Jassó Judit: Azt akarom, hogy szeressetek (részlet)

A VII. Aranymosás Irodalmi Válogató pályázati anyaga

*

1.
FÖLD

„Menjetek és tanuljátok meg, mit jelent: irgalmasságot akarok, nem áldozatot.”
Máté 9,13

*

Maci álmából riadt fel az ajtócsapódás zajára. Az utcai lámpák beáradó fényében tért magához, mert lefekvés előtt elfelejtett besötétíteni. Amióta itt laktak, túlzónak tartotta a jómódú budai környék pazar közvilágítását.

Felvette a pólóját, megnézte a mobiltelefonját. Fél kettőre járt.

Az éjjeliszekrényből előhúzta a kilencmilliméteresét. Amíg füléhez emelte, körüljártatta tekintetét a szobán, a falakon függő fotókon, elnézett a gardrób felé, várta, hogy az ismerős bútorok látványától megnyugodjon. Fülelt, de nem hallott gyereksírást. A barátnője, Kata az anyja javaslatára néhány hétig a szülei házában lakott, a kórházból egyenesen odavitték őt a babával együtt, ahol a gyermekágy időszakában minden segítséget megkaptak. Kismackó egy hónapja született, és aki csak látta, azt mondta, hogy Maci kiköpött mása. Erős csontozatot, dús, fekete hajat és szürke szemet örökölt az apjától.

Az anyós azt is megmondta, hogy mire hazajönnek, tüntesse el a pisztolyt a házból. Katától tudott róla, aki mindenről beszámolt az anyjának. Nem normális dolog, hogy te civilben is fegyvert tartasz, ráadásul majdnem a párnád alatt. Legalább tennéd páncélszekrénybe. Maci igazat adott neki, de megszokta, hogy ott van nála, nehéz lett volna egyik napról a másikra lemondani az érzésről. Bár a ház riasztója a rendőrségen jelzett, ilyen a világ, hogy az ember éjjel felkel, és a biztonság kedvéért egy kicsit megmelegíti az ágya mellett tartott családi ezüstöt.

Lesétált a földszintre, a nappalin át a konyhába. Semmi különöset vagy szokatlant nem észlelt, itt aligha járt idegen az elmúlt órákban. A ház csendesnek tűnt, de fegyverrel a kézben mégis olyan érzés fogta el, mintha a bezárt ajtók mögött egy idegen figyelt volna. A hűtőben sör és egyheti hideg élelem sorakozott. Maci az összegyűrt alumíniumdobozt a pulton hagyta, mert eszébe jutott valami, és a csöndben már arra figyelt. Szerette volna elnyomni azt a rossz érzést, ami hetek óta szorongatta, és amiről először azt hitte, hogy a lánya születése hívta elő. Nem volt izgulós típus.

Az árny mindig vele volt, bármit csinált, ha evett, netezett, látogatta Katát és Kismackót, és amikor végezte a munkáját, akkor is. Maci bevallotta magának, hogy itthon a lerázhatatlan rossz érzése miatt ragaszkodott a fegyveréhez. Ott sötétlett fölötte, mint egy halálos fenyegetés, és Maci néha attól tartott, hogy testet ölthet. Ha ez így lesz, egy-két lövéssel elintézi.

Visszafeküdt, kínlódott, hogy elterelje a gondolatait, várta az elalvás megváltó pillanatát, amit gyerekkora óta szeretett volna elkapni. Félálomban egyszer úgy érezte, mintha leesett volna egy fáról. A barátnője szerint ez a tudatalatti kép az ősemberek idejéből származott, akik fákon aludtak, mielőtt barlangokba költöztek volna. Ha nem volt szerencséd, álmodban összezúztad magát. Maci látta maga előtt Kata okos arcát, ahogy elalvás előtt szemüvegben, e-book olvasójával a kezében még megmagyarázott néhány dolgot.

Egy óra múlva megint felriadt, és olyan gyorsan került ülő helyzetbe, hogy megszédült, forgott vele a világ. A ház süket csöndjében hallotta a saját szívverését.

Valakit elkapott!

Lehet, hogy Katát vagy a baba került veszélybe? Maci felrángatta magára a farmerjét, és a fegyvert a tokkal együtt a derekára csatolta. Ha mindent elrendez, megveszi a széfet. Cipőbe bújt, és pár perccel később kigördült a ház elől, luxusautója alig keltett zajt.

Az enyhe tavaszi hajnal még birkózott az éjszakával. Maci elindult, hogy szembenézzen vele, bármi történt is odakint, amíg aludt.

*

2.
LEVEGŐ

„Megpróbáltalak levegőnek nézni, de rájöttem, hogy levegő nélkül nem tudok élni.”

 *

Felvette a pad mellől a táskáját és óvatosan az ölébe húzta. Belenyúlt, kitapogatta az alján a borítékot.

 Az éhségtől hosszan korgott a gyomra. Körülnézett, meghallotta-e valaki, hogy elkezdjen nevetni rajta. Néhányan a könyv fölé hajoltak, a többiek leveleztek, amőbáztak, sugdolóztak. Attól tartott, ha sokat mocorog, Széher tanárnő felkapja a fejét, és ha egyszer valaki kizökkentette, annak sosem volt jó vége. Visszatette a pad mellé a hátizsákot, és lemásolta a tábláról a feladatokat.

Kicsöngetés után, mielőtt hazaindult, még húzta az időt, kiment a mosdóba. A szüneteket is ott töltötte, mert mindig volt friss levegő, szemben a porszagú tantermekkel, a tornaöltözőről nem is beszélve. Pisilt, kezet mosott, a tükörben megnézte az arcát. Fiatalabbnak látszott a koránál, pedig nyolcadikba járt, és senki nem tudta róla, hogy ha úgy alakult, bevásárolt hétvégére és meg is főzött. Anya általában fáradtan ért haza, főleg a hét utolsó munkanapján, át sem öltözött, hanem leült a tévé elé, csak egy fél órácskára, és ebből az lett, hogy ott aludt el. Ha apa megérkezett, aki péntekenként látogatott el hozzájuk, ő ment ki elé kaput nyitni. Lelkére kötötték, hogy mást ne engedjen be, csak olyat, akit ismert. Apa behozta a vásárlást a házba, közösen kipakoltak a szatyrokból a hűtőbe. Olyan régóta tervezte, hogy valamelyik hétvégén gyümölcstortát csinálnak anyával. Apa erre annyit mondott, hogy inkább majd nyáron, amikor olcsó a gyümölcs.

 Úgy tett, mintha a padjában keresgélt volna, amíg a többiek elszállingóztak, őt is hívták, menjen velük hazafelé, de kedvesen elnézést kért tőlük. Az ablakból hosszan utánuk nézett, aztán leült, fejét lehajtotta a padra, és nem gondolt semmire.

Jó lett volna, ha nem lenne idő, vagy nem szorította volna annyira. Anya sokszor nem törődött az idővel, hiába volt felnőtt. Elfelejtette felkelteni reggel, és este nem ellenőrizte, hogy lefeküdt-e. Talán ezért érezte úgy egy ideje, hogy lebeg. Lehetséges átlebegni az életen? Nem tudta megválaszolni magának a kérdést, túl nehéz volt. A táskájáért nyúlt, kivette a borítékot, hogy érezze a kezében, számolás nélkül is tudta, mennyi van benne. Neki nem volt pénztárcája, anya használt borítékokba tette az iskola által bekért összegeket. Ezt ő is így csinálja majd, ha felnő? Időnként jó lett volna elmondani valakinek, hogy nem szokta befizetni az ebédpénzt, hanem megtartotta magának, vásárolni és vészhelyzet esetére. Néha anya pénztárcájából is kivett, mert annál kevesebbet költött italra. Később mindig visszacsempészte az összeget, és anya örült, hogy a pénz elbújt valamelyik zsebben, csak nem vette észre. De nem volt baja anyával, mert ők ott voltak egymásnak, bármi történt, és eddig többnyire jó dolgok történtek velük, vagyis nem annyira rosszak.

A hétvégéik jobbak szoktak lenni a hétköznapoknál, akkor többet lehetnek együtt. Egy kicsit izgult, anya otthon lesz-e, amikor hazaér, mert szívesen kiment volna a kertbe, apa szerint ilyenkor, májusban már lehet locsolni a virágokat, amit csinálhattak volna együtt, és szedhetnek egy csokor tulipánt is, hogy hangulatosabb legyen a házban.

Szeretett otthon lenni, akkor is, ha sokat volt egyedül. Négy éve, a válás után anya megváltozott, csak vonszolta magát, elfelejtette kikérdezni a leckét, megnézni a füzeteit, kimosni és bekészíteni a tornaruhát. Apával kitalálták a megoldást, mert a leckét felmondta magának, az írásbeli házi feladatokat órán úgyis ellenőrizték, és ha rosszabb jegyet kapott, akkor utána alaposabban tanult. Apa vett neki pólókat és nadrágot, úgyhogy mindig vihetett magával tiszta tornafelszerelést. Megtanulta bekapcsolni a mosógépet, anya kapott egy szárítógépet a születésnapjára, úgyhogy mindenük megvolt, és ők is ott voltak egymásnak, ha másképp is, mint mielőtt apa és Lilien elköltözött.

Csak mégis olyan rossz érzése volt ezektől a dolgoktól. Meghallotta, amit egyszer nagymama mondott apának, hogy anya végre összeszedhetné magát, mert évek óta csúszik lefelé a lejtőn, pedig mások is elválnak, miért nem kér segítséget a saját családjától. Pedig nagymama tudta, hogy anya két munkahelyen dolgozott, a maga módján törekedett rá, hogy amit tudott, azt előteremtse, például ezért sem volt szíve őt esténként felébreszteni, tőle nyugodtan alhatott a tévé előtt.

Néha összeszedte a bátorságát, hogy megbeszéljen vele dolgokat, de anyán látszott, mennyire kimerült, a szájával mosolygott, ám a szeme körül nem voltak kedves nevetőráncok. Viszont apa gyakran megdicsérte őt, amikor aláírta az ellenőrzőjét, látszott, mennyire jókedve lett a sok ötöstől. A monogramja vé betűi vidáman szárnyaltak, akár madarak. Apa megsimogatta a fejét, és azt mondta, ügyes vagy, kislányom, majd mutasd meg anyának is. Ezért érte meg jól tanulni, és megírni a szorgalmikat, akkor is, ha előtte főzni, mosni, teregetni és vasalni is neki kellett.

*

– Hát te mit lógatod itt az orrod?

A hang ismerősen csengett. Kolos tanár úr nézett be az ajtón, vagy, ahogy a diákok nevezték, Fülig-vigyor. Azt válaszolta, hogy csak gondolkodtam egy kicsit. Megfigyelte, hogy ezt a szót a felnőttek komolyan vették. Elhitték, hogy aki ezt mondta, tényleg gondolkodott. Úgy látszik, a felnőttek világában ez fontos dolognak számított.

– Ebédeltél már, vagy ebéd helyett gondolkodsz? – Fülig-vigyor belépett a terembe, mire ő elkezdett pakolni. Hátára vette a táskáját, a széket felrakta a padra.

– Nem vagyok befizetve. – Ránézett a tanárra, és ekkor mintha megcsörrent volna a táska zsebében az ebédpénz.

– Akkor gyere, én most készülök enni, meghívlak. Mostanában megmarad a fél kondér, úgy látszik, senki nem szeret itt a menzán. –  Fülig-vigyor átkarolta, amíg végigmentek a folyosón, mindenkivel így szokta, mert a diákokat a barátainak tekintette. Ő volt az egyik legrendesebb tanár az iskolában, sokszor mintha belelátott volna a fejükbe. Honnan tudta például azt, hogy ő evés helyett üldögélt az üres osztályteremben?

Az ebédlő felé messziről érezte a paradicsomos káposztát, azt itt jól készítik, hozzá a fasírtot is, szívesen elkérné a receptjét. Bárcsak vihetne belőle anyának. Az ebédlő üres volt, Fülig-vigyorral leültek egymással szemben, az ajtóhoz közel. Jól esett csöndben lenni, úgy, hogy tudta, bármikor megszólalhat, de különben nyugodtan ehettek, mint két felnőtt.

Azt nem ígérte meg magának, hogy paradicsomos káposztát főz hétvégén. Talán majd a nyári szünetben.  Anya meghízott a téli hónapokban, apa veszekedett vele is emiatt, hogy néz ki, főleg az arca, és visszafoghatná az ivást, legalább a gyerek kedvéért. Ha beszélgettek, anya keveset szólt hozzá, inkább a plafont nézte. Már nem evett a nagymama főztjéből sem, mint régen. Az apád anyja csak sajnál minket, ezt mondta. Amikor apa meghozta a bevásárlást, azt hitte, anya főz hétvégén, pedig dehogy, és ők ketten ráhagyták, gondolja azt, amit szeretne.

Ebéd után együtt léptek ki a kapun Fülig-vigyorral.

– Merre mész? – kérdezte a tanár a szokásos jókedvvel, amitől mindig olyan szépnek látszott a szeme. Még nem volt családja, gyereke sem. Fülig-vigyor biológia tanárként dolgozott, az óráin sokszor néztek videót, és alig írtak valamit a füzetbe. Pont az ellentéte volt Széher tanárnőnek, aki rengeteget diktált, és ha maradt idejük, magukban olvasták a könyvet.

Amíg a buszon ült, Fülig-vigyor felette állt, együtt nézték az elsuhanó tájat. Elképzelte, hogy ő Fülig-vigyor gyereke, de akkor lelkiismeret-furdalása lett apa miatt.

Egy helyen szálltak le. A tanár elköszönt tőle, és elindult a másik irányba. Ő sietett, hogy lehetőleg még anya előtt hazaérjen.

*

A szatyor füle a tenyerébe vágott. Megpróbálta figyelmen kívül hagyni a fájdalmat. Előző nyáron egy biztosítótűvel lyukasztotta ki a fülét, és azóta tudta, hogy ez lehetséges.

Szerencse, hogy tejet nem vett, így is elég nagy súlyt cipelt. Apa tízesével hordta, kéthetente az egész csomagtartója tele papírdobozokkal és ásványvízzel. Húst is ő vett, és már régebben elmagyarázta a csirke- és a sertéshús közötti különbséget. Vacsorára joghurtot, müzlit szoktak enni, néha tejbegrízt főzött, tükörtojást vagy rántottát.

Odafigyelt a gáztűzhelyre, a konvektorra, tudta, hogy ősszel szerelőt kellett hívni hozzá, ő figyelmeztette apát, ne feledkezzen el róla. Apának noteszlapokra írta fel az elintézendő ügyeket. Hatodikos korában készített neki egy kis naplót, de abba nem írt. Azt mondta, eltette emlékbe, milyen jó lesz nézegetni, ha a lánya felnőtt.

A mosógépet hatodikos kora óta be tudta kapcsolni, a porszívó is gyerekjáték, csak vigyázni kellett, mert felcsévéléskor néha megütötte a kezét a zsinór. Mostantól hétvégén meglocsolja a kertet. A pincében tartották a fűnyírót, azt még nem használta, de meg fogja kérni apát, mutassa meg.

Szeretett gondolkodni hazafelé, legalább egy kicsit elfeledkezett a szatyorról. Miután letette a konyhában, észrevette a kezén a cipelésből származó nyomokat. Megnyomkodta a csap alatt, hogy ne fájjon annyira, és konyharuhával a kezében leült egy kicsit az asztal mellé pihenni.

*

Anya még nem ért haza. Körülnézett a házban, előtte bekapcsolta a hifit a földszinti nappaliban, a halk zene jól esett a fülének, és nem érezte magát annyira egyedül. Az emeleten, anya hálójában molyirtó szaga ült, az övében új bútor illatát lehetett érezni. Apa tényleg mindent megtett értük, anyáért is. Mielőtt hazaindult volna, mindig megölelte és azt mondta, N, kislányom, nagyon szeretlek, vigyázz magatokra, és hívj, bármi van. Jövő héten megint eljövök. A múltkor hallotta a buszon, amint egy fiatal lány azt mondta valakinek a telefonba, hogy ne aggódjon, a távolság a kis tüzeket eloltja, a nagyokat fellobbantja. Elgondolkodott rajta, hogyan lehet nagyobb tüze a szeretetnek közte és apa között, ha egyszer apa anyát szerette előbb.

Betette a konyhaszekrénybe, amit vásárolt. Egyedül italt nem vett anyának, pedig sokszor kérlelte őt, de hozott helyette mást, amit szívesen fogyasztott, csokis perecet, vaníliás karikát, sósmogyorót. Ha lenne telefonja, felhívhatná anyát a mobilján, és megkérdezhetné, mikor ér haza, meg azt, hogy addig miben segíthetne. Annyira csinált volna valami hasznosat. Bement anya szobájába, benézett az ágy alá, összeszedte a szennyesét. Hozzátette a sajátját, szín szerint szétválogatta, a tarka kupac lett nagyobb, azt tette a mosógépbe, majd elindította a programot. A biztonság kedvéért fel is írta egy papírra a gombok sorrendjét, a fiókjában tartotta a félszíves medál és az első plüssjátéka társaságában.

Anya ki akarta dobni a játékait, amikor apa bejelentette, hogy elhagyja őt. A játékokat apa vette, a ruhákat anya, de majdnem a ruháktól is mind megszabadultak, mert anya valamiért az ő holmiját is összepakolta, és apa bőröndjei mellé tette, pedig apa megmondta. hogy nem őt, hanem Lilient viszi magával.

Lilien négy évvel volt fiatalabb, mint ő, és sokkal szebbnek tartotta magánál, mert apára hasonlított. Anyát sem nevezte volna csúnyának, de annyira szépnek sem, az igazat megvallva nem így képzelt el egy szép anyukát. Először is, anyát Mariannak hívták, neki magának sem tetszett a neve, mert nehéz volt becézni. Anya világosszőkére festette a haját, ami nem állt jól a sápadt bőréhez és a barna szeméhez. Nagymama egyszer szólt neki, hogy festesse be a haját egy sötétebb színre, vagy növessze le az eredeti, világosbarna árnyalatot. Sokkal jobban néznél ki, hidd el. Anya ritkán járt fodrászhoz, és akárhogy fésülte, vasalta, sehogy sem állt a haja. Két év múlva, ha tizenhat éves lesz, akkor odaáll elé, és elmondja, amit gondol, hogy néha igazán hallgathatna másokra, még nagymama sem akarhat rosszat neki. Ha lesz annyi bátorsága, ezt feltétlenül elmondja, feltéve, ha anya nem lesz rosszabb állapotban, mint most.

Fárasztó ennyit gondolkodni az embernek az anyjáról. Normális helyzetben ott lenne apa, hogy biztassa és szeresse őt. De amióta anya már nem feleség, mintha más sem akart volna lenni. Hazajött, egy picit beszélgettettek, néha megnézte az ellenőrzőt, vagy rákérdez, be kell-e fizetni valamit az iskolában.

Mi lenne akkor, ha anya többé nem jönne haza? Ha kórházba kerülne? Ha meghalna? Ilyen esetekre apa megbeszélte a szomszéd nénivel, hogy ő átmehet és felhívhatja, akármikor, az éjszaka közepén is. Lehunyta a szemét, és hagyta, hogy a rossz gondolatok elhallgassanak a fejében. Anya haza fog jönni. lehet. Bemennek a szobába, leülnek, megnézik a híradót vagy egy részt anya kedvenc sorozatából. Nem tud róla, hogy éjszakánként be szokott hozzá lopózni, melléfekszik, és átöleli, de nem bírja sokáig, mert a légzését hallgatva pár percen belül sírhatnékja támad.

Apa nem jön vissza hozzájuk. Adéllal, a barátnőjével és Liliennel él Budán, ő pedig már nagylány, neki kell anyára vigyázni. Rendes lányom vagy, N, mondogatja apa, és mosolyog, miközben a feje búbját nyomogatja. Néha jó lenne áthívni egy barátnőt, de régebben mindig annyit kérdezgettek tőle anyáról, és olyan furcsán néztek rá a válaszai miatt, hogy inkább ő járt el otthonról, és akkor elég annyit elmondani a többieknek, hogy meddig engedték el.

*