K. László Szilvia az I. Aranymosáson tűnt fel Marciról és barátjáról, a Kékmanóról szóló mesékkel. Azóta megjelent a Kékmanó, a főnyeremény sorozat három kötete – most érkezik a negyedik –, egy zenés hangoskönyv és egy tavaszi színező versekkel.
A most megjelenő, Pocsolyától lombhullásig című kötetben Marci már nagycsoportos óvodás, de galibák akadnak most is bőven. Élnek-e szörnyek a ködben? Mit tegyünk, ha anya beteg lesz, vagy elveszünk egy erdei kiránduláson? Mit lehet kezdeni egy autista kisfiúval? Marci és Kékmanó most is megtalálja a megoldásokat.
A szerzővel Kozma Réka beszélgetett
A most megjelenő mesekönyved már a negyedik kötete a Kékmanó, a főnyeremény című sorozatodnak. Mennyire nehéz minden kötettel megújulni, új témákat és helyzeteket kitalálni, miközben meg kell tartanod mindazokat a dolgokat is, amiért a korábbi olvasók megszerették ezeket a meséket?
Eredetileg csak az első két kötetet terveztem megírni, aztán jöttek további élmények, gondolatok, amik papírra kívánkoztak. Az életem minden területén gyerekek vesznek körül, szerencsére van honnan merítenem. Marci kalandjai addig folytatódnak, míg úgy érzem, tudok újat mondani.
Kezdetektől fogva célod volt a sorozattal, hogy olyan problémákat és konfliktusokat mutass be, amik egy óvodáskorú gyermek mindennapjaiban előfordulnak. Szerinted miért fontos az, hogy a gyerekek olyan történeteket is olvassanak, melyekben saját hétköznapjaik köszönnek vissza, és ne csak olyan fantasztikus meséket, amikben, mondjuk, beszélő állatok és sárkányok szerepelnek?
Az egészen piciknél, a meseolvasási korszak kezdetén nagyon fontos szerepet játszanak az én-mesék. A kisgyereknek az esti lefekvésnél érdemes visszamesélni a saját napját, mert így segítünk neki rendszerezni, feldolgozni a nap történéseit, élményeit. Az óvodások már szeretnek és tudnak azonosulni a mese szereplőivel, beleképzelik magukat a helyzetébe. Marci kalandjainak nagy része minden ovis kisgyerekkel megtörténik, így a történetet magukénak érzik a gyerekek. Az ő gondolataikat, félelmeiket mondja ki Marci, ezért Kékmanó segítsége is nekik szól. Éppen a napokban mondta nekem egy anyuka, hogy meseolvasás közben felkiáltott a kislánya: „Anya, ez én vagyok!”
A mostani kötetnek az a különlegessége, hogy szerepel benne egy olyan mese is, ami egy autista kisfiúról szól. Miért tartottad lényegesnek, hogy foglalkozz ezzel a témával?
Gyógypedagógus végzettségem van, autizmus és pszichopedagógia szakon végeztem. Tudom, hogy az érintett szülők és gyerekek milyen nehézségeken mennek keresztül, és tisztában vagyok azzal is, hogy milyen nehéz egy zsúfolt óvodai csoportban szembesülni ezzel a problémával. Beszélnünk kell róla, mert szinte már nincs olyan csoport, ahova ne járna olyan kisgyerek, aki valamilyen szempontból más, mint a többiek. Az érzékenyítés, a toleranciára nevelés nagyon fontos, és ezt kicsi korban kell elkezdeni.
Egy másik aktuális kérdés, amit érintesz ebben a kötetben az a média hatása a kiskorúakra. A mai világban nagyon nehéz távol tartani a gyerekeket azoktól a műsoroktól, amik károsak lehetnek a fejlődésükre. Te mit gondolsz erről, és szerinted miben adhatnak többet a mesekönyvek és a felolvasás, mint a tévében megnézett mesék?
Én azt vallom, hogy az egészen kicsi gyerekeknél minden mese és műsor káros, a tartalomtól függetlenül. A nekik való mese is. A készen kapott képek, gyorsan pergő események megterhelik az idegrendszert, és elveszik az időt olyan tevékenységtől, ami a kicsi fejlődése szempontjából létfontosságú mozgásos-felfedezős-játszós cselekvésekből áll. Fontos tudni azt is, hogy a TV-ben, számítógépen nézett mese gátolja a képzelet fejlődését, a gyerek nem tanul meg belső képet készíteni a fejében, és enélkül később nem élvezi majd az olvasást sem. Természetesen ahogy nő a gyerek, helyet kaphat az életében a mesenézés, de ekkor is érdemes figyelni arra, ne vegyen el az életéből túl sokat ez a passzív időtöltés. Itt már bejön a tartalom problémája is, mert az sem mindegy, hogy milyen műsort néz , és hogy van-e valaki, akivel meg tudja beszélni a felmerülő kérdéseit, gondolatait. Szerintem egy könyvből olvasós, összebújós mesélés olyan élményt nyújt, amit semmi mással nem lehet pótolni.
A munkád is kisgyerekekhez kötődik, emellett gyakran veszel részt író-olvasó találkozókon, és olvasod fel a meséidet gyerekeknek. Mennyiben segít az írásban, hogy rendszeres visszajelzést kapsz élőben a műveidről? Felolvasás közben figyeled a kicsik reakcióit, hogy mi az, ami igazán tetszik nekik, és mi az, ami kevésbé?
Igen, kisgyermeknevelőként dolgozom egy bölcsődében, így naponta szembesülök azokkal a problémákkal, amikkel a kisgyermekes családok találkoznak, és közvetlenül kapom a visszajelzéseket azoktól, akiknek szólnak a könyveim. Ez fontos és jó dolog. Az író-olvasó találkozók nagyon sokat jelentenek nekem. Rengeteg szeretetet kapok ezeken a helyeken, nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy megélhetem ezt. Nem szoktam kötött programmal készülni ezekre az alkalmakra, mindig a gyerekektől függ, hogy alakul a találkozó. A gyerekek nagyon őszinték, sokat kérdeznek, és egyértelmű reakciókkal jelzik, ha tetszik nekik valami. Igyekszem felvenni ezt a fonalat, alkalmazkodom hozzájuk és beépítem a tapasztalataimat a könyveimbe is.
A szülők örülnek, ha egy mese, úgymond, tanítja is a gyereket, helyes viselkedésmintákat mutat neki, de a gyerekek viszont nem szeretik, ha egy történet mögött érzik a kioktató szándékot. Te a saját műveidben hogyan igyekszel egyensúlyba hozni a kettőt, hogy a mese szórakoztató legyen a fiatal olvasóid számára, de közben pozitív üzenetet is hordozzon?
Ezt az egyensúlyt a legnehezebb megtalálni. A mesélés célja elsősorban az, hogy a gyerek élvezze, örömteli eseményt nyújtson számára. És persze az is fontos, hogy a szülő se unatkozzon a mesélés közben. A mesének tanító-nevelő célja is van, de ehhez nem kell kimondani a tanulságot, mert a gyerek ezt anélkül is érzi. Igyekszem figyelni erre, és időnként többször újra kell gondolnom egy-egy történetet, hogy helyesnek érezzem ezt az arányt.
A Kékmanó sorozat mellett rendszeresen jelennek meg a meséid és a verseid különböző antológiákban és folyóiratokban. Húsvét tájékán adott ki a Könyvmolyképző egy színezőt, amiben a te locsolóverseid szerepelnek, és nemrég készült el a hangoskönyved. Ezen kívül rendszeresen látogatsz el iskolákba és óvodákba, és veszel részt író-olvasó találkozókon. Hogy van energiád ennyi mindenre, és esetleg vannak már új terveid a jövőre nézve?
Keveset alszom, szinte folyamatosan dolgozom. Energiát elsősorban az olvasók, a gyerekek visszajelzéseiből nyerek. Nagyon motiváló egy-egy kedves levél, néhány mondat, mert ilyenkor érzem azt, hogy van értelme a munkámnak. Amikor az író-olvasó találkozó után azt hallom, hogy a gyerekek beiratkoztak a könyvtárba és kikölcsönözték a könyveimet, leírhatatlan érzés. Emellett természetesen igyekszem figyelni a feltöltődésre, kikapcsolódásra, és olyan emberekkel együtt lenni, akik segítenek ebben. Amíg ez az adok-kapok egyensúlyban van, addig lehet bírni ezt a tempót. Rengeteg tervem van, igyekszem sorban megvalósítani ezeket. Nagyon sok rendezvény, író-olvasó találkozó vár rám az ünnepek előtt. Hamarosan kijön az új könyvem a nyomdából, és már dolgozom Marci és Kékmanó téli kalandjain is. Nemrég jelent meg egy hangoskönyvem, amit Takács Nikolasszal és Polyák Lillával közösen készítettünk. Lilla mondja a szöveget, Nikolas pedig megzenésítette 12 versemet, ezeket énekli a lemezen. Az évszakokkal, ünnepekkel kapcsolatos verseket, meséket használtuk, segítségükkel végigkövethetjük egy egész év eseményeit. Az eddigi visszajelzések nagyon pozitívak. A pedagógusok használni tudják munkájuk során, és szívesen hallgatják, szeretik a gyerekek.
A szerzővel készült egy videóinterjú is:
Kékmanó, a főnyeremény 4. – Pocsolyától lombhullásig
Hűvösebbek a reggelek, sárgulnak a fák, beköszöntött az ősz. Marci nagycsoportosként lép be az óvoda kapuján. Sok élmény, és izgalmas kaland vár rá, de galibák is akadnak bőven.
Már igazi nagyfiú, hogyan legyen mindig türelmes a kicsikkel? Mit lehet kezdeni egy autista kisfiúval? Vagy egy maszatos ünneplővel?
Hol lakik az ősz? Élnek-e szörnyek a ködben?
Mit tegyünk, ha anya beteg lesz, vagy elveszünk egy erdei kiránduláson?
Szerencsére ott van Kékmanó, aki furfangos meséket, és kedves versikéket mond. A nehézségeket mindig le lehet győzni, és semmi sem nagyszerűbb, mint egymásnak segíteni!
Mesés megoldások napi galibákra óvodásoknak.
K. László Szilvia vagyok, író, költő. Kisgyermeknevelő és gyógypedagógus végzettségem van, a mindennapjaimat pici gyerekek között élem. 2002 óta publikálok rendszeresen. Először gyermeklapokban jelentek meg verseim, antológiákban, önálló kötetekben, folyóiratokban, tankönyvekben lehet találkozni írásaimmal. Nagyon örülök annak, hogy a verseimet, meséimet rendszeresen használják az óvodákban, iskolákban, sokat megzenésítettek, feldolgoztak a pedagógusok, iskolai színjátszó csoportok. Szeretem, amikor életre kelnek a műveim, amikor azt érzem, hogy tényleg eljutott a gyerekekhez. Jelenleg Takács Nikolasszal dolgozom együtt, aki megzenésítette, felénekelte a verseimet, a közös CD-nk hamarosan elérhető lesz mindenki számára. Az olvasók visszajelzései nagyon fontos megerősítést jelentenek, és büszke vagyok arra, UNICEF Magyarország és a Bookline könyvajánló programjában a Marci és a galibák című sorozat első kötete, „Szívünk rajta” matricát kapott.