Róbert Katalin új regénye, a Kezdjetek el élni! jövőhéten már meg is jelenik, klikk ide az előrendelésért. A vidám apropóból beszélgettem az írónővel írásról, a kávézásról, és természetesen a regényről.
– Közel egy éve, hogy megjelent a második könyved, a Szívből, színből, igazán. Mi volt a legjobb dolog, ami a regényeid miatt történt meg veled? Meséld el nekünk!
Rengeteg visszajelzést kaptam és új emberekkel ismerkedtem meg dedikálások során vagy író-olvasó találkozókon. Még ha ezek a beszélgetések csak arra az alkalomra, tíz-húsz percre szóltak is, akkor is nagyon értékes volt találkozni és eszmét cserélni ezekkel az emberekkel. Akikkel pedig hosszabban leveleztünk, még többet beszéltünk, azoknak még hálásabb vagyok, amiért megosztották velem a gondolataikat. Nagyon jó érzés.
– Fantasztikus ezt hallani 🙂 Egy New Adult regény után Arany Pöttyös regénnyel érkeztél. Szerinted mi a legfőbb üzenete a Kezdjetek el élni! művednek?
Hogy kezdjetek el élni? Jó, viccet félretéve, azt látom magamon és a velem egyidős, szintén harminc körüli barátokon, hogy sokunkban van egy kis bizonytalanság: oké eddig eljutottam, és most merre tovább? Érettségi körül nagy elvárásokkal meg nagy elhatározásokkal vágtunk neki a következő éveknek, aztán a tíz éves osztálytalálkozón mindenki picit zavart volt, ha esetleg azt kellett elmesélnie, hogy még nem házas, még nem született gyereke, még nem érte el az álmai állását. És mindenki kicsit megnyugodott, amikor rádöbbent, hogy ezzel nincs egyedül.
A szüleink generációja harminc körül már tényleg „rendben” volt. Még ha későn is szültek a kor elvei szerint, akkor is megszülettünk addigra, még ha csak tartottak is felfelé a ranglétrán, akkor is tisztán látták az irányokat. A mai világban sokkal több a lehetőség, ami jó, viszont sokkal ijesztőbb szembenézni azzal, ha az ember még nem futott be (minden téren), holott már betöltötte a harmincat.
Ebben a regényben ez az életérzés jelenik meg; amikor az ember harminc körül jár, de még nem alakult ki minden az életében. Amikor át kell gondolnia, hogy merre tovább, és jó úton jár-e. Döntéseket kell meghoznia. Aminek következtében talán újra kell dolgokat kezdenie. És persze fogalma sincs, hogy jól vagy rosszul dönt-e, legfeljebb azt tudja, hogy nem lehet tovább halogatni.
– Nagyon jónak érzem, hogy ilyen fontos témában is alkottál. Most öt nézőpontban, öt főbb szereplővel dolgoztál. Akadt közülük kedvenced? Íróként mennyire érezted kihívásnak, hogy öt szálon pörög egyszerre a történet?
Minden karaktert szerettem – igen, tudjuk, ez a „kötelező” írói válasz. Az egyik legkedvesebb karakterem, Gábor nem nézőpontkarakter. Ő egy olyan személy, aki reagál az egyes szereplők helyzetére, de nincs saját, fontos történetszála. Egy biztos pont több nézőpontkarakternek is. Értékes ember. Viszont valójában csak egy mellékszereplő.
Az öt főszereplő körül mindenki közel áll hozzám valamiért, ami teljesen logikus, hiszen én teremtettem őket, és mindegyikükben egyértelműen ott van a kezem nyoma. Vencelt nagyon szeretem. Lehet, hogy kicsit jobban is, mint a többieket.
Nem éreztem bonyolultabbnak az öt karaktert, mint korábban a hármat. Vezettem írás közben egy vázlatot, hogy mikor mi történik, ki merre jár éppen. De ilyen vázlatom volt a Szívből, színből, igazán írása alatt is. Ők azért össze-összetalálkoznak, hatnak egymásra, tehát adta magát a dolog, hogy hogyan lehet egyszerre vezetni rajtuk keresztül a történetet.
– A Kezdjetek el élni!-ben fontos szerepet kap a kávé, akárcsak a te életedben 🙂
Esküszöm, nem kaptam részesedést sem kávézótól, sem pedig kávéfőző-gyártó cégtől. Inkább arról van szó, hogy ebben a történetben rengeteget ülnek és beszélgetnek a szereplők. És valahogy az én életemben az „üldögélünk és próbáljuk megérteni saját magunk és mások érzéseit”-szituációkhoz hozzátartozik a kávé. Egyébként az első változatban sokkal többet kávéztak, mint a végleges verzióban. Azzal simán lehetett volna ivós játékot játszani. A javítás során kiöntöttem pár csésze kávét…
És én tényleg rengeteget kávézom – részben mert sokat lelkizek emberekkel, igen, részben mert szeretem az ízét. Nem függök tőle, nem ébreszt fel jobban reggel (és nem történik semmi, ha kihagyom), és tudok aludni tőle este. De a kávézás ad egy kis kellemes, otthonos komfortérzetet.
– Idén szerkesztőként is kipróbálhattad magad. Milyen volt „a másik oldal”? Íróként mit és hogyan kamatoztattál a szerkesztésből?
Az ember megtanulja belőle, hogy hogyan kell a szerkesztővel beszélni. Hogy beszélni kell a szerkesztővel. Visszakérdezni, meg egyeztetni, magyarázni meg magyarázatot kérni. Szóval hogy a szerkesztő nem egy istenség odafent, hanem egy olyan ember, aki rajtam kívül a legjobban ismeri a szöveget, és aki azon van, hogy az a lehető legjobb legyen.
Egyébként a szerkesztéshez át kell gondolni és nézni egy halom írástechnikai anyagot, amik nyilván hasznosak lesznek íróként is, de nincs látványos, hatalmas összefüggés a kettő között. Egyáltalán nem lenne kötelező, hogy aki szerkeszt, írni is tudjon, vagy aki ír, azonnal jó szerkesztő is legyen. Legfeljebb, ha az ember szerkeszt, tisztábban látja, hogy íróként neki is kell egy szerkesztő. Mert az hasznos személy.
– Köszönöm a választ. A végére egy fontos kérdés maradt: Kinek ajánlanád elolvasásra az új regényedet?
Azoknak, akik szeretik az érzelmeket boncolós, ismerős élethelyzeteket bemutató, hétköznapi életeket elmesélő történeteket. Ha harminc körül jársz, érdekes lehet. Ha voltál harminc éves, érdekes lehet, még akkor is, ha te nem ebben a cipőben jártál annak idején. Ha meg egyszer leszel harminc éves, akkor sajnos leleplezem benne, hogy akkor sem lesz fenékig tejfel az élet. Bocsánat.
Készítette: Rácz Tibor