Laura Arkanian: A mester

A mester hátratolta zsíros sapkáját, megvakargatta magasra kúszó homlokát és nagyot szusszantva végignézett az előtte fekvő ponyvára gondos rendben kirakosgatott alkatrészeken.
– Hát kérem – mondta megfontoltan –, nem lehetetlen a dolog. Nem lehetetlen egyáltalán. De kemény menet lesz.

A tulaj még egy kicsit jobban elsápadt.
– Az mit jelent? Hogy kemény…?
– Hát nézze. Az van, hogy ez itt már nem a legújabb rendszer, és nem is volt karbantartva, az látszik rajta. Mindennap ilyenekkel találkozom. Amíg elmegy, elmegyeget, addig minek vele foglalkozni, aztán meg jön a meglepetés, amikor egyszerre összeszakad. Akkor bezzeg kapkodnak fűhöz-fához, de olyankor már sokszor annyira tönkre van az egész, hogy…
– Értem, én ezt értem – vágott közbe a tulaj, idegesen markolászva az ingét – de meg tudja csinálni?

A mester előrehúzta a sapkáját és felvett egy darabot a ponyváról.
– Persze – jelentette ki. – Ez, ahogy nézem, nincs is annyira szörnyű állapotban. Elmegy még vagy harminc évig, csak alaposan ki kell takarítani az egészet, szivattyú, csövek, minden jézusmária. Maga nem is hinné, mennyi szutyok kerül be egy ilyen félig nyitott rendszerbe, ami mind a keringetőben gyűlik össze, az meg egy idő után berágódik a sok kosztól és megáll. Na és akkor jövök én.
– Akkor megcsinálja?
– Hát nézze, én most összerakom, ha már szétkaptam, de a belső pucoválás, az a maga dolga lesz. Hagyok itt vegyszereket, meg elmondom, hogy csinálja. Annyira nem bonyolult, csak vigyázzon majd velük, mert tömények.

Gyakorlott mozdulatokkal összerakta a szivattyút és visszatette a helyére. Gyorsan ellenőrizte, hogy az illesztések szivárgásmentesek-e, aztán régimódi, fa szerelőládája egyik rekeszéből három barna üvegcsét vett elő.
– Nna – mondta meggyőződéssel. – Ebből itt a reggeli kávéjába tegyen öt cseppet. Keserű lesz, mint a bűn, de hát ezen nem lehet segíteni. Ez a megbánás: erős oldószer, ez majd felszed minden lerakódást, koszt, zsírt, olajat, mindent. Az ebédhez ebből a másikból vegyen be három cseppet, ez a gyász. Ez olyasmi, mint a szappan vagy a mosószer, összecsapja az oldott szennyeződéseket. Vacsorához meg ebből – megpöccintette az utolsót – megint csak hármat. Vigyázzon, ez édes, de nem szabad túladagolni, mert odavágja a másik kettő hatását is. Ez a megbocsátás, ez majd átmossa az egész rendszert, tetőtől talpig. Készen vagyunk, adom a számlát, bruttó egy év lesz mindenestől. De ne aggódjon, a végén olyan lesz, mint újkorában… na jó, majdnem. Strapabíró dolog ám az ember szíve, nekem, a régi motorosnak elhiheti.