Ecsédi Orsolya Kell egy csapat című sorozatának harmadik részéhez értünk, amelyben egy elcsavargott tacskó, vagyis nem is tacskó, hanem sárkány nyomában járnak szereplőink. Ha nem igyekeznek, egész Budapest veszélybe kerül…
A szerzővel az új kötet kapcsán osztályközösségekről, csodában hinni tudó felnőttekről és a történetek születéséről is beszélgettünk.
Ecsédi Orsolyát Róbert Katalin kérdezte
A Kell egy csapat! sorozatod harmadik része jelenik meg idén. Milyen nehézséggel kell Zizunak, Ankának és Bátinak ezúttal szembenéznie?
Egyszerre két megoldhatatlannak tűnő probléma szakad a nyakukba. Lóri bácsi nagyon megöregedett, és nem tud tovább segítség nélkül, egyedül élni. Amikor kórházba kerül, akkor pedig Ulrik, a tacskóformában élő sárkánya is megszökik, és szabadon kószál a városban. Mondanom sem kell, ez nagyon veszélyes, mert ha átváltozik, a földdel egyenlővé teszi Budapestet. A csapatra vár a feladat, hogy új őrzőt találjanak Ulriknak, olyat, aki féken tudja tartani, és gondoskodjanak Lóri bácsiról.
Az első kötetben egy erősen széthúzó osztályközösséget látunk, itt viszont a társaság együtt próbál megtalálni valakit Instagram-képek alapján. Mondhatjuk, hogy mostanra összerázódott ez az osztály?
Nagyjából igen, bár ez a törékeny nyugalom az osztály két erős embere – Zizu és Dávid – közötti tűzszüneten alapul. Sőt, akik jól figyelnek, talán némi lassan kialakuló vonzalmat is felfedezni vélhetnek Zitank királynő és a suli maffiafőnöke között… de nem, ez lehetetlen. 🙂 Annyi viszont biztos, hogy tisztelik egymást, és az osztály nagy része vagy egyikükre, vagy másikukra hallgat, így amikor ők ketten összefognak, mozgósítani tudnak mindenkit egy közös cél érdekében.
Az illusztrációkat László Maya készítette
Szerinted az életben mi kell egy osztálynak ahhoz, hogy közösséggé váljon?
Szerintem minden gyerekcsoportban ösztönösen megvan a vágy, hogy közösséggé váljon, így inkább az kell ehhez, hogy ne dolgozzanak sokan ellene. Nem is maguk a gyerekek, inkább a családi környezet, aminek a nyomát hordozzák és magukkal viszik az iskolába is. Ha otthon a szülők kigúnyolják a gyereket, az gúnyolni fog másokat, ha bántják, bántani, és így tovább. Szóval jó, ha nem nagyon ellenséges az otthoni légkör a többségnél, vagy ha az, akkor nem árt egy jó tanár, hogy új stílust adjon az iskolai kommunikációnak.
A történetben fontos szerepet kap, hogy Ulrik gazdátlan maradt, és így elszabadult, veszélyes sárkánnyá válhat. Csakhogy a felnőttek mintha minden sárkány okozta jelenségre találnának valami racionális magyarázatot. Szerinted minél idősebb valaki, annál kevésbé hisz a csodákban?
Egy darabig igen, ilyen irányba megy a folyamat, aztán viszont szerintem visszafordul. Az ember az élete közepén a legracionálisabb, aztán ez, szerencsés esetben, megint oldódni kezd, én legalábbis ezt tapasztalom.
A Kell egy csapat! sorozat egyik érdekessége, hogy a szövegbe versidézeteket rejtettél el (jó, annyira talán nem is rejtőzködnek…). Kaptál ezzel kapcsolatban visszajelzést az olvasóktól?
Igen, sokat! Eleinte aggódtam kicsit, hogy csak az irodalomtanárok fogják értékelni, és a gyerekeket inkább kizökkenti, ha Adél néni versidézetekben beszél. De nem így történt, nagyon élvezik, ha felismerik, miből van. Amikor pedig nem ismerős nekik, akkor rákeresnek a neten. Szóval úgy tűnik, ez egy jó módszer arra, hogy cselesen elolvastassuk velük az egész verset.
Mindhárom gyereknek ígértél egy történetet, és ez a harmadik rész. Ezzel most vége ennek a sorozatnak?
Remélem, hogy nincsen. Az igazság az, hogy méltánytalanul bántam Ankával, mert ő még nem kapta meg a saját, kerek, egész sztoriját. Ez azért alakult így, mert Ulrik egyszerűen közbejött ebben a harmadik részben, annyian szerették, és kérték, hogy kapjon főszerepet. De Anka története is összeállt a fejemben már akkor, amikor az első részt írtam, és nagyon szeretném, ha nem ragadna ott (mármint a fejemben:)). Egyébként már ebben a részben kiderül, hogy Ankának is van tehetsége valamihez, ráadásul valami olyasmihez, amire senki nem számított, és ekörül forog majd a folytatás is.
Mindeközben elindult egy új mesesorozatod, a Pokkernapló, amiért nemrég Merítés-díjat is kaptál. Általában több ötleten is dolgozol egyszerre? Mennyire tervezel meg előzetesen, írás előtt egy történetet?
Ötletem mindig sokkal több van, mint amennyit meg tudok írni, de szerintem ezzel a legtöbb író így van. Egyszerre több könyvön nem tudok dolgozni, annyira benne vagyok olyankor a történetben, de olyan például már történt, hogy egy ifjúsági regény közben megírtam pár felnőtt novellát, tehát úgy tűnik, azok nem ütik egymást. Amikor elkezdek írni, tudom nagyjából a történet elejét, a végét és a fordulatokat, de azok az ötletek és vicces apróságok, amik igazán feldobják a könyvet, írás közben jönnek.
Legközelebb mire számíthatnak tőled az olvasók?
Remélem, hamarosan megjelenik a Pokkernapló második része. Az lesz a címe, hogy a Baj nem jár egyedül, ami szerintem elég egyértelműen jelzi, hogy Goni élete nem vált semmivel sem könnyebbé az első rész óta, sőt. Tudom, hogy sokan várják, és bízom benne, hogy már nem kell sokáig.
Ecsédi Orsolya: Sárkányugatás (Kell egy csapat 3.)
Sárkányveszély Budapesten!
Hogy lehet megtalálni egy elveszett kutyát?
Ezt nagyjából mindenki tudja. Fel kell dobni a képét a Facebookra, aztán végigtelefonálni a menhelyeket. De mi van, ha az a kutya egyben sárkány is? Rögtön nem olyan egyszerű a helyzet.
Zizu, Anka és Báti is pont ezzel szembesül. Nem elég, hogy Ulriknak nyoma veszett, de az őrzője, Lóri bácsi is megöregedett. És amikor már maga az őrző is őrzésre szorul, valakinek fel kell váltania.
De ki lehet az új őrző? Talán már találkoztunk is vele? Vajon megtaláljuk még egyszer? És ha igen, vállalja a szerepét?
Báti, Anka és Zizu ismét bejárja Budapest utcáit. Nagyon szorítja őket az idő, a nyomozás tétje most nagyobb, mint eddig bármikor: egy élet forog kockán.
Szegődj a nyomukba, ments te is életet, mentsd meg Budapestet!