„Nem szeretem, mikor azt mondják, a mai gyerekek már nem tudnak, nem szeretnek olvasni” – Interjú K. László Szilviával
Kérdező: Bökös Borbála
(A képek Szőnyi Gergely illusztrációi)
K. László Szilvia költő, gyakorlott meseíró, a tavalyi Aranymosás pályázat egyik nyertese. Marci és a galibák címmel kapható az új mesekönyve.
Tíz éve publikál rendszeresen. Versei, meséi különböző lapokban, antológiákban, önálló mesekönyvek formájában jelentek meg. A gyermekirodalommal foglalkozó szerzőt élete minden területén gyerekek veszik körül. Szeretettel és megértéssel fordul a gyerekek felé, azt vallja, hogy a gyerekeket nem elég szeretni, tisztelni is kell őket. Remek meséin, könnyen megjegyezhető mondókáin óvodás és kisiskolás generációk nőttek és nőhetnek fel.
Mondj néhány szót magadról, hogy jobban megismerhessünk!
1. Elég intenzív életet élek, minden egyes napom be van osztva. Kisgyermeknevelőként dolgozom, emellett tanulok, gyógypedagógus hallgató vagyok. Két kamasz gyermekem van, így igyekszem családanyaként is helytállni. Természetesen fontos szerepet játszik az életemben az irodalom, olvasok és írok, no és persze végzem azokat a tevékenységeket, amik ezzel együtt járnak, író-olvasó találkozókat tartok. Nem egyszerű ennyi mindent összeegyeztetni, de szeretem, mert minden terület másféle feladatot jelent, szeretem a kihívásokat.
Hogyan lettél meseíró? Mióta foglalkozol meséléssel illetve versírással?
2. Gyermekkorom óta írok. Mondókákat, verseket, történeteket fabrikáltam, de ezeket nem nagyon mutattam meg senkinek. A fordulópontot az jelentette, amikor egy irodalmi pályázatra elküldtem egyik versemet, és nyertem vele. Ekkor meghívást kaptam egy irodalmi műhelybe, ahol a sok-sok pozitív visszajelzés, biztatás hatására elgondolkoztam azon, talán érdemes lenne másokkal is megosztani az írásaimat. Először a Dörmögő Dömötör Gyermeklapban jelentek meg verseim, aztán több könyvkiadóval is felvettem a kapcsolatot. 2002 óta publikálok rendszeresen.
Gyermeklapokban, antológiákban, tankönyvekben jelentek meg verseid, meséid. Tapasztalt meseíróként hogyan látod, változik-e, illetve szükséges-e változnia a magyar nyelvű gyermekirodalomnak, és ha igen, milyen irányba?
3. Mindenképpen változni és változtatni kell, hiszen minden generáció más, mint az előző. Nem rosszabb, nem jobb, hanem más. Nem szeretem, mikor azt mondják, a mai gyerekek már nem tudnak, nem szeretnek olvasni. Én nem ezt tapasztalom. A mostani gyerekek is szeretik azokat a történeteket, amiben magukra ismernek, ami róluk szól, ami megérinti őket. Nem öltözködünk, nem beszélünk úgy, mint ötven éve. Miért is kéne ugyanazokat a könyveket olvastatni velük, amiket ötven éve olvastak a gyerekek? Egész más most egy kisgyermek élete, sokkal több az inger, ami körülveszi őket. A történetekben is igénylik a folyamatos megújulást, a gyermekbarát, érthető és követhető, de igényes nyelvezetet.
A tavalyi Aranymosás pályázaton a Zenés mesék sok olvasó kedvence lett. Hogyan emlékszel vissza a pályázatra, milyen tapasztalatokat szereztél?
4. Nálam érdekesen alakult ez a dolog, mert én ezeket a meséket nem a pályázatra írtam, hanem egy szociálpedagógus felkérésére, aki a munkája során akarta használni ezeket. Az a projekt végül meghiúsult, de sokan biztattak, hogy mindenképpen jelentessem meg, így kezdtem kiadót keresni. A Könyvmolyképző Kiadónál ajánlották, hogy küldjem el a pályázatra, s ha „kiállja a próbát”, megjelenhet. Így vágtam bele, és nagyon pozitív élmény volt, mert sok kedves visszajelzést kaptam.
A Zenés meséket Marci és a galibák címmel vehetik majd kézbe az olvasók. Mesélj egy kicsit a történetekről, a főszereplőkről, Marciról és a Kékmanóról! Milyen korcsoportnak ajánlott? Honnan jött az ötlet?
5. Elsősorban az óvodás korosztálynak szól. Főszereplője, Marci, egy óvodás kisfiú, aki pontosan úgy éli a napjait, mint bármely más kisgyerek. Azokkal a problémákkal küzd, ami ebben az életkorban természetes. A mesékben megjelenik a dac, a düh, az étkezés, öltözködés, hajmosás körüli galiba, a testvérféltékenység, az agresszió és a halál témakör is, természetesen a kicsik számára érdekesen, feldolgozható módon. Marci, hogy könnyebben megküzdjön ezekkel a nehézségekkel, teremt magának egy aprócska, kedves figurát, Kékmanót. A manócska megértő szeretettel veszi körül, mesélve tanítja, bátorítja, sok érdekes kalandot élnek át együtt.
Mielőtt beadtad volna Marci történetét a pályázatra, tesztelted-e gyerekeken, és ha igen, milyen visszajelzéseket kaptál?
6.Igen, először a család kisgyermekein „próbáltam ki” a meséket, aztán óvó néniknek is odaadtam, kikértem a véleményüket. Nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam, megerősítettek abban, hogy szükség van ezekre a mesékre.
Ahogy az imént is mondtad, Marci és a galibák egy óvodás kisgyerek mindennapi gondjairól és örömeiről szól (rendrakás, hajmosás, kistestvér születése), miközben nagyon szépen helyet kap a történetek között a fantasztikum (pl. Kékmanó). Fontosak-e számodra az arányok a valóság és a misztikum keveredésénél?
7. A kisgyermekek szimbólumokban gondolkodnak, a mesében élnek, ez az a közeg, ahol fejlődni, tanulni tudnak. Miközben hallgatják a mesét, azonosulnak a főszereplővel, megbarátkoznak Kékmanóval, és persze végig tisztában vannak vele, hogy egy meséről van szó, ez a kettősség jelenti az igazi izgalmat és feloldódást.
Meseíróként mennyire tartod fontosnak azt, hogy a történet, amit írsz ne csak a gyerekeket, hanem a szülőket is megérintse? Szoktál-e visszajelzéseket kérni/kapni a felnőttektől?
8. Nekem az a véleményem, hogy egy jó mese, a felnőtteket is megérinti. Ez a mesekönyv annyiban speciális, hogy afféle problémamegoldó meséket tartalmaz, de az üzenet – próbáljuk meg elfogadni egymást, igyekezzünk mindenben meglátni a szépet – mindenkihez szól. Fontos az is, hogy a szülő örömmel mesélje a történeteket, igyekeztem úgy írni, hogy a felnőttek számára se legyen unalmas. A visszajelzések alapján reménykedem abban, hogy ez sikerült.
Milyen volt a szerkesztési folyamat, milyen tapasztalatokat szereztél a mese véglegesre csiszolása során?
9. Nagyon gördülékenyen ment ez a folyamat, a felmerülő problémákat, kérdéseket, kéréseket meg tudtuk beszélni, így jó élményként tartom számon.
A mesekönyvedhez illusztrációk is készültek. Milyen volt a történeted alakjait a rajzokon viszontlátni? 
10. Nagyon tetszik az illusztráció. Marci is és Kékmanó is nagyon szerethető, kedves figuraként keltek életre, pontosan olyanok, amilyennek elképzeltem őket.
Meseíróként vannak-e titkaid, trükkjeid? Szerinted mivel lehet a legjobban felkelteni a gyerekek figyelmét? Mennyi idő alatt és mennyi munkával születik meg egy mese?
11. Érthető, követhető és érdekes legyen a mese, ezt szeretik a kisgyerekek. Ismerjen magára, legyen sajátja a történet, azonosulni tudjon a szereplőkkel. A meseírás különleges folyamat, mindegyik más, eltérő az, hogy mennyi idő alatt készül el. A történet előbb összeáll a fejemben, aztán csiszolgatom, alakítgatom folyamatosan.
Melyiket kedveled jobban, a verseket vagy a prózában megírt meséket? Melyiknek mi az előnye és melyik korcsoporthoz melyiket szoktad használni?
12. Nem tudok különbséget tenni, mindkettő közel áll a szívemhez. A kicsik különösen szeretik a rímeket, a dallamos mondókákat, verseket, szívesen hallgatják és mondogatják is ezeket.
Igényes, szép weboldalad van, a rajta böngészők beleolvashatnak a meséidbe, verseidbe, illetve képeket is láthatnak író-olvasó találkozókról. Mesélj egy kicsit ezekről a találkozókról, milyen érzés a gyerekek szájából hallani a saját verseidet?
13. Nagyszerű és felemelő érzés, ezek a találkozók nagyon sok erőt adnak nekem. Visszajelzést kapok arról, hogy volt értelme megírni a verseket, meséket, regényeket, a gyerekek szeretik, olvassák ezeket. Megtisztelő az a szeretet, ahogy fogadnak, ahogy készülnek, általában nagyon kötetlen, jó hangulatú események ezek. Hálás vagyok minden meghívásért, minden visszajelzésért, hiszen az olvasók teszik íróvá az írót.
Bölcsődei dolgozóként hogyan látod, miben hasonlít, illetve különbözik a mai gyermekgeneráció a korábbiaktól, milyen történeteket szeretnek most a gyerekek, és milyen történeteket szerettek néhány évvel ezelőtt?
14. A gyermekek ugyanolyan szerethetőek, csibészek, aranyosak mindig, ebben nincs különbség. Az igaz, hogy nagyon sok inger éri őket, és sajnos a sok készen kapott, TV-ben, számítógépen látott mese nem tesz jót nekik. Mindenkinek, aki ezzel a nagyon érzékeny korosztállyal foglalkozik nagyon nagy a felelőssége abban, hogy a gyerekek megtanuljanak a fejükben belső képet készíteni. Ennek egyetlen egy módja van, ha leülünk melléjük és mondókázunk, verselünk, mesélünk nekik.
Mi a kedvenc meséd, amelyet még felnőtt fejjel is újraolvasol? És melyik áll legközelebb a szívedhez a sajátok közül?
Újra és újra elolvasom kedvenc meséimet. A mai napig szeretek népmeséket olvasni, a meseírók közül pedig Lázár Ervin történetei, és Szabó Magda Tündér Lala című könyve nagy kedvencem. Sajátjaim közül mindig az aktuális, a legújabb a kedvencem, most a Marcis történetekben élek, ez foglalkoztat.
Lesz-e Marci kalandjainak folytatása? És hol találkozhatnak veled legközelebb az olvasók?
15. Igen, már dolgozom a történet folytatásán. A kiadó által szervezett könyvvásáron dedikáltam, jövőre pedig folytatódnak az író-olvasó találkozók. Az biztos, hogy ellátogatok Kecskemétre, Gödöllőre és több budapesti helyszín is valószínű. Az érdeklődők megtalálnak a facebookon is, folyamatosan teszek fel friss információkat.
Nagyon szépen köszönöm az interjút és kívánok további szép sikereket!
(Bökös Borbála)
***
Bio:
K. László Szilvia író, költő, bölcsődei kisgyermeknevelő. Verseivel, meséivel gyermeklapokban találkozhatunk, illetve több könyvkiadó antológiájában, iskolai olvasókönyvekben is olvashatjuk ezeket. Három meseregénye és egy önálló verseskötete jelent meg eddig. Műveiben arra törekszik, hogy megmutassa, minden nehézségből van kiút, minden ember értékes, megismételhetetlen, és érdemes úgy járni a világban, hogy észrevegyük a szépet. Új mesekönyvében az óvodás korosztály problémáival foglalkozik, a történetekben minden ovis kisgyermek magára ismerhet.
https://www.facebook.com/pages/K–László–Szilvia/
http://konyvmolykepzo.hu/?s=k.+lászló+szilvia