Interjú: Demi Kirschner

Pár napja jelent meg az Aranymosás-győztes Demi Kirschner első regénye, az Öld meg Jana Robinst. A szerzővel elsősorban a regényről és magáról az írásról, az íróiskola fontosságáról beszélgettünk.

– Mit tudhatunk rólad? Kérlek, mesélj magadról az olvasóknak!

Beléptem a harmincasok klubjába. Az egy nagyon elit hely, mindenkinek jár egy szívószálas ingyen koktél, színes esernyővel, és egy rakás kíváncsi szomszéd nénike, akik egyre gyakrabban igyekeznek felhívni a figyelmemet arra, hogy jaj hát aki annyit ül otthon egyedül, csöndben, ki tudja mivel mulatva az idejét, az bizony könnyen azon kaphatja magát, hogy macskás nőci lett. XD (Ami kizárt a macskaszőr allergiám miatt 🙂 ) Amikor végül megkérdezik, mivel foglalkozom, és közlöm, hogy írok, általában elnézően elmosolyodnak, vagy megveregetik a vállamat, hogy semmi baj. Egykor ők is írók akartak lenni, meg híres színésznők.

Szeretek kirándulni, imádom az állatokat, szeretek vásárolni, jó filmeket nézni, jókat enni. Szeretek egy bevásárló központban azon tűnődni, mi lenne, ha az embereknek hirtelen a tudomásukra jutna, hogy tudatbefolyásoló élelmiszert vásárolnak, és a sárgarépa, a burgonya és a liszt titokban mind-mind egy újabb eszköz ahhoz, hogy a vásárlók pontosan azt tegyék itt a földön, amit egy titkos hatalom elvár. És most képzeld el, hogy mindez ráadásul még igaz is. 😀 Összeesküvés-elmélet függő vagyok, városi legenda gyűjtő, és szörnyen rossz a látásom, ezért mindenki tudja, ha az utcán nem integetek vissza, az tuti nem modortalanságból fakad.

– Egy biztos, nem unatkozol 🙂 Érdekes írói álnevet választottál, honnan jött a Demi Kirschner név?

A barátnőm adta nekem. Legyen valami német – mondta. A magyar könyveket úgyis magyar név alatt fogod kiadni, nem? Hogy nézne már ki egy Alberta Higgins: A szombathelyi szecskavágó rövid, ám izgalmas története a könyvborítón!? A Kirsch az cseresznyét jelent. Imádom a cseresznyét. Képes vagyok betegre zabálni magam vele, annyira. Innen a név. A Demi meg nem kér sok magyarázatot. A polgári nevem Dóri, a Demi pedig hasonló hangzású.

– Az elmúlt évek során több íróiskolás kurzuson is részt vettél. Miben és hogy segítettek neked az ott tanultak? Miért ajánlanád másnak a részvételt?

Ha nem megyek el a kurzusra, sosem veszem rá magamat, hogy kiadásra gyúrjak. Én már komolyan lemondtam az írásról egy ideje, szóval az utolsó pillanatban csípett nyakon a Könyvmolyképző.

Az első kurzus az alapozó volt, minden szempontból az első fészekaljhoz tartozom, Kemese Fanni, Kae Westa, Bartos Zsuzsa, Csobán Zsuzsa, Andrew Lucas – akkora mákom volt, hogy velük tanulhattam, és még sok-sok barátommal. Varga Bea volt a tanár nénink. A legfontosabb, amit tőle tanultam, hogy nem szabad félni a hibáktól, sem a sikertelenségtől. Az írás legnagyobb titka a világ legegyszerűbb titok is: csak írni kell, és kész. Aztán amire az ember tíz-húsz év alatt autodidakta módon rájön, azt egy ilyen kurzus le tudja rövidíteni úgy nyolc hétre. Örökérvényű alapokat tanított nekünk, amelyek megértéséhez elsősorban nyitottságra volt szükség. Majd képességre, hogy a tanultakat átalakítsuk a saját problémáink megoldásához.

Később jártam leírás kurzusra, párbeszédre is. A leírás volt a legnehezebb, de semmiért nem adnám azt a sok mindent, amivel gyarapodtam. Mindegy, hogy valaki hogyan tanul, a lényeg, hogy tanuljon, és ésszel tegye, ne pedig azt várja, hogy odaáll majd mögé egy tudós egy tölcsérrel, és majd jól beleönti a fejébe a sok-sok tudományt. Én is azt vallom, hogy az írás mesterség, akárcsak a festészet, szobrászat. Nagyon jól jön, ha egy tapasztaltabb tanár megmutatja, hogyan kell az árnyalatokkal bánni.

Régebben, emlékszem hányszor hallottam, hogy milyen szörnyű dolog lehet az írástechnika tanulás, mert majd mind sablonra fogunk írni, és valamennyien ugyanolyan történeteket. Azóta teljesen világos, hogy akárcsak az élet más területein, az írók között is akad mindenféle. Valaki tényleg retteg arról olvasni, mit hogyan kell csinálni, míg mások igénylik, hogy levonhassák a tanultakból a saját konzekvenciájukat. Nekem segített, mákom van meg malacom 😀

– Örülünk, hogy a kurzusok olyannyira sikeresek voltak számodra, hogy az első regényed, az Öld meg Jana Robinst pár napja meg is jelent. Mesélj kérlek a keletkezési körülményeiről, mikor és hogy villant a fejedbe a regény ötlete?

Nem villant be semmi. 2012-ben, az első írósuli alkalmával készült a regényről egy terv, egy szinopszis. Házi feladatnak készült, és később megírtam hozzá a történetet. Nem vettem annyira komolyan a dolgot, de őszre meggyőztem magam, hogy nem ártana beadni az Aranymosás pályázatra. Az első alkalommal kiestem. Volt rá egy évem, hogy rájöjjek, mit szúrtam el. A következő éven sikerült.

– A történetben fontos szerepet kapnak a sorskulcsok. A tiédbe mi lenne írva?

Az lenne beleírva, hogy Öld meg Jana Robinst! Haha, jó kis paradoxon.

– A regényedben helyszíne Lipcse és Krakkó. Miért döntöttél ezek mellet? Személyesen is jártál Németországban és Lengyelországban?

Minkét helyen jártam, igen. Gyermekkorom nagy részét Németországban töltöttem, míg Lengyelország egy örök szerelem. A legrégebbi hegyképződményük több mint 500 millió éves. Aztán ott a Tátra, ami sokféle rekordot tart. A Wieżyca pedig egész Középeurópai Alföld legmagasabb pontja. Imádom a hegyeket, nagyon-nagyon oda vagyok a hegyekért:D

Lengyelország egyszerűen egy „egzotikus” terület, ami a történelem során sok mindent látott, és valahogy mindig az igazi nagy változások epicentrumában állt. Nem mintha ez Magyarországra nem lenne igaz, de a következő könyvem immár itthon játszódik.

– A Jana Robins egy sorozat első kötete. Hány részesre tervezed? Mit várhatnak az olvasók a további kötetekben?

Három részes lesz. Négy, abban az esetben ha javításnál úgy látom, jobban meg kell tördelni az eseményeket, amikből akad bőven. A jéghegy csúcsán túl (na már megint hegyezek :P), minél mélyebbre ereszkedünk, úgy válik egyre komorabbá a történet hangulata is, néhol pedig pont azért humoros, mert nélküle nehéz len megmutatni a fájdalmat és gondot. Ismersz olyan embert, aki folyton elégedetlen mindennel, paranoiás és soha egy percig sem képes boldog mosolyra? Mint Kamilla kisasszony, a kárbecslő az Égig érő fűből. Az ilyen embereknek nehéz, és az ilyen történeteket is nagyon nehéz jól megírni, ahol a lentebbről még mindig van lentebb, és nem is hiszem, hogy én alkalmas lennék rá, egyszerűen más a természetem. Vidámabb vagyok. És imádok nevetni.

A második kötetből pár apróságot elárulhatok azért. Ott folytatódik, ahol az első véget ér. Képbe kerül a külső világ, és pár olyan alak, akik igyekeznek hasznot húzni abból a sok csodából, vagy csodát ígérő fiatalból, akiket az első kötetben módunkba áll megismeri. Kiderül, mi lesz Griffin további sorsa az ellenségnél, és az is, hogy a belső szörnyeink néha tényleg igazi szörnyeteggé tudnak válni. 🙂

– December 13-án itt a könyvbemutató, nemsokára érkeznek az első értékelések, olvasói vélemények a könyvről. És egyáltalán, a regényed már kapható a boltokban! Hogy érzed magad ezek miatt?

Hát a kérdés miatt most kicsit szenvedőnek érzem a mondatszerkezetet. Pedig nagyon, de nagyon nem szenvedek. Életem legboldogabb időszakát élem meg minden téren. Sosem voltam ennyire kiegyensúlyozott, még akkor sem, ha tisztában vagyok vele, hiú ábránd azt hinni, hogy az első könyvem majd mindenkinek tetszeni fog. Tökéletes volt bemenni a könyvesboltba és meglátni a könyvet. Szaglásztam, mint egy félőrült, biztos bolondnak néztek, de nem érdekelt. Aztán megvettem teljes áron a saját könyvemet, mert képtelen voltam otthagyni. Nehéz megmagyarázni, milyen három év munka után – persze nem folyamatos munka, de akkor is – látni, hogy megvan, és most már lehet a folytatásra koncentrálni. Közben aggódok, vajon elég jól sikerült a vége? Elég éles az a horog? Kíváncsiak lesznek az olvasók a folytatásra, vagy túlságosan lezártam mindent?

– Szerintem elég éles lett az a horog 🙂 Kinek, és miért ajánlanád az Öld meg Jana Robinst elolvasását?

Mindenképpen annak, akit mondjuk elütött egy autó, leesett a létráról, vagy kupán vágták az iskolaudvaron egy labdával, ezért most időmilliomos A történet kifejezetten szórakoztató irodalom akar lenni, remélem szerzek vele pár kellemes pillanatot az olvasóknak. Ez minden, amit szeretnék: élményt adni, kicsit talán nevettetni. Azt szeretném, ha az olvasók jól éreznék magukat a könyv végére érve.

– Az interjút készítettel: Rácz Tibor –