Interjú: Bartos Zsuzsa

Bartos Zsuzsa scifije a IV. Aranymosás egyik nyertes regénye. Egy olyan jövőben játszódik, ahol a legtöbb ember géntervezett, és egyre fogynak a természetes értékek. Az Alkonyőrzők egyedi módon kétféle borítóval jelenik meg, mint egy duplafenekű bőrönd, ami titkokat rejt, és attól függ a meglepetésed, hogyan nyitod ki.
Filmekben, irodalomban különös élvezetet nyújt, ha egy műben több korosztály és több eltérő ízlésű ember is megtalálja az örömét. Gyermek-felnőtt, férfi-nő úgy éli át, ahogy neki tetszik.
Kettős öröm lakozik a duplafenekű vagy más szóval duplafedelű művekben.

A szerzővel Róbert Katalin beszélgetett

Az Alkonyőrzők egy géntervezett világban mesél a „természetes” értékekről és az emberi kapcsolatokról. Hogy jött ez az ötlet, miből indultál ki?

Öt évvel ezelőtt írtam egy klónos novellát, ezt követően úgy éreztem, egy klónos történetből sokkal több mindent ki lehetne hozni. A központi témám eredetileg a negatív érzelmek kiküszöbölése lett volna, mivel a valóságban épp egy olyan társaság foglalkoztatott, amelyikben az emberek minden helyzetben vidámak és közvetlenek próbáltak lenni, és csak a pozitív gondolataikat osztották meg. Túl mesterkéltnek éreztem az egészet, és szerettem volna megvizsgálni egy történetben, hogy miért van szükség a negatív érzelmek megélésére is, miért fontos az autentikusság, és hogy egyáltalán mit jelent emberinek lenni.
Csakhogy ötven oldal után elakadtam, mert szörnyen untam az egészet. Kidobtam a megírt fejezeteket, lefokoztam a főszereplő klónomat, és előléptettem az antagonista oldalán álló női mellékszereplőt, mert sokkal izgalmasabbnak tűnt. Ezzel viszont teljesen új motivációk és témák kúsztak a regénybe, és egy egészen más történetet kaptam.

De amúgy nagy hatással volt rám a Szép új világ, a Gattacából a testvérpár története, valamint Az ember gyermekéből az a bizonyos jelenet, amikor kiviszik az ostrom alatt levő épületből a gyermeket. Viszont a különböző témák közt létrejövő összefüggéseket annyira tudatalatti és bonyolult folyamatként éltem meg, hogy ezek írás közbeni kialakulását talán sosem fogom megérteni. Talán nem is kell, mert épp ebben áll a történetalkotás varázsa.

A regény alapján te egy tudatos és tapasztalt írónak tűnsz. Mesélsz kicsit az írói múltadról?

bartoszsuzsa_boritovpTizenhárom éves korom körül azzal szembesültem, hogy képes vagyok a naplómban hazudni annak érdekében, hogy izgalmasabb, viccesebb vagy sokkal drámaiabb legyen egy-egy megtörtént esemény. Nemsokára rám tört az a késztetés is, hogy teljesen kitalált dolgokat hazudjak papírra és regényeknek nevezzem őket. Sikerélményt mégis egy rövidke írás hozott, amikor Miska bácsi a rádióban felolvasta az emberiség jövőjéről írt fogalmazásomat.
Később tíz évig gondoltam úgy, hogy talán sokkal jobban megérthetném a lét nagy kérdéseit, ha többé nem olvasnék és írnék fikciót. 2008 körül azonban sok változáson mentem át, és pont ebben az időszakban leltem rá az interneten az irodalmi boncnok oldalra. Az itt olvasottak hatására előkotorásztam egy régi romantikus regényemet, hogy átírjam. Most így utólag vicces, de akkor valamiért meg voltam győződve, hogy ha belegyúrok egy csomó hetvenes évekbeli politikát és dél-afrikai történelmet, attól lesz jó a sztori.

