Bessenyei Gábor a III. Aranymosáson tűnt fel ifjúsági sorozata, Az Olimposz legyőzése első kötetével. Az első részben Marci, Erik és Adria visszamegy az ókori Görögországba, hogy segítsenek Zeusznak kinyomozni, melyik isten árulta el társait, és okoz időzavarokat. Bár az árulót megtalálják, mégis gyanús eseményekkel találkoznak a saját idejükben…
A sorozat második kötete, A feledés folyója kezdetekor Zeusz és Klóthó újabb feladatot bíz a három gyerekre, és állandó kísérőjükre, Kéerre. Egyre több az aggasztó jel napjainkban és az ókorban is, és hamarosan kiderül, hogy a Jövő Harcosainak versenyt kell futni az idővel, ha meg akarják menteni a világot.
A szerzővel Róbert Katalin beszélgetett
A feledés folyója közel két hónappal a sorozat első kötetének vége után veszi fel a fonalat. Mire számíthatnak az olvasók?
Az első részt, A jövő harcosait általában egy kerek történetnek tartják az olvasók, de valójában sokkal több elrejtett utalás és lezáratlan szál maradt benne, mint a legtöbben gondolják. A folytatásban pedig rálépek arra az útra, hogy elkezdjem feltárni a háttérben húzódó igazán nagy eseményeket.
A konkrét cselekmény Léthé körül bonyolódik, aki egy alvilági folyó, és egyben ennek a folyónak az istenasszonya, vagyis Léthé a feledés istennője és a feledés folyója. Az ő vizéből isznak azok a halottak, akik szeretnék elfelejteni a földi emlékeiket, hogy az ne kínozza őket a túlvilágon. A problémát az okozza, hogy Léthé, mind az isteni, mind a folyó alakjában eltűnik a helyéről, ez pedig megbolygatja az alvilág rendjét, ami nemcsak a múltra, hanem a főhőseink jelenére is kihatással van.
És persze a történetből nem maradhatnak el az első rész legfontosabb kellékei, az időutazás, a számtalan mítosz, a klasszikus, mégis újraértelmezett ógörög istenek, és reményeim szerint jó néhány humoros helyzetbe is belekeveredik a társaság.
A második kötetről készült videódban meséltél arról, milyen kihívásokkal jár második kötetet írni. Mi volt, amit nagyon élveztél ebben a munkában, és mi okozott nehézséget?
Az a típusú író vagyok, aki a saját kedvteléséből soha nem írt folytatást. A fióknak írós korszakomban sem, nem láttam értelmét, hogy olyan történeteket folytassak, amiknek az első részét lehet, hogy soha nem adják ki. Vagyis A feledés folyója megírásáig nem szembesültem azzal, hogy milyen nehézségekkel jár folytatáson munkálkodni. Leginkább az dolgoztatott meg, hogy egy második kötetben egyszerre kell reagálni az első rész eseményeire (egy időutazós történetnél különösen sok feloldásra váró ellentmondás alakulhat ki), közben fel kell építeni egy olyan cselekményt, ami egy kerek történetet ad ki, és önállóan is megállja a helyét, és végül elő kell készíteni a harmadik részt is. Nem volt könnyű megtalálni az arányokat, és a regény első változata jóval hosszabb lett az ideálisnál. Szerencsére ez csak ideiglenes állapot volt, és a későbbi javítások, munkák során az előnyére rövidült.
Másrészről nagyszerű érzés visszatérni egy már ismert világba, az ismert szereplők közé, és szinte régi barátokként üdvözölni őket. Nagyon élveztem, hogy nem kellett új alapokat letennem, csak folytatni az építkezést. A feledés folyója munkálatai eléggé elhúzódtak, és akkor úgy éreztem, jót fog tenni a szünet, de nem sok idő telt el, és máris visszavágyom. Alig várom, hogy folytathassam a történetet. Mondanom sem kell, harmadik részt még annyira sem írtam, mint másodikat… 🙂
A Youtube csatornádon videókban mesélsz könyves és írói élményekről. Elárulsz néhány kulisszatitkot? Például mi alapján választod ki a könyveket, amik körülvesznek? Megírod előre a szöveget, vagy rögtönzöl? Ki szerkeszti és animálja a videókat?
A könyvek természetesen mind a sajátjaim, és próbálok olyanokat a legjobban látszó helyekre tenni, amikhez valamiért kötődöm, vagy különösen tetszettek, illetve meghatározók voltak a számomra (ez például nem jelenti azt, hogy tetszettek is volna). Azon még mostanában is gondolkodni szoktam, hogy mindig ugyanazokat, ugyanúgy tegyem-e ki, egyfajta állandó díszletként, vagy folyamatosan variáljam. De mivel én is szeretem a háttérben megbújó könyvespolcokat mustrálni, rálelni másoknál olyan könyvekre, amiket már olvastam, vagy épp szeretnék olvasni, az utóbbi felé hajlok.
Ezt a videózást biztos lehet úgyis csinálni, hogy végig rögtönzök, de nekem szükségem van arra, hogy tudjam, miről fogok beszélni, hogyan állnak egybe a különböző részek. Mondhatni készülök egyfajta forgatókönyvvel, ami azért is fontos, mert ha kitalálom, hogy az utómunkálatok alatt milyen effekteket akarok használni, azokra előre reagálni tudok felvétel közben. Ennek ellenére a videókban felbukkanó effektek, animációk így is ötven százalékban „rögtönzések”, amik már csak a vágás közben jutnak eszembe. Ezzel nagyjából meg is válaszoltam azt a kérdést, hogy ki végzi az utómunkákat.
A videóimban mindenért engem lehet dicsérni, vagy épp kárhoztatni. Magamat is megleptem azzal, hogy mennyire szeretek szöszmötölni a felvételekkel, percekig foglalkozni azzal, hogy egy-egy vágás a megfelelő századmásodpercben történjen meg, keresni a megfelelő effekteket, ezeket beidőzíteni és zökkenőmentesen beledolgozni a videóba. Nyilván az ilyen típusú munkákban nincs tapasztalatom, most tanulgatom a dolgot, többnyire a saját káromon, de az első videóimhoz képest máris érzem magamon a fejlődést. Talán már a hangom is kezdem megtalálni. Technikai értelemben, vagy a videó effekteket nézve, pedig most nyílik ki előttem a világ. És sajnos már azt is látom, hogy hol vannak azok a pontok, amire költeni kellene, hogy fejlődhessek.
Az elmúlt időszakban elkezdtél Az Olimposz legyőzése sorozathoz tartozó, kiegészítő képregényeket publikálni. Mesélsz arról, hogyan születik meg egy ilyen kis csíknyi történet?
Az egész ötletet az olvasói visszajelzések adták. Sokaktól hallottam, hogy Az Olimposz legyőzése első részében, A jövő harcosaiban az ókori halálistennő, a Kéer volt a kedvencük, és jókat nevettek a szarkasztikus humorán, illetve a modern dolgokhoz való hozzáállásán. Adta magát, hogy a Kéer felé irányuló lelkesedést érdemes meglovagolni, és ha már az olvasók a humorát kedvelik, akkor ezt érdemes szintén humoros formában tenni.
Ezekben a mini képregényekben általában az adja a konfliktust, hogy a Kéer ókori halálistennőként szembekerül valami modern dologgal. Az én ötletelésem is ebből indul ki, keresem az ilyen dolgokat, és megpróbálom kitalálni, hogy hogyan reagálna rájuk. Ezek a helyzetek nem mindig jönnek egyszerűen, de ha már megvan az ötlet, meglepően gyorsan letisztázódik bennem. A rajzokat a borítóim tervezője, Nagy Gergely készíti el. Elég részletes forgatókönyvet szoktam írni neki, de a kész művek még így is mindig meglepnek. Látszik, hogy a vizualitás az ő asztala, mert az én fejemben a képek sokkal egyhangúbban jelennek meg, és panelelrendezésben is képes váratlant húzni.
Azt elárultad már párszor, hogy a főszereplők közül Adria a kedvenced (és ha jól sejtem, a Kéert is eléggé kedveled), de van kedvenc istened? Vagy, hogy megengedő legyek, mitológiai karaktered, ideértve a félisteneket is.
A Kéert addig kedveltem, amíg nem volt népszerű. Tudod, hogy megy ez, ha már mindenkinek kell, akkor nekem nem. 🙂 Persze, csak viccelek, a Kéer, annak ellenére, hogy a főszereplő és a mellékszereplő státusz között ingadozik, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ez az egész sorozat megszületett. Ő, több más vérszomjas istennel együtt, Árész kíséretének tagja, engem pedig már régóta foglalkoztatott ez a többi isten által utált társaság. Örültem, hogy végre van egy olyan történet, amiben felhasználhatom őket.
Hogy van-e kedvenc istenem? Azt hiszem nincs. A fősodor néha unalmasnak tűnik, sok kisebb istenről pedig nem mindig találni elegendő mítoszt. Annyit persze ehhez még hozzátennék, hogy a fősodor sem unalmas, tényleg csak annak tűnik. Ha az ember jobban belemélyed, akkor a legismertebb, legnépszerűbb istenekről is talál nagyon érdekes, vagy épp nagyon durva történeteket. Engem viszont jobban vonzanak az elvontabb istenek, és ha már mindenképp megemlítenék valakit, akkor az Nüx lenne. Kedvencnek őt sem nevezném, de lenyűgöz, hogy milyen sokrétű, és nagyon érdekel az ő elhelyezkedése az istenhierarchiában. Furcsamód, mégsem szerepel az Olimposz legyőzése sorozatban, és egyelőre később sem szánok neki fontos szerepet.
Nüxről azt érdemes tudni, hogy nagyon rejtélyes, az éjszaka istennője, az Ős-Khaoszból származik, és tucatnyi másik sötét istennek adott életet, olyanoknak, akik magukban hordozzák a halál titkait. Az ő gyermekei a Kéerek, a Moirák, Kharón, a halálisten Thanatosz, Erisz, Nemezisz és még vannak páran. Homérosz szerint a hatalma még a legfőbb istenekét is meghaladja, de csak ritkán avatkozik a dolgaikba. Lehet figyelmen kívül hagyni egy ilyen istennőt?
Milyen könyvön dolgozol most? Egyelőre Az Olimposz legyőzése sorozat köt le, vagy más regényeket is tervezel (esetleg írsz szabad pillanataidban)?
Az Olimposz legyőzése sorozat minden más munkámmal szemben elsőbbséget élvez. Hamarosan nekiülök a harmadik résznek, mert azt szeretném, ha jövőre érkezhetne a folytatás. Olvasóként én is nehezményezem, ha egy-egy regényre éveket kell várni, és örülnék, ha az én olvasóimnak miattam nem kellene átélnie ezt az érzést.
Emellett persze vannak más ötleteim is, most is dolgozok egy regényen, amit Az Olimposz legyőzése sorozatom miatt hol félreteszek, hol előveszek. Ez egy misztikus kísértethistóriának indult, némi romantikával, ami egy fiatal fiú szemszögéből mutatja be az első gimnáziumi szerelem kialakulását. De most elérkeztem ahhoz a ponthoz, amikor kicsit át kell értékelnem a történetet, és helyre kell tennem, hogy kinek is szól, mert írás közben a misztikum átcsapott horrorba. De ilyen biztos mással is előfordul… 🙂
Az Olimposz legyőzése 2. – A feledés folyója
Indul az újabb istenvadászat!
Marcell, Erik és Adria nyara más, mint a kortársaiké, hiszen a tanév végén hihetetlen kalandokba keveredtek. Lenyűgöző kalandokat éltek át, leleplezték az áruló görög istent és helyrehozták az időzavart.
Ám valami még sincs rendben. Egyre több furcsaság akad a jelenben.
Hogyan kerülnek hárpiák egy panelházba?!
Zeusz kérésére visszautaznak az ókori Görögországba, megtalálni a medréből eltűnt alvilági folyót, aminek vízétől a holtak elfelejtik az emlékeiket.
Az alvilág már az összeomlás szélén áll, az idő szövete meghasadt, és mitikus szörnyek szöknek át a jelenbe.
A jövő harcosai versenyt futnak az idővel, hogy megtalálják a feledés folyóját, mielőtt minden összeroppan. Ám ahogy nyomoznak, és megismerik az istenek korábbi tetteit, egyre több szörnyűségről hallanak. Talán még nagyobb a veszedelem, mint gondolták…
Hőseink újabb sodró kalandra indulnak. Tarts velük az izgalmas úton!
Bessenyei Gábor 1985-ben született, a főiskolán újságírást tanult, a pályafutását is újságíróként kezdte. A III. Aranymosás pályázat egyik győztese. Novellákkal már több felületen bemutatkozott, első ifjúsági fantasy regénye a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelent meg 2015-ben, a sorozat második része 2016-ban jelenik meg.