Írástudó Íróiskola Hetek – Szerkesztés

Ez az Írástudó Íróiskola Hetek harmadik hete az Aranymosás oldalán. Mindig az egyik kurzusé a főszerep: a 100 szavas játék témája illeszkedik a kurzus tematikájához, a nyertes művét az oktató szerkeszti meg, bemutatjuk az egyes kurzusokat, és az oktatót szabadon lehet kérdezni a tematikáról, arról, hogyan segíthet ez a kurzus a jobb íróvá válásban, illetve hogy néz ki maga az oktatás.

Ezen a héten megismertük a Leírás kurzust!

 

Hétfő100 szavas írástechnikai játék
KeddEredményhirdetés
SzerdaBemutattuk a Leírás kurzus tematikáját
Csütörtök – Moskát Anita, a kurzus oktatója egy cikkben írt a kurzusról
Péntek – Szerkesztés: felkerül a nyertes részlete, amit ezen a héten Moskát Anita szerkeszt meg

*

A hétfői játék nyertese Ács Imola volt, aki egy fantasy regény elejét küldte el nekünk. A szöveget ezen a héten a Leíás kurzus oktatója, Moskát Anita szerkesztette meg.

Kattints ide, és olvasd el a szerkesztést!

Imolának köszönjük a szöveget, ha a szerkesztéssel kapcsolatban kérdés merül fel, nyugodtan írjátok meg!

 

Jövő héten a Dramaturgia kurzus kerül terítékre! Tartsatok akkor is velünk 😉

*

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 7.4/10 (7 votes cast)
7 hozzászólás Szólj hozzá
  1. Igazán nem szeretnék a hivatásos szerkesztő dolgába belebeszélni, de olyasmit találtam a szerkesztésben, amin megakadt a szemem. A szerző jól-rosszul kerülgette a „volna” használatát. Ez a szó igen gyakran feleslegesen terjed, és a lektorok, szerkesztők általában irtják, ahol lehetséges. A szó általában kettős jelentést hordoz. Elő sorban a feltételes módot jelzik – valami megtörténhetne, de mégsem történik meg – továbbá jelzi a múlt időt. Mivel az írás múlt időben szól, az igeidő hangsúlyozása felesleges, viszont a feltételes módot egyéb eszközökkel is jelezhetjük. Ha mélyebben elemezném a szerző szándékát, azt mondanám, hogy lehet jobban is. (Egy igazi elhagyatott ház falai is együtt létezhetnek az erdővel, részt vehetnek a dalban.) Az általam módosított mondathoz a szerkesztő persze felpanaszolhatná (hibásan: felpanaszolhatta volna), hogy a szerző igeidőt váltott, de ez az érv merev, rugalmatlan gondolkodásról árulkodik. Számtalan esetben indokolt igeidőt váltanunk, meg is tesszük, és úgy helyes. Itt azért jó (nagyjából) az eredeti megoldás, mert a szerző megállapítása nem kizárólag a múltban játszódó történethez tartozik, érvényes az elbeszélés elhangzásának idejében, vagyis jelen időben is. Más okból is válthatnánk (válthattunk volna) igeidőt, de itt ez érvényes. Egy ilyen apró hibát, amely csak annyiban bűnös, hogy van jobb is a megjelenített formánál (az általam vázolt vitathatóan jobb/egyszerűbben érthető ragozási alak), semmiképpen sem cserélnék ki az egyetlen mondatban kétszer leírt „volna” szóra. Ha szerkesztő lennék, óvakodnék attól, hogy a szerzőt ilyen sikamlós útra vigyem. A szerző küzd a létigék ellen, és a szerkesztő tíz sorban háromszor toldotta be a munkájába feleslegesen az egyébként üldözött szót. (Íme itt sem egységes az igeidő, de nem is egyidejű cselekményekről beszélek. A szerző általában, tehát a jelenben is küzd, a kritikus konkrétan a múltban igazított a szövegen.)
    Ismétlem, nincs jogom a kritikust kritizálni, mégis úgy gondolom, ezt megemlíthettem.

  2. Kedves Attila!

    Nyugodtan tegyél bármilyen észrevételt, ez a felület arra van.:)
    Alapvetően igazad van, én sem vagyok annak a híve, hogy televolnázzuk a szöveget, sőt. A ház esetében pl itt sem azért javítottam, mert volna nélkül teljesen helytelennek érzem a mondatot, hanem mert az „általános érvényű” megfogalmazás helyett szerettem volna a fókuszt az „itt és most”-ra vinni. Túl sok eltávolító elem merül fel az első bekezdésekben, kezdve azzal, hogy a főszereplőt is „lánynak” nevezi, ezért a múlt időbe helyezett mondat közelíti a kamerát az összes ilyen elhagyatott házról arra az adott helyszínre, arra az adott házra. (Az előző mondatban meghagytam az általánosító kifejezést.) Persze ezzel nem mondtam azt, hogy kettő volnának „kell” szerepelnie a mondatban, bármi másra is átírható, ami nem általánosít (viszont nem törném meg nagyon, mert rosszat tesz a ritmusnak).
    Ha ez egy többkörös szerkesztés lenne, ahol együtt dolgozunk Imolával, valószínűleg az egész bekezdés helyére egy élőbb, több konkrétumot tartalmazó leírás kerülne, de mivel itt nincs erre lehetőség, csak az összegzésben javasolhattam neki.
    Örülök, hogy felhoztad a témát, ne menjen félre a dolog.:)

  3. Kedves Anita!

    Nagyon köszönöm az észrevételeket.

    Ami az első részt illeti: a hibák egy része abból fakad, hogy mindig csak kevés dologra vagyok képes koncentrálni, jelen esetben arra, hogy a világra jellemző mágiát minél jobban bemutassam. Másfelől filmszerű hatást akartam elérni: látunk egy lányt, de amíg meg nem szólítja, mi sem tudjuk a nevét. A jelenet célja végső soron az volt, hogy az olvasót a rejtélyekkel vonjam be, amiket még a fejezet során megválaszolok, Anistáék találkozása még több oldalon keresztül zajlik. Pl. hogy nem állt meg az öccse kedvéért, mert szégyellte magát, amiért annak idején nem derítette ki, hogy él-e még a fiú, (bár ennek is megvolt a maga oka) másrészt bujkálnia kell, mert akik lemészárolták a völgy lakosságát, még ma is megölnék őt.

    A második rész írása még ennél is problémásabb számomra: ha ketten végre találkoznak egymással, mindent azonnal akarnak tudni, és bár megértem, hogy az olvasónak több idő kell a feldolgozáshoz, nincsenek ötleteim, hogyan adjam ezt meg neki. Igyekszem majd gazdagítani a leírásokat, de nem számít majd ez is információs cunaminak?

    A folytatás valóban az lesz, amit most vársz, egyéb szálakkal, és remélhetőleg tényleg érdekesen.

    Kedves Attila!

    Köszönöm a véleményedet. A létigék irtásán és megfelelő pótlásán még dolgozom. Nehéz jó megoldást találni ilyenkor, ha megtalálom a legjobb opciót, azonnal rájövök, hogy így éppen egy másik szót ismételtem meg, amit már használtam abban a bekezdésben 

  4. Kedves Imola!

    Az első résznél éreztem ezt a filmszerű szándékot, de Anista kiléte nem igazi meglepetés, mert az olvasónak az ő neve nem mond semmit. Ha ez egy harmadik kötet lenne, és Anistát halottnak hiszi, akkor már meglepődhet, vagy ha a karakter egy ismert név, pl. egy történelmi személy, de így nincs igazi ereje a meglepetésnek, nem ér annyit, mint amennyit veszítesz azon, hogy az első oldalakon a karakter távolinak tűnik. (Ha tényleg meglepő lenne a kiléte, akkor is inkább egy másik karakter szemszögéből, kívülről mutatnám a lányt, ha ő a nézőpont, nem elegáns ezeket eltitkolni. Az viszont izgalmas lehet, ha E/1-ben írsz, és a narrátor megbízhatatlan, és direkt nem árulja el a kilétét, vagy félre akarja vezetni az olvasót, ki ő.) Ebben a formában viszont nem érzem erősnek a meglepetést.

    Igen, így, hogy folytatódik még az a rész, nehéz látnom, hogyan lennének az infók pont jó ütemben. Az információadagolás amúgy is az egyik legnehezebb terep. Esetleg azt tudom tanácsolni, próbáld meg több verzióban megírni a problémás részeket – melyik infó elhallgatása nem fáj, melyiket lehet előrébb hozni, stb -, a zúdítás ellen pedig próbáld váltogatva adagolni a lassabb és gyorsabb részeket. Néhány új infó után lehet pl ábrázolni az érzelmeket, és aztán megint be tud fogadni az olvasó újabb dolgokat. Egy jeleneten belül is működik ez a „húzd meg, ereszd el” játék, egy kicsit adsz, egy kicsit pihensz, a kulcs a figyelem fenntartása. Nem tudom, kinek milyen módszer válik be, szerintem a több verzió, és aztán azok összehasonlítása segíthet kideríteni, mi működik jobban.:)

  5. Kedve Imola! A létigék dolga valóban szupernehéz kérdés. Mégis azt javaslom, hogy ne hagyd magad eltántorítani. Úgy vélem, a te eredeti mondatod az általam jelölt helyen jobb a javított változatnál. Állítom ezt akkor is, ha ezért kikapok.

  6. Kedves Anita!

    Köszönöm a magyarázatot és a tanácsokat. Még fogok dolgozni ezzel a részlettel, az biztos. 🙂

    Kedves Attila!
    Köszönöm, keresem tovább a legjobb megoldásokat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük