről figyelné, ki hogy jut ki). A szereplő, amikor megszólal, tájszólással teszi, ellenben az E/1-es történetmesélés során ez nem jelentkezik. A kézirat sajnos negatív lektorit kapott.
Kőfalvi Zsófia: Elefánt a szobában
Lektorálás folyamatban.
Olívia Teiss: Torz formák
Merész, izgalmas témaválasztás, és merész nyitás. Ám az író még nem rendelkezik elég írói eszközzel, hogy mélyebb lélektani szintre vigye ezt a történetet. A párbeszédek rosszak, gyakran kifelé, az olvasónak beszélnek a szereplők, illetve a viták, konfliktusok nem elég mélyek. Leírások szinte nincsenek, így hangulatteremtés sincs (noha egyik fiú festő, itt sem jelenik meg a vizualitás). A mellékszereplőknek hihetőbb a karakterük, mint a főhősöknek, ugyanis a hatodik fejezet után törés áll be a történetbe, mintha ad hoc ötlet lenne a két fiú szerelme. Az író átírja a szereplőket, az áldozat hirtelen pánszexuális lesz, a zaklatóban pedig saját a homoszexualitásának tudatosítása nem kelt sem felszabadulást, sem dühöt. Innét kezdve egy BDSM kapcsolatot látunk. A probléma, hogy az igazi BDSM a bizalomra épül, ám ez lélektanilag nem tud kialakulni egy megerőszakolt és erőszakoló között, hiszen a zaklatások és zsarolás során pont a bizalom sérül végérvényesen, így tulajdonképpen a történet alapja csúszik el. A kézirat sajnos negatív lektorit kapott.
Patak Gyöngyvér: Család a dombon
Könnyed hangú családi történet, életszagú pillanatképekben elmesélve. A kézirat mintha nem regénynek készült volna, hanem blogbejegyzések sorozata lenne egy anyuka életéről. Ezek szó szerint napi események, nincs egy fő történeti szál, a konfliktusok laposak vagy nincsenek, így dramaturgiai ív sem jön létre (csak annak látszata pl. tűzijátékos keret). A mellékszereplőknek nincs személyisége, inkább funkcionális szerepet töltenek be mind a felnőttek, mind a gyerekek a kissé önközpontú, másokat lenéző mesélés során (ami egy blogon tetszetős, de egy regény narrációjaként már zavaró lehet). Az írás valószínűleg valós életről szól, de felmerül a kérdés, mi az a plusz, amiért ez másokat érdekeljen, és könyvként megjelenjen. A kézirat sajnos negatív lektorit kapott.
Köszönjük a beküldött írásokat!
A következő héten kikerülnek az utolsó írások is, melyek átjutottak a 7. Aranymosás Irodalmi Válogató előszűrésén.
Aki nem jutott át az előszűrésen, annak felszabadul a kézirata. Akik átjutottak, de a lektori szakaszban nemet kaptak, azoknak még tart a pályázat, lehetőség van a Public Star és a Rakéta Projektbe való bekerülésre. 🙂
E hónapban is tart az IMÁDOK OLVASNI véleményezős játékunk, ahol többféle nyeremény közül választhatsz!
Megnyerheted akár Róbert Katalin: Szívből, színből, igazán regényét, vagy Varga Bea: A siker tintája. Kalandos lépések az írói karrier útján könyvét is, vagy akár a szövegrészleted szerkesztését.
Április 26-án, csütörtökön On Sai (Varga Bea) vezető szerkesztő a szegedi BölcsészFeszten írásról beszélget, és élő szövegelemzést végez. Szeretettel várunk mindenkit az izgalmas programra!
De kár, a Torz formákat nagyon sajnálom, az eleje nekem nagyon betalált. A szerzőnek még szurkolok a rakétáért 🙂
Izgalmas a vége is! 🙂
Ajjj, de sajnálom a Lélekfát, annak a regénynek én úgy, de úgy drukkoltam! Tisztelt Szerző, pofozd fogyaszthatóra lécci, mert ezt a könyvet én kivételesen el akarom olvasni!! Addig is drukk, és kitartást minden még versenyben lévő, türelmetlen, vagy már kiesett sorstársnak a jövőre nézve! SzM
A Lélekfa érdekesnek, eredetinek, egyedinek tűnt, sajnálom, hogy nem nyerte el a lektorok tetszését.
A Család a dombon is nagyon tetszett, legalábbis amit láttam belőle. Az írónő stílusa engem megfogott, remélem, még lesz szerencsém olvasni Gyöngyvér valamelyik történetét.
Köszönöm az indoklást, (sajnos) egyet tudok érteni vele. 🙂 Van hova fejlődnöm! Elgondolkoztam azon is, hogy talán szerencsésebb lenne mégis az eredeti elképzelésem alapján, regénybe-gyúrás nélkül, egyszerűen „blogkönyvként” újraírni a történeteket, inkább a gyerekekre, az egyes sztorikra fókuszálva. Egyedül a „másokat lenéző mesélés” lepett meg, ez nem állt szándékomban, újraolvasom, megpróbálom tetten érni :).
Köszönöm még egyszer a lehetőséget!
Köszönöm a lehetőséget és a kritikát!
Igazából egyet is értek, mondjuk az nem egy rosszul megírt BDSM akart lenni, hanem egy rosszul megírt bántalmazói kapcsolat és Stocholm-szindróma, de azért még mindkét verzió bőven hagy ezek szerint kivetni valót, szóval még ezen dolgoznom kell. A párbeszédeket majd megnézem, mert nem emlékszem, hogy konkrétan az olvasóhoz szólna, mondjuk oké, a szobrokhoz való beszéd az igen, de na 😀 A leírásokkal kapcsolatban meg azt hiszem jelentkezem majd a leírás kurzusra, mert eddig úgy eléldegéltem nélkülük, pedig azért szükségesek (egyébként az fura ha E/3-ban jobban tudok leírni, mint E/1-ben? ) Egyébként a leírás kurzusra jelentkezzek minél előbb vagy várjam meg a végső eredmény hirdetést?
Minden esetre örülök, hogy már ideig eljutottam így elsőre, következőre már remélhetőleg ki is adnak 😀
Köszi Thea a biztatást 🙂
Ha jól értem, már csak a következő héten kerülnek ki művek, utána nem? vagyis amelyik nem került ki, az annyira rossz? mert ha nem tévedek, lényegesen több beküldött pályázatról lehet tudni, mint ahány bemutatásra került… Köztük, nem titok, a sajátom is 🙂
A család a dombon miért? Az legalább nem valami fantasy-kutyulmány!
A család a dombon pedig legalább nem fantasy volt! Igazán kaphatott volna egy esélyt….
Még három kiadó hely van. Aztán jön a 2. kör. 2. Szűrő.
Szandra, még kaphat esélyt bármelyik negatív lektorit kapott mű, ott a Rakéta, szerintem ez mindegyikünk nagy reménysége 🙂
Igen, itt olvastam a lektori vélemények alatt. Még három hely kiadó, aztán aki nem jutott tovább, az felhasználhatja a kéziratát másutt. Lehet, hogy nem kell június harmincadikáig várnom arra, hogy a Flamenkór nyomtatásban kijöjjön (kiadó van, pénz lett váratlanul…..). Mármint ha az előszűrőről kirúgnak….Mert ugye várni nagyon nem szeretek, főleg hogy ez a Pepe-sorozat, a füzetek mióta készülnek, mióta alszanak a fiókban. Vagy tíz éve is van a kezdésnek.
Egyébként érdekes megnézni az Európai és az Amerikai könyvkiadást. Míg amerikában boldog-boldogtalan plagizálónak és klisébajnoknak kiadják a művét, mi Európaiak eléggé szigorúak vagyunk ezügyben.
Például, szerintem egy Eragon vagy egy Szürke 50 minálunk kiadásba sem került volna, nemhogy világ siker legyen.
Habár utánanéztem a szürkének, mert érdekelt hogyan lett ez a rosszul megírt, nyálcsorgató mamipornó kiadva… és nem is normális kiadó által. Az „írónő” férje befutott író volt, aki benyomta a felesége könyvét a piacra. Na kösz. Már ezt is tudom.
A Szürke ötven árnyalata tényleg bűnrossz. Mondjuk ebben a műfajban nekem az újkori szerzők abszolút nem tetszenek. Ókori rómaiak és De Sade márki inkább. Ami nemcsak szex….bizonyos műveltség is kell az olvasásához.
Szandra nem tudom miért vagy ennyire értetlen (értem én, hogy utálod a fantasyt, egyedi okkal), de ott van az indoklás, miért esett ki a Család a dombon. Te, ellenben a lektorokkal/ szerkesztőkkel, akik olvasták, nem tudom miről szól az egész mű, hol bukik el… Ott a másik 2 projekt, amiben majd nyernek azok amiket tényleg annyira szerettek az olvasók. Azoknak valószínűleg lesz is keresete, mert egy kiadónak az azért számít szerintem, főleg, ha nem a te pénzedért adja ki a könyvedet.
Én az Elefánt a szobában-t, nem értem, de mint mondtam, a lektorok jobban tudják, mert látták az egész művet.
Attól, hogy valaki nem szereti a fantasyt, sokan mások meg szeretik.
😀
Gyöngyvér, a blogon egy vicces stíl, ha a főhős és a barátnője mindenben tökéletes (mert ez alap emberi hozzáállás), de regényben sajnos ilyenkor más hatása van 🙂
Olívia, párbeszéd kapcsán nem csak ez a gond, hanem a típushibák nagy részét felvonultatod. Ebben, és a leírásokban mindenképp fejlődni kellene, mert akadályozni fog az írói úton.
Szerintem is, épp ezért szerettem volna, ha teljesen „tökéletlen” a főhős… Ezek szerint viszont pont az ellenkezője érződik valamiért. Értem, és elhiszem, csak nem látom. 🙂 Azt hiszem el kell kicsit távolodnom a történettől, hogy kívülről tudjam nézni, illetve kell keresnem még néhány „vadidegen” bétát. Számomra tényleg nagyon izgalmas, élvezetes és hasznos volt ez a verseny, köszönöm még egyszer!
Gratulálok az alkotóknak, akiknek sikerült eddig is eljutniuk!
Kívülállóként olvasom ezt az oldalt, nem pályáztam, mostanra mégis kialakult bennem egy vélemény, amelyet igyekszem most a lehető legtapintatosabban szavakba önteni, a legcsekélyebb rossz szándék nélkül.
Kikerülnek a regényrészletek, a vélemények. Az író nevével, címmel, mindennel együtt. Hozzájuk egy kritika, amelyen azonban számos esetben nem érzem azt a bizonyos építő jelleget. „Rengeteg az egy tömbben hagyott információ”, „leírások szinte nincsenek, így hangulatteremtés sincs”. Tömegével tudnék felhozni nem csak a világirodalom, de a zsánerirodalom klasszikusai közül is olyan példákat, ahol ezek szintén jelen vannak, és jóllehet akadnak olvasók, akiket zavarnak, a szóban forgó alkotások azért mégis csak alapművek lettek.
Nyilván a lektorok is csak emberek, akiknek megvan a saját egyéni ízlésük, ámbátor kétségeim vannak afelől, hogy az ő egyéni ízlésük és a kéziratok értéke közé okos ötlet volna egyenlőségjelet tenni. Egyre inkább úgy érzem, hogy a világklasszis írók közül is sokan elbuknának ezen a pályázaton, mert, teszem azt, túl töményen adagolják az információt, vagy kevés náluk a leírás. Nem a plagizálós külföldiekre gondolok, hanem például Hemingwayre, aki egyenesen kihúzgálta a saját műveiből a leírásokat, állítólag.
Egyre nő az én értékrendem és az Aranymosásé közötti szakadék, így ez a pályázat egyre kevésbé hiteles a szememben. Hogy miért számít ez? Azért, mert én vagyok az olvasó. A vásárló. Aki vagy megveszi a kiadványokat, vagy nem. És mivel a lektorálási szempontokkal és a kommunikáció jellegével szemben egyre szkeptikusabb vagyok, a kiadásra érdemesnek ítélt művek iránt is kezd bennem kialakulni egyfajta előítélet, már látatlanban is.
Nem tartom etikusnak, hogy ország-világ elé tárjátok, hogy a beküldött – és ráadásul az első szűrőn átjutott – kéziratokat miért nem találtátok megfelelőnek. Ez köztetek és az írók között kellene hogy maradjon. Szegény szerzők hogy küldjék be ezután a jól leszerepelt kézirataikat máshová? Az után, hogy itt „rossznak”, ilyennek-olyannak lettek kikiáltva?
Sade márkinak mit írnátok a Justine-ről, például? Azt, hogy gyakorlatilag egy novellafüzér, a dramaturgiai ív csupán látszólag van jelen, a feszültség nem fokozódik, rengeteg az ismétlés, a karakterek mind ugyanazzal az öntőformával készültek, a kalandok úgyszintén, a kegyetlenség öncélú, a vége meg hiteltelen? Aztán mégis ott van a világirodalmi pantheonban.
Ismétlem: mint olvasónak és mint potenciális vásárlónak inog meg egyre inkább a hitem a Könyvmolyképző kiadó értékrendjében. Elolvastam a kommenteket, lehet azzal érvelni, hogy A szürke 50 árnyalatát is kiadták, annál meg úgy sincs lejjebb. Tényleg nincs, de mi van, ha nekem pont a tömbösített információ vagy a szinte teljesen leírásmentes szövegek a gyengéim? Tudom, menjek melegebb égtájakra. Megyek is.
Egy olvasó: A többi beküldő nevében nem tudok nyilatkozni, de ha sikerül kikerülni, a lektorit kifejezetten jónak tartom. Nem rossznak lettek titulálva a művek, csak jeleztek olyan hibákat, amit sokszor ki lehet javítani. Mondjuk egy másik pályázat előtt.
Örültem az olvasottaknak, kedves olvasó 🙂 Ha nem szereted a sok leírást, és meglátsz valahol, akkor nyugodtan leszedheted a polcról, nem fogsz benne találni, csak minimális mértékig. Nem szeretem tömegesen olvasni, tehát nem írok sokat, csak minimálprogram van 🙂
Egy olvasó,
ez a válogató hetedik éve, és az első öt évben nem kaptak visszajelzést az írók. Ez az ő kérésükre van tavaly óta.
Egy Olvasó! Manapság az a tapasztalatom, hogy itthon nagyon sok az író és kevés az olvasó. Mindannyian mások vagyunk és mást irodalmi zsánert, és más stílust szeretünk. Igazán jó írást ritkán találok, aminek részben biztos én is oka vagyok. Én szeretem a leírásokat, persze csak annyit ami szükséges ahhoz, hogy térben és időben oda tudjam magam képzelni. Nem érzem magam hívatottnak, hogy bárkit is bíráljak pl klasszikus írókat. Nyilván a tehetség új formát, és stílust is feszegethet. Sok kezdő író van, aki még nem talált megmérettetésre, és itt van rá lehetőség, vagyis talán esélye van arra, hogy útmutatást kapjon. Miért probléma ez? A lektorin el lehet gondolkodni és talán egy kis átdolgozással, átgondolással lehet egy egészen jó regényt kapni. A szerkesztők nem dolgoznak az író mögött, vele együtt dolgoznak és lehet azt úgy teszi, hogy az író stílusa ne sérüljön. A hozzászólásból elkeseredést és lázadást érzek. Az írói munkában rengeteg munka fekszik, és nagyon keveseknek sikerül. Ki dönti el, hogy tehetséges-e valaki? Az olvasó, nyilván, de addig rögös út vezet. bármi úton indul él valaki rögös út vezet. Remélem nem bántó, hogy más a véleményem 🙂
Csak egy észrevétel: más a magasirodalom, és más a zsáner. Ja, és sokkal hitelesebb lett volna az egész, ha olyan írókat hozol példának, akik még ma is élnek.
Huhh, micsoda darázsfészekbe nyúlt a kedves „Egy Olvasó”. Én nem a pályázatra küldtem be a regényem, de mégis kikerült egy részlet, megszerkesztve, amiért nem lehetek elég hálás. Mint író benne élsz egy történetben, amit képtelen vagy kívülről látni (esetleg két év elteltével, amit a történet az íróasztal fiókban töltött. Ez persze erősen memória függő:), és ehhez képest itt a lektori hatalmas segítség, egy profi külső szemlélő? Pomás! Továbbá, hogy milyen hibákat kell elkerülni egy saját írásban, amit MÁSOK hibájából tanulok meg. És igen, szigorúak a kritikák, de aki nem képes a kritikákat elfogadni, helyükön értékelni és feldolgozni, az ne írjon. Mert – ahogy te is mondod -az olvasó is kritikus lesz, és manapság már rengeteg helyen publikussá is teszi azt.
A klasszikusok: de Sade márkit általában nem a történetei miatt éltetik, hanem a filozófiája miatt. Hemingway: ő valóban híresen tömören írt. De nem merem magam hozzá hasonlítani, sem mondanivalóban sem írástechnikában a nyomába se érek (a legrövidebb sztorija ugye amikor fogadott, hogy hat szóban is képes elmondani egy történetet: „For sale: baby shoes. Never worn” : Babacipő eladó. Sosem hordták. – bocs, a hevenyészett fordításért).
De a történetmesélésnek megvannak a szabályai, és csak azok ismeretében illik megkerülni őket. (Picasso pl rendkívül technikás festő volt már egészen kicsi korában. Mármint realisztikus festő.) Szerintem erről szól a lektori. Tudatosítani a szabályokat.
(Az Aranymosó stábja figyel, hogy a kritikák sose személyesek legyenek, hanem csakis a történetre vonatkozzanak. Úgyhogy sértődésre semmi ok)
Egy olvasó két dolgot vet fel a hozzászólásában. Egyik, hogy árt-e a visszautasított szerzőnek, csökkenti-e a lehetőségeit a jövőben a nyilvánosság előtt közzé tett kritika, a másik pedig, hogy valós értéket hordoz-e a kiadó véleménye.
Az elsőre szerintem a válasz, hogy talán. Ha máshová beadja az író munkáját a jövőben, és az ottani szerkesztő nem rest rákeresni, a Google megtalálja az itteni szereplését. Az olvasók véleményét és a lektorokét is. Komoly kiadó viszont aligha dönt más véleménye alapján. Ha hajlandó új szerzők műveivel foglalkozni, akkor elolvassa és maga értékeli a szóban forgó művet. Mindenki tud olyan kiadói melléfogásokról, amikor visszautasítottak később befutott kéziratokat.
A kérdéshez tartozik, hogy az oldal fenntartójának a kikerült műveken túl az olvasók igényeinek is meg kell felelnie. Az indoklás nélküli elutasítás feldühíti az oldal látogatóit, akik idejüket áldozták és olvastak és véleményeztek itt
A másik rész, hogy mennyire van igaza a kiadónak az elutasítás vagy a megjelentetést illetően. Ezt majd a jövő dönti el, de ahogy a piacon jogom van végigjárni a standokat, és a nekem leginkább szimpatikus káposztát választani, úgy a kiadónak is joga van azt kiadni, amelyik művet a leginkább eladhatónak tartja. Ma, vagy a jövőben, ha lát fantáziát az íróban. Ők se tévedhetetlenek, azt kell éreznie a szerzőnek, hogy a műve nem eredendően rossz, hanem itt most nem felelt meg. A kritikából tanulhat, vagy nem, ahogy tetszik. Sade Lia felvetette, hogy a magasirodalom más. Így van. A magasirodalmat sokszor dotálják, állami pénzen adják ki, de ehhez nem értek, ezért nem is megyek bele. Egy olvasó felvetései jogosak, nem ártott végiggondolni őket.
Holnap az utolsó részlet és hamarosan véget ér a pályázat. Hiányozni fog, hiányozni fogtok.