Minden lehetséges helyre beküldtem a kéziratot, végül egy beajánlásnak köszönhetően öt évig volt elérhető a neten magánkiadásos e-könyvként. Erre szükségem volt, látnom kellett, milyen érzés kirakni mindazt, ami egy privát sarokban a fejemből pattant ki, tudom-e vállalni. Aztán amikor nyertem karácsonyra az egyik aranymosásos 100 szavas játékban egy szerkesztést, és beküldtem ennek a kéziratnak az első tízezer karakterét, Varga Bea azt írta vissza, hogy nem tudok nézőpontot kezelni.
Nekiláttam hát utánaolvasni és tudatosítani, hogy akkor mit is jelent ez pontosan, mivel jár a különböző nézőpontok kezelése. Ahogy így belegondolok, most az Alkonyőrzők egyik erőssége pont a nézőpontok váltakozásában rejlik, legalábbis én nagyon élveztem zsonglőrködni velük.

Nem érzem magam sem tapasztaltnak, sem tudatosnak, főleg írás közben. Sőt, ellenkezőleg. Inkább csak azért tűnhet így, mert sokáig érlelem a dolgokat magamban is, meg leírva is. A regény például már 2013 végére készen volt. Nehéz volt megállni, hogy ne küldjem be a pályázatra, átéljem, hogy lemaradok egy óriási lehetőségről, de a befejezett kézirat távol állt attól az összképtől, ami bennem élt róla. Volt egy olyan érzésem, hogy ebben a történetben több is van, túl felszínes, így még egy évet vártam a beküldéssel. Ezt a debütálást most hatalmas lépésnek érzem, de ugyanakkor egy sima kezdetnek is, ahonnan azért még rengeteget kell fejlődnöm.

Egy nagyon jól végiggondolt háttérvilágú történetet hoztál. Mi volt a különleges kihívás a világteremtésben, miért szerettél ezen dolgozni? Mi okozott nehézséget?

Tudományos cikkeket, jövőkutatók által írt tanulmányokat olvasgattam, és meg is lepődtem, hogy ezekben az elgondolások mennyire merészek tudnak lenni, nem kevésbé vadak, mint maguk a sci-fi regények. Kihívást a világ felépítésében az elején éreztem, leginkább abban, nehogy áltudományos eszközökbe markoljak annak érdekében, hogy elég egyedinek érezzem a regényt, inkább fogadjam el a szokásos sci-fi toposzokat és elemeket, és ezekből a darabkákból rakosgassak ki magamnak egy új perspektívájú képet.

Érdekesen jártam például a tervezettek macskaszemével és alacsony termetével. Olvastam egy tanulmányban, hogy a jövőben ilyen adottságokkal rendelkező emberek sokat tehetnének a Földünkért, hiszen nem lenne szükség éjszakai világításra, meg aztán ha sokkal alacsonyabbak lennénk, akkor kisebbé tehetnénk az ökológiai lábnyomunkat is. Gondoltam, hű, de vagány, pont ez kell az én világomba, el is nevezem őket ökoerényeknek.

Csakhogy aztán felfedeztem Scalzinál a szemtípust, és kezdtem attól tartani, hogy majmolásnak, netán koppintásnak fog tűnni. Attól is tartottam, hogy a tervezettek alacsonysága majd azt a benyomást kelti az olvasókban, hogy magamat írtam bele a szereplőbe. Kiszedtem hát mindkét elemet. Egy ideig. Akkor raktam vissza őket, amikor láttam, hogy az új éjjellátást segítő eszközök kezdték túlságosan cyberpunk irányba vinni a történetet. Azt hiszem mégis, hogy az igazi nehézséget végig inkább a karakterek terén tapasztaltam.

A regény egyedülálló módon duplaborítóval jelenik meg a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában, aminek magyarázata, hogy több korosztály, többféle ízléssel rendelkező olvasó is megtalálhatja benne azt, ami neki tetszik. Mit szóltál, amikor megtudtad a két borító és két sorozat hírét?

bartoszsuzsa_boritohsTavaly ősszel, amikor a pályázat során végső döntést hozott Katona Ildikó, az állt az eredményhirdetésben, hogy a regény a Vörös pöttyös és a Hard selection között van. Tudtam, hogy mivel a legnagyobb hangsúlyt a sztoriban a kapcsolatokra tettem, fiatalos lendület és ritmus jellemzi, és mivel még disztópia is, ezek a szempontok eldöntik, hogy hová kell sorolni.

Viszont sajnáltam, hogy a YA kategória miatt a harmincasok vagy az idősebb emberek figyelmét elkerülheti a könyv, hiszen végig ott van a gyerekvállalás, a kultúránk testhez való hozzáállása vagy épp az elmúlás témája. Azt is sajnáltam, hogy a férfiolvasók figyelmét is elkerülheti, hiszen a háromból két nézőpont-karakter férfi, és olyan problémáik vannak, mint apaság, nemi hovatartozás által meghatározott dominancia, vagy épp az érzelmek felvállalása vs. érzelmesség.

De tudom, hogy nem írhatunk mindenkinek, így álmomban sem jutott volna eszembe arról álmodozni, hogy mindkét sorozatban megjelenhet. Kinek jutna eszébe egy ilyen ötlet, akár csak álmában is? Erősen meglepett a kiadóvezető döntése, nagyon bátor és kreatív döntés a részéről. Hát megríkatott, mert túlságosan megtisztelőnek és szerencsésnek éreztem magam. Mostanra azért már azt is tisztáztam magamban, hogy ez nemcsak egy egyedi lehetőség, hanem meredek rizikó is, hiszen azzal együtt, hogy a regény több emberhez eljuthat és akár két olvasóréteget is szórakoztathat, annak az esélye is nő, hogy több olvasó akad, akinek nem fog tetszeni. Éppen azért, mert sokfélék vagyunk, az is elképzelhető, hogy sokan lesznek, akiknek a regényben valamiből vagy túl kevés lesz, vagy túl sok.

A blogodon az Alkonyőrzőkről szóló tíz tényben azt írod, sok „találmányodra” igazolást kaptál, amikor tényleg divatossá váltak vagy akár tényleg megtörténtek. Milyen érzés azzal szembesülni, hogy a jövőnek, amit elképzeltél, egyes részei megtörténnek?

A sci-fiben szeretem azt, hogy bár szabadon szárnyalhat a fantázia és egy külön világot lehet teremteni, mégis ott a lehetségesnek a látszata, hiszen egy jelenből vett tudományos felfedezést vagy társadalmi tendenciát gondol tovább, olyasmikre nagyít rá, amiknek a szabad szemmel alig látható hajtáskái már benne vannak valamilyen módon a világunkban, és akár ki is nőhetnek a jövőben.

Úgy gondolom, csak az amatőr sci-fi író lepődik meg, ha valami úgy alakul a társadalomban vagy egy olyan találmány létrejön, amit ő már az eddigi felfedezések alapjára építve kitalált vagy továbbgondolt. Lehet, hogy idővel már nem lepődöm és ijedem meg. Viszont a más jellegű jóslatokkal, hétköznapibb részletekkel és csodának érződő összefüggésekkel már nem tudok mit kezdeni.
Valószínű, hogy csak simán azért veszem észre ezeket a hasonló alakulásokat vagy apróságokat, mert ezekre jobban fókuszálok, mint mondjuk millió más dologra, ami eltérően alakul, de ki tudja, az is lehet, hogy valami programozó, felsőbbrendű intelligencia mostanság kávészünetben így szórakozik az írókkal.

A családod, környezeted olvasta a kéziratot? Mit szólnak a regény megjelenéséhez?
bartoszsuzsa_kepA kéziratot négy írótársam olvasta és véleményezte, a környezetemből vagy a családomból senki. Szeretem otthon az irományomat valami olyasmiként kezelni, ami az én hobbim, a külön kis világom. Persze nagyvonalakban azért már ismerik a történetet, beszélgettünk róla, sőt a szereplők helyet is kaptak időnként a családi poénokban.
A legkorábbi verziót a férjemnek meséltem el, aki hamar kiszúrta benne a logikai bukfenceket, és ezek átgondolása sokat segített az elején, de magát a végleges történetet minden fordulatával és részleteivel nem ismeri. Ajándékozásként élem meg, hogy a regénnyel minden családtagom és barátom a legjobb verziójában találkozik először, és remélem, hogy az elolvasása után is büszkék tudnak lenni rám.

A családban amúgy mindenki sff-rajongó, bár ez adott esetekben mást-mást jelenthet. Van, aki Star Trek-fan, van, aki Lokira esküszik, és ugye vagyok én, a bizarr ízlésű mókarontó, aki inkább a transzhumanista témákban gyökerező egyéni drámákhoz vonzódik. Ezért is kért meg a lányom arra, hogy bár nincs a történetemben sem egy szuperhős, sem egy transzportálás, sem egy lézerkard, de mégcsak egy nindzsa teknőcke sem, valahogy mégis, ezek ellenére is, próbáljam úgy megírni, hogy úgy tűnjön, mintha értenék a sci-fihez.

Mik a további tervek? Dolgozol új regényen?
Még a tavaly elkezdtem egy történetet, amiben egy párhuzamos világnak meggyűlt a baja azzal, ahogyan a közösségi médiát használjuk. Egy kicsit cyberpunkos beütésű és sötétebb hangulatú. Nehezen tudok eladni magamnak ötletet, ehhez több koncepciómat is egybe kell gyúrnom, majd érlelgetnem, amíg azt nem érzem, hogy belehalok, ha ezt nem mondhatom el. Lassan haladtam tehát, de remélem, jövő évben sikerül befejezni.

Alkonyőrzők
Veled vagy ellened?
Zóra egy fiatal lány, aki géntervezett és tökéletes – lenne.
Csakhogy selejtes, így kénytelen versenyt futni az idővel, pár hónap maradt már csak az életéből.
Különleges bűnöző: más testébe töltik a tudatát, így végez küldetéseket.
Új feladatot kap, az utolsó természetesen született kislányt kell megmentenie.
Vajon igaz, hogy a szerelem mindent legyőz? És mi történik, ha a szerelmünk lesz az ellenségünk?
A biotech cégek átvették a családok szerepét. Ardan csak egy virtuális szobában találkozik a gyerekét szimuláló programmal, nem ismeri a lányát, ám megtudja, hogy elrabolták.
Mi a fontosabb, túlélni egy nehéz világban, vagy az ősi késztetés, maga a család?
Tarik mélyen sebzett. Öt éve keresi hasztalan Zórát, képtelen elfogadni, hogy elvesztette őt. Elrabolja az utolsó természetesen született gyereket, ám a helyzet kicsúszik az irányítása alól.
Képes lesz jó döntést hozni? Szembeszállni a saját elveivel?
A kemény világ kemény hősöket kíván. Vajon sikerül megmenteni a jövőt?
Küzdj mindhalálig!

Alkonyőrzők
Amikor a jövő a tét
2145-öt írunk, Európában már nincs gyermekbirtoklási jog.
A géntervezettek uralják a világot, agyukban neurochipet hordanak, és életkoruk kétszáz év, míg a közönségesek között kevés az egészséges.
Gyerek csak elvétve születik, a nők meddők.
Nyugat-Ázsia elkezd Londontól tervezett gyermeket rendelni, miközben az ádámisták dúlnak, és nemi erőszakkal újra be akarják népesíteni a világot.
Ardan fizetett szexpartner, ha a géntervezett nők egy közönségesre vágynak. Ám ő az utolsó apák egyike. A lányát elvették, és most rájön, hogy a gyermeke életveszélyben van.
Mennyire ősi az apai ösztön?
Zóra a géntervezés kezdeti projektje, de selejtes, és haldoklik. Kémként dolgozik, és a halhatatlanságra gyