Kemese Fanni: Mrs. Walker esete az Elhalványulással

[button link=”http://aranymosas.konyvmolykepzo.hu/bemutatkoznak-az-iroiskolasok” newwindow=”yes”] Íróiskolások[/button]

 

 

Mrs. Walker egy vasárnapi napon, muffintészta készítése közben vette észre az Elhalványulás első jelét. Ha nem koncentrált eléggé, a kisujján átpergett a liszt, és átlátott rajta, amikor a fény felé tartotta a kezét. Jól tudta mit jelent ez, hiszen néhány kollégáján és szomszédján már látta elhatalmasodni a betegséget, és ki tudja hányukat feledte el teljesen, amikor Eltűntek, betöltetlen pozíciót vagy üres házat hagyva maguk után.

A reggeli tévéműsorok szerint a kórság csak azokat fenyegette, akiknek valamilyen nagy csapással kellett szembenézniük és alulmaradtak a küzdelemben, vagy annyira megunták szürke életüket, hogy engedtek az Elhalványulásnak. Megoszlottak a vélemények, hogy honnan származott az egész civilizációt sújtó mágikus járvány: világszerte munkatagadó szekták emelkedtek fel a semmiből, tömegek pártoltak el a nagy egyházaktól, a tudós csoportok versengtek egymással, hogy felfedezzék az okokat és a gyógyírt. Két dologban ugyanis minden Elhalványuló biztos lehetett: változó ütemű leépülést követően nemcsak, hogy véglegesen eltűnnek majd, hanem a kór eltörli létezésük nyomait is.

Mintha soha nem éltek volna ezen a Földön.

Mrs. Walker nyugalmat erőltetett magára, nem akarta, hogy bármelyik családtagja gyanút fogjon, de szíve heves kalapálását és keze remegését nem tudta legyőzni, ahogy csokidarabokat dobált a színes papírokba porciózott muffintésztába.

Felidézte a köztéri kamerák rögzítette, a tévében unalomig újrajátszott videókat: csonka emberek egyik pillanatról a másikra köddé váltak; a járókelők megálltak, aztán továbbindultak, mert elfelejtették, amit láttak. Az Eltűnteket sosem tudták azonosítani; a varázslat csupán ennyit, pár másodpercnyi megrendítő figyelmeztetést hagyott meg belőlük: ezt érdemled, ha elfecsérled az életedet!

Lehetetlen, hogy mindez velem történjen meg! – gondolta Mrs. Walker, és megtörölte verejtékező homlokát, lisztcsíkot húzva a bőrén. – Szerető családom és biztos állásom van, nem sújtott minket haláleset, sem betegség, a házat nem akarja elvinni a bank, sőt, még nyaralásra is futja. Nem lehet! Nem lehet…

Mégis ott volt az a kisujj, melyen átsejlett a fény.

v

Amikor másnap reggel Mrs. Walker belépett a dohos irodájába, rádöbbent, hogy már idejét sem tudja, mikor lelkesedett utoljára a munkájáért. Az elmúlt években a lelkesedés nem tűnt fontosnak: nyolc óra máshol is nyolc óra. Szülés után szerencsésnek érezte magát, hogy otthonához közel, egy rövid metróútnyira kapott állást, és időben elmehetett a gyerekekért az óvodába, majd az iskolába, vagy otthon maradhatott velük, ha megbetegedtek. Anna nyáron töltötte be a tizenhatot, John tavasszal a tizennégyet, és Mrs. Walker nehezen fogadta el, hogy egyiküknek sincs már szüksége annyi gondoskodásra, mint néhány évvel ezelőtt.

Mrs. Walker levette szürke pulóverét, és némi hezitálás után, nem a megszokott, fényesre kopott fali akasztójára lógatta fel, hanem a széke háttámlájára kanyarította. Lesimította a főiskolai évekből hátramaradt élénkvörös blúzát, melyet a szekrénye mélyéről halászott elő és titokban vett fel a fürdőben, hogy a családja még véletlenül se szúrja ki az élénk színt. Szégyellte magát, hogy már az első nap színesben parádézik, mint valami elkorcsosult szektatag.

Hajnalban, miután minden családtagja aludt már, kutatást végzett a kórról az interneten, és hamar rátalált az Elhalványulók az Életért Társaság részletes honlapjára. A szekta gyorssegítő egyszeregyének első lépéseként a betegnek változtatnia kell a megrögzött szokásain; második lépésként pedig minél több élénk színnel kell körülvennie magát, hogy a stimulációval lassítsa a kór elhatalmasodását.

Mrs. Walker világ életében lenézte és sajnálta azokat a kétségbeesett Elhalványulókat – a két lábon járó halottakat –, akik színesre festették a hajukat, mindenféle giccses, mintás holmikkal zsúfolták tele a lakásukat és őrült vállalkozásokba fogtak, hogy időt nyerjenek. Mindig is úgy gondolta, hogyha ő kerülne hasonló helyzetbe, méltósággal akarna távozni, anélkül, hogy az egész családját szégyenbe hozná, még akkor is, ha az Eltűnése után feledésbe merül majd a létezése. Persze mindeddig biztos volt benne, hogy vele nem történhet ilyen borzalom.

Néhány másodpercig némán meredt a poros monitor képernyőjére, és az adminisztrálásra váró papírkötegekre. Aznap már sokadjára nézett le a kezére és a látszat kisujjára. Éppen úgy tudott érinteni és fogni vele, mint egy rendes ujjal, de ahogy elengedte a gondolatot, az apró testrésznek nyoma veszett, mintha lecsapták volna egy bárddal. Még sohasem hallott vagy olvasott olyasmiről, hogy egy Elhalványuló úgy tudott tenni, mintha egészséges lenne.

Ha a férjem megtudná…

Megrázta a fejét, hogy elhessegesse a nyomasztó gondolatot, majd bekapcsolta a számítógépet és maga elé húzta az első kupacot.

Semmi veszély, semmi kihívás… Semmi kisujj. Semmi élet.

v

– Tízre itthon vagy!

– De anya! – nyöszörögte Anna.

– Nincs de anya! Örülj, hogy elengedlek az egyes dolgozatod után.

– Anya! Mindenki ott lesz a suliból! Gáz lelépni éjfél előtt.

– Nem érdekel mindenki – zsörtölődött Mrs. Walker, miközben fűszernövényeket ültetett az ablakpárkányra szerelt, vadiúj balkonládába. Úgy fordult, hogy a lánya még véletlenül se lássa a bosszúságtól hol eltűnő, hol újra megjelenő kezét. A gyorssegítő egyszeregy harmadik lépése szerint, a betegnek új hobbi után kell néznie. Míg az Elhalványulók többsége extrémsportot választott, Mrs. Walker inkább valami hasznos – és kevésbé feltűnő – dolog mellett döntött.

– Ne nézz rám! – szólalt meg Mr. Walker. – Anyád azt mondta, hogy tíz, akkor tíz.

Mrs. Walker még éppen időbe fordult hátra, hogy lássa lánya durcás arcát.

– Kösz, hogy tönkreteszitek az életemet! – fakadt ki Anna, majd kiviharzott a házból, mérgesen becsapva maga után a bejárati ajtót.

– Egy hét szobafogság – mormogta magában Mr. Walker. Fel sem nézett, tekintete rátapadt a laptopja képernyőjére. Mrs. Walker elhúzta a száját, mert tudta, hogy férje úgysem fogja betartani az ígéretet. Kész csoda, hogy egyáltalán mellém álltál! Állandóan csak azokra a nyamvadt tüntetésekre tudsz gondolni! Az sem érdekelne, ha a családod darabokra hullana, ha valaki továbbra is eléd tenné a meleg ételt és tisztaságot tartana körülötted!

Lábdobogás támadt a szomszéd szobában, majd kivágódott az ajtó és megjelent John, kezében egy halom mosogatnivalót egyensúlyozva. Gyorsan lepakolta az ételmardékos tányérokat és a beszáradt bögréket a mosogatóba, majd szó nélkül elindult vissza a szobájába.

– John! – kiáltott fel Mrs. Walker felháborodva. – Az előbb mosogattam el! Direkt szóltam, hogy hozd ki a mosogatnivalót!

John a szemét forgatta, és hosszú kezét összefonta a mellkasán, de közben a szobája felé hátrált.

– Anya! Hétvégén LAN verseny lesz, most nem érek rá. A csapatom egy rakás kripli!

Mrs. Walker árulkodó bizsergést érzett a kezében, ezért összeszorította a száját, és annyiban hagyta a dolgot. John kamaszosan elvigyorodott, és egy Köszi anya! kíséretében el is tűnt a szobájában.

– Drágám! Nem vagy túl szigorú a gyerekekhez? – kérdezte egy kis idő múlva Mr. Walker, mire Mrs. Walker felvonta a szemöldökét. Na tessék! Helyben vagyunk!

Már nyitotta a száját, hogy vitába szálljon, de torkára forrtak a szavak, amikor észrevette, hogy a másik kezén is átüt a fény.

v

Mrs. Walker éppen a konzervleveseket szemrevételezte a szupermarketben, amikor egy lila hajú, elhalványult karú, idegesen hátra-hátra forduló fiú kanyarodott be a soron. Már a sor közepén járt, amikor megjelent a walkie-talkie-zó, kezét a lőfegyverén nyugtató biztonsági őr. A fiú az ép karját a mocskos ballonkabátja alatt tartotta, Mrs. Walker pedig visszafojtott lélegzettel várta, hogy mit fog előhúzni alóla.

Eddigi életében szerencsésen megúszta a bolti rablásokat, betöréseket és sosem volt szemtanúja erőszakos bűncselekményeknek. A rosszabb sorsú Elhalványulók a biztos halál tudatában, véresebb bűntetteket hajtottak végre, mint egészséges társaik. A maffia egész hálózatokat épített a kórban szenvedőkre, hiszen azok eltűnése után a varázslat törölt minden aktát, bizonyítékot és emléket, mely hozzájuk köthetett volna bármit is. Az igazságszolgáltatás felgyorsult, a bűnösnek nyilvánított Elhalványulókat hamar kivégezték, így megelőzve nagyobb ügyek örök homályba veszését. Hozzáértők sok ezerre becsülték az Elhalványultak elkövette, feledésbe merült ügyek számát.

Mrs. Walker megfeledkezett a végtagjairól, így az anyagtalanná váló kezén átesett és nagy csattanással a földön landolt egy húsleves-konzerv. A fiú Mrs. Walker hiányzó kézfejét látva hirtelen irányt változtatott és megállt a nő bevásárlókocsijának végén. Csokiszeletek és néhány doboz energiaital került elő a kabátja alól, melyeket bedobott a kosárba. Mrs. Walker gyorsan felmérte, hogy ekkora összegű lopásért még nem lőhetnék agyon, ha rajtakapnák, de a rendőrség biztosan bezáratná néhány napra. Megállapította, hogy a sovány fiú legfeljebb Anna korabeli lehet, és elszomorodott, hogy valakinek ilyen fiatalon kell megtapasztalni az Elhalványulást.

Miután a fiú kiürítette a zsebeit, azonnal továbbállt, egyszer sem nézve megmentője szemébe. Csak reménykedhetett benne, hogy a sorstársa nem fogja elárulni őt. Mrs. Walker néhány héttel ezelőtt sikoltott volna. Most már szégyellte, hogy akkor még nem látott túl a varázslat amputálta testrészek látványán.

– Minden rendben, hölgyem? – kérdezte az elhaladó biztonsági őr. Mrs. Walker bólintott és gyors pillantást vetett a kezére, mely immár újra a helyén volt.

Mr. Walker felbukkant a sor végén, megvetően méricskélve az orra előtt elhaladó fiút.

– Láttad azt a korcs Elhalványulót!? – morogta, a frissen beszerzett újságjával hadonászva. – Mennyivel egyszerűbb lenne minden, ha az összeset kivégeznék, amikor megjelenik rajtuk a kór első jele.

Mr. Walker tizenöt évesen vesztette el a szüleit. A zebrán haladtak át, amikor a volán mögött ülő Elhalványuló férfinek eltűnt a lába vezetés közben és nem tudott fékezni. Mr. Walker a szülei temetése után kezdett radikális csoportok, Elhalványulók elleni tüntetéseire járni. Mrs. Walker az egyik ilyen eseményen találkozott vele először. Soha nem árulta el férjének, hogy aznap este egy fogadás miatt keveredett arra a tüntetésre. Néha azt kívánta, bárcsak inkább elvesztette volna azt a fogadást.

Lehajolt a konzervért, hogy férje ne láthassa ahogy nyeldekelve próbálja visszafojtani a sírást. Még sohasem érezte magát ennyire egyedül.

v

Mrs. Walker nagy sóhajjal törődött bele, hogy a sorban előtte álló vénember a nyakába fogja zúdítani az összes nyomorúságát. Az összetöpörödött, hawaii mintás inget viselő férfi magában morgolódott, amiért nem elég gyors a kiszolgálás a patikában, és forgolódva kereste áldozatát, akivel megoszthatná a panaszait. Amikor a férfi észrevette, hogy Mrs. Walker nem tudja levenni a szemét az elhalványult karjáról és füléről, most-megvagy! mosolyra húzta a száját.

– Huszonöt éve kezdődött Kedveském, és még mindig itt vagyok.

Mrs. Walker udvarias mosolyt kényszerített az arcára, készen rá, hogy a megfelelő pillanatban bólintson majd néhányat. Sosem volt elég türelme az öregemberek hablatyolásához.

– Élvezni kell az élet minden egyes percét, és megfeledkezni azokról a dolgokról, amiket elvesztünk útközben. – A vénember mosolyogva a csonka válla felé biccentett. – Az Elhalványulás utálja, ha valaki nem vesz róla tudomást. Persze az unokáimnak mindig azt mondogatom, hogy a feleségem vasárnapi csoda-almaszósza tart itt. Nem tudom mi ütött a mai gyerekekbe, hogy nem esznek elég gyümölcsöt. Az én időmben persze…

Mrs. Walker gondolatai elkalandoztak. Egyetlen percre sem feledkezhetett meg az Elhalványulásról, különben szép sorban eltűntek volna a testrészei. Ujjak, kézfej, alkar, felkar… Úgy nézne ki, mint egy összeszerelés előtt álló, rokkant próbababa.

Láb. A láb lesz a következő.

– … ha netán a lábam is halványodni kezdene, inkább a vonat elé vetném magam, minthogy egy ágyban heverve várjam ki az Eltűnést, és az egész családom megfeledkezzen rólam…

Aztán a test. Ha eléri a szívet, akkor vége lesz. Talán fájni fog, talán iszonyatos kín, amikor eltűnik az ember. A szemtanúk elfelejtik miután megtörténik; a felvételeken pedig sosem látszódik tisztán a szerencsétlenek arckifejezése. Részletes orvosi adatok csak az öngyilkosokról, kivégzettekről vagy a balesetben elhunyt Elhalványulókról maradtak fenn.

– … bárcsak a kezem közé kaphatnám azt a nyomorultat, aki elindította a varázslatot. Kozmikus erők egy fenét! Az összes szektát feloszlatnám. Pénzéhes zsarnokok…

Egyes szekták szerint az Elhalványulók mennyországa szebb, mint a bibliai paradicsom, és ott minden megtört lélekre gondtalan élet vár. Más szekták szerint az Elhalványulók pokolra kerülnek, ezért az utolsó Földön töltött időszakukban törekedniük kell a boldogságra.

Mrs. Walker pár héttel ezelőtt egytől-egyig bezáratta volna az ilyen csoportosulásokat, de mostanra elbizonytalanodott. Abban sem volt biztos, hogy mindez a saját gondolata volt-e akkor, vagy a férje csepegtette belé a gyűlöletet az évek folyamán.

Az öregember végre sorra került, Mrs. Walker pedig megmozgatta a lábujjait a cipőjében, és azon tűnődött, hogy vajon meddig lesznek még a helyükön.

v

Mrs. Walkernek porszívózás közben halványult el a lába. Egyik pillanatban még ott volt, a következőben már nem. Összecsuklott a szőnyegen, a gép zúgása elnyomta az ijedt sikkantását, így a dolgozóban bujkáló Mr. Walker, és a saját szobájukban lustálkodó gyerekek semmit sem hallottak belőle. Mrs. Walker erősen beharapta az alsó ajkát, a szájában szétterjedő fémes íz emlékeztette, hogy nem engedhet a sírásnak, mert bármikor felbukkanhat valamelyik családtagja. Megpróbált egyenletesen lélegezve annyira lehiggadni, hogy növeszthessen egy látszat testrészt.

Be. Ki. Be. Ki. Láb… Azt mondtam, láb… A francba… Láb… Jól van! Nyugalom! Comb…Térd… Be. Ki. Be. Ki. Lábszár… Boka… Lábfej… Lábujjak… Egy… Kettő… Három… Négy… Öt… Ne! Ne! Nyugalom! Újra… Be. Ki. Be. Ki. Comb… Térd…

Addig gyakorolt, amíg meg tudta tartani mindhárom elhalványult végtagját.

A porszívó fülsértő zúgása jótékonyan elfedte a keserves sóhajait.

v

Mrs. Walker képtelen volt elaludni: félt, ha elszenderül, eltűnnek a végtagjai, és a férje észreveszi, hogy már ő sem több egy korcs Elhalványulónál.

Napról napra fáradtabb lett a tettetéstől.

Napról napra jobban undorodott önmagától.

v

Mrs. Walker az Elhalványulás előtti rövid metróútjait forróvérű Giancarlók és gyönyörű Bellák szenvedélyes történeteinek olvasásával töltötte, majd a változás jegyében áttért az ezeréves angyalok és ember szívszerelmeikről szóló ponyvákra. Mostanra már képtelen volt bármit is olvasni, minden figyelmét lekötötte, hogy fenntartsa a látszat végtagokat. Rettegett, hogy ha egy pillanatra nem figyel oda, egy vagonnyi ember szeme láttára magatehetetlen torzóvá csökevényesedik.

Kiverte a hideg veríték, amikor elkapta a szemben ülő idős asszony sajnálkozó pillantását. Azt hitte, hogy eltűnt a kézfeje, de a nő tekintetét követve észrevette a sötét pulóvere alól kilógó színes blúzát. Elnézést kérően elmosolyodott, és azon nyomban eltakarta az élénk színt.

Ha nem lett volna késésben a munkából, leszállt volna a következő megállónál. Miközben feltűnően kerülte az asszony tekintetét, elhatározta, hogy nem próbálkozik többet tarka ruhákkal. Végső soron, felesleges bármit is tennie.

Arra gondolt, hogy talán jobb is lenne, ha véget érne a küzdelem.

v

Mrs. Walker meredten bámulta az altatópirulákat a műanyagdobozban. Bort is hozott magával a fürdőbe, de a dugóhúzót a konyhában felejtette. Ha nem is akarta bevallani magának, tudat alatt mindig is tisztában volt vele, hogy képtelen lenne véget vetni az életének. Nem akart szégyent hozni a családjára. Elképzelte, ahogy a gyerekei megtalálják a csonka holttestét a kádban, és életük végéig elkíséri őket a borzalmas látvány.

Már ha sikerülne. Ha nem, akkor egy gyomormosás után kellene szembenéznie a sajnálatukkal és a haragjukkal. A férje undorodna tőle, nem lenne több a szemében egy Elhalványulónál, a társadalom férgénél, amit mindennél jobban gyűlöl.

Azt már nem! Ezt nem tehetem meg velük!

Inkább ne is emlékezzenek rám!

v

Mrs. Walker a fürdőszobából kiszűrődő vízzubogásra kelt fel azon a reggelen. Hol erősödött, hol gyengült a kádba hulló cseppek dobogása, attól függően, hogy Mr. Walker miként helyezkedett. Mrs. Walker végtelenül kimerültnek érezte magát. Hálás volt férje távollétéért, mert néhány percre megpihenhetett.

Megtanult álmában is kapaszkodni a látszat végtagokat fenntartó gondolatba, de most engedte, hogy enyhüljön a szorítás. Felemelte fejét a párnáról, és figyelte, ahogy a takaró lelapul az eltűnő testrészei felett. Az Elhalványulás azonban nem állt meg a medencéjénél, immár a bordája aljáig rágta magát.

Mrs. Walker iszonyodva nézett le teste maradékára. Gyűlölte, hogy a szíve még mindig vadul kalapált a látványtól, és még mindig nem adta fel a küzdelmet.

Mi értelme tettetni? – gondolta. – Senki sem emlékszik majd rám! A varázslat talán majd azt hiteti el a gyerekeimmel, hogy félárvák voltak, vagy azt, hogy egy idegen nő az anyjuk. Még az is lehet, hogy én is ilyen idegen nő voltam, és egy szülés utáni depresszióban Elhalványult nő helyére léptem…

Mr. Walker elzárta a csapot, Mrs. Walkernek pedig görcs állt a hasába, ahogy gyors csatát vívott a belső erővel, mely nehezen ugyan, de újra kapaszkodni kezdett, és lassan, nagyon-nagyon lassan visszatöltötte a végtagjait a takaró alá.

Ahogy meg tudott mozdulni, reszketeg kezével letörölt egy könnycseppet a szeme sarkából.

v

Senkinek sem tűnt fel, hogy Mrs. Walker véglegesen eltűnt a vasárnapi ebéd főzése közben. Egyik pillanatban még a szájához emelte a fakanalat, hogy megkóstolja az almamártást, a következőben pedig már senki sem állt ott, aki ellenőrizhette volna, hogy elég édes-e a szósz. A fakanál csattanva csapódott a csempének, a mártásban buborékok törtek fel, és apró, sárga cseppek freccsentek a falra.

Mr. Walker és Anna, a kanál koccanására a tűzhely felé nézett. Meredten bámulták a családanya hűlt helyét, miközben mindkettejük számára feledésbe merült, hogy Mrs. Walker valaha is itt élt ezen a földkerekségen.

A lány beleszipákolt a levegőbe.

–  Apa, azt hiszem odaég a mártás! – kiáltotta és odaugrott a tűzhelyhez, hogy lerántsa a fazekat a forró platniról.

– Milyen mártás? – kérdezte Mr. Walker felnézve az újságból, és összevonta bozontos szemöldökét. – Tudod, hogy nem szeretem az ilyen…

– John! – sipította Anna, mire mozgás támadt a szomszéd szobában és John kidugta a fejét az ajtón.

– Mi van? – mutálódó hangja elcsuklott.

– Minek csináltál te almaszószt? – kérdezte Anna, és a fakanállal megfenyegette öccsét. – Egyikünk sem eszik gyümölcsöket.

– Én aztán nem csináltam – vonta meg a vállát John, majd újra eltűnt a szobájában és becsapta maga mögött az ajtót. Mr. Walker azt mormogta, hogy ha leszakad az ajtó, akkor a zsebpénzedből vonom le, majd lapozott egyet az újságjában.

Anna bosszankodva kivitte a fazekat a vécére, és a tartalmát a kagylóba öntötte.

Mrs. Walker utolsó emléke is a csatornában landolt.