A lépcsőház csöndje szappanbuborékként pukkant szét, ahogy egy retikül tompán puffant földön. Karolina remegő kézzel nyúlt a halványkék szilikon dobozkáért, ami a sötét postaládában árválkodott. A Hivatal emblémája virított a műanyagon. Ez hát az Ítélet Napja, gondolta Karolina, és gyorsan kabátzsebébe süllyesztette a küldeményt. Lehunyta szemét, a poros levegőbe szippantott, majd egy hatalmas sóhajjal kifújta. Felkapta a táskáját, és felrohant.
A nappali biztonságában ismét elővette a kis csomagot, hogy tüzetesen megvizsgálja a műanyag tok sarkában virító fekete emblémát. Megbizonyosodott róla, hogy a Kormányhivatal Népszaporulati Bizottsága Területi Képviseletétől érkezett a küldemény. Karolina nagy levegőt vett, és letette a dobozkát.
Herbert sötétedés után érkezett haza. A lakásban félhomály ölelte körül a bútorokat, a tárgyak az ablakokon beszűrődő fényben derengtek fel. Karolina hallotta, ahogy Herbert felakasztotta a kulcsát a fali tartóra. A férfi még nem kapcsolta fel a lámpát, amikor a nappaliban megszólalt Karolnia.
– Írtak.
– Te jó ég, Lina, a frászt hozod rám! – kiáltotta bosszúsan a férfi. – Azt hittem, itthon sem vagy! – mondta, ahogy belépett a nappaliba, és felkapcsolta a villanyt.
Karolina a kanapén gubbasztott, térdét szorosan magához ölelte, és a dohányzóasztalt bámulta. Herbert fej-vakarva lépett felesége mellé, ám amint meglátta a kis szilikon tokot, úgy rogyott le a nő mellé, akár egy marionett baba, aminek elvágták a zsinegeit.
– Írtak – ismételte meg a nő, és férjére emelte tekintetét. Mogyoróbarna szeme félelmet sugárzott.
– Kinyitod? – kérdezte Herbert, mire Karolina megrázta a fejét.
– Képtelen vagyok rá. Mi van, ha rossz hírt közölnek?
– Akkor legalább elmúlik minden bizonytalanság. És továbbléphetünk – mondta a férfi, és a dobozért nyúlt. Kivette az apró memóriakártyát, majd a táblagépébe tette. Karolina elfordította tekintetét, nem akarta látni, ahogy férje arcára kiül az elkeseredés.
A nő fülében hallotta vére dübörgését. Érezte, ahogy arcát forróság önti el az izgatottságtól, szája pedig kiszárad. Hirtelen megérezte Herbert meleg kezét a vállán.
– Engedélyt kaptunk – suttogta a férfi rekedten. Karolina Herbert felé kapta fejét, szemébe könnyek tolultak, ahogy meglátta a kijelző tetején feszítő félkövér „ENGEDÉLY” szót. Hatalmas sikoltással férje nyakába vettette magát. Hosszú percekig csak ölelték egymást könnyeiket nyelve.
Karolina kezébe vette a készüléket, és olvasni kezdte a levelet.
ENGEDÉLY
- október 21.
Tárgy: Határozat Gyermekvállalási Kérelemről
Ik. sz.: 2074/10/734.
Tisztelt Házaspár!
Hivatkozva 2074. március 4-én kelt, Intézményünkbe eljuttatott Gyermekvállalási Kérelmükre, ezúton tájékoztatom Önöket, hogy Hivatalunk kérvényük és az ahhoz csatolt dokumentáció alapos átvizsgálása után arra a határozatra jutott, hogy kérelmüket elfogadja.
Kérem, mielőbb vegyék fel a kapcsolatot a területileg kijelölt nőgyógyász-szülész szakorvossal, hogy a szükséges lépéseket megtehessék. Kérjük Önöket, hogy jelen határozatot mutassák be a terhességet felügyelő szakorvosnak.
Sikeres gyermekvállalást kívánunk!
Tisztelettel:
Kunigunda Tomasevics
Fővárosi Kormányhivatal
Népszaporulati Bizottság
XXV. Területi Képviselet
– El sem hiszem! – suttogta a nő, és megszorította Herbert kezét. – Kisbabánk lesz!
Egy időpontlemondásnak köszönhetően már a következő hét elején ott ültek a nőgyógyászaton.
– Gratulálok – mondta az orvos, ahogy letette a táblagépet az asztalra. – Feltételezem, hogy máris belevágnának, igaz? – kérdezte, mire Karolina és Herbert bólintott egyet. – Sejtettem – mosolyodott el az orvos. – Akkor elmondom, milyen teendőjük lesz a következő pár hétben. Ön, kedves Karolina, kap egy gyógyszert, amely beindítja a peteérést, illetve megteremti a terhességhez szükséges hormonális hátteret. Természetesen ez csak addig hatástalanítja a pubertáskorban beadott peteérést gátló injekciót, amíg szedi. Az első menzesz jelentkezését követően monitorozzuk a petefészkek és a méh állapotát, illetve egy vérvétel és vizeletvizsgálat által az ön általános egészségét. A következő lépés a petesejtek kinyerése, illetve a spermaminta begyűjtése lesz. Amennyiben ezekkel is minden rendben, kiadjuk önöknek a nyomtatványt, amelyen megjelölhetik, születendő gyermekük milyen genetikai adottságokkal rendelkezzen majd, és kijelöljük a beültetés időpontját. Van valami kérdésük?
– Nincs – vágta rá egyszerre Karolina és Herbert.
– Rendben – folytatta a doktor. – A sikeres beágyazódást követően az első trimeszterben kéthetente vizsgáljuk a magzat fejődését, a második trimeszterben havonta, a harmadik trimeszterben pedig ismét kéthetente. Amennyiben gond adódna, bár ez manapság az esetek elenyésző részében fordul elő, kórházi felügyelet alá vesszük az anyát. Mindent megértettek?
– Igen – bólintott Karolina.
– Rendben. Akkor adom a gyógyszer kiváltásához szükséges receptet. Maria a nővérszobában megadja Önöknek az elérhetőséget, amelyen időpontot tudnak foglalni a szükséges vizsgálatokra és egy tájékoztató brossúrát a gyermektervezéssel és a terhesség fázisaival kapcsolatos információkkal.
– Köszönjük! – hálálkodott sugárzó mosollyal Karolina.
– A legjobbakat! – nyújtott kezet Herbert a doktornak.
– Hamarosan találkozunk – búcsúzott az orvos.
A következő hetekben úgy tűnt, feje tetejére állt a világ. Karolina úgy érezte, a gyógyszertől a hormonjai elszabadultak. A hasa tompán zsongott, ami néha a derekába és a combjába is kisugárzott. A legrosszabb a hangulatingadozás volt: az egyik percben sírva fakadt egy eltévedt kiselefántról szóló dokumetumfilm előzetesén, a másikban hangosan szitkozódott, amiért Herbert a bal oldalon hagyta a fogkrémes tubust és nem a jobb oldalon, ahol a „helye” van.
Nem egészen három hét múlva a házaspár minden szenvedése értelmet nyert, Karolina menzesze beindult. A nő izgatottan hívta fel a Nőgyógyászatot, hogy időpontot kérjen a következő vizsgálathoz.
– Egy hét múlva mehetek! – mondta, ahogy befejezte a hívást. Szemébe könnyek tolultak, mire Herbert odalépett hozzá, és átölelte.
– Most mi a baj? – lehelte lágyan a nő hajába a férfi, és megcsókolta felesége homlokát.
– Csak annyira hálás vagyok! Olyan szerencsések vagyunk, hogy mi is azon kevesek közé kerülhettünk, akiknek gyerekük lehet. Emlékszel még, milyen pesszimista voltál, amikor javasoltam, hogy iratkozzunk be a szülőképző tanfolyamra?
– Emlékszem, persze.
– És nem volt hiába – bújt szorosabban férjéhez Karolina.
– Nem bizony – simított végig Herbert felesége arcán.
Karolina a nőgyógyászati rendelő várójában ült, és meredten bámulta a kezében lévő táblagépet. Képtelen volt akár egy betűt is elolvasni az éppen aktuális regényéből. Gondolatai zabolátlanul vágtáztak a fejében: mi van, ha kiderül, hogy ez volt az egyetlen petesejtje, amit most veszített el? Mi van, ha a méhe alkalmatlan egy gyermek kihordására? Mi van, ha a vérvétel eredménye lesz rossz? Gyomra gyümölcskocsonyaként remegett a torkában.
A váróban egy női géphang jelentette be, hogy a hatvanhetes sorszámú beteget várják a vizsgálóban. Karolina úgy pattant fel a székéről, mint akit áramütés ért. Táskájába süllyesztette táblagépét, és benyitott a vizsgálószobába.
– Szép napot! – köszöntötte az orvos, szemét le sem véve az előtte álló monitorról. – Hogy vagyunk ma?
– Jól! – füllentette Karolina, ahogy leült az orvos asztalával szemben elhelyezett székre.
A doktor még mindig a kijelzőt figyelte, hümmögött párat, majd ragyogó mosollyal Karolina felé fordult.
– Megérkezett minden eredménye. Tökéletesek az értékek! Már csak a hüvelyi ultrahang van hátra, és akár már a következő hónapban létrejöhet a terhesség. Készen áll?
– Igen – mosolygott félszegen Karolina.
– Akkor legyen szíves átöltözni, és felülni a vizsgálóra.
Karolina a fehér plafont bámulta, és remegő ujjal morzsolgatta papírruháját, mintha attól hamarabb véget érhetne az ultrahangos vizsgálat. Egyikük sem beszélt. Az orvos hümmögött és dünnyögött egy darabig, ahogy a falra vetített ultrahangképet vizslatta. Karolina nem mert rákérdezni, mit lát a doktor, de biztosra vette, hogy semmi biztatót.
– Kész vagyunk, visszaöltözhet – mondta a férfi, és visszaült magas támlás székébe. Karolina gyomra a torkába kúszott, ahogy lekászálódott a vizsgálóasztalról. Csak arra tudott gondolni, hogyan közölje a férjével, hogy miatta nem lehet gyerekük.
Sápadtan, reményvesztve foglalt helyet ismét az orvossal szemben.
– Úgy látom, két hét múlva beütemezhetjük a petesejtleszívást – közölte a férfi határidőnaplóját nézegetve. – Mit szólna a szerda délután kettőhöz?
Karolina szeme kikerekedett, ám amikor megszólalt volna, torkán akadt a szó. Köhögött egyet, majd kinyögte.
– Van használható petesejtem?
– Persze, hogy van! Minden rendben – felelte érezhető értetlenséggel a hangjában az orvos. – Szóval megfelel az időpont?
– I-igen.
– Remek! Szóljon a férjének, mert tőle is ugyanakkor kell begyűjtenünk a mintát. Maria ad igazolást a munkahelyüknek az aznap délutáni munkamulasztáshoz. Ön továbbra is szedje a gyógyszert, amit felírtam. Továbbá a megrendelőlapot is megkapja most az asszisztenstől, amin megjelölhetik a kérelem beadásához elkészített géntérképek alapján, születendő gyermekük milyen fizikai tulajdonságokkal rendelkezzen majd.
– Rendben. Köszönöm – mondta a nő, de a doktor köszönését már nem is hallotta. Lába automatikusan vitte őt ki a vizsgálóból a nővérszobába.
– Na, mit szeretnél? Fiú legyen vagy lány? – kérdezte a nő ragyogó mosollyal az arcán, ahogy a konyhaasztalra kiterítették a „Preferencia kérdőívet.”
– Teljesen mindegy! Legyen meglepetés – mondta Herbert, mire a nő kipipálta a „MINDEGY” lehetőség mellett álló rubrikát. – De szeretném, ha olyan csodás szeme lenne, mint neked.
– És jobban jár, ha a te hajkoronádat örökli! – nevetett fel a nő. – És az édesapád alkatát. Ő még így hatvan fölött is jól néz ki.
– De remélem, nem lesz akkora lába, mint neki, mert akkor az életben nem találunk rá cipőt – viccelődött a férfi.
– Én azt sem bánom, csak a kezemben tarthassam! – sóhajtott fel Karolina, mire a férje átölelte a vállát.
– El fog jönni az is! Most már nagyon közel vagyunk hozzá.
Agya zsibbadásig megtelt az érzelmekkel, és a babavárással kapcsolatos gondolatokkal. Hát tényleg nincs visszaút, megtörténik, amire már olyan régóta vágyott. Kisbabája lesz. Szülőkké válnak.
– Felkészült? – kérdezte az orvos kék papírmaszkja mögül.
– Igen – mosolygott rá Karolina.
– Akkor itt jön a gyermeke! – mondta a férfi, és eltűnt a nő hasa fölött kifeszített kék takaró mögött. – Egy perc, és készen vagyunk – hallatszott az orvos hangja, majd hamarosan ismét megjelent a takaró fölött. – Beültettük az embriót. A beágyazódáskor tapasztalhat egy kis pecsételő vérzést, ne ijedjen meg! Egy hét múlva várom kontrollon. Maria megadja az időpontot. Addig is próbáljon pihenni.
– Igyekszem – mosolygott Karolina könnybe lábadt szemmel. Észre sem vette, hogy keze lassan a hasára siklott.
– Na, lássuk azt a kis babszemet! – mondta az orvos, ahogy az ultrahangkészülékért nyúlt. – Apuka is jöjjön közelebb! – biccentett a vizsgáló mellett álló szék felé, mire Herbert odalépett, helyet foglalt és megfogta Karolina kezét.
Az orvos kivetítette az ultrahangképet a falra. Hümmögve csúsztatta a készüléket ide-oda, és szemöldökét összevonva figyelte a képet. Ajkát összeszorította egy pillanatra.
– Hét hete ültettük be, igaz? – kérdezte még mindig az ultrahangot tanulmányozva
– Igen – mondta Karolina. Gyomra hidegen bizsergett az orvos arckifejezését látva.
– Valami gond van, doktor úr? – kérdezte Herbert. Az orvos sóhajtott egy nagyot, majd a pár felé fordult.
– Sajnos nincs szívhang.
– Ez… mit jelent…? – kérdezte remegő hanggal Karolina.
– Elhalt az embrió. Nagyon ritka ez manapság a genetikai térképek használata során rendszerint ki tudjuk szűrni az összeférhetetlenségeket. Igazán sajnálom – mondta az orvos, és kikapcsolta a készüléket. – Átöltözhet, asszonyom.
– Rendben – mondta halkan a nő, és Herbert segítségével lekászálódott a vizsgálóasztalról. A vizsgálóterem forgott Karolina körül, ahogy elindult az öltöző felé. Csak távolról hallotta az orvos hangját, amint férjének magyarázza, hogy műtétre lesz szükség, hogy a halott szövetet eltávolítsák, és Maria tud majd időpontot adni, miután egyeztetett a kórházzal. Gépies, lassú mozdulatokkal öltözött át, mintha többtonnás súlyok csimpaszkodtak volna a tagjaira.
Néma könnyek peregtek Karolina arcáról puha polár köntösére. Felhúzott térdét ölelve gubbasztott a kanapén, mióta csak hazajöttek a kórházból. Bal kezében egy kötött kiscipőt szorongatott.
Herbert felesége mellett ült, törékeny testét átkarolva. Könnyes szemmel próbálta biztatni összetört feleségét.
– Lehet, hogy a sportos testalkat nem jó a szőke hajjal – viccelődött erőtlenül mosolyogva a férfi. – Majd legközelebb az átlagos testalkatot ikszeljük be.
– Nem – szólalt meg rekedten a nő.
– De még kétszer próbálkozhatunk, itt van a tájékoztat—
– Nem lesz több próbálkozás – vágott közbe Karolina. A dohányzóasztalon álló bögréért nyúlt, és teljes erőből rácsapott vele a Hivataltól érkezett memóriakártyára.
🙂 Sok sikert továbbra is.És csak így tovább!