Már meg is jelent az Aranymosás-győztes Tavi Kata új regénye, a Táncvarázs. A beszélgetésből kiderül, hogy milyen férfi nézőpontot írni, hosszabb lesz-e a Sulijegyzetek sorozat, mint négy kötet, mit élt át tinédzserként Tavi Kata a pályaválasztás során és elárulta a legfelemelőbb pillanatait is.
– Mi a legkedvesebb élményed, ami a Sulijegyzetek sorozat miatt esett meg veled? Elmeséled nekünk?
Azóta, hogy 2013-ban megjelent a Nyitótánc, az olvasóimtól rengeteg bátorítást kapok. Bizonyos napokon, amikor nehezebben megy az írás, mert épp rossz dolgok történnek velem, vagy túl fáradt vagyok, mégis le kell ülnöm a gép elé, az olvasói levelekből merítek erőt. Csak emlékeztetnem kell magamat arra, mennyien szeretik és várják a történet folytatását, és rögtön abbahagyom a nyafogást, és dolgozni kezdek. 🙂
– Az olvasóid legnagyobb örömére a harmadik kötettél már állandó a Krisztián nézőpont is a regényben. Mennyiben jelentett kihívást számodra „bebújni” egy fiú fejébe? Szerinted mi pluszt ad a sorozathoz a kétféle nézőpont?
Férfi szemszögből írni egyszerre kemény feladat és izgalmas játék a számomra. Mielőtt nekikezdtem a Krisztián nézőpontjából elmesélt fejezeteknek, először mindig tudatosítottam magamban, hogy mik azok a sarkalatos dolgok, amikben a férfiak és a nők másként gondolkodnak. Ezután át kellett gondolnom az előzményeket is Krisztián szemszögéből, csak utána kezdhettem neki a munkának. Egy fiú szemén keresztül egészen más dolgokat vettem észre, máshová helyeztem a hangsúlyt, akár egy beszélgetésben, akár egy tipikus helyzet kiértékelésében, és ez új színt adott a már megismert karakternek is, és ezáltal az egész történetnek.
– Ez így nagyon jól hangzik! Tervezed újra írni a Nyitótáncot és a Ballépéseket Krisztián nézőpontból? Külföldön egyre több író dönt így.
Jelenleg nem tervezek hasonló verziót írni a Nyitótánc és a Ballépések kapcsán, de ha valamiért mégis kísérletezni kezdenék ezzel, az valószínűleg egy novella vagy kisregény lenne, amiben egy kiemelt fontosságú jelenetet mesélnék el újra.
– Lilla egyre több döntéshelyzetbe kerül, hamarosan végleg el kell döntenie merre menjen tovább. Amikor te voltál tizenhét-tizennyolc éves, számodra mennyire volt nehéz a továbbtanulás eldöntése? Az akkori érzelmeid, gondolataid beültetted a regénybe is?
Annak idején sokat görcsöltem a továbbtanulás miatt, mert el sem tudtam képzelni, hogy gazdasági szakirányon tanuljak tovább, pedig ez lett volna a logikus, hiszen közgazdasági szakközépiskolába jártam. Nehezítette a dolgom, hogy a tanáraim sem bíztak bennem, és le akartak beszélni a kiválasztott főiskoláról. Persze nem hagytam magam, és kiderült, hogy nagyon is jól választottam, épp ezért még mindig fáj, hogy nem támogattak, amikor lehetőségük volt rá. Lilla pont ezért kapja meg a megfelelő támogatást a tánctanárától, még ha a tanárnő szándékai időnként kifürkészhetetlenek is. A szülei is ezért próbálnak segíteni neki, mert a saját példámon tudom azt is, hogy a szülők igazi segítséget nyújthatnak ilyenkor.
– Remélem a szülők is olvassák most a sorokat, hiszen nagyon igaz, amit írsz. Nemrég a szegedi Olvasás éjszakája program egyik díszvendége voltál. Miként éled meg az olvasói találkozókat, a dedikálásokat?
Az ilyen találkozókon eddig mindig nagyon jó hangulat uralkodott. Sok pozitív energiát viszek, igyekszem nyitott lenni, és mindig kíváncsian várom, miről szeretnének velem beszélgetni az olvasók. Hiszen már annak is nagyon örülök annak, hogy szeretik a történeteimet, de ezen túl nagyon jól esik, amikor beavatnak az életükbe, és megtisztelnek a bizalmukkal.
– Írás közben szoktál zenét hallgatni? Ha igen, akkor mit?
Szoktam zenét hallgatni írás közben, nagyjából mindenevő vagyok, elsősorban a populáris zenét szeretem, majd jöhetnek az igazi ínyencségek, hiszen olyan környezetben nőttem fel, ahol mindenféle stílusból kaptam kóstolót.
Néha csupán bekapcsolom a rádiót háttérzaj gyanánt, máskor viszont hosszú lejátszási listákat kreálok, mondjuk akkor, amikor egy adott hangulatra van szükségem. A Táncvarázs októberi jeleneteinél latin zenéket akartam hallgatni, de ehhez segítségére volt szükségem, mert nem mozgok túl otthonosan ezen a terepen. Szerencsére édesapám készséggel keresgélt nekem jobbnál jobb számokat, amik segítettek ráhangolódni az írásra.
– Van olyan (tabu) téma, amiről már régóta szeretnél írni? Ha igen mi az? Vagy netán már meg is tetted?
A Sulijegyzetek-sorozatban szándékosan nem akartam tabu témákat feszegetni, ezt más céllal írtam. Akármerre is változik a világ, ez a regénysorozat az állandó dolgokról szól. Azokról a mérföldkövekről, amiken egy gyerek átmegy, mire felnőtt lesz, mint például az iskolában való helytállás, az első szerelem, a barátokkal közös élmények, felnőni a problémákhoz, aztán nekikezdeni a nagybetűs életnek.
Persze maradt bennem hiányérzet, amiért bizonyos témákkal nem foglalkozom, de úgy vagyok vele, hogy a ezeket lesz lehetőségem kifejteni majd más történetek kapcsán. A Sulijegyzeteken belül nincsenek igazi „testvértörténetek”, pedig szívesen foglalkoznék vele, illetve szeretem boncolgatni a gyerek-szülő kapcsolatokat, az ennek kapcsán felmerülő otthoni problémákat, valamint azt, hogyan hat ki mindez az immár fiatal felnőttek életére.
– Eredetileg négy részesre lett tervezve a Sulijegyzetek sorozat. Jövőre megválsz Lilláéktól, netán tovább szövöd a történetet? Mik az írói terveid 2016-ra?
A sorozatot lezárom a negyedik résszel, ebben a formában nem fog folytatódni a történet. Azt nem garantálhatom, hogy teljesen megválok a szereplőktől, hiszen a fejemben formálódó új regényötlet – bár más jellegű történetről van szó -, mégiscsak ugyanebben a világban játszódik. Ki tudja? Vannak véletlen találkozások még a regényhősök életében is.
– Kinek és miért ajánlanád elolvasásra a Táncvarázst? Ha valaki még nem olvasott Sulijegyzeteket, szerinted miért érdemes megtennie?
A Sulijegyzeteket bárkinek ajánlom, aki egy könyv társaságában kikapcsolódásra vágyik. A Táncvarázsra pedig azért vagyok büszke, mert az előolvasóim szerint hangulatban a Nyitótáncra emlékeztet, és ennek abszolút örülök.
– Az interjút készítette: Rácz Tibor –