Vajon milyen egy pályázat a másik oldalról?
Nagyon érdekes dolog ilyen hatalmas mennyiségű álomvilágot megismerni, és persze nagyon elmélyült munkát igényel egy ekkora volumenű pályázat.
Szilveszterig 238 írás érkezett, az előszűrők január-február hónapban dolgoztak, majd tovább engedtek 45 művet. Utána elindult a pályázat nyilvános szakasza, amikor megismerhettük a beérkezett írásokat.
Innen kezdve a három lektor munkálkodott négy és fél hónapon keresztül. De lássuk, milyen benyomásuk maradt, hogyan látták ők az írásokat!
*
Előszűrő-1:
Nagyon élveztem az előszűrést, üdvözlöm a szerzőket. Vannak általános hibák, amelyek nagyon sok jelentkezőnél felbukkantak. Ilyenek a sablonos karakterek vagy alapgondolatok, a férfi szemszög női látásmódban megírva, a nyelvi túlírtság, az unalmas és/vagy cél nélküli prológussal való kezdés.
Akadtak regények, amelyekről néhány mondat után tudni lehetett, hogy még nem elég jók a kiadásra, és akadtak olyanok is, amelyek bizonytalanná tettek. Sőt, olyan is volt, amelyet szívesen továbbolvastam volna ott, akkor, azonnal.
Furcsa, de az is feltűnt, hogy a férfiak által írt történetek sokkal sokkal kidolgozottabbak voltak. Persze, a női nem képviselői között is akadt olyan, akinek tetszett a története, valamiért mégis a férfiak voltak túlsúlyban.
Olyan is volt, hogy a történet nem fogott meg, viszont az illusztrációit imádtam, persze, ez nem volt elég a továbbjutáshoz, sajnos.
A lényeg, hogy igazi kincsek jártak a kezem között, amelyeket remélem, hamarosan majd könyvként is elolvashatok.
*
Előszűrő-2 jelenleg nincs netközelben, korábbi véleménye:
Mindenhová a nyelvi szint a beugró. Kerüljétek a kliséket, a sablonos és nyúlós párbeszédeket, a lapos cselekményeket.
*
Lektor-1:
(Telefonon értük el, tolmácsoljuk a mondandóját.)
Tavaly is lektoráltam már, és így van összehasonlítási alapom. Nagyon örültem, hogy idén kissé merészebben mertek a témákhoz nyúlni a szerzők, van világ a vámpírokon túl, és ezt nagyszerűen bebizonyította az idei pályázat. Szeretjük a sokszínűséget, merjetek eredetiek lenni!
Másik érdekesség, hogy jóval több felnőtt tartalmú anyag is elénk került, a szexualitás mélyebb részei, illetve az azonos neműek szerelmi története is ízlésesen képviseltette magát a mezőnyben.
Javaslom, aki tud, olvasson angol nyelven is, főleg, ha fantasztikumban alkot.
Még hosszú fejlődési út áll a hazai zsánerirodalom előtt, összehasonlítva a külföldivel, ahol sokkal biztosabb eszköztárral rendelkeznek a szerzők, de úgy vélem, a kiadóval kapcsolatba kerülő írók lassú, de stabil fejlődést mutatnak.
*
Lektor -2
A pályázati anyag sokszínűsége miatt nehéz mindenkinek hasznosítható összegzést írni: az információadagolási hibák, szerkezeti aránytalanságok, sematikus karakterek, a logikai bökkenők vagy a kiszámíthatóság egyaránt tévútra vihetett kéziratokat, de ezeket példák nélkül nehéz alátámasztani. Ezért próbálok sokaknál visszatérő, koncepcionális hibákat kiemelni.
Gyakori, hogy a történet nem a megfelelő helyen kezdődik: túl hosszú a bevezetés, fölös körök telnek el elvileg karakter- világbemutatással, de sem a történet irányát, sem a tétjét nem találtam sokáig. A jó első fejezet előrevetíti a konfliktust, abban a pillanatban kezdődik, amikor a szereplők kibillennek megszokott életükből. Ha ez a kibillenés az, hogy Piroska elindul az erdőn át a nagymamához, akkor előtte fölösleges bemutatni, Piroska hova jár iskolába vagy melyik a kedvenc gyümölcse (kivéve, ha ennek kiemelt dramaturgiai szerepe lesz). Talán ezt a kezdési figyelemfelkeltést próbálta sok szerző prológussal kompenzálni, de a prológus a legtöbb esetben rossz és nehézkes választás. Így kétszer is el kell kezdeni a regényt, pedig egy jó nyitányt is igazi kihívás megírni.
Gyakran ment a történet másfelé, mint a kezdetén sejteni lehetett. Lehet, hogy valaki ezt fordulatnak gondolta, de valójában az olvasó becsapása: ha valami klasszikus horrornak tűnik, ne legyen később szerelmi történet, a kalandregény ne változzon mélyfilozófiai művé. Az elején az író állást foglal valami mellett – kedves olvasó, egy szerelmi történetet fogsz olvasni – akkor nem elegáns mégis valami mást kerekíteni a végére.
Sok kéziratban a feszültségkeltés az információk teljes elhallgatását jelentette, de ez hiba: sokkal kevésbé tudunk szorítani egy névtelen lánynak, aki kóbor árnyak elől menekül az erdőben, mint mondjuk Annának, aki a tornatanára elől fut, mert a férfi többet akart, mint külön edzést tartani tanítás után. Ugyanez érvényes a fordulatokra: a fordulat nem működik, ha csak az írói elhallgatásból fakad. Például a karakter felismeri ugyan a gyilkost, de nem közli az olvasóval, csak száz oldallal később. Ez felidegesíti az olvasót, nem pedig jófajta izgalmat kelt.
Nagyon sajnáltam, és ezt igazán általános érvényűnek érzem, hogy a kéziratok többségéből hiányzik az eredetiség. Hiányzik az az ötlet, látásmód, az a plusz, amivel ki tudom emelni a többi hasonló regény halmából. Ha a kéziratot egy mondatban meg szerettem volna ragadni, sokszor hasonlítások és általánosítások jutottak eszembe. „Kísértetházas történet az erdő mélyén.” Kerestem azokat a szövegeket, amik önmagukért állnak ki, nem pedig egy híres írót vagy irányzatot tükröznek vissza. Az utánérzések általában halványabbak az eredetinél, és ezt a zsánert ismerő olvasó azonnal észre fogja venni. Szükséges valami egyedi jellegzetesség, amiről megjegyezhető lesz a történet.
De mi számít eredetiségnek? Nem vártam el, hogy a kéziratok új alzsánereket hozzanak létre (bár a lehetőség adott), elég kisebb újításokban gondolkodni. Egy vakmerő ötlet, amit még sehol sem láttam. A sablonoknak egy új kiforgatása. Egy egyedi látásmódú, élő karakter. Olyan háttérvilág, amit még nem olvastam sehol. Összekeverhetetlen stílus, amin tudatosság és kiforrottság látszik. A kéziratok jó része ezek közül eggyel sem rendelkezett, pedig már egy jellegzetesség is elég lehetne, hogy egy kísértetházas sztorit megjegyezhetővé tegyen.
A szerző fejében milliónyi potenciális történetcsíra él, amiből regény születhet – nem véletlen, hogy pont azt az egyet írja meg. Hát akkor lássa az olvasó, miért ez a történet a legkülönlegesebb! Érezze, miért ezt akarja elolvasni, nem egy másik szerelmi történetet, háborús történetet, kalandregényt. Mitől több a te történeted, mint a többieké? Mivel győzöd meg az olvasódat?
A kéziratok többségét tapasztalatszerző kéziratnak láttam. Próbálgatásnak, útkeresésnek, és egyben ígéretnek is. A szerző tudott kezelni egy-két eszközt, akadtak csillanásai, de valami még hiányzott a nagy egészhez. Kellő kitartással, írástechnikai csiszolással és az olvasottság növelésével a következő művei kiforrhatnak. Remélem, hogy a jövő évi anyagokban több lesz a fűszer és a jellegzetesség. Ne elégedjetek meg a sablonokkal.
*
Lektor-3 (Aranymosó)
Idehaza az írást önmegvalósításnak fogják fel a szerzők, és kevesen értik meg, hogy mellette egy szakma is, aminek vannak egyszerű és könnyen elsajátítható fogásai. A tehetség mindenhol utat tör, azonban kissé gyorsabban teszi, ha mellé tudásanyag is társul. A pályázat során jól le lehetett mérni, melyik szerző alkot ösztönből, és melyik kezében fordult meg írástechnikai könyv. A korábbi pályázók kérésére a kiadó alapított íróiskolát, vagyis a lehetőség nyitott.
A másik gond a szerzők önmegvalósításával az, ami a hídépítéssel. Lehet egy híd zseniális és szemet gyönyörködtető műalkotás, de ha mellette nem lóg át az egyik partról a másikra, és nem bír ki egy vihart, akkor az nem híd.
A prózát az ember nem önmagának írja; a próza arra vágyik, hogy olvassák, arra, hogy egy másik ember fejében megtestesüljön a kitalált álomvilág. Ha maga a szerző sem tudja, mi a mű témája, mi a premissza, ki az olvasóközönség, és őket hogyan lehet lekötni, akkor valószínűleg nem áll készen a megjelenésre. Különös, de ezzel pontosan a kiugróan tehetséges szerzők vajúdnak sokat. Ők igazi egyéniségek, írói nagyságok lehetnének, ha megtanulnák a nézőpontváltást és értenék, mit lát az olvasó a művükből.
Logika. Sok mű a logikán csúszott el. A háttérvilág logikussága, a karakterek jelleméből fakadó tettek, a cselekmények logikus sorrendje… ezek mind-mind olyan dolgok, melyeket muszáj jól kezelni, ugyanis ha ráépül a hibára pár dramaturgia csavar, akkor már a szerkesztő sem képes javítani. Gyakran alapjaitól újra kellene írni a művet, és ez olyan hatalmas munka, melyet – hiába ír nyelvileg jól a szerző – a kiadó nem tud finanszírozni.
A regények kapcsán a tavalyi pályázathoz képest emelkedett az írások minősége, és a témák is színesebbé váltak. Szeretnénk hinni, hogy az írástechnikai javulás részben a tevékenységünknek is köszönhető. Remélem, ez a fejlődés nem áll meg, és pár év alatt a szerzők elérik a stabil, könnyen alkalmazható eszköztárat.
A meseírók idén rosszabbul szerepeltek, kevésbé kiforrott műveket küldtek. Míg tavaly négy mese és meseregény nyert (az illusztráció hamarosan elkészül, idén télen jelennek meg), addig a mostani pályázat során kevesebb mű jutott az élvonalba. Sok volt az írástechnikai hiányosság, sok volt a bizonytalanság a szerzőkben a célcsoport kapcsán.
A pályázat számunkra is hosszan tartott, és a szerzőknek is nagy lélektani nyomás. Az elmúlt két pályázat tapasztalata, hogy a beérkezett művek kb. tíz százaléka az, amit érdemes lektoroknak megmutatni, nem pedig a 20-25%, ahogy eddig történt, így jövőre valószínűleg erősebb előszűrést alkalmaztunk. Ezzel remélem, rövidül a pályázat ideje is.
Összességében a munka megérte, számos nagyszerű művet, nagyszerű aranyrögöt kimostunk, amit hamarosan feltehetnek az olvasók a könyvespolcokra.
Nagyon érdekes volt elolvasni az előszűrők és a lektorok véleményét; bennem is hasonló benyomások alakultak ki a típushibákkal kapcsolatban. Ugyanakkor izgalmas dolog, hogy néha egy kézirat akár valamilyen típushibával együtt is lehet jó. Amikor arról olvastam, hogy esetenként a prológus teljesen másfajta történetet ígér az olvasónak, mint amit később az író valójában tálal, arról egy konkrét könyv jutott eszembe: a Trónok harca. Ugyanennek a könyvnek jellemzője a szereplők halmozása és az állandó nézőpontváltogatás, ami szintén tipikus kezdőhibának számít (pedig George R. R. Martin már nem egy mai csirke). 🙂
Buglyó Gergely:
„Ugyanennek a könyvnek jellemzője a szereplők halmozása és az állandó nézőpontváltogatás, ami szintén tipikus kezdőhibának számít.”
Vitatkozhatnánk. 🙂
Jaj, ez nagyon hasznos összefoglaló volt, komoly segítség. És van valami, amit én is nagyon-nagyon hiányoltam, és megmondom őszintén, egy idő után kissé az olvasói kedvem is elvette.
Az, hogy valóban kevés volt az egyedi hang. Nem is a történetre gondolok elsősorban, inkább az írói stílusra. Sokan tényleg nagyon odafigyeltek az írástechnikára, ami jó, de talán pont ezért, valahogy az egyediség, a sajátos stílus ne igazán jött ki. Persze az is lehet, hogy ezt még korai elvárni kezdő íróktól, de ha jól láttam, indultak olyan szerzők is, akiknek már van némi tapasztalat a hátuk mögött.
A különböző énekes, táncos, kitudjamégmilyen tehetség-kutatók műsorait pont ezért szerettem, mert a naaagy átlagban időnként megcsillant valami olyan, amitől azt gondolja az ember, hogy igen, ezért érdemes! Hát ezt várnám nagyon. 🙂
Mindenkinek gratula, aki indult, bejutott és kimosódott, az egyik legjobb dolog ez a pályázat, amit történhetett velük, és velünk, akik ebből tanulhatnak! 🙂
Kedves Hollódombi! Nem egészen értem, hogy a Trónok harcáról vitatkoznál, vagy arról, hogy a túl sok szereplő és a sűrű nézőpontváltás jellemzően a kezdők hibája-e? Ami Martin regényét illeti, azt igazán nem szeretném bántani, hiszen a hibáival együtt is nagyon jó könyvnek tartom. Pont ezért hoztam fel példaként.
A távoli E/3 lényege a nézőpontváltás, ez nem hiba, hanem egy eszköz. A sok szereplő szintén nem hiba, ha valaki tudja alkalmazni.
Anita, érdekes, én azt láttam, hogy azok a művek egyformák, ahol hiányzik az írástechnikai háttér. Szerintem mást tartunk annak, Te valószínűleg valami dobozba törést, sematizálást. Én meg egy szélesebb látókört. 🙂
Akkor talán csak én éreztem úgy, hogy a sok váltás (főleg eleinte) megnehezítette, hogy beleéljem magam a történetbe. De mi a helyzet ezzel a prológus-dologgal? Tény, hogy pl. a Trónok harcánál az első 20 oldal olvasása után teljesen másra számítottam, mint amit kaptam, de ez is csak eleinte zavart, utána jó történet kerekedett belőle – jó, csak más. Ez hibának számít?
Mondhatnám úgy is, hogy ez egy más sztori volt, nem egy Más sztori. 🙂
Bea: Valószínűleg rosszul fogalmaztam. Az írástechnikát nem dobozba törésnek gondolom, sőt. (Különben nem lennék itt. :), kell, csak azt gondolom, ez még nem elég. Fontosabb, hogy legyen meg a spiritusz, az egyediség, mert attól lesz felejthetetlen. Az írástechnika fontos, viszont elsajátítható.
De lehet, hogy az egyedi hang, jellegzetes stílus csak idővel jön meg, sok-sok karakter után, nem tudom…:)
Köszönjük az előszűrők és lektorok véleményét, nagyon érdekesek voltak, és jó látni összeszedve a típushibákat, vagy azt, hogy mire érdemes figyelni. Amúgy mindig nagyon jó, amikor kapunk egy pici képet abból, hogy mit hogyan látott és élt meg a másik oldal. 🙂
Nagyon intenzív volt ez a fél év. Igen hosszú volt a pályázat, ahogy Bea is mondta, néha nehéz, sokszor nagyon izgalmas. Iszonyú sűrű, biztos, hogy rengeteg élményt, gondolatot, megjegyzést rendezni kell és sok szöveg megmarad a fejemben, mert volt benne valami izgalmas — egy kép, egy karakter, egy hang. Nagyon örülök, hogy ennyi mindent láttam.
Éppen a napokban írtam egyébként egy kicsit arról, hogy milyen volt a pályázaton részt venni, mert készültem elindítani a blogomat, és arra dolgoztam „előre”. Szóval, mivel aktuális most éppen, itt van, ha valaki kíváncsi rá:
http://robertkatalin.blog.hu/2013/07/12/aranymosas_997
Köszönöm mindenkinek mindezt! 🙂
Gergely, a prológusnak több célja lehet, már nem emlékszem, Martiné milyen volt, de gondolom, a figyelem felkeltését szolgálta.
Anita, csak mellékszál, de amúgy az egyedi hang hallatszik írástechnikával és nélküle is, inkább a kidolgozottság a más. Tudás nélkül egyformább az eszköztár, nem tudnak annyira jól kidomborodni a különbségek, a széles írói eszköztár ráerősít az egyéni tehetségre.
Kata, ez nagyon érdekes bejegyzés volt!
Másnak is mondom, nyugodtan linkelje be ide, ha az idei pályázat élményeiről ír, kíváncsian olvassuk majd. 🙂
Hú, akkor ezek szerint jövőre kevesebb mű kerül be? 🙁
Hát, akkor bizony keményebben kell dolgozni, ha be akar kerülni az ember.
„A prózát az ember nem önmagának írja; a próza arra vágyik, hogy olvassák, arra, hogy egy másik ember fejében megtestesüljön a kitalált álomvilág.”
Van olyan művem, amit csak magamnak írok, és jogilag sem lehetne megjelentetni, mert fanfiction 🙂
Célközönség… Ez egyfajta tudatosságot vár el. Hiba, vagy sem, én legtöbbször nem azon morfondírozom el, kinek szánom: nyilván nagyobb kiadási inger kéne ahhoz, ezen a téren is eltöprengjek, ezt is jobban fontolóra vegyem. Meghatározni a célközönséget egyben nem befolyásolja az írót, mivel is kéne kiszolgálnia őket…?
„mit lát az olvasó a művükből.”
Ez kicsit olyan, mint a „mire gondolt a költő, amikor azt írta, kék az ég?” Ahány ember, annyit fog fel az árnyalatokból, de aki szereti a matematikát, az átlagot képez, hogy tudjon valamivel dolgozni és a főbb vonalakról képet kapjon.
Nem vagyok gondolatolvasó, nem tudom, mit gondol az, aki olvassa az írásomat. Ha logikai bakira vagy dramaturgiai hibára hívják fel a figyelmem az jó, tanulok belőle, de a lelki rezdülések (ha vannak) rejtve maradnak.
Az is jó dolog, ha valaki önmagának csinál valamit, mondjuk ír. Én például szeretek széket festeni, de álmomban sem gondolnám, hogy elküldöm egy boltba, eladásra. 😛
Az első Aranymosáson vettem részt annak idején és az itt felsorolt hibák jelentős részéről azóta tudom, hogy bizony, az én írásom is tartalmazta – és tartalmazza, mert egyelőre „csak” a tapasztalatokat és tudásanyagot gyűjtö(tte)m részben az írókurzuson, melynek első, Alapozó elemét elvégezhettem és ezt ezúton is köszönöm, részben az azóta is zajló párbeszédekből, részben pedig az Alapozó kurzuson kialakított baráti jellegű kapcsolatrendszer révén.
(nagyon sokat segít továbbá a bétázás)
Egy rövid gondolatat fűznék hozzá a témához. Nekem igazán csak pályázat közben esett le, mennyivel jobb ez a fajta lebonyolítás, mint a klasszikus „beküldjük a pályázatra a művünket, aztán egy majd nyer a végén” típus. Nem vagyok nagy pályázatfigyelő, így nem tudom, alkalmaz-e valaki hasonló módszert (én nem láttam), de ez igazán jól ki van dolgozva. Kicsit tartottam is tőle az elején, de azóta megvilágosodtam. Ideális hely a bemutatkozáshoz, még ha valaki ki is esik, mert attól még érdekelheti az olvasókat a történet (nekem is van ilyenem), aztán kap az író visszajelzéseket rendesen, és szemezgethetünk tanácsokat, bölcsességeket a többieket példáját követve is. Szóval nekem a módszer tetszik nagyon, bár kicsit hosszúnak éreztem, míg a végére értünk.
Nagyon örülök, hogy hasznos. Az oldal célja főleg az, hogy a szerzők lássák az elvárást, és azt is, hogy egy kiadói „nem” mögött nagyon komoly háttérmunka áll, és reális indokok.
Jó lenne, ha a kiadó körüli szerzők sokat fejlődnének. Váltsátok be a reményeinket, legyen sok sikeres, szemérmetlenül tehetséges írónk, akit imád a hazai könyvpiac. 🙂