„Az a bosszantó kiscsaj, aki kamaszkoromban voltam, még mindig bennem él” – Interjú Tavi Katával
Kérdező: Bökös Borbála
Tavi Kata az idei Aranymosás pályázat egyik nagy felfedezettje Sulijegyzetek című ifjúsági regénysorozatával. Az első kötetet, a Nyitótáncot még Karácsony előtt kézbe vehetik az olvasók, az írás, rögtön az első részlet felkerülése után nagy sikernek örvendett. A regényről, a pályázatról és jövőbeli terveiről kérdeztem a szerzőt a közelgő könyvbemutatója előtt.
Mondj néhány mondatot magadról, hogy jobban megismerhessünk!
Alapvetően hétköznapi embernek tartom magam. Reggel nyűgösen ébredek, aztán napközben teszem a dolgom, mint mindenki más, szabadidőmben pedig a fantáziavilágom foglya vagyok, olvasok vagy a környékbeli fürdők vendégszeretetét élvezem.
Mesélj egy kicsit a kezdetekről: mikor és miért döntöttél úgy, hogy szeretnél az írással komolyabban foglalkozni?
Már általános iskolás koromban is komolyan hittem, hogy írni fogok egy gyerekregényt. Volt egy jó vastag füzetem, amibe el is kezdtem körmölni a történetet, de persze nem fejeztem be. Aztán jött egy hosszú szünet, amikor csak szösszeneteket írtam a magam és néha a barátaim szórakoztatására, majd úgy kilenc éve, a főiskolás éveim alatt kezdtem neki – ha mondhatom így – újra regényt írni. Az első befejezett kézirat mérföldkő volt az életemben. Akkor azt mondtam: ha egyszer sikerült befejeznem egy történetet, menni fog újra.
Sok lelkes olvasó az idei Aranymosás pályázatról ismerhette meg a nevedet. A Sulijegyzetek már az első részlet felkerülése óta nagy sikernek örvend. Hogyan élted meg a pályázatot, milyen élményekkel gazdagodtál?
Általában ritkán adom ki a kezemből a kézirataimat, és korábban sem került ki tőlem semmiféle írás az internetre, szóval nagyon kevés visszajelzést kaptam eddig. A Sulijegyzetek e téren még a többi regényem között is mostohagyerek, mert senki nem olvasta el, mielőtt beküldtem volna a pályázatra. Az Aranymosás, azon túl, hogy pozitív végkifejletben reménykedtem, nekem főként a visszajelzésekről, az építő kritika kezeléséről és felhasználásáról, illetve mások véleményének elfogadásáról szólt. Ezt nehezítette, hogy általában sokkal alaposabban átrágom a dolgokat, mint az indokolt lenne.
A Sulijegyzetek sorozat első kötete, a Nyitótánc igazi romantikus ifjúsági regény. Mesélj egy kicsit a regényről! Miért döntöttél úgy, hogy ilyen zsánerben írsz, miért éppen ezt a témát választottad?
Nem ez a fő zsánerem, ez csupán egy irány, amerre elkanyarodtam az írás során, és közben megszerettem. Az, hogy mit írok, nagyban összefügg az olvasási szokásaimmal. Pár éve jött egy hirtelen fellángolás az ifjúsági irodalom iránt, de ez is több szakaszból állt. Eleinte a misztikus-romantikus történeteket kerestem, aztán eljött az idő, amikor már nem érdekelt a természetfeletti vonal a történetben, sokkal inkább kíváncsi voltam a hétköznapi sorsokra. Ilyen témájú regényből azonban kevesebbet találtam a piacon, mint amennyire igényem lett volna, így írtam egyet magamnak.
A Nyitótánc karakterei szerethetőek, egyediek, témái hitelesek és nagyon aktuálisak. Mennyire volt számodra nehéz „visszabújni” egy tini bőrébe, íróként visszaadni azt a beszédstílust, azt a sulis hangulatot? Inspiráltak-e valós események és/vagy személyek?
Nem éreztem nehéznek visszabújni egy tini bőrébe. Az a bosszantó kiscsaj, aki kamaszkoromban voltam, még mindig bennem él. Bár középiskolásokról írok, a felső tagozatos korosztállyal jövök ki igazán jól. Annak idején tanítottam felsősöket, és bizony írás közben visszagondoltam párszor azokra az időkre. Természetesen sokszor merítettem ötleteket a saját kamaszkoromból is.
A Nyitótánc mindenképpen egy hiánypótló alkotás, hiszen a magyar kamaszok viszonylag kevés olyan könyvet vehetnek kézbe, amely az ő valóságukat tükrözi vissza, róluk szól, az ő „nyelvükön beszél.” Szerinted milyen irányba tart illetve lenne érdemes tartania a mai magyar ifjúsági irodalomnak?
Azt a hiányt mások már észrevették előttem. 🙂 Úgy fogalmaznék, hogy a Nyitótánc egy variáció a magyar kamaszokról szóló regények témájára. Tapasztalataim szerint az olvasók úgy működnek, hogy ha valami tetszik nekik, akkor szeretnének jobban elmerülni a témában. Úgy veszem észre, egyre több hazai író kap teret az ifjúsági irodalomban, és ezt jó iránynak tartom.
Sokan úgy vélik, a digitális média és az ezzel járó vizuális ingerek kiszorítják az irodalmat, a mai fiatalok ezért kevesebbet olvasnak. Mit gondolsz erről?
A 21. században élünk, szóval haladunk kell a korral, de ugyanakkor a mértékletesség híve vagyok. Az internet, a közösségi oldalak, a megszámolhatatlan tévécsatorna… ezek mind olyan dolgok, amit szerintem az emberek zöme manapság nem tud mértékkel „fogyasztani”. Nem pusztán az a kérdés, hogy kevesebbet olvasunk-e emiatt. Vajon kevesebb időt töltünk együtt a családunkkal és a barátainkkal? Kevesebb szabadidős vagy közösségi tevékenységet folytatunk? Ha igen, az baj. A magam részéről évek óta alig nézek TV-t, és bevallom, nincs is hiányérzetem. Internet nélkül azonban nehezen tudnám elképzelni az életem.
A blogodra felkerült első részletek jó néhány változáson átestek az Aranymosás oldalára eredetileg felkerült szöveghez képest. Milyen volt a szerkesztési folyamat, milyen tapasztalatokat szereztél a regény véglegesre fésülése során? 
A szerkesztési folyamatot jobbára élveztem, de egy jó humorú, határozott szerkesztővel ez nem meglepő. Ugyanakkor képes voltam napokig nyűglődni egy fél mondattal is, azt kérdezgetve magamtól: vajon jó lesz így? Ezek a szakaszok kevésbé voltak élvezetesek, de ezt csak magamnak köszönhettem. Érdekes volt, hogy szerkesztés közben kiderültek olyan típushibám is, amiket az évek alatt sosem vettem észre.
Hogyan írsz, mi a munkamódszered? Mennyi idő alatt és mennyi munkával született a Nyitótánc?
Nincs munkamódszerem. Amikor kedvem van, írok, szóval nagy bajban lennék, ha ütemtervet kellene tartanom. Szerintem az a jó írásban, hogy a munkafolyamat egy részét fejben is el lehet végezni. Persze egy jegyzetfüzet vagy egy pendrive mindig van nálam, ha valamit le akarok jegyezni, mert félek, hogy különben elfeledkeznék róla. A Nyitótánc hat hónap alatt íródott, és jó sok háttérmunkám akadt vele, ami talán nem is látszik a regényen. Például igyekeztem az aktuális tanterv szerint kidolgozni a szereplők órarendjét, iskolatípusokat tanulmányoztam, meg aztán tánc és kosárlabda témában is el kellett mélyednem.
Igényes, remek blogot indítottál útjára a regény kapcsán; volt rajta borítótervező pályázat, illetve a rajongóid egy interjúsorozatot is olvashatnak, melyben saját szereplőidet kérdezed. Mesélj egy kicsit bővebben, honnan jött ez az ötlet?
Az ötlet, ahol a szerző a szereplőivel beszélget szintén nem újdonság. Évekkel ezelőtt találkoztam egy ilyen interjúval először, és nagyon tetszett ugyan, de közben furának is tartottam. Egy kicsit még most is annak tartom, de szerettem volna valamilyen hatásos módon kedvet csinálni a Nyitótánchoz.
Kedvenc írók, művek, akik/amelyek inspirálnak?
Vannak szép számmal írók, akiknek a műveit szeretem, de nem igazán emelkedik ki senki toronymagasan. Hosszú lenne a lista, ha fel szeretném sorolni őket, ezért eltekintetnék tőle. Egy-egy szerző leginkább azzal tudott inspirálni, hogy utat mutatott nekem. Felsorolni se tudnám, hányszor éreztem azt olvasás közben, hogy bizonyos írói technikákat én is szeretnék ilyen ügyesen alkalmazni. Illetve nagy szerepük volt abban a célkitűzésemben, hogy ugyanazt akarjam nyújtani az olvasóimnak a regényemmel, amit ezek az írók nekem nyújtottak az ő könyveikkel.
Az egyik blogbejegyzésedben arról beszélsz, hogy számodra a jó regénynek tartalmaznia kell egy kis „pluszt”, valami megfoghatatlan adalékot, ami igazán élvezetessé teszi az olvasás élményét, csakúgy, mint a tejszínhab a kávét. Mi ez a „plusz”, mi adja meg számodra egy regény savát-borsát?
Ezt abban az összefüggésben írtam annak idején, hogy a magyar szerzők műveitől szinte mindig kapok valami pluszt. Persze válogatós vagyok, megnézem, mit veszek le a polcról. Azt hiszem, a közös múlt és a közös kulturális háttér a titok. Ha hasonlóképp gondolkodik az író és az olvasó, jobban megtalálja a közös hangot, még úgy is, ha ebben az esetben a regény a közvetítő eszköz.
Milyen rövid vagy hosszú távú terveid vannak? Lesz-e a Nyitótáncnak folytatása?
A Nyitótáncot alapvetően négy részesre terveztem, épp a második részt írom. Van egy urban fantasy történetem, az Íratlan, amit évekkel ezelőtt írtam, de most újra elővettem, hogy javítsak rajta, és tervbe van véve a félkész krimim, a Kérdezz holnap befejezése. Új ötletek persze felülírhatják a terveimet.
Ha egy tanácsot adhatnál az Aranymosás következő pályázatán induló új szerzőknek, mi lenne az?
Nem is biztos, hogy tanácsot adnék, inkább elmondanám, hogy nekem annak idején mire volt nagy szükségem. Ez a kitartás, a türelem, az önbizalom, illetve a barátaim és a családom, akik végig támogattak.
Köszönöm szépen az interjút, kívánok további szép sikereket!
***
A Nyitótánc könyvbemutatója: december 15., vasárnap, 15 óra
TRAFÓ. Budapest IX. ker. Liliom u. 41. – alagsor
Mindenkit szeretettel várunk!
Tavi Kata blogja: http://tavikata.blogspot.hu/