Hamarosan megjelenik Hatvani Csaba Parányi talányok című könyvének folytatása. Az új kötetben nemcsak verses találóskérdések, hanem izgalmas nyelvi játékok és meglepő biológiai tények is várnak az olvasókra. Az illusztrációkat ezúttal Sebők Orsolya készítette.
A szerző és az illusztrátor is mesélt arról, hogyan született a kötet.
Hatvani Csaba
Amikor megkérdezik tőlem, hogy miért csak állatok szerepelnek a mondókákban, elmondom, hogy írtam én már ollóról, gombáról és tollaslabdáról is talányt, ám a leghálásabb témát mégis az állatok jelentik. Valószínűleg azért, mert az állatok a legközelebbi rokonai az embernek. A rokon vonások megjelennek a nyelvben is: számos hasonlatban, szólásban, szófordulatban hivatkozunk állatokra. Ez pedig rendkívül színes palettát ad a nyelvi ecsettel festők, azaz az írók és költők kezébe. És persze a kisgyerekek is inkább tudnak rajongani állatokért, mint növényekért vagy tárgyakért.
Ha kitaláltam, melyik állatról szeretnék írni, akkor a következő sarkalatos kérdés, hogy milyen felépítésű legyen a vers. Hány szótagosak legyenek a sorok? Milyen legyen a rímképlete? Ismert strófaszerkezetű legyen-e? Játsszon-e rá a formája valamelyik jól ismert versre?
És ekkor jön a varázslat! A témáról való gondolkodás, az anyaggyűjtés előhív bizonyos nyelvi fordulatokat, szóképeket. A felmerülő szókapcsolatok kikövetelnek maguknak valamiféle versformát, de legalábbis kizárnak sok olyat, mely a verskészítő repertoárjában egyébként megtalálható. És fordítva: ha körvonalazódott egy versforma, ez leszűkíti a „belegyömöszölhető” nyelvi elemek halmazát. Ám egyúttal olyan képzettársításokat is indukál ez a szigorú keret, melyek a szerzőnek amúgy egyáltalán nem jutottak volna eszébe az adott téma kapcsán. Tehát téma és forma folytonosan hatnak egymásra, interferálnak, „egymást választják ki”.
A Parányi talányok 2 mind az állatfajták, mind a versformák tekintetében sokszínű. Található benne rovar, hal, hüllő, madár, emlős, sőt puhatestű is. Honi és egzotikus bestiák, házi- és vadállatok egyaránt. Formailag pedig a kedvenc limerickjeimen túl megjelennek páros rímes, félrímes, bokorrímes versszakok, időmértékes lüktetésű szakaszok, Weöres Sándor-utánérzések és másféle-másfelé kikacsintások. Szem előtt tartottam, hogy a játékosság ne hiányozzon egyetlen mondókából se, hiszen a játék az élet sava-borsa.
Sebők Orsolya
Illusztrátorként jellemzően már meglévő szöveg mellé készítem a rajzokat, ami témájában mindig meghatározza, hogy mi szerepeljen a képen. Ugyanakkor nagyon sok hely marad a kreativitásnak is, ami egy kényelmes egyensúlyt teremt: van is kötöttség, meg nincs is.
A Parányi talányok 2-nél az állatok adottak voltak, de minden másban tudtam a fantáziámra támaszkodni. Ezt használtam ki a kompozíciók tervezésénél és a konkrét szereplők kiválasztásánál is. Formátumát tekintve a leporellót választottam, tehát ha szétszednénk a könyvet – amit azért ne tegyünk – és az összes oldalt egymás mellé tennénk, akkor egy nagy képet alkotna mind a 60 oldal. Ez a formátum amellett, hogy érdekes kompozíciókat eredményezett, egy olyan mögöttes jelentéssel is bír, hogy az ökoszisztémában minden mindennel összefügg, még ha ez elsőre nem is tűnik egyértelműnek – mint pl. amikor egymás mellé kerül egy víz alatt úszkáló polip és egy szavannában álldogáló orrszarvú.
Az állatok megtervezésénél fontosnak tartottam, hogy az állatok könnyen felismerhetőek maradjanak, ne legyenek túl absztraktak, de mégse legyenek tudományos pontosságúak, inkább legyenek barátságosak, hogy könnyebben lehessen hozzájuk kapcsolódni. Amikor eldöntöttem, milyen pózban legyen az állat, akkor figyelembe vettem, hogy melyik a legjellemzőbb nézete (megint csak a felismerhetőség miatt), de közben azt is szerettem volna, hogy a tekintetével valakivel vagy valamivel kapcsolatba kerüljön, legyen az az olvasó vagy egy másik élőlény a képen.
Általában szeretek elrejteni kis részleteket a képeimen, amik a szövegben nem szerepelnek ugyan, de valamilyen képi talányt is hozzáadnak az illusztrációhoz, így viszonylag sokáig lehet böngészgetni a képet, és új elemeket felfedezni, akár kis történeteket kitalálni a szereplőkhöz. Így került a „főhős” állatok mellé számtalan kisebb szereplő is, akik életet lehelnek a természeti környezetbe.
Illusztrációs szempontból a Parányi talányok 2 legnagyobb kihívása talán az volt, hogy sokszor nagyon nagy különbség van az egymást követő állatok méretében – gondoljunk csak az egymás mellett szereplő légyre és kecskére – miközben egyik sem lehet kevésbé hangsúlyos, mint a másik. Éppen ezért állandóan ki-be kellett nagyítani a kompozíciókat.
Egy illusztrálási folyamattal mindig rengeteget tanul az ember, és ez ennél a könyvnél sem volt másképp. Rengeteg új információval gazdagodtam arról, hogy hol élnek pontosan ezek az állatok, milyen más élőlényekkel élnek együtt, mivel táplálkoznak, kik az ellenségeik és kikkel barátkoznak szívesen.
Kíváncsi lettél? Itt bele tudsz nézni a könyvbe!
Szívesen találkoznál az alkotókkal? Csaba és Orsi is dedikál a 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon! Találkozz velük október 2-án (vasárnap) 15 órától a Millenárison a D46-os standnál
Hatvani Csaba: Parányi talányok 2.
Ebben a tréfás, sokszínű mondókáskötetben állatok mutatkoznak be játékosan.
Vajon milyen állatok mesélnek így magukról?
„Legyezőm faromon hordom…”
„Fülem és orrlikam karika…”
„Fákon morzét kopogtatok…”
„Fogammal fát döntök rakásra…”
„Sörényem lengő zászló…”
„Leszállópályáim virágok…”
Fejtsd meg ezeket a parányi talányokat, és megtudod!
Add a gyermeked kezébe, és élvezzétek az okos, vidám pillanatokat!
A PARÁNYI TALÁNYOK első kötetét Csukás István ajánlotta az olvasók figyelmébe. A Merítés-díj zsűrije beválogatta a 2019-es év tíz legjobb gyermekkönyve közé.
A jelenlegi kötet harminc újabb állatos találós kérdéssel örvendezteti meg olvasóit.