Interjú: Livits Réka

Livits Réka regényének főhőse, Noémi a barátjával költözik Berlinbe. Új város, új munka, új lehetőségek – de az újdonság varázsa nem tart örökké. Noémi története érzelmekkel, lángolással, kiábrándulással és érzékiséggel teli utazás. A Tangó, Berlin a tánc és az érzékek világába vezeti el az olvasót, egy olyan Berlinbe, ahol néha csak egy tánc erejéig esnek szerelembe az emberek…

A regény a 8. Aranymosás Irodalmi Válogatón került a kiadó Rakéta Projektjébe, és most a Rubin Pöttyös sorozatunkban jelent meg.

A szerzővel Róbert Katalin beszélgetett

 

Mesélj magadról, hogy jött az életedbe az írás, kiknek írsz, mi ihlet meg?

Első regényemet 11 évesen írtam. Akkoriban (és most is) imádtam képregényeket rajzolni. A kalandos, humoros könyv egyik sorozatom főhőséről, Bölényről szólt, amit aztán két másik kötet is követett. Úgyhogy 14 éves koromig voltaképpen letettem az asztalra az első regény-trilógiámat, bár már nem igazán tárnám a nyilvánosság elé. A barátok és családtagok mindazonáltal örültek neki. Édesanyám könyvkötő, így a kinyomtatott oldalakat szépen összefűzte, a borítót megaranyozta, és azokban az években mindenki azt kapta karácsonyra.

Később, a húszas éveimben sokat utaztam. Életem Belgiumban, Dániában, Berlinben, sokszor megfordultam Svájcban, Portugáliában, Lettországban. Pár hónapig egy jurtában is laktam (ezt már itt, Magyarországon) és kecskét fejtem. Az utazásaim és a sokféle emberrel való találkozás során rengeteg inspirációt gyűjtöttem. Általában ezek az emberi történetek ösztönöznek az írásra. Egy-egy találkozás, beszélgetés, rövid, de intenzív kapcsolódás szüli a novellákat, regényeket. Meg persze a szerelmi bánat, a vágyódás. Az hatalmas katalizátor tud lenni.

A megélt élményeket nem egy az egyben írom meg – inkább újragondolom, továbbszövöm. Szétszedem alkotóelemeire, és valami újat formálok belőle.

Mind az utazások, mind az emberi kapcsolódások, mind a munkám során keresem a mélységet, a hitelességet, az őszintét, az esendően emberit. Igyekszem azt kutatni, ami a felszín alatt rejlik.

Fiatal felnőtteknek írok, bár hogy ki a fiatal, az szerintem nem biológiai életkor kérdése, sokkal inkább nyitottság, kalandvágy, bátorság, új utak felfedezésére való hajlandóság függvénye.

A tangóról sok embernek a merev mosolyok, és profi táncosok koreográfiái jutnak eszébe. Ezzel szemben a Könyvhéten mutatott rövid improvizációból is kiderült, mennyi játékosság, felhőtlen öröm és szenvedély van ebben a táncban. Te hogyan ismerted meg a tangónak ezt az oldalát?

Gyerek- és kamaszkoromban társastáncoltam, párommal versenyekre is jártunk, úgyhogy volt részem bőven betanult, koreografált mozdulatokban, fellépő-mosolyokban, vakolatsminkben és szaggatott, fejkapós tangókban. Akkoriban ezt nagyon szerettem, főként a városi és az évvégi fellépéseket, amikor nem rangsorra és pontszámra ment a tánc. A körülbelül tízévnyi, hétévesen kezdett társastánc jó alapokat, ritmusérzéket és testkultúrát adott. És bizony, némi merevséget is. A középiskola után egy évig Belgiumban önkénteskedtem, ott nyugat-afrikai táncokat tanultam (dobok és sok-sok ugrálás), ami teljesen új kapukat nyitott meg a tánc terén: felszabadított, lelazított. Aztán kipróbáltam mindent, ami épp elérhető volt: salsát, francia, észt és magyar néptáncokat, hastáncot, flamencót, balettet, hip-hopot, bluest, reaggetont, twerket… Szóval széles volt a paletta. Végül a tangó lett a szerelem. A kapcsolódás miatt, a közösség miatt, a buli miatt. Mindez Berlinben kezdődött, 2013-ban.

Berlinben változatos és izgalmas a tangós élet – ahogy ez a regényből is kiderül –, rengetegféle irányzat, társaság közül lehet választani. De hogyan, mi alapján választ az ember kezdőként tangóstílust, milongát, társaságot?

Eleinte – ahogy sok kezdő táncost – az alternatív zenék, helyek, milongák vonzottak. Jobban szerettem a non-tangót és a neotangó zenét, mint a harmincas évek nagy argentin slágereit. Az olyan helyeket kedveltem, ahol nem kellett feszengeni, és ahol szabadon táncolhattam. Évek teltek el, míg egyáltalán meghallottam a tradicionális zenék közti különbséget, amíg elkezdtem értékelni és szeretni őket. Közben én is fejlődtem, érlelődött, érett a táncom, a testtudatom, a kapcsolódási képességem. Berlin hatalmas város, ott az ember egy éjszaka akár három-négy milonga közül is választhat, megteheti, hogy mindig más helyre megy, másokkal táncol, újra és újra megéli az újdonság erejét. Ez magával hoz egyfajta könnyedséget, mintha kevesebb tétje lenne a találkozásoknak, a táncoknak. Könnyebb kapcsolódni, könnnyebb elengedni.

Én úgy érzem, hogy a tangóm igazán akkor érett be, amikor Budapestre költöztem 2017-ben. Az itteni közösség sokkal kisebb, átláthatóbb, belterjesebb. A kevesebb és behatároltabb lehetőség engem mélyülésre ösztönöz.

Mennyire volt nehéz szavakba fordítani azt a sok-sok érzelmet és érzetet, amit a tánc nyújt?

A tangós részek írása meglepően könnyen ment. Magától jött, áramlott, ahogy a tánc is. Ezek az élmények olyan mélyen belém ivódtak, hogy ösztönösen törtnek fel belőlem.

Inkább az egyes epizódok összekötése, a karakterek megformálása és szerethetővé tétele, az érzelmi ív hiteles kidolgozása tartogatta az igazi kihívásokat.

A Tangó, Berlin a 8. Aranymosás Irodalmi Válogatón került Rakéta Projektbe. Milyen volt ezután dolgozni a regényen? És milyen élmény volt később a szerkesztés?

Hatalmasat dobbant a szívem, amikor megkaptam az emailt, hogy a Rakéta Projektbe kerültem. Nekem az igazi sokkot az előszűrés után az Aranymosás honlapra való kikerülés, a kevéssé kedves kommentek olvasása jelentette. Akkor átsírtam egy estét. Egy szakértő csapattal asztalhoz ülni, akik célzott, pontos, építő visszajelzéseket adnak, már egészen más volt. Ezt óriási lehetőségként éltem meg, és nagyon hálás voltam érte. Persze a regény átdolgozása nem volt mindig könnyű, de rengeteget tanultam és fejlődtem általa. Sokkal többet, mint az írói utamon addig bármikor.

A szerkesztés folyamata szintén kihívásokkal teli volt, de nagyon élveztem. Különösen érdekes volt a blokkokkal való szembesülés, főként a romantikus, erotikus jelenetek kapcsán. Egy ponton egyszerűen már nem jutott eszembe több érzelem, több testérzet, több kifejezés a vonzalom érzékeltetésére. Akkor hagytam az egészet a fenébe, és elmentem tangózni. Végül az segített, hogy egy éjszakát áttáncoltam valakivel, akibe akkoriban reménytelenül szerelmes voltam. Akivel tudtam, hogy semmiféle távlati lehetősége, semmilyen folytatása nincs a tánc közben megélt érzéseknek. Akivel egy ponton a köztünk fellángoló izzás már kibírhatatlan, tarthatatlan és frusztráló volt. No, akkor fogtam a frusztrációmat, hazamentem, és leültem írni. Ekkor születtek a legjobb, legütősebb erotikus részek!

Az elmúlt másfél év karanténjai, gondolom, a milongáknak sem kedveztek. Mit tudtatok tenni ebben a helyzetben, hogyan lehet megteremteni a tangós életérzést bezárva?

Sehogy. Na jó, ez elég kiábrándítóan hangzik. Én amúgy sokat táncolok – nemcsak tangót – otthon, a magam örömére. Berlinben pár évig Zumba oktatóként is dolgoztam, így közel áll hozzám a latin pop meg mindenféle „fenékrázós risza-risza”. Jobb is, hogy nem tudok spanyolul, és nem értem a szövegeket, így önfeledtem tudom ropni a nappaliban, Youtube aláfestéssel.

Ezt az egész karantént a vegán életmódra való áttéréshez tudom hasonlítani (én amúgy nem vagyok az, csak rövid ideig kísérleteztem vele): amíg a húsos ételeket próbálom utánozni, addig béna lesz. Nem olyan az íze, az állaga, olyan kiábrándító és mű az egész. Mint az online milonga a nappaliban. Új recepteket kell találni, új hozzávalókat és ízeket kipróbálni, nem pedig utánozni, kétségbeesetetten igyekezve reprodukálni valami mást. Nekem tangó helyett volt az erdő, a Youtube-fitness és a befőzés.

A természetközeli élet egyébként nagyon sokat segített. Itt, az erdőmélyi kis faluban egyáltalán nem éreztük magunkat bezárva, sokkal kevésbé ragadt ránk a városokban érzékelhető karanténstressz.

Berlin egy nyüzsgő város, most viszont egy kis faluban élsz. Melyik áll közelebb a szívedhez, a városi pezsgés, vagy a falusi csend, kis közösség?

Igyekszem mindig ott jól érezni magam, ahol éppen vagyok. Imádtam Berlint a maga kreatív, dekadens nyüzsgésével, a sok zöld területtel, a nyulakkal és mókusokkal, a tavakkal, ahol nyáron úszhattam, a milongákkal… És imádtam Budapestet, ahová utána költöztem, az egyetemi évekből ismerős, mégis újra felfedezett közeget, a tangós közösséget. Most pedig a Mecsek. Nagyon szeretek túrázni, az erdőben sétálni egyedül vagy társasággal, felfedeztem a vadon gyűjthető növények varázsát. Minden évszak mást tartogat: a tavasz medvehagymát és friss csalánt, aztán jön a bodza, a hárs, a szegfűgomba, télen csipkebogyó, kökény és galagonya… Mindig sok megvalósításra váró ötletem van, legyen szó írásról, vállalkozásomról, a Visualive-ról, ház körüli teendőkről, befőzésről, növényekről. A nyugodt, csendes környezet kedvez ezek kibontakoztatásának, ugyanakkor a nagyvárosi zsongás, a kávéházak hangulata is inspirálóan tud hatni rám. Mivel itt az erdőben kevesebb a civilizációs inger, fennáll a veszélye annak, hogy beszorulok a saját fejembe. Elveszek gondolataim, ötleteim, különféle szálakon futó munkám útvesztőjében, és eltávolodok a külvilágtól. Sokszor nehéz leraknom a nap végén a munkát, felállni, nyújtózkodni, és kilépni a fénybe.

Akárhol is élek, fontos, hogy a nagy szabadságban megteremtsem a saját rendszeremet, tudatosan tűzzem ki céljaimat és fókuszáljak arra, ami éppen fontos. Minél nagyobb a szabadság, annál nagyobb a felelősség is, annál összeszedettebbnek kell lennem, hogy jól éljek vele.

Min dolgozol most? Fogsz még tangós regényt írni?

Néhány barátom már bököd, hogy „Na, na, akkor a Tangó, Budapest mikor jön?” Csábító gondolat, de a tangós témát mostanában inkább novellákban viszem tovább. Ilyenek a Karácsonyi tangó bál és a Tangó pasión.

De a tánc mint téma, marad: jelenleg egy újabb regényen dolgozom, Francia keringő munkacímmel, ami a bal folk Magyarországon kevéssé ismert, ám Európa más országaiban (főként francia és német területeken) pezsgő táncmozgalmába vezet majd be. Ez egy kicsit hippisebb, felszabadult világ, amivel Belgiumban ismerkedtem meg az ott töltött évem alatt. Ha kíváncsiak vagytok a hangulatára, itt bepillantást nyerhettek bele. 

 

Tangó, Berlin

Hol lakik a boldogság?

Noémi barátjával, Félixszel költözik Berlinbe új munka, új élet, új élmények reményében. Azonban semmi sem úgy alakul, ahogy remélte. Félixszel eltávolodnak egymástól, és bizonytalanság és magány közepette az egyetlen kapaszkodónak egy különleges tánc tűnik: a tangó.

A tangón keresztül Noémi új embereket és új érzeteket ismer meg, kinyílik és megérti, őszintének kell lennie magával, felfedez magában egy olyan nőt, akinek titkos vágyaival eddig nem mert szembenézni.

Ahhoz, hogy megállja a helyét a nagyvárosban, Noéminek kezébe kell vennie élete irányítását. Csakhogy lelke mélyén a kontroll elengedésére vágyik, arra, hogy átadhassa magát a táncnak, a pillanatnak és valakinek, akiben tökéletesen megbízhat.

Az önfeledt áramlás vonzó, a céltalan sodródás viszont veszélyes.

Vajon hol a határ?

Vajon mi bujkál a tangó érzéki, szenvedéllyel kecsegtető felszíne alatt? Megtalálja Noémi azt a testi-lelki intimitást, amire titkon vágyik, vagy az egész csak csillogó délibáb? Mit hoznak számára az ismeretlenek ölelései, kivel élheti át az igazi összeolvadás élményét? És mi történik, ha a zene véget ér?

Marad-e valami az egytáncszerelemből?

Engedd, hogy sodorjon a tánc, elbűvöljön ez a különleges út új világokba, és önmagadhoz!

Kattints és olvass bele a regénybe!

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 10.0/10 (1 vote cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük