Az írás Felkai Ádám számára egy „piszok nehéz és félelmetesen komoly játék„. Az interjúban többek között ezt fejti ki, szót ejt az olvasási szokásairól és megemlíti az első regénye, a Para körút folytatásának a mikéntjét is. Ne feledjétek, a könyvbemutató most vasárnap a Darshan udvarban lesz! Klikk ide a részletekért, alább pedig olvassátok szeretettel a beszélgetést.
Kérlek, mesélj magadról egy kicsit, mit tudhatnak rólad az olvasók?
Budán élek, van két gyerekem. Bölcsész vagyok, és az egyetemen elvégeztem a kreatív írás specializációt is, amit elvileg a közelmúltban MA képzéssé fejlesztettek volna, de sajnos elbukott a kezdeményezés. Súlyosan antiszociális vagyok, az esetek többségében csipetnyit depressziós, nem szeretem a focit, de szeretem a jó sört.
Mit jelent számodra az írás? Honnan nyersz inspirációt?
Elsősorban három inspirációs forrást említenék: hangulatok-környezetek, érdekes emberek és kihívást jelentő írástechnikai megoldások.
Budapestnek remekül felhasználható hangulatai vannak. Ez egy ősi város, ősi és színes irodalommal. És annyian álmodtak bele történeteket: Krúdy, Ottlik, Mándy, hogy csak a személyes kedvenceimet mondjam, és ezek a történetek kitörölhetetlenül részei lettek a városnak. Én pedig valami ilyesmit szeretnék. Ahogy egy építész új, egyéni, de mégis a városképbe illeszkedő házakat tervez, én is szeretnék emlékezetes budapesti történeteket írni. Ez nem lokálpatriotizmus, csak nekem kell, hogy ismerjem, hogy valamilyen szinten közel álljon hozzám az, amiről írok.
Az emberekből pedig remek karakterek lesznek. Annak ellenére, hogy mindig próbáltam kerülni az embereket, nagyon sok és nagyon különböző személlyel ismerkedtem meg. Talán valami szerencsének köszönhető, de sosem találkoztam eddig igazán rossz vagy gonosz emberrel. Alapvetően előítéletes vagyok, de az élet mindig rácáfolt ezekre az előítéletekre. Az első benyomás bár erős, de rendkívül csalóka. A legtöbben szerintem a jóra törekszenek, és ez még akkor is így van, ha manapság (legalábbis ebben az országban) jóval több seggbe rúgást osztunk ki, és egyben szenvedünk el, mint amennyit érdemes lenne. Persze a valódi személyek nem „egy az egyben” kerülnek bele az írásba, hiszen ez egyrészt nem lehetséges, másrészt mivel nem lehetséges, nem is lenne tisztességes eljárás a részemről. Ugyanakkor bizonyos érdekes tulajdonságaik, vagy még inkább tulajdonság-kombinációik utat találnak maguknak.
A harmadik inspirációs forrás a nyers technika, és az ezzel kapcsolatos formai-szerkezeti kihívások. Ebből az olvasó jó esetben nem is vesz észre semmit. De engem például érdekel, hogyan lehet fantasztikus elemektől mentes fantasy-t írni, vagy western-t egy lakótelepen. Végső soron számomra ez a része a legizgalmasabb, és most válaszolnék az előbbi kérdésre: nekem az írás játék. Piszok nehéz és félelmetesen komoly játék.
Ez egy nagyon jó megállapítás! Az első regényed, a Para körút egy vicces krimi. Hogyan és mikor jutott eszedbe a regény ötlete?
Volt már egy krimi-próbálkozásom, amiben megjelent az ebben a regényben szereplő „titkos társaság” prototípusa. Ennek kapcsán merült fel bennem egy „mi lenne, ha” problémafelvetés, amit nem írok le, mert túl spoileres lenne, illetve egy szerintem nagyon erős karakter is jött: Róka.
A Para körút megírása során mi jelentette a legnagyobb nehézséget?
Egyértelműen a címadás. 🙂 Amúgy maga az írás, mint időigényes tevékenység. Pont olyan időszakban született a regény, ami nagyon stresszes volt, és csak nagyon kevés időm maradt írni. Éjszakánként írtam, ahogy Bukowski, csak nekem jóval lassabb a munkatempóm (viszont az alkoholbevitelem némileg visszafogottabb). A regény végül tavaszról átnyúlt a következő őszre, amivel az volt a gond, hogy erősen hatnak rám a hangulatok, és a regény egy tavaszi éjszakán játszódik. Ezért nem volt könnyű a könyv alaphangjához visszatérni mondjuk novemberben. A másik nehézség abból fakadt (és fakad mindig), hogy az olvasó okos, adott esetben az írónál is okosabb. Ez jó, mert van mire építeni, viszont nehézséget is jelent, mert komoly munka egy okos embert csőbe húzni, meglepni vagy megnevettetni. Végső soron az írásban szerintem a legnehezebb a helyes arányok megtalálása minden értelemben, és ha van az egészben valami, ami érzék kérdése, akkor ez az.
Van kedvenc szereplőd a regényből?
Róka. Talán benne van belőlem a legtöbb.
Hamarosan indul az új Aranymosás. Mit tanácsolnál azoknak, akik most jelentkeznek?
Nehéz kérdés, mert csak magamból tudok kiindulni. Édesapám mindig azt mondta, hogy okos ember a más hibájából tanul, a buta a sajátjából. Én csak a sajátomból tanultam, és még úgy sem túl gyorsan. Nekem a sok tanácsból, elméletből talán az lett volna a leghasznosabb, amit Cortázar írt valahol, hogy ne akarjunk „jól” írni. Írjunk, hibázzunk, és okuljunk belőle! És legyünk nagyon kritikusak magunkkal. Meggyőződésem, hogy a szíve mélyén mindenki tudja, hogy jót vagy rosszat írt, és hogy miért rossz vagy jó, amit éppen kiadott a kezéből.
Szuper gondolat. A Para körútban tökéletesen megfér egymás mellett a humor és a krimi. Olvasóként mely műfajt részesíted előnyben?
Olvasóként nagyjából minden érdekel. Most is párhuzamosan fut nálam kortárs magyar irodalom, fantasy és horror. Kevesebbet scifit olvasok, mint egykor, valamint a YA kategória az, amivel nem nagyon tudok megbarátkozni. A humor viszont számomra nagyon fontos. Nehezen tudok megbízni olyan szerzőben, aki egy csepp humort sem enged meg magának. Ez nem azt jelenti, hogy mindennek viccesnek kellene lennie, csak a túl nagy komolyság belőlem valamiféle megmagyarázhatatlan ellenállást vált ki.
Miről írsz legközelebb? Milyen írói tervekkel vágsz neki 2016-nak?
Elvileg kész egy regény, ami a Para körút világában játszódik, és amiben pár itteni szereplő is megjelenik mellékszereplőként. Ez kicsit olyan lesz, mintha a Jump Street filmeket ötvöztük volna a Green Infernoval vagy a Cannibal Holocaust-tal, mindezt Óbudán. Arra a felvetésre épít, hogy a világ már elfelejtette, amit a Monty Python idején még tudott: jelesül, hogy ha valaki meg akar enni valakit, az alapvetően vicces. Egyébként ez nem egy szokványos folytatás abban az értelemben, hogy csak egy gyenge szál kapcsolja az első könyvhöz, tehát önmagában is élvezhető, de nyilván kicsivel többet nyújt annak, aki a Para körutat is olvasta. Tervezek még egy regényt ebbe a világba, illetve már el is kezdtem írni. Ez egy fantasztikus elemek nélküli dungeon fantasy lesz Budapest egy erre alkalmas helyén. Készül még egy felnőtt mese (nem teljesen pornó) a Rózsadombról, meg egy meglepő környezetben játszódó bűnügyi történet. Ezek a közeljövő tervei, remélem, meg is valósulhatnak. A humoros hangvétel, és a reményeim szerinti szövevényes, meglepő történetvezetés mindegyikben jelen lesz.
Kinek és miért ajánlanád elolvasásra a Para körutat?
A Para körutat elsősorban azért írtam, amiért mostanában szinte minden regényemet. Nagyon szerettem volna olvasni egy ilyet, de nem volt. Ha tehát valaki szeretne egy mai, hazai környezetben játszódó bűnügyi sztorit, amiben szatirikusan megjelennek a mi életünk problémái, és szórakoztatóirodalomként is megállja a helyét, az szerintem jó helyen keresgél, amikor leemeli ezt a könyvet a polcról.
– Az interjút készítette: Rácz Tibor –