Interjú: Benina

Hamarosan megjelenik Benina következő könyve, A Milán regénye, de a szerzőnek van egy másik arca is, az írás mellett rajzolni is nagyon szeret. Molnár Andrea érdekfeszítő interjúját olvashatjátok.

MA: Az alkotás lehetősége sosem volt elérhetőbb, mint napjainkban. Egyszerű hozzájutni és bárki megtalálja benne önmagát. De azt is mondják, az igény, hogy valaki érdeklődni kezdjen iránta, szárnyait próbálgassa valamelyik területén, félig-meddig az ember gyerekszobájából növi ki magát. A te családod művészetpártoló volt?

Benina: A válaszom ösztönösen: nem. És ezzel rá is tapintottál egy érzékeny témára, amiről nem szívesen beszélek. Nem mindenki egyforma szerencsés. Amíg otthon éltem, a szüleim nem támogattak, egészségügyi pályára küldtek, nehogy nincstelen művész legyen belőlem. Belém sulykolták, hogy nincs tehetségem, nem éri meg számomra errefelé tendálni. Több olyan fordulópont akadt az életemben, amikor feladhattam volna, és úgy megkönnyítem a saját sorsomat. A rajzolás- és az írásmániám azonban töretlen.

MA: Lehetetlennek tartod, hogy ez a harc végül hozzátett a kitartásodhoz, hogy író légy? Látod, nem teszek le róla, hogy igenis jó kérdést tettem fel:D

Benina: (Mosolyog, mert kedves és jól nevelt. Egyébként közben megérdeklődöm tőle, hogy a pokolban, ahová kívánt, szerinte készítenek-e télen is jégkását. Merthogy lassan itt az ősz. Szerinte igen. Ismeri a démon fiúkat 😛)

MA: Amikor gyerekkorodban jött a szokásos: mi leszel, ha nagy leszel? Mit válaszolt az akkori kislány? Voltak határozott elképzeléseid? Bármilyen irányúak.

Benina: Egész kicsi lány koromban rendőrnek készültem. Később már New Yorkba készültem, hogy híres írónő legyek. Aztán úgy alakult, hogy egészségügyi szakközépiskolát végeztem, utána kétéves HID képzésen vettem részt. Nagyon utáltam.

MA: Hány éve írsz?

Benina: Oké, akkor el kell mondanom, hogy gyakran unatkoztam a szakközépben. Órán, szünetekben, a lecke fölött, tehát lényegében négy évig folyamatosan írtam soha be nem fejezett történeteket, novellákat. Aztán valamiért néhány év kimaradt, hozzá sem nyúltam ehhez az oldalamhoz. Amikor a legkisebb lányom egy éves lett, újra feltámadt bennem a vágy az írásra. Felhalmozódott a sok őrültség (sellők és boszorkányok) a gondolataimban, amiket muszáj volt leírnom. És onnantól kezdve ismét folyamatossá vált az írás. Ez kb. 2010 óta tart, amikor is megjelent az első Bíborhajú.

MA: Mi az a pozitív mondanivaló, ami alkotásaidban gyakorta kifejezésre kerül?

Benina: A fiataloknak, de egyáltalán mindenkinek, hinnie kell önmagában. Abban, hogy okkal született erre a világra. Ha másért nem, hát azért, hogy boldoggá tegyen másokat, vagy csak egyetlen embert. Általánosítva: hinni az önzetlen szerelemben, bízni a család nagyságában, az összetartozásban.

MA: Ha már az önvallomásoknál tartunk: írók, zenészek, festők beszélnek magukról, az alkotói válságról, a korai lázadó, heves önmegvalósítási folyamataikról, az átélés mélypontjairól… Te egyetértesz az állítással, hogy egy fiatal lélek pokoljárása egyenlő az alkotói vágy megszületésével?

Benina: Attól tartok, a kivételek embere vagyok. Semmi olyan különlegesen rossz nem történt velem, ami igazolná ezt az állítást. Számomra az írás afféle mankó, ami átsegít a szörnyen unalmas és kiábrándító hétköznapokon. Sokszor emlegetett példám: gyakran utazom, és a legtöbb ember csak annyit lát belőlem, hogy bambulok kifelé a busz ablakán. Imádom ezeket az egyedül töltött, lopott perceket, mert ilyenkor tombolnak a gondolataim. Kizökkenek a hétköznapi rutinból, és látom megszületni a karaktereimet, a világokat, amelyek körülveszik őket.

Természetesen én is átéltem az „írni akarok, de az értelmes gondolatok kiröppennek a fejemből, mint a szabadon engedett díszmadárraj” állapotot. Felettébb frusztráló helyzet, ami rendszerint akkor ér el, ha szoros határidőm van. Szerencsésnek mondhatom magam, mert ha nincs az egyik, érjük be a másikkal eset állhat fenn. Ugyanis, ha nincs ihletem az íráshoz, biztosan akad a rajzoláshoz. Én ezzel múlatom a fehérlapos időmet.

MA: Mikor kezdtél el rajzolni?

Benina: A saját szórakoztatásomra kezdtem el firkálgatni, jó rég. Úgy voltam ezzel is, mint az írással. Ha egy gyereknek sokáig mondogatnak valamit, előbb-utóbb hinni kezd az állítás igazában. Sosem hittem, hogy tehetségem van bármihez, ezért sosem foglalkoztam semmivel úgy, hogy azt művészi szintre fejleszthessem. Csak sodródtam, de ahogy írni is, úgy rajzolni is szerettem mindig.

MA: Mi a központi elem a rajzaidban?

Benina: Legjobban portrékat szeretek rajzolni. Mióta Katona Ildi érdemesnek látta könyvbe helyezni a rajzaimat, azóta igyekszem jobban odafigyelni mindenre. Igyekszem minél realisztikusabb ábrázolással papírra vetni, ami előttem van. De szeretem kombinálni a valóságot a fantáziával. Egy egyszerű női arcból egész jó fantáziaképet lehet csinálni, amivel elveszti a megszokott, unalmas hatást.

MA: Színek, vagy inkább formák?

Benina: Formák. Mindig grafittal vagy szénnel rajzolok.

MA: A ceruzáddal is mesélsz.

Benina: Ezen eddig nem is gondolkodtam el így, de igaz lehet. Főként azért, mert a karaktereimet mutatom meg így az olvasóimnak.

MA: Van visszatérő elem a rajzaidban?

Benina: A szem. Nagyon szeretek szemet rajzolni. Olyan sokféle variáció van, hogy soha nem tudnék kifogyni belőle.

MA: Előfordult már veled, hogy félreértelmezték valamelyik rajzodat, akár karakteredet? Próbáltak már elemezni? Pozitív visszajelzések?

Benina: Nem fordult még elő ilyesmi. Amikor elkezdtem nagyon bizonytalanul megmutatni a Köznek a rajzaimat, abszolút pozitív visszajelzések jöttek. Szerették, amit és ahogyan csinálok. Mostanában egyre többen, egyre gyakrabban mondogatják, hogy „egyre jobbak a rajzaim”. Nem vagyok biztos benne, hogy tudom, ez mit is jelent. Mindenesetre úgy veszem észre, hogy az Olvasók kedvelik az ábrázolásmódomat.

MA: Mit vallasz? Bonyolulttól a tisztáig, vagy egyszerűtől a bonyolultig vezet az út?

Benina: Ó, azt hiszem, minden ember más és más. Mindenkinek másféle út van megírva, végig kell járnia. Az én utam bonyolultan kezdődött, és ott ahol most állok, még bonyolultabbnak tűnik minden, mint a legelején. Éppen azért, mert ez az én utam. Ha bármi egyszerűséget látnék benne, azonnal unalmasnak kiáltanám ki, és felhagynék vele, hogy végigjárjam.

Rajzolásnál egyértelműen egyszerűtől a bonyolultig vezet az út. Régebben egyszerű vonalakat rajzoltam, és azt gondoltam, tökéletesen mutatnak, de ma már tudom, hogy akkoriban azok tényleg csak vonalak voltak. Ma már egy egyszerű vonal is rettentő bonyolult lehet.

Írásnál teljesen fordítva működik. Megírni egy könyvet nem egyszerű; felépíteni egy világot, az olvasó elé tárni érthető formában, megszerettetni a karaktereket, úgy megírni, hogy az Olvasó úgy érezzen olvasás közben, ahogy én éreztem írás közben. A legtöbbször ez is ösztönösen történik, de soha nem egyszerű. Az ötödik könyvem írása közben éreztem először, hogy tudatosan írok, és végre úgy sikerült ez a történet, ahogy szerettem volna.

MA: Mesélj a rajzaid és regényeid kapcsolatáról. Melyik saját könyvedet illusztráltad?

Benina: Ildi a Bíborhajú 3. részének megjelenése előtt szerzett tudomást a rajzaimról. Onnantól kezdve minden könyvhöz kérte a rajzokat. Bíborhajú 3. és 4. része, valamint a Farkasok nemzetségének első részéhez. Idén először fordult elő, hogy felkértek más könyvek karaktereinek megrajzolásához is. Szurovecz Kitti és Spirit Bliss októberben megjelenő regényeinek illusztrálása nagy megtiszteltetés számomra.

MA: Hogyan kell elképzelni egy ilyen feladatot? Elolvasod a könyvet, és aztán… ?

Benina: Szerzőtől függ. Van, aki mond vagy mutat egy híres arcot, hogy ilyesmit kérek, csak ez vagy az máshogy legyen. És van, aki elküldi a karakterének leírását, ami alapján elkészítek egy képet. Sosem könnyű, mert ilyenkor nem a saját fantáziámat használom, hanem az adott szerzőét. Hiába nem értek egyet, akkor is úgy kell lennie, ahogy ő szeretné. Az öntörvényű oldalam ezt nehezen viseli, de szerencsére elégedett visszhangja van, amikor megmutatom a kész képet annak, aki kérte.

MA: Tehát öntörvényűnek tartod magad? Az alkotói szabadság lázadása, ugye. Ez érthető.

Benina: Néha jobban is, mint kellene. De nem panaszkodom, amiért néha megkötik a szárnyalásomat. Az alkotói szabadságomban is szeretem a kihívásokat.

MA: Ha érzelmi alapon kellene megközelíteni: a képeiden, írásaidban mi árulkodik leginkább az egyéniségedről, látásmódodról?

Benina: A rajzaimban mindenképp a mosolytalanság. Nem azért nem rajzolok mosolygós embereket, mert nem tudok, hanem azért, mert a komoly pillantásokat beszédesebbnek tartom a bárgyú vigyornál.

Az írásaimban… Most megfogtál…

Talán a boldog vég. Nem tudok olyan történetet megírni, aminek nem lehet boldog a befejezése. Mindenkinek meg kell adnom az esélyt a boldog befejezésre. Az én karaktereim, ezért a boldogságuk az én felelősségem.

MA: Előfordult már veled, hogy a szereplőid elkezdtek önálló életet élni? Makrancosak, mennek a fejük után, saját megoldást keresnek?

Benina: A karaktereim olyanok, mint a jól nevelt tinédzserek. Ha szeretnének önálló életet élni, előtte mindig szólnak nekem. Általában jóváhagyom, akármilyen őrültségre is vetemedjenek.

MA: Tudom, ahhoz, hogy az ember írjon, nem feltétlenül szükséges orrvérzésig benne lenni az aktív irodalmi életben, de valamilyen szinten kikerülhetetlen. Írókörök, író-olvasótalálkozók, könyves rendezvények. Téged elég aktív személyiségnek tartanak, és ehhez szeretni kell az embereket, a mozgást. Nyüzsgős vagy? 

Benina: Aktívnak mondanak? Meg sem kérdem, ki volt… J

Nem vagyok aktív, abszolút afféle házimanó típus vagyok, jobban szeretek itthon lenni a csöndben, távol – nagyon távol – az emberektől. Van egy kis antiszociális hajlamom Az egyetlen esemény, amire kibújok a csigaházamból, a könyvbemutató, vagy a Könyvhét. Mindkét alkalomra el szoktam menni, és ilyenkor nagyon boldog vagyok, hogy találkozhatok azokkal az emberekkel, akik voltak a világomban, mert olvasták a könyvemet. Nagy megtiszteltetés, ha valakinek aláírhatom a könyvét, vagy bármijét. Azok a pillanatok emlékeztetnek, hogy érdemes tovább csinálnom.

MA: És a család, barátok? Magánélet? Könnyen osztod be az idődet?

Benina: Napközben abszolút nincs időm rajzolásra vagy bármi hasonlóra. A gyerekeim messzire járnak oviba, suliba, és őket kísérgetem, aztán hazajövünk, lecke és hasonlók. Az éjszaka viszont csak az enyém. olyankor felébredhet a napközben szunnyadó, kevésbé normális énem, hogy boszikról írjon, meg féldémonokról.

MA: Milyen a viszonyod a kortárs irodalommal? Olvasol-e, és ha igen, milyen szempontokat tartasz szem előtt?

Benina: Nagyon szeretek olvasni, bár az időm nem mindig terjed ki erre is. Válogatós vagyok. Ahogy az írásban, az olvasásban is jobban szeretem azokat a történeteket, amiket nem köthetek a valósághoz. Fantasyn belül szinte bármi, jöhet a hard, de elvagyok a Vörös pöttyökkel is (rubeola szekció).

MA: Adj egy kis betekintést a most készülő könyvedbe!

Benina: Milan könyve egy sorozat negyedik része. Az az érdekes ebben a sorozatban, hogy szórakoztatásra készült, tehát a lényegi mondanivalóján a legtöbben átsiklanak, ami nem baj. Néha jóleshet úgy olvasni, hogy nem agyalunk nagy filozófiai kérdéseken, egyszerűen csak élvezzük a történetet.

Milan könyve két szálon fut, ezért kétféle mondanivalót is közvetít. Az egyik, hogy bármilyen egyhangú, előre megtervezett életünk is van, minden megváltozhat, a régi világ romba dőlhet egyetlen esemény hatására is, onnantól kezdve pedig már minden csak azon múlik, mennyire vagyunk nyitottak a változásokra, az újdonságra. A másik vonal lényegesen érzelmesebb. A mai felgyorsult világban a szerelem is szalmaláng vonalon ég. Meglátni, megszeretni, egy életre szóló fogadalmakat tenni – mindezt olyan könnyedén veszi a legtöbb fiatal (szólt az Agg ). Milan történetének a fontossága abban rejlik, hogy mindenhez időre van szükség. A szerelem lehet olyan váratlan is, mint amit említettem, azonban előfordulhat, hogy eleinte fel sem ismerjük. Valaki ott van mellettünk, bosszanthatjuk, játszhatunk vele, titkos beszólásokat és becenevekkel fűzhetjük. Aztán valami történik, és elveszítjük ezt a valakit. Ekkor kezdünk rádöbbenni, és fogalmazódik meg bennünk, hogy ez több volt, mint aminek először képzeltük.

MA: Mi a főszereplőd legrosszcsontabb húzása a könyvben?

Benina:  Legrosszcsontabb húzás? Természetesen Milan az elkövető, és igazából nagyon szemét a szeretett lánnyal. Egy perzselő csókot követően, amikor megijed a saját érzelmeitől, csak ennyit mond: Gyűlöllek!

Határozottan ez a legszemetebb dolog, amit elkövetett ellene.

MA: Kedvenc idézeted a könyvből?

Benina: Hát van néhány, de ez mindenképp: “– Elárulok neked egy nagy titkot, fiatal barátom! – Kellan elém lépett, és kissé előredőlt. Démonfekete szeme jókedvűen hunyorgott. – A szerencsésebb férfiak életében egy szerencsés napon megjelenik az a nő, akinek a kedvéért a csuklónkat önként tesszük béklyóba. Ennek a nőnek egyetlen könnycseppjéért gyilkolunk, egyetlen mosolyáért bohócot csinálunk magunkból, és ha arra vágyik, marionetté válunk… egy életre.”

MA: Ha megfilmesítenék a regényedet, kik azok a színészek, akiket szívesen látnál a főszereplők stáblistájában?

Benina: Mindenképpen ismeretlen színészeket választanék, akiket nem lehet kötni korábbi szereplésekhez. (Bár Jeremy Irons nagyszerű Gideon lenne :))

MA: Mindenkinek van egy konkrét elképzelése magáról. Haláli hülye játék, de én most nem arra kérlek, hogy mondj öt fontos jellemzőt magadról, hanem arra, hogy nézz körül és sorolj fel három tárgyat magad előtt (mellett), amin megakad a szemed és jellemez téged 😀

Benina: Három tárgy (tejóisten): könyvespolc van mellettem, aztán radírok és ceruzák előttem, és persze energiaital (elmaradhatatlan).

MA: Igazából azt hittem, ilyen csajszis dolgokat fogsz felsorolni. Például ajándéktárgyak rajongóktól. Plüsscucc? Praktikus jellem vagy, esetleg inkább gyűjtögető?

Benina: Nem igazán szeretem a csajos dolgokat, és nem halmozok fel olyasmiket, amiknek nem veszem hasznát. Persze vannak emlékeim, amiktől nem válok meg. Van itt a dolgozószobámban egy külön polc azoknak a tárgyaknak, amiket a gyerekeimtől kaptam valamilyen alkalmakra. A rajongóim szó nekem túl erős, inkább olvasóim vannak. Olyan olvasóim, akik nem értem rajonganak, hanem azért, amit írok (vagy rajzolok).

MA: Frusztráló egyébként női íróként arra gondolni, hogy sokszor beazonosítanak a tagadhatatlan romantikával és mást akár nem is várnak el a történeteidet olvasva?

Benina: Minden írónak tisztában kell lennie azzal, hogy kicsoda és milyen történeteket képes élvezetesen megírni az Olvasóknak. Sértő lehet egy ilyen beazonosítás akkor, ha másképp hat az emberekre egy adott író, mint ahogy szeretne. Én fantasy műfajban mozgok otthonosan, nem szeretem a valósághoz kötött történeteket sem megírni, sem olvasni. Afféle “modern mesélő” vagyok. Szeretek újszerűen tálalni ritkán érintett témákat, ráadásul muszáj, hogy romantika is legyen benne. A szerelmi szál nélkül nem hiszem, hogy képes lennék végigvezetni egy történetet. A modern meséléshez hozzátartoznak az ősmagyarok világa is, mert arról a korszakról olyan kevés információ maradt fenn, hogy szabadon használhatom a fantáziámat, ha róluk írok.

MA: Hiszel a mestermű elméletben?

Benina: Nem. Önmagunkat felülmúlni nem feltétlenül jelenti azt, hogy önmagunkkal versenyzünk. Minden történet, amit elolvasunk, hozzátesz a személyiségünkhöz, a tudásunkhoz. A hétköznapok tanulságokat hordoznak magukban, az események, amiket naponta átélünk, bölcsességekkel járnak. Mindezek összességét átvisszük a következő könyvbe, amit megírunk. Mindig egy kicsivel több lesz.

MA: Köszönöm az interjút! Sok sikert és ihletet a jövőben is.

(Molnár Andrea)

*

Benina könyvei a kiadó webboltjában.

Benina képei a DeviantArton.



VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 8.6/10 (13 votes cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük