A Könyvmolyképző Kiadó hamarosan megjelenő, Érints meg! című antológiájába a tizenkét pályázati nyertes mellett öt ismert szerző írt izgalmas, különleges, érzéki novellát.
Cikksorozatunk utolsó részében bemutatjuk, milyen ez az öt novella: Kozma Réka, a kötet szerkesztője ír az egyes történetekről, majd minden novellából kiemel négy jellemző szót, amiről a szerzők asszociálnak, és ennek kapcsán mesélnek kicsit.
On Sai: Utálom a hétfőt
Nem könnyű a nefilimek élete, főleg, ha az embert (na jó, csak félig embert) kora reggel egy angyali küldött rángatja ki az ágyából. Ráadásul az angyali csapatnak van képe éppen Harahelt, ezt az óceánkék szemű ártatlan szépséget küldeni a fiúért, akire még morogni se lehet rendesen. Ez a nap már csak akkor alakulhatna rosszabbul, ha véletlenül sikerülne egy angyal-démon háborút is kirobbantania. Természetesen teljesen önhibáján kívül.
nefilim – A nefilimek utoljára tizenöt évesen foglalkoztattak, amikor azt nyomoztam, mi a szó nyelvi gyökere, vajon fordítási hiba-e a „bukottak” szó, és az „óriások” a jó variáns. Ám egy szürke hétköznapon elkezdett egy hang dumálni a fejemben, és azon morgott, hétfő reggel van, és ő bizony nem akar felkelni…
Vörös pöttyös – Olvasni veszélyes. Főleg ha ezt a könyvtárak védőangyala, a szelíd Harahel teszi, aki hősünk nagy meglepetésére, kissé más következtetéseket von le a Vörös pöttyös könyvekből.
Margitsziget – Kedvenc szigetem, Margit királylányt mindig is kedveltem, csuklóból kikosarazta a pasikat. A novellában a sziget szakrális hely, ahol az angyalok reggelente tajcsiedzést tarthatnak, míg a pesti rakparton meg démonok csöveznek.
transzcendens csókparti – Még rasztahajú, pimasz nefilimeket is érhetnek meglepetések… és mindez hétfő reggel.
*
*
Róbert Katalin: Holdvilág piknik
Sebestyén fiatal vérszívó, akinek kedvenc szórakozása a Pilisben kergetni a halandó lányokat. Legalábbis azokat, akik direkt azért jönnek az erdőbe, hogy valóra váltsák fantáziájukat az őket elragadó vámpírról és fájdalmas-érzéki csókjáról. Egyik éjszaka viszont éhen marad, ugyanis egy alakváltó lány miatt meglóg a vacsorája. A farkasvérű Dorka éppen olyan mogorva, mint amilyen gyönyörű, és Sebestyén agyafúrt tervet eszel ki az elkapására. Csak ne lenne a vére olyan csábító!
vámpír – Vér! Embervér! Mert a vámpírok szerintem nem diétáznak, nem válnak vegává és nem tudnak valódi ételt is fogyasztani. Legfeljebb véren keresztül… Szóval igen, ezzel a novellával a regényeimhez képest új terepre lépek, mert ez egy fantasy lesz. És máris módosítanám korábbi állításomat: a vámpírok nemcsak emberek vérét isszák, hanem más természetfeletti lények vérét is. Az még finomabb.
McBlood’s – Mert kell valami az olyan vámpíroknak is, akik szeretik a hamburgert. És közben, mint fentebb említettem, nem tömhetik magukat hamburgerrel, hisznek vért kell inniuk. Szerencsére most egy olyan világban járunk, ahol a nagy cégek reagáltak a vámpírok létezésére és igényeire. „Rendeljen Ön is házhoz friss, kellemesen meleg, koleszterinben dús vért. Eredeti csomagolásban!” 😉
erotika – Ha beszélünk róla, az megöli az erotikát. Az erotika ott lüktet az ütőérben, a vágyakozástól megnyúló szemfogakban, a halandók édes-dús illatában, a csorduló vér lágy ízében. Nem kell kimondani. Érezd! Lesz mit érezned, ígérem.
vadászat – A legősibb ösztön, ami nemcsak az állatvilágban létezik, hanem a vámpírok között is. Mert persze, jó az, ha házhoz jön a vér (eredeti csomagolásban), de lássuk be, van aki nem szereti a hamburgert. Végül is az emberek között is akad ilyen. Helyette diétázik meg sokat fut. Na, rájuk érdemes vadászni! Aki elolvassa a novellát, ki is próbálhatja. Szóval ne hagyd ki!
*
*
Kemese Fanni: Emléket a fejedből
Melódia boszorkányivadék, egyike a keveseknek, akiknek valódi mágia csörgedezik az ereikben, de ha szabadjára engedné az erejét, akkor rabságba vetnék és kivégeznék. A lány hatalom iránti éhsége viszont egyre növekszik. Amikor megtudja, hogy egyetlen húga becsapta, és titokban együtt van egy fiúval, az önuralma foszladozni kezd.
országbuborék – A novella világát néhány évtizede jégkorszak sújtja, és emberek meg boszorkányivadékok hatalmas kiterjedésű országbuborékok alatt tengetik az életüket. Odabent élhetőbb a hőmérséklet, és a viharerőművek segítségével befolyásolni tudják az időjárást.
boszorkányivadék – A boszorkányivadékok mindössze néhány generációval korábban, a Jegesedés megjelenésével egy időben jelentek meg a társadalomban. Kezdetben többen és erősebbek voltak, amíg ők maguk egymás ellen nem fordultak, és a társadalom megtanult védekezni ellenük. A novella idejében sokakba csak pár csepp varázserő szorult, és nagyon kevesek kezében összpontosul igazi hatalom.
sóvárgás – A boszorkányivadék Melódia titkokat rejteget. Minden irányból falakba ütközik, úgy érzi, mintha egy egyre szűkülő ketrecben élne. Teherként nehezedik rá a családja és a fajtája múltja, a társadalmi megbélyegzés. Hatalma csak úgy teljesedhet ki, ha feladja a saját maga által kitűzött morális elveket, és még a hálátlan húgával is bajlódnia kell. Melódia sóvárog a szabad, őt megillető élet után, de fél is átlépni az oda vezető határt, ahonnan többé nincs visszaút.
csók – A csók Melódia tolvajkulcsa.
*László Maya illusztrációja
*
Helena Silence: Álmomban, egy életben
Dina évek óta küszködik egy olyan munkahelyen, amit utál, egy férfi mellett, aki tönkreteszi. Régóta tervezi a menekülést, de amikor a célja elérhető közelségbe kerül, minden összeomlik: kiderül, hogy terhes.
Az éjszakába nyúló túlóra közben különös férfi látogatja meg, és új vágyakat ébreszt benne. Vajon képes lesz valóra váltani őket?
Álom – egy jobb, boldogabb életről. A történetet egy álom robbantja be, az ad a főhősnek lendületet, hogy végre változtasson az életén. Ugyanakkor az álmodozás az egyik legjellemzőbb és legrosszabb tulajdonsága is egyben, mert hajlamos az álom szintjén tartani a terveit. Addig a bizonyos éjszakáig…
Torre del Mar – lehet a hely, ahol az álmok valóra válnak. A novella ebbe a spanyolországi, tengerparti városkába vezet. Nevezhetjük a sorsának vagy akár a végzetének, de az biztos, hogy főhősünk itt megtalálja. Egyszer szeretnék eljutni oda, de addig is be kell érnem a képekkel. Érdemes rákeresni a helyre, főleg decemberben válthat ki erős „milyen jól mutatnék azon a fehér homokos tengerparton, ahogy süttetem a hasam”-érzést.
Kávé – illata lengi be főhősünk álmait, kávé kíséri hétköznapjait hűséges társként. A kávé szeretete kézenfekvő megoldásként segíti akkor is, amikor abbahagyja az álmodozást, és végre tesz is valamit a saját boldogsága érdekében. A kávé az ő esetében végül amolyan kerítővé válik.
Remény –, amit a főhősünk sosem ad fel. Legyen bármilyen nyomorúságos az élete, fájjon az az élet bármennyire, kerüljön többször is miatta a padlóra, a reményt nem hajlandó senki kedvéért feladni. Eleinte csak várakozik, és mélyen magába zárja ezt az érzést, de amikor eljön az a bizonyos éjszaka, minden megváltozik.
*
*
Rácz-Stefán Tibor: Ó, Rómeó!
Boldi a neten ismerkedők kénköves poklát éli éppen, ugyanis már percek óta várakozik a WestEnd vízesése előtt, a randija pedig késik. Még szerencse, hogy Rómeóra megéri várni. A srác nemcsak hihetetlenül helyes, de kedves és előzékeny, a nyitottsága pedig Boldit is inspirálja. Nem is alakulhatnának jobban közöttük a dolgok, amikor Rómeó sokkoló bejelentést tesz.
online társkereső – A hely, ahol minden elkezdődik, legalábbis, a meleg párok nagy része itt ismeri meg egymást. Boldi és Rómeó is itt kezdenek el beszélgetni, a novella pedig az első randiról szól, ami azért is különleges, mert már több órás beszélgetés előzte meg.
első látásra – Nahát, Réka, a szerelem szót kihagytad az elejéről. 😉 Igen, én hiszek benne, szerintem létezik szerelem első látásra, pláne, ha előtte volt némi netes beszélgetés is. Pont, mint az Ó, Rómeó! novellámban 🙂
Riverdale – A legjobb guilty pleasure sorozat! Naná, hogy Boldi, a novellám főhőse is szereti. És pont az hoz el egy meglepő fordulatot, hogy egy fontos pillanatban ezt nézi a legjobb barátjával.
vallomás – Coming out. Ami mindig nehéz. És nem csak az lehet coming out, ha valaki meleg – ugyanúgy coming outol a családja előtt az a fiatal is, aki bevallja, mindig is utált hegedülni, és csak azért járt el, hogy boldoggá tegye az anyját. A coming out sosem egyszerű, sem az út, ami elvezet odáig. A novellában Boldi is a coming outtal küzd – miközben megismeri Rómeót, a srácot, akibe könnyű lenne beleszeretni…
Ismerd meg a pályázaton nyert szerzők novelláit is! Kattints ide és ide.
*
Szerelemfalatkák, lelki cseppek hétköznapokra!
Mit tennél, ha mindig ott éreznéd a bőrödön a lelki társad fizikai sérülését, és minden életben hozzá vezetne az utad?
Vagy ha boszorkányként el tudnád lopni a húgod arcát?
Milyen érzés lehet szoborként beleszeretni egy élőbe?
Vágytál már méhek közé az első randin, álmodoztál a szerelemről francia utcákon?
Milyen színű lehet a hiány, a szerelem, a vágy?
Tizenhét novella, tizenhét szívdobogtató történet!
A szerelem sokféle: néha érzéki és szenvedélyes, máskor derűs, gyakran keserédes, de mindenképpen csodálatos.
Az antológia első fele a fantázia világába kalauzol el, míg a második fele a valóságban mutatja be, milyen lenyűgöző, ha valaki elrabolja a szíved.
Az Érints meg! pályázat tizenkét nyertes írása.
A kötetet tovább gazdagítják On Sai, Helena Silence, Kemese Fanni, Róbert Katalin és Rácz-Stefán Tibor novellái.
Engedj a csábítás bűvöletének!
*