Decemberben jelent meg a Marco Caldera első regénye, a Szin markában. Az interjúban a humoros kalandregényen túl az írás, szerkesztés és az arab világ is szóba került.
– Mit érdemes tudni rólad, az írásaidról?
Az íróknak általában van egy kedvenc műfajuk, amiben alkotnak, amiben kiélik a mesélni vágyásukat. Az én kedvenc műfajom a sci-fi, illetve a fantasy. Eddig főként novelláim jelentek meg különböző antológiákban és folyóiratokban, az első regényem, a Szin markában pedig a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában került most kiadásra. Továbbá az Új Galaxis antológia főszerkesztője vagyok, a kötetben a kezdő sci-fi írók műveit adjuk ki, szerkesztjük, segítjük az első megjelenésüket. Azonkívül az Avana Egyesület alelnöki posztját töltöm be, és az egyesület keretein belül tevékenykedem a hazai sci-fi életben. Mi rendezzük a HungaroCon országos sci-fi találkozót, és mi vettük kézbe a Zsoldos Péter-díj kiadásának lebonyolítását is.
– Nem unatkozol, ezt már most kijelenthetjük 🙂 Említetted is, hogy az első megjelent regényed a Szin markában. Hogyan született meg a mű?
Ha úgy vesszük, a regény születésének körülménye is kapcsolódik a sci-fi rajongásomhoz. Az alapötletet egy különleges, ma még nem létező fegyver adja, ami rossz kezekbe kerül. Ettől a kis apróságtól eltekintve a köré felépített történet nem hordoz magán sci-fi elemeket, sokkal inkább kaland, krimi, és talán egy kicsit fantasy, mivel egy kitalált országban játszódik, még ha ez az ország az arab térségben helyezkedik is el.
– A regényben jelentős szerepet kap az iszlám és az arab világ. Magánemberként is érdekel a világ?
Érdeklődő embernek tartom magam, természetesen az arab világ is érdekel, de azért túlzásnak érzem, hogy a regényben jelentős szerepet kapna az iszlám. Nem mernék arra vállalkozni, hogy bemutassam az iszlámot, hiszen ahhoz vagy muszlimnak kellene lennem, vagy évekig foglalkoznom a vallással. Természetesen utánanéztem azoknak a dolgoknak, szokásoknak, neveknek, kifejezéseknek, amit használok az iszlám világból, tehát a regényben megjelent fogalmak mind valósak, de csak úgy alkalmazom ezeket az ismereteket, mint a kőműves a kalapácsot. Egy eszközként ahhoz, hogy felépítsek vele egy egészet, az én esetemben egy komplett történetet. Éppen ezért a regény nem akarja beleverni az olvasó fejébe az információkat az arab kultúráról, és bár némi tudást össze lehet szedegetni belőle az arab-perzsa világról, mégis inkább a szórakoztatást vállaltam fel, mint a görcsös tanítani vágyást. Kikapcsolódást szerettem volna nyújtani azoknak, akik egy kicsit maguk mögött hagynák az élet gondjait, hogy leüljenek egy könyvvel, és végigkalandozzanak a főhőssel egy ismeretlen, és mindkettőjük számára furcsa világot.
– Van olyan jelenet a könyvből, amit különösen szeretsz, vagy valamiért emlékezetes volt a megírása?
Azt kell mondanom, minden részt szeretek, hiszen, ha valamelyik részt nem tartanám élvezetesnek valamilyen szempontból, akkor az a rész rosszul lenne megírva. De általában a viccesebb, bolondosabb jelenetek azok, amik közelebb állnak a szívemhez. Ám ha szó szerint veszem a kérdést, hogy volt-e jelenet, aminek a megírása emlékezetes, akkor a válaszom, hogy nálam egy-egy jelenetről mindig eszembe jut, hogy milyen körülmények között írtam, vagyis a magánéletben mik történtek velem éppen akkor, amikor egy-egy rész lejegyzésével foglalkoztam. Ebből a szempontból valóban emlékezetes néhány jelenet, és talán érdekes játék lenne egy olvasóval végigjátszani, hogy észreveszi-e, milyen lelkiállapotban készült el egy-egy fejezet.
– Több antológiát is szerkesztettél már. Milyen érzés volt a másik oldalon állni, és átélni az első szerkesztés örömét, kihívását?
Mivel a regény megjelenése előtt már túl voltam több novella közlésén, így nem volt furcsa szerkesztővel dolgoznom. Tudom, hogy a szerkesztő nem kekeckedni akar, amikor akár komplett jeleneteket átírat, hanem csak az olvashatóságra törekszik, mivel a szerkesztő más, idegen szemmel olvassa az írást, nem úgy, mint a szerző, így neki olyan furcsaságokon, körülményes megfogalmazásokon is megakad a szeme, amit az író észre sem vesz. Hiába szerkesztettem már én is több művet, az én írásaimat is javítani kell, mivel a fejemben egy komplett világ szerepel, amiben élnek a karaktereim, és ami ebben a komplett világban magától értetődően működik, az a világ azon kis szeletében, ami végül belőle a papírra kerül, néha további magyarázatra szorul. Ebben tud segíteni a szerkesztő, illetve az olyan mondatok átfogalmazásában, ami egy gyors történetírás során csak úgy kipattan az író fejéből, és amíg gondolati síkon van értelme az adott szórendnek, kinyomtatva már korántsem biztos, hogy vállalható.
– Mit jelent számodra az írás?
Az írás számomra egy rejtvény, egy agytorna. Kitalálok egy történetet, minden kis részletét megpróbálom logikusan összeilleszteni, és annak ellenére egy mederben tartani, hogy a szereplők néha éppen mást szeretnének csinálni, mint amit eredetileg tenniük kellene. Elindulnak egy másik úton, mint amit szántam nekik, és ilyenkor tényleg sokat kell gondolkodni, hogy visszakanyarodjanak az eredeti irányba úgy, hogy a történet ne veszítsen semmit a hitelességéből. Tehát az írás számomra is kikapcsolódás, és mint mondtam, a történeteimmel szórakoztatni szeretnék, ezért én is szórakozom, amíg írom őket.
– Mik a jövőbeli tervek? Írsz most valamit?
Egy regényt írok, amolyan Rejtő stílusban. A Facebook oldalamon olvasható belőle egy részlet. Ebben még nagyobb szerepet kap a humor, de természetesen nem hiányozhat belőle a kaland, a rejtély és egy csipet romantika sem.
– Kinek ajánlod elolvasásra a Szin markábant?
A regényt azoknak ajánlom, akik nem világmegváltó írásokat szeretnének olvasni, vagy megoldást találni a napi problémákra, hanem csak magukkal vinni egy könyvet a nyaralásra, vagy munka után leülni, és kikapcsolódni. Azoknak, akik szeretnének egy idegen világban kalandozni, akik szeretik a könnyed romantikát, humort és a rejtélyeket.
– Köszönöm a beszélgetést.
– Az interjút készítette: Rácz Tibor –