Irodalmi Kávéház: Mit gondoltok a képzavarról?

A korábbi Irodalmi Kávéház során felmerült egy érdekes téma, mégpedig a képzavar.

Mi a képzavar? Miért bántja az olvasó szemét? Hol a határ a művészi kifejezésmód és a képzavar között?

A képzavar szűken értelmezve olyan nyelvi jelenség, ahol két fogalmi réteget rosszul kapcsol össze a beszélő. Leggyakoribb formája a szóláskeveredés.

örül, mint hal a vízben – örül, mint majom a farkának illetve él, mint hal a vízben
túllő a lovon – túllő a célon illetve átesik a ló túlsó oldalára
lándzsát tör felette – pálcát tör felette ill. lándzsát tör mellette
nem enged a huszonegyből – kivágja a huszonegyet ill. nem enged a negyvennyolcból
ott hagyta a foga fehérét – otthagyta a fogát ill. kimutatta a foga fehérét
rajtad függ – rajtad múlik ill. tőled függ
kígyót-békát összehord – kígyót-békát kiált rá, ill. tücsköt-bogarat összehord
félreverik a vészharangot – félreverik a harangot, ill. megkondítják a vészharangot
vaj van a füle mögött– vaj van a fején, ill. van valami a füle mögött
lehúzza róla a keresztvizet – leszedi róla a keresztvizet, ill. ráhúzza a vizes lepedőt
két malom között őrlődnek – két malomban őrölnek, ill. két malomkő között őrlődnek
összeakasztják a patkót – összeakasztják a bajszukat, ill. összerúgják a patkót

Előfordul a katakrézis is, azaz egy idegen szót illesztenek be, vagy egy magyar szót más jelentésben használnak. Arany még a szűk szókincset toldozgatta vele: „Jámbor földművelők, honi/ kátyúkban felakadván,/ Marhabaráti doronggal üték / a bűnös lovat, ökröt.” A marhabaráti dorong itt egyszerűen az állatokat terelő bot.
Manapság inkább: az idő kereke majd megoldja.

A képzavar megfelelő környezetben a nyelvi humor eszköze. Rejtő Jenő nagy örömmel játszott a nyelvvel: „Az „erőd” ellenálló képességéről fogalmat adhat egy nemrég lejátszódott esemény, amikor a részeg káplár dühösen a falba rúgott, és súlyos sérüléssel a kórházba szállították, mert az egyik lőrés a fejére esett.”

Érdemes tudni, hogy a zsánerirodalomban dolgozó szerkesztők a képzavar kifejezést jóval tágabb értelemben használják. A nyelvészek gyakran nem örülnek ennek, de a szerkesztőknek nem velük kell dolgozni, hanem olyan tehetséges írókkal, akik utoljára a középiskolában tanultak magyart, és a nyelvet nem elemzik, hanem ösztönszinten használják. A képzavar így egyfajta gyűjtőfogalom lett a zavaró képre, az elrontott metaforára, a vizuálisan logikátlan cselekménysorra, az esetlen jelzőre és néha az alanytévesztésre is.

„A földsáncok közé állított ágyúk égzengést megalázó erővel dördültek el, halálos terhüket méteres lángcsóvák és kénkőszagú füstfelhők kíséretében okádták a támadáshoz fejlődő szpáhik hátába.” Ez egy novella első mondata. Még nem tudjuk, hogy ki lő, de vagy a saját katonáikat lövik hátba, vagy a szpáhik (támadóként) feléjük tartanak, és mögéjük lőnek, aminek semmi értelme. (A jelzők amúgy klisék, és az „égzengést megalázó erő” inkább égzengést megszégyenítő hang/hangerő.)

„A férfi hangja pár méterrel előttem hasította át a csendet.” Ha ez nem manga, és valami új varázslat, akkor helyesen: a férfi pár méterrel előttem állt; hangja áthasította a csendet. (Vagyis megtörte a csendet, de ma jó napja van a szerkesztőnek, és elfogadta stíluselemként.)

Pár példa még:

„Dühe, mint a viharban megforgatott óceán csapott az egekbe magassága, s kétségbeesése a körülötte dühöngő szélörvény, mely nem csitult az idő előrehaladtával.”

„Lelki szemei előtt már szinte látta a lány meggyalázott, vérben ázó hulláját a házukban, később a folyó partján, s még ki tudja, hány helyen, melyet őrülten aggódó elméje csúfondárosan elképzelt a fejében.”

„A férfiak kifejezetten kedvelik, ha egy nő zavarban van, ám egy óvatlan pillanatban mint vadmacska jelenik meg előttük egy-egy tüzelő szempillantással fűszerezve.”

(Más képzavarok, illetve nyelvi csemegék.)

A fenti példáknál egyértelmű, hogy valami gond van, és az ábrázolt kép furcsára sikerült. Amikor a szerzők a képzavar szón tűnődnek, akkor valószínűbb, hogy nem ezekre gondolnak, hanem arra, hogy hol lehet a határ a zavaros kép és a művészi kifejezésmód között.

A szóképekkel semmi gond. Elevenítsük fel egy percre az érettségi anyagát:

Jelzőcsere: „egy kirakatban lila dalra kelt / egy nyakkendő” (Tóth Árpád)

Oximoron: „Ólmos pehely, fagyos láng, tiszta füst, / virrasztó álom, sorvasztó öröm” (William Shakespeare)

Szinesztézia: Különféle érzéki területekről származó fogalmak együttes használata. „fehérlő illatokkal alkonyul” (Radnóti Miklós)

Metonímia: Olyan szókép, amely két fogalmat a közöttük lévő időbeli, térbeli, anyagbeli vagy ok-okozati érintkezés alapján kapcsol össze. „a sarkon reszket egy zörgő kabát” (József Attila)

A nyelvünk csodálatos, és vétek nem élni a szépségével. A szépirodalom nyelvi határai tágak, a nyelvi eszközök ügyes használata önmagában is gyönyörűséget kelthet, és ha az olvasó magát a tartalmat első nem érti, legföljebb őszi estéken elmereng fölötte.

A zsánerirodalomban a nyelv a hordozó szerepét tölti be, nem válhat öncélúvá, mivel az elsődleges lényeg a történet.  Ez nem jelenti azt, hogy a nyelv színtelen, lapos. A szerkesztők nagyon örülnek az igényes, művészi szövegnek. A képek legyenek tiszták, pontosak, hangulatosak. Ez a pár idézet a C. M. Valente: Marija Morevna és a Halhatatlan első oldaláról való:

„A lekaszált búza fölött súlyosan és aranylón ült meg a füst; a tarló vénséges, kopasz asszony hajborostájaként szúrt.”

„Az égbolt hidegen, sápadtan csüngött, beteges napfényt köhögött a szürke, üres tanyákra.”

„Szél kerekedett; tetőn sarjadt lóhere, rozsda és régi, szakadt csontvelő szagát hozta magával.”

*

Mit tartasz Te képzavarnak?

Milyen tapasztalatotok van a zavaros képekkel kapcsolatban?

Volt olyan, hogy az általatok nagyszerűnek tartott kifejezést más nem értékelte?

A zsánerirodalomban milyen regényeket találtok nyelvileg szépnek, igényesnek?