Prológus
„Rossz voltam, de Te / Azt mondtad, jó vagyok. / Csúf, de Te gyönyörűnek találtál. / Végig hallgattad mindig, / Amit mondtam. / Halandóból így lettem / Halhatatlan. (Pilinszky János: Átváltozás)
Elhatározta, hogy bármi történjék, nem néz hátra. Ez tűnt a legjobb ötletnek, és jobb volt nem gondolni arra, amitől legjobban félt. A lány már jó pár méterre elhagyta az udvarház impozáns épületét, haja kibomlott a futástól, arca kipirult az indulattól, ajkát makacsul összeszorította: sosem érheti utol, és amiről beszélt, amit akart, az egyszerűen lehetetlen. Már letért a kavicsos gyalogútról és bevetette magát a mély fűbe. Szíve a torkában dobogott, felcsípte a szoknyáját, hogy gyorsabban futhasson, mint aki közelgő veszélyt érez. Ágak reccsentek mögötte, ő ijedten pillantott fel a cserjésben, ahová betévedt. Feje fölött szédült iramban cikázott az ég, napfényes foltok vetültek a párás aljnövényzetre. Hirtelen földbegyökerezett a lába, nem tudott tovább futni. Tekintetében megcsillant a félelem, amint a vele szemközt álló férfira tekintett. Vele egykorú lehetett, még fiatal, szinte gyerekek voltak mindketten. Úgy tűnt, mintha a semmiből termett volna előtte, pedig egész úton követte, ahogy a házból kilépett. Utána jött, és most megtalálta, nincs menekvés, nincs tovább. Nem tud hova menni, hova bújni többé. A gyűlölet, a tehetetlenség és a félelem indulata lett úrrá rajta, szeme sarkából kicsordult az első könnycsepp. Legszívesebben toporzékolt volna, de lábai felmondták a szolgálatot. Csak néhány tétova lépést hátrált, de már tudta, mi következik, ezért lehunyta a szemét.
1. Csak felpattanni egy buszra
Kovács Luca abban az évben töltötte be a huszonötöt, és fogalma se volt, hisz-e Istenben. Néha eltűnődött: létezik valahol egy misztikus, idegen hatalom, amiről neki nincs tudomása, aztán egyszer csak lehull a fátyol, és ő világosan meglát mindent.
Ezen a reggelen csak egy tükörből visszaásító, kerek arcot látott, szemei alatt jókora karikákkal, valamint vörösesbarna, dús hajat, mely a szélrózsa minden irányába meredezetett, és aznap még nem látott fésűt. A tükörkép mögött pedig a nyitott ajtóban egy ismerős srác épp a cuccait gyömöszölte az elaggott utazóbőröndbe. A fiú a barátja volt, és épp menni készült. Nem a közértbe. Luca mély levegőt vett, és hirtelen megfordulva szemközt fordult a fürdőszobaajtóból elétáruló életképpel. A küszöbre ráömlött a korareggeli fény, minden olyan megszokott volt, mint egy sokadára lejátszott, poros filmjelenet. A munka előtti készülődés, a kávé illata, a konyhában felejtett pár bögre és tányér. Most mintha mást is elfelejtettek volna a kis lakás reggeli rohanásában.
– Márk! – szólalt meg Luca hirtelen, fürdőköpenye bojtjával babrálva. Még nem öltözött fel, a pizsama fölé húzott frottírköpenyben ült le a vetetlen ágyon, mely alig pár napja még kettejük fekhelyéül szolgált. A fiú becsatolta a bőröndöt, és szótlanul kilépett vele az előszobába. Luca tekintete aggódva követte. Egészen idáig fel sem fogta, hogy barátja elhagyhatja, Hisz olyan gondosan felépítettek mindent. Eltervezték, hol fognak élni, hány gyerekük lesz. Családot akartak, és ez már komoly dolog. Persze, voltak veszekedések és nézeteltérések, de elsimították mind. Vagyis ő elsimította. A béke érdekében mindig kész volt kompromisszumokra. És tessék: semmit nem ért az egész. Márk ezek után is elhagyja.
– Sajnálom – szólt vissza a fiú. Ahogy hátulról érte a reggeli nap, csak vékony alakja látszott, mintha nem is volna arca, pillantása. Egy idegen árny volt csupán, aki többé nem számított. – Kívánom, hogy váltsd valóra az álmaidat! Legyen sikered a lapnál!
Legyen sikered a lapnál. Csak ennyit mondott. Mintha valóban érdekelné, sikere lesz-e. Csak két hete dolgozott itt, és az egész nem ért annyit, mint a kapcsolata Márkkal. Annyira akarta! Ahogy anyja és a nagyanyja is: családra és gyerekekre vágyott. Legalább egy tucatra. Erre most álmai férfija fogja magát, és kisétál az életéből.
Csapódott az ajtó. Márk elment. Mintha nem adott volna elég időt neki, hogy megeméssze! De igen, adott. Már hónapok óta ez ment. Hosszadalmas, komoly beszélgetések, nagy összeborulások és kölcsönös megértések, de a jó francba, ha a valóságban semmi nem megy olyan könnyen, mint a nagy, lelki megvilágosodást hirdető könyvekben!
Luca kiment a konyhába, és kávét töltött magának. Nem szokott kávézni, csak Márknak főzte, de most ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy megkóstolja a keserű löttyöt. Lötyögtette a fekete lét a bögre alján. Nem illünk össze, csak nyüglődés az egész. Jobb lesz így, Te is látod.
Nem, nem látta. Csak ürességet érzett. Legszívesebben kifutott volna a világból. Egy percet sem tudott tovább közös albérletükben maradni. Gyorsan felöltözött, fogta a kabátját, és kulcsra zárta az ajtót. Leszáguldott a lépcsőn, ki a körútra, ahol csikorogtak a villamosok, nehézkesen hörögtek a trolik, és az áthatolhatatlan benzingőzben nem is érzékelte, hogy friss levegőt szívni jött a bezártság elől. Csak gyalogolt, gyalogolt le a forgalmas úton, mellette elhasítottak autók és buszok. Buszok. Brummogó, büdös jószágok a fővárosban. Nem vágyott másra, csak találomra felpattanni egyre, ami elveszi messzire.
2. A Sors-hotel
Voltaképpen a Sors akarhatta, hogy szétmenjenek. Talán el van átkozva, hogy nem sikerül neki semmi az életben, aminek pasikhoz van köze. Talán ezért is akart annyira férjhez menni, hogy túl legyen a cécón, mielőtt ismét beüt a krach. És persze naná, hogy beütött: csak épp a férjhez menés előtt. Hogy neki még ennyi öröme sem lehet az életben! A csillogó eljegyzésű gyűrű és a habos ruha! Luca beletúrt hosszú hajába, és kibámult a piszkos buszablakon. Tekintetével a budai házakat fürkészte, melyek fokozatosan beleolvadtak a zöldövezeti idillbe.
A busz ajtaja tompa puffanással becsukódott, és a lány összerezzent az ablak mellett. Milyen buszon is ül most? Na szép, még a számát sem nézte meg! Beletörődő sóhajjal dőlt hátra az ülésen. Az ablaküvegben képmásával szemezett, az izgága, sötét szempárral, mely úgy világított vissza rá a túloldalról, mintha valami boszorkányos titkot őrizne. Budán volt, a gazdagság és szépség birodalmában. Kertes kockaházak váltogatták egymást, és ő hosszan nézte takaros udvarukat a vígan csaholó kutyákkal. Máris jobb kedve lett a napfényes, augusztus végi délelőttön. Márkkal való szakítása fényévekre tűnt. Pedig még hátra volt a költözködés minden nyűge. A lakást ugyan már kiválasztotta a Lónyai utcában, és a lányok segítenek is átcuccolni, de a lelki váltásra nem biztos, hogy készen állt. Talán ezért is volt most kényelmesebb belefeledkezni az előtte álló napba.
A busz tompa pöfögéssel fékezett a megállóba, Luca tekintete felcsillant az előtte álló jókora épületen. Hosszan benyúló előudvar vezetett az impozáns bejárathoz.
– Sas-hotel – olvasta a feliratot, de ösztönösen elvétette a szót, „Sors”. Ezt olvasta helyette: „Sors-hotel”. Semmi nem tűnt hívogatóbbnak a Végzet lánya számára. Pillanatok alatt döntött: libbent a szoknya, és ő máris leugrott a buszról. Meglepte a végtelen, arisztokratikus csönd, távol a pesti világ piszkos zajától, mintha egy merőben új világba csöppent volna. Táskáját lóbálva útnak eredt a közeli épület felé, melynek fehér-zöld színvilága máris felkeltette érdeklődését.
Elfogta a gondolat izgalma, hogy bemegy egy ilyen puccos hotelbe, és kivesz egy szobát. Megnyugtatná, ha nem otthon kellene töltenie az éjszakát egyedül abban a nagy ágyban. Legfeljebb kidobják, na és aztán?
Szandáljának sarka belefúródott az apró kavicsba, de ő kitartón gyalogolt át a parkolón, határozottan megmarkolta a kilincset, és belibbent az előtérbe.
Ott hirtelen megtorpant. Kényelmetlen érzés kerítette hatalmába: valóban jó ötlet volt idejönni? Összeszorult a gyomra. Talán inkább sarkon fordul és távozik.
– Segíthetek?- szólalt meg mögötte egy halk hang. A portástól érkezett.
Luca még zavarában is könnyed volt, mint egy tündér, szoknyája vidáman röppent utána. Nem csoda, hogy a pult mögött ülő fiú rögvest rajta felejtette a szemét. Érdeklődve, kíváncsian nézte, mintha nem is most látná először. Felállt és illemtudóan a lányra nézett:
– Keres valakit?
Hangjában udvariassággal vegyes kihívás bujkált.
Cinkosan összenéztek, és Luca megállapította, hogy az itteni recepciós a közhiedelemmel ellentétben egyáltalán nem egy rusnya, barátságtalan öregúr, hanem egy észbontóan szexi, fiatal pasi. Lányos arc, álmodozó, költői szemekkel. Emellett elegáns ing: portásuniformis. Sebek és fájdalmak ide vagy oda, az ősi ösztönök azonnal magukkal ragadták.
– Az attól függ… – nézett a fiúra, pilláit szendén megrebegtetve, ám tekintetében csábítás bujkált. – Lehet, hogy kiveszek itt egy szobát.
És kezét kihívón a pultra helyezte. A srác keze alig pár centire volt az övétől, szinte összeértek.
– Ha ad pár percet, tudok Önnel foglalkozni – kacsintott a fiú.
– Rendben- mondta a lány, és illedelmesen helyet foglalt a székek egyikén. Táskájából előhalászta a jegyzetfüzetét. Közelről hallotta a számítógép billentyűzetének ütemes kattogását.
Miközben a csíkozott lapok fölé hajolt, és próbált úgy tenni, mintha nagyon lekötné egy másnapi interjú kérdéseinek összeállítása, lopva fel-felsandított. Nézte a fiút a monitor mögött. Markáns, mégis lágyba forduló vonások, határozott vonalú száj. Barna haj, mélyen ülő, zöld szemek. Elöl kicsit kopaszodik. A kósza papírlapok mögül leskelődött, de épp időben kapta el őzikeszemeit a srácról, aki épp őt készült szemügyre venni.
– Érdekli a szoba?- kérdezte a fiú. Te jó ég, ez komolyan gondolja! Kacagnivaló sztori. Ha ezt a csajoknak elmeséli. Elpirult és bólintott. Csak beszélnie ne kelljen, mert kitör belőle a röhögés.
– Lehet – vonta meg a vállát a lány, aztán bizalmasan a srác szeme közé nézett. – De szerintem tegeződjünk!
– Mit írsz olyan buzgón?- érdeklődött a fiú rögvest, kapva az alkalmon, hogy szólhat hozzá.
– Interjúra készülök, kérdéseket gyűjtök – válaszolta Luca, és büszkén kihúzta magát. – Két napja gyakornok vagyok egy női lapnál. Az első hónapban még nem fizetnek, de ha beválok, akár munkatárs is lehetek.
– Látom, elég komolyan veszed.
– Nagyon! Minden álmom, hogy újságíró lehessek.
És gondolatban máris hozzátette: és emellett veled is szívesen hancúroznék egy jót.
– Én itt dolgozom – mondta a fiú kelletlenül, miközben lusta léptekkel előjött a pult mögül. Véznának tűnt az esti félhomályban, arca megviseltnek és beesettnek.
– Nyugis meló – szögezte le a lány, és örömmel konstatálta, hogy a fiú, kezében a kulccsal elindul felfelé a lépcsőn. De hisz még nem is regisztrált! Izgalommal vegyes öröm töltötte el, amint követte felfelé.
– Nem ez a végzettségem. Miután elvégeztem az egyetemet, rájöttem, hogy a diplomám nem az én világom. Sokan dolgoznak olyan helyen, amit utálnak. Hát én nem tartozom közéjük.
– Ezért inkább recepcióskodsz?
– Itt békén hagy mindenki.
Elhagyták a lépcsőfordulót, és felértek az első emeletre. Kattant a zár, és Luca előtt feltárult egy melengetően napfényes kis lakosztály. Épp ilyenről álmodott.
– Igaz – hagyta helyben a lány az előbbi kijelentést, miközben le sem vette tekintetét a kilincsbe kapaszkodó fiúról. – Fontos, hogy szeresd, amit csinálsz. Az ajtófélfának dőlt, miközben az idegen közelebb lépett hozzá, és észrevétlen a fülébe súgta:
– Én mindent szeretek, amit csinálok.
Ujjaival megsimította a lány egy hajtincsét, aki beleborzongott az idegen érintésébe. Talán megőrült? Alig két órája hagyta el a szeretett férfi a lakásuk küszöbét, és ő egy vadidegennel vigasztalódik? Mégis minden porcikája tudta, hogy most itt kell lennie. A Sors hotelben, hogy a küszöbön csókolózzon egy portással, aki még be sem jelentette, mégis a blúza gombjaival bajlódik, miközben a szobaajtó gondosan becsukódik mögöttük, hogy megőrizze kettejük titkát.
***
[button link=”http://aranymosas.konyvmolykepzo.hu/regenyek/vagyra-jarok „] A szerzőről[/button]
Kedves Szerzô,
Nekem, mint olvasonak hitelesebb lett volna a cselekményben, ha a fôhôs fél oraval a nagy összeveszés utan élete nagy szerelmével nem esik rögtön az elsô jöttment karjai közé (akkor sem, ha az illetô diplomas 😉 ) Nem azért, mintha valami kifogasom lenne a fehérmaju némberek ellen, de szerintem ez inkabb férfiakra jellemzô reakcio, még Carrie Bradshaw is szusszan egyet a baratnôivel elôtte. De mivel ez a Sors szallodaja, biztos vagyok benne, hogy a tovabbi történések helyre teszik a döcögôs indulast.
Kedves Veronika!
Érdeklődve kezdtem olvasni az írásod. A címe alapján könnyed szexkaland regénynek ígérkezett, ami nem az én műfajom, majd egy Pilinszky János idézettel nyitott. Elbizonytalanodtam, és ez csak erősödött a prológus olvasása közben, ahol némileg úgy éreztem, a múltszázadban játszódik a történet. Hogy miért volt ez a benyomásom, azt sajnos nem tudnám konkrétan megmondani. 🙁 Talán a szépirodalmibb szövegre való törekvés miatt? A cikázó ég megzavart, lehet költői kép, de akkor kilóg a folytatásból.
Majd jött az első fejezet, ahol képtelen voltam azonosulni a főhőssel. Az egyik pillanatban családról, szerelemről, áldozatról elmélkedik, majd egy pillanatra rá már felszínes érzelmekből fakadó gondolatokat forgat a fejében. Számomra következetlen volt, s nem lett hitelesebb az írás végére sem.
Próbáltam pár mondatot kiragadni, hogy azon keresztül mutassam meg, mi zavart olvasás közben. Remélem, nem neheztelsz meg érte.
„A gyűlölet, a tehetetlenség és a félelem indulata lett úrrá rajta, szeme sarkából kicsordult az első könnycsepp.” – Időnként nagyon szépen akarsz fogalmazni, és akkor túlírod érzésem szerint a mondatot. Itt például az „indulata” szó szerintem felesleges.
„A busz tompa pöfögéssel fékezett a megállóba, Luca tekintete felcsillant az előtte álló jókora épületen.” – megállóban fékezett a busz, szerintem. De ez lehet elütés is. Azonban a következő mondatban nagyon zavart, hogy a főhős tekintete felcsillant az épületen. Talán „az épület láttán”-t szerettél volna írni?
„Érdeklődve, kíváncsian nézte, mintha nem is most látná először.” – Logikai bukfencet érzek a mondatban.
„Cinkosan összenéztek, és Luca megállapította, hogy az itteni recepciós a közhiedelemmel ellentétben egyáltalán nem egy rusnya, barátságtalan öregúr, hanem egy észbontóan szexi, fiatal pasi.” – A pesti Luca, a budai Sas hotel portásával kapcsolatban emleget közhiedelmet. Elképzelhető, hogy van egy általános közhiedelem a portásokkal kapcsolatban, de az nem csak a Sas hotel portásairól szól. Esetleg, ha elhagynád az „itteni” szót, jobb lenne a mondat.
„És gondolatban máris hozzátette: és emellett veled is szívesen hancúroznék egy jót.” – Eddig is bosszantott a főhősnő változékonysága, de ezzel teljesen hiteltelenné vált a szerelmi bánata.
Kicsit sok nekem, vagy épp kevés. A lány hol felületesnek, hol mély érzésűnek tűnik. A szövegben itt-ott feltűnik az Isten, a Sors, a Végzet, csupa nagybetűvel kezdődő fogalom, és köztük profán módon hol egy pesti albérlet fürdőszobájában, hol a körúton (ahol villamos, trolibusz és még busz is van. Pesten születtem, de ha megfeszítenek se tudok olyan helyet a körúton, ahol mindhárom jár), hol Budán járunk, a gazdagság és szépség birodalmában (akkor ez biztos nem a Pálya utca, sem Kelenföld, sem a Déli pályaudvar környéke). Budán valóban vannak szép és gazdag helyek, azonban van itt szegénység sőt nyomor is. Tudom, mert itt lakom jó ideje. Jobb lenne szerintem, ha konkrétabban szerepelne a helyszín.
A többi hibáról már írtak a többiek, ismét nem térnék ki rájuk.
Ha jobban rálátnánk a személyiségére, ha a tettei nagyobb összhangban volnának a gondolatvilágával, akkor hitelesebb lenne számomra a főhős. A magyar helyszín ebben az esetben teljesen helyénvalónak tűnik, nem zökkent ki. Pontosabban nem zökkennék ki, ha nem akadnék fent olvasás közben a közlekedési anomálián.
Azt hiszem, ez a történet nem nekem szól, és sokat kéne még csiszolni rajta. Ezzel együtt kívánok neked sok sikert, és elolvasom majd a folytatást, hátha…