November 15-én megjelenik Szurovecz Kitti sorozatának harmadik kötete, A fény háborúja, ennek alkalmából beszélgettünk vele.
Az interjút Hujder Adrienn készítette.
***
Egy újabb trilógiazáró könyved jelenik meg, ami nem kis dolog. Megünnepelted valahogyan?
Mindig nagyon különös érzés, ha eszembe jut, hogy már két trilógiát írtam. Hogy lehet ez? Mikor történt mindez? Hiszen az újságírói munkámmal is el vagyok havazva általában, és szó szerint lopott félórákban születnek a könyveim. Büszke vagyok rájuk, szeretem őket. Amikor befejezek egy-egy kéziratot, mindig eltölt az elégedettség érzése, és egy pohár borral ünnepelek, valamint azzal, hogy egy hónapig egyáltalán nem írok, csak töltekezek.
A Gyémántfiú trilógia utolsó könyvének megjelenésekor azt mondtad egy interjúban, hogy bár hiányozni fognak a szereplők, úgy érzed, hogy eljött a búcsú ideje, és már más történettel kell foglalkoznod. A Fényemberekkel kapcsolatban is hasonlóan érzel? Vagy lelkileg még nem tudtál elszakadni a történettől és a karakterektől?
Ugyanígy érzek. Szép volt, jó volt, elég volt, elengedtem a kezüket, és már más karakterek, új történetek foglalkoztatnak.
Egy trilógiazáró kötetet általában nehéz megírni, hiszen minden szálat el kell varrni, a sztorinak pedig kerek egésszé kell válnia. Nehéz volt, vagy könnyen és gyorsan jöttek az ötletek?
A Fényemberek 3 az a regényem, amin a legtöbbet dolgoztam. Kerek egy évig írtam, holott a Gyémántfiú első része például négy hónap alatt született, ezt csak viszonyításként mondom. Nagyon nehéz dolgom volt a szálak elvarrásával, mert a második rész olyan bonyolultra sikeredett és olyan izgalmas fordulatokat hozott, hogy azokból igazán nehéz volt logikusan kikeveredni. Én szeretem, ha egy történet végén az olvasóban megvan az”aha”-érzés, ha a szerző mindent érthetően, hitelesen megmagyaráz. Nagyon remélem, hogy sikerült ennek megfelelnem, és a lezárást elolvasva senkiben nem marad hiányérzet.
Ha életre kelthetnéd valamelyik karakteredet a Fényemberekből, kit választanál, és miért őt?
Linette-et, mert nagyon szórakoztató, életigenlő és karakán személyiség. Az életben az a fajta barát lehetne, aki mindig hamarabb rájön a megoldásra, mint én, és megrázza a vállamat, hogy: ébredj már fel, te bolond, az orrod előtt van, amit keresel! Szerencsés vagyok, mert nekem van ilyen barátom.
Mi volt a legjobb élmény, ami ezzel a könyvsorozatoddal kapcsolatban ért?
Nagyon sok volt, három esetet emelnék ki. Az egyik egy fiatal lány, aki súlyos betegségből lábadozott hetekig a kórházban, és megírta nekem, hogy a Fényemberek története adott neki hitet a gyógyuláshoz. Aztán ott volt az idős néni, aki azt írta nekem, mióta olvasta a könyvemet, már nem fél az elmúlástól. Az pedig, amikor egy látó megkeresett, hogy elmondja nekem, egész biztos, hogy az Angyalok vezették a kezem, amikor ez a történet megszületett, mert minden épp úgy van az égi világban, ahogyan leírtam, egyenesen borzongató élmény volt.
Ez volt az első fantasy regénysorozatod. Visszatérsz még később a fantasyhez, vagy más utakat választasz inkább?
Egyelőre nem tervezek újabb fantasy-t, mostanában az emberi lélek útvesztői foglalkoztatnak.
Munka és család mellett időt szakítani az írásra, nem könnyű feladat. Áruld el a titkodat, te hogyan csinálod?
Arra van időm, amire szeretném, hogy legyen. A kisfiam, a párom, a családom, a barátaim, az újságírói munkám és az írás. Minden nap egy kis sport és édes semmittevés is, ha szerencsés vagyok. Nem olyan nagy művészet beosztani 24 órát, ha az ember nőnek születik, mert multifunkcionális lények vagyunk. Ugyanakkor meg kell jegyeznem, nagyon szerencsés vagyok, mert a páromra mindenben számíthatok, nélküle lényegesen nehezebb volna a napi logisztika, de a lelkem is.
Mi lesz ezután? Olvashattunk néhány részletet a Hópelyhek a válladon című történetedből. Ez lesz a következő regényed? Mesélsz nekünk róla egy kicsit?
A Hópelyhek a válladon egy borderline személyiségzavarban szenvedő, egyébként nagyon sikeres művészi jégszobrász, Hayden, és egy frissen elvált, Lauren nevű kislányát egyedül nevelő riporternő, Arlene keserédes szerelmi története, ugyanakkor nem kettejük kapcsolatának fordulatai jelentik a sztori mondanivalóját. Izgulok, mert sosem írtam még lélektani regényt és bízom abban, hogy a Hópihével, (így becézem J), át tudom adni azt az üzenetet az olvasóknak, amit szeretnék. Reményeim szerint jövő télre a polcokra kerül, mire lehull az első hó, hogy ilyen kis teátrális legyek. J
Hogyan készülsz a könyvbemutatóra? Számíthatnak az olvasók valami meglepetésre tőled?
Nagyon izgulok, mint mindig. A felolvasásnál bakizni fogok, mint mindig. A kezem az első pár könyv aláírásakor remegni fog, mint mindig. Meglepetést pedig viszek, mint mindig. Vannak dolgok, amik nem változnak. J
Elárulod nekünk, hogy mi a kedvenc idézeted az új könyvedből?
Legbelül tudom, ez az élet felkészülés a következőre. Ha a Sors most úgy dönt, hogy mi ketten nem leszünk már egymásnak, tudnod kell, hogy én a következő életemben is keresni foglak és az azutániban is! Egészen addig, míg egyet a maga teljességében le nem élhetek veled.
***
Holnap A fény háborújából olvashattok részletet itt a weboldalon.
Szeretettel várunk mindenkit november 15-én a könyvbemutatón az A38-as hajón 15 órakor!