Schmöltz Margit Kék imágó című regény a Regényes Természet pályázat egyik nyertes kötete, amelyben megjelenik a modern technika és a természet szeretete is: Hanna telefonján egy nap rejtélyes applikáció bukkan fel, és új és új izgalmas, a lányt a természetbe csábító feladatot ad. De ki állhat az egész mögött? A kötetet tizenkét éves kortól ajánljuk.
A szerzővel Kiscsatári Zsófia szerkesztő beszélgetett
Ez az első kisiskolásoknak szóló regényed, eddig mindig felnőtteknek írtál. Miért döntöttél úgy, hogy belevágsz a Regényes Természet pályázatba? Tudsz esetleg mesélni a Kék imágó születésének körülményeiről?
Mindig is inspiráltak az irodalmi pályázatok. Játéknak, kihívásnak fogom fel őket. A Regényes Természet pályázatnál szívemhez közel álló témát kellett feldolgozni, ráadásul szokatlanul magas nyereményt ajánlottak fel. Bár eddig főképpen novella- és mesepályázatokra neveztem, úgy éreztem, mivel éppen karanténban éltünk, belefér az időmbe egy ifjúsági regény elkészítése. Amikor egy nap alatt összeállt a történet vázlata és megszülettek a fő karakterek, már biztos voltam benne: ebből regény lesz. Egy hónap alatt elkészült a kézirat, rohamléptekkel haladt az írás. Nem a határidő miatt, abba simán belefértem, egyszerűen élveztem, ahogyan életre keltek a karakterek. No, és ha Arany Jánosnak nem volt ciki pályázatra írni, akkor nekem sem az – gondoltam.
Ha csak egyetlen jelenetet mutathatnál meg valakinek a kötetből, hogy meggyőzd arról, olvassa el, melyik lenne az?
Ó, bárcsak ilyen könnyű lenne! Mind a kedvencem! A nyitójelenet mindenképpen, vagy ott van az, amikor a főhős (Hanna) nővére, felfedezi, hogy a húga védett virágokból szedett egy csokrot magának.
Schmöltz Margit, fotó: Anikó Fotó, Tát
A teljes szövegből süt az, hogy mennyire szereted a természetjárást, az embert ilyenkor átjáró nyugalmat. Mi volt az, amit mindenképpen szerettél volna átadni a történeteddel?
A kertünk végében, a szomszéd utcában is rejtőzhet valami érdekesség, amelyről eddig még csak tudomásunk sem volt. Még a legközönségesebb állatok, növények is meglephetnek bennünket, csak jól kell kutatni titkaikat. A kíváncsiságot, a lelkesedést szerettem volna megmutatni, és azt, merjünk körülnézni, mert csodákat fogunk találni!
A kötetben Hanna végig a telefonját használja, hiszen a különös feladatok egy applikáción keresztül érkeznek. Honnan jött az ötlet, hogy lelépj a „klasszikus” telefon=rossz vonalról és inkább a „hogyan használjuk jól” irányba vidd a történetet?
Ha őszinték akarunk lenni magunkhoz, mind tudjuk, hogy semmivel sem lehet „kirángatni” a mobilt a fiatalok kezéből. De miért is tennénk? Ha jól használjuk, rengeteg mindenben segítségünkre lehet. Egy eszköz, amelyen bármilyen információhoz könnyedén hozzájutunk, nagyszerű dolog. Ha megmutatjuk a gyerekeknek, hogy mi az értékes tartalom, mire érdemes használni a telefont, mi vezet jóra, szerintem akkor járunk a helyes úton.
Te vagy az esztergomi könyvtár vezetője, és ahogy a Facebook-oldaladon jól látható, sokféle kreatív programmal szoktál készülni a könyvtár látogatói számára. Mesélsz ezekről egy kicsit? A Kék imágó kapcsán tervezel valamilyen specifikus programot?
A modern könyvtárak egyre inkább közösségi térré alakulnak át. Ez nem azt jelenti, hogy a kultúra közvetítésével felhagytak, sőt, éppen ellenkezőleg! Csak más módon igyekszünk megszólítani az olvasókat, mint eddig. A csendes könyvtári terek, a pisszegés helyett, mi kalandokkal, játékokkal teli olvasóteremmel várjuk a látogatókat. A cél elsősorban az, hogy felkeltsük az érdeklődést a könyvek iránt. Mindenki kíváncsi valamire, és a könyvtárakban biztosan talál arról szóló könyvet. És nem csak egyet! Rengeteget!
A Kék imágóhoz is tervezek játékokat, az alsós és a felsős korosztálynak egyaránt. Néha többet ér néhány jó kérdést feltenni a tinédzsereknek, és figyelni, tényleg figyelni a válaszukra, mint kioktatni őket bármiről. Ezért én a kreatív, figyelemfelkeltő játékokban hiszek, amelyek megmozgatják a fantáziájukat. Íróként örülnék, ha sok helyre eljuthatnék a Kék imágóval, hogy játszva mutassam meg a gyerekeknek: izgalmas felfedezéseket tehetünk akár egy pocsolyában is, vagy mondjuk egy cinke is meglephet bennünket.
Ma indul életed kalandja!
Hanna egy nap arra ébred, hogy telefonján megjelent egy új, rejtélyes applikáció: a Kék imágó.
A kreatív app mindennap ad számára egy feladatot, és ha Hanna teljesíti, ajándékot kap érte. Nem kell sok idő, és Hanna a környékbeli túraösvényeken találja magát, gilisztákat ment, pókhálókat fotóz és pocsolyalakókat gyűjt legjobb barátjával, Fasírttal.
Közben pedig együtt próbálják meg kideríteni, mégis ki állhat a rejtélyes applikáció mögött. Talán a szomszéd, Tibi bácsi? Vagy a piros hajú Postáska? Netán Hanna egyik osztálytársa?
A mű a Regényes Természet pályázat egyik nyertese.
Derítsd ki a titkát!
Kíváncsi lettél? Kattints ide, és olvass bele a regénybe!