Zakály Viktória, Szívritmuszavar és a Hanna Örök szerzője mesél utazásról, könyvekről, az írásról és még tanácsot is ad azoknak, akik most indulnának az Aranymosáson.
– Kérlek, mesélj el egy kedves történetet, egy jó élményt, ami a könyveiddel kapcsolatban ért téged.
Sok ilyen történetem van, nehéz lenne egyet választani, de ha mégis, akkor kiemelném azt, amikor az egyik olvasóm, miután letette a Szívritmuszavart, összeszedte a bátorságát és felhívta a régi szerelmét. Akkor már évek óta nem beszéltek és elmondta neki, hogy sajnálja, hogy így alakult a kapcsolatuk és hogy ő még mindig jó szívvel gondol rá. Hogy aztán a másik fél mit válaszolt, azt már nem tudom, de ez olyan szép történet volt, hogy azóta is az egyik legkedvesebbként őrzöm az olvasói visszajelzésekből. A történetek, amiket befogadunk, ritkán változtatnak az életünkön direkten, inkább csak indirekten, ha mégis így van, az mindig borzongató érzés a szerző részéről. Nekem legalábbis.
– Fantasztikus, hogy ilyen hatással volt valakire a műved. Adja magát a kérdés, hogy szerinted milyen a jó regény? Olvasóként mennyire figyeled írói szemmel az adott olvasmányt?
Bár nem tudatosan, de figyelem. Elsősorban a szórakozást keresem a regényekben, egy-két kivételtől eltekintve. De a szórakoztató funkcióján túl egyre jobban értékelem vagy éppen nem az írói bravúrokat az adott regényben. Akaratlanul is elgondolkodok rajta, hogy én hogyan bonyolítottam volna a szálakat, én ilyen befejezést szántam volna-e a regénynek, vagy hogy milyen úton-módon dolgozta ki a cselekmény részleteit az író. De ezen a moziban is el szoktam gondolkodni, pedig nem vagyok rendező, sem forgatókönyvíró.
Néha szerkesztői szemmel is nézem az olvasmányaimat, de ezt már elég jól megtanultam kikapcsolni, amikor kedvtelésből olvasok.
A jó regényt röviden lehet jellemezni: amit nem tudsz letenni. Vagy azért, mert szórakoztató, vagy mert megdöbbentő, esetleg vicces vagy éppen mert olyan romantikus. A lényeg, hogy azonnal behúzzon és ne akarj kilépni az író által teremtett világból. A legjobb regény még akkor is pörög a fejedben, amikor a könyvet már réges-régen feltetted a polcodra.
– A Szívritmuszavar sorozatból mire vagy a legbüszkébb? Egy benne szereplő versre? Gondolatra? Magára a történetre?
Nincs konkrétan olyan rész, amit kiemelnék, se vers, se gondolat. Inkább azt mondanám, hogy örülök annak, hogy érdekli a mai olvasó fiatalokat két magyar főiskolás szerelme, levelei, versei. Hogy érdekli őket az én történetem, ami velem történt, amit én írtam meg nekik.
Ha jobban belegondolunk, Hannával és Ádámmal valami olyan történik, ami mindannyiunkkal megesett már vagy megeshet: szerelmesek lesznek, hibáznak, rosszul döntenek, próbálják helyrehozni és mernek sok-sok év után is boldogok lenni. Nincsen ebben semmi különös. Ehhez nem kell űrhajó, időutazás vagy atomtámadás, csak két szerelmes fiatal. Bármelyikünk lehetne Hanna. Talán ez a titka.
– Az olvasók már nagyon várják az új könyvedet. Min dolgozol most? Kaphatunk egy kis exkluzív betekintést?
Ezúton is köszönöm az olvasóimnak a rengeteg érdeklődést és figyelmet, alig tudok válaszolni a sok-sok levére és kérdésre, amit küldenek nekem. Több kéziraton is dolgozok egyszerre, de nehéz lenne még bármit is elárulnom belőle, mert biztosat még nem tudok mondani. Annyit viszont mondhatok, hogy ha tetszett nekik a két korábbi regényem, akkor az újat/újakat is szeretni fogják. Legalábbis nagyon bízom benne. 🙂
– Mi az, amit a legjobbnak tartasz az írásban? Önkifejezés? Önmagunk megismerése? Egy történet átadásának a boldogsága?
Önmagunk megismerése nagyon fontos. Ehhez hozzásegíthet az írás is, de alapvetően azt hiszem, hogy az írás már túl van azon: az, aki jól ír, nemcsak magát ismeri, hanem általában a körülötte élőket, a különböző embertípusokat is. Nem mindig pontosan és hibátlanul, de jól. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem tanulhat még újat.
Akik ismernek engem közelről, tudják, hogy nagyon vidám vagyok és szeretek viccelni, szórakoztatni az embereket a magánéletemben is. Szívesen mesélek anekdotákat és szeretem megnevettetni a körülöttem élőket. Azt hiszem, hogy ez az, ami a történetírás felé irányított engem: átadni valamit, ami belőlem jön, ami én vagyok, de egy kicsit az is, akinek mesélem. Hiszen minden történet más-más lesz a befogadó által. Ezért minden egyes regényt ketten írunk: én és az olvasó. Nincsen ennél szebb dolog a világon.
– Sokan írnak egy laptoppal kávézókban, mások az otthon csendjét választják, amit aztán vagy felturbóznak zenével, vagy nem. Te hogyan és hol szoktál írni?
Most azt kellene mondanom, hogy úgy írok, ahogy Carrie Bradshaw a Szex és New Yorkban: ülök egy loft lakásban, az egyik lábam felhúzva a hasamhoz és közben ábrándos arccal bámulok ki a new yorki utcára. Vagy egy nyüzsgő kávéház eldugott kis sarkában verem gőzerővel a billentyűzetet. De a valóság ennél kiábrándítóbb: kócosan, szemüvegben, egy kinyúlt pólóban a kedvenc fotelemben ülök, az ölemben a laptop és közben fél szemmel a jegyzeteimet nézegetem, vagy a kezemet masszírozom, ha elfáradt. Remélem, ez nem veszi el az olvasóim kedvét azért az írásaimtól, maximum néha hangosan felnevetnek, ha eszükben jut, hogy amit ők pizsamában olvasnak, azt lehet, hogy én is pizsamában írtam.
Írni általában hétvégenként szoktam vagy munka után délutánonként. Ha írok, akkor általában egyszerre sokat és megállás nélkül, néhány órát biztosan nem kelek fel ilyenkor. Zenét nem szoktam hallgatni közben, mert akkor énekelek is néha, ami határozottan nem segíti az írást.
– Azt tudjuk, hogy nagyon szeretsz utazni. Melyik általad látogatott város maradt meg benned leginkább? Volt olyan, ami megihletett?
Így van, imádok új helyeket felfedezni, új kultúrákat és népeket megismerni. De elárulom neked, a legjobban hazajönni szeretek az utazásaim során, mert bárhol is járok, bármilyen szép helyre is visz az utam, a hazaút mindig a legjobb része az utazásnak.
Mindegyik város vagy ország, ahol jártam örök nyomot hagyott bennem, mindegyik más miért. Másért szerettem Törökországot és Görögországot, mint amiért Tunéziát vagy éppen Egyiptomot. Dublin ködjét nem téveszteném össze Londonéval, ahogy Barcelona magas tornyait sem Velence zsúfolt kis házaival. A spanyolországi utazásom egy szeletét megírtam a Hanna örökben, de egy most készülő kéziratban is nagy szerepet kap majd az utazás. Ha a sors is úgy akarja, velem utazhatnak az olvasók, még ha csak képzeletben is.
– Van valamilyen hobbid az utazáson kívül?
Mondanám azt, hogy az írás és olvasás, de a helyzet az, hogy ez inkább életforma, mint hobbi. Ha most a középkorban lennénk és lefestenének, akkor egészen biztosan egy könyvvel a kezemben ábrázolnának. Nekem ez természetes, ezért nem értem, miért néznek rám furán, ha azt mondom, hogy buli helyett én szívesebben maradok otthon olvasni. Szerintem ez teljesen oké így. Könyvmoly vagyok és nem szégyellem. 🙂
Bárhol járok a világban, mindig veszek emlékbe magamnak könyvjelzőt, szóval gyűjtöm a különleges darabokat, amelyeket ugyan nem tudok kiállítani, még csak megszámolni sem, mert használom őket, azaz mindegyik egy könyvben van.
Ha mégis valamilyen hobbit kellene említenem, akkor szeretek új dolgokat kipróbálni. Mintha lenne egy képzeletbeli bakancslistám, amin folyton csak pipálgatok. A férjem nagyon sportos, én viszont nem igazán vagyok az, de szívesen vele tartok kajakozni, falat mászni vagy éppen túrázni. Korábban sosem gondoltam volna, hogy hiányoznának ezek a dolgok az életemből, de nem bántam meg, hogy kipróbáltam őket, több lettem ezáltal. Nagyon kalandos életet élünk. 🙂
– Mit tudnál tanácsolni azon íróknak, akik idén próbálkoznak először az Aranymosással?
A korábbi években is figyelemmel követtem az írásokat és a lektorálások alakulását. Szerintem a legfontosabb, hogy kellően jó nyelvi érzékkel rendelkezzen a szerző, ezt nehéz tanulni, leginkább olvasás által elsajátítható. Ezután jöjjön egy eredeti ötlet, ami semmiképpen se legyen egy már befutott regény koppintása. Aztán a persze a szerkezetre is nagy hangsúlyt kell fektetni: a jó információadagolás, a megfelelő történetkezelés nagyon fontos, hogy élvezhető, olvasmányos legyen a regényünk.
És ami a legfontosabb, hogy ne törjünk le, ha elutasítást kapunk. Lehet, hogy még nem érett meg a történetünk vagy éppen mi, mint szerzők a publikációra. Sarkalljon ez minket további fejlődésre. Gondoljunk arra, hogy nagyon sok kéziratot jelentethetünk még meg életünk során, de első regényünk csak egy lehet, annak a lehető legjobbnak kell lennie.
– Az interjút készítette: Rácz Tibor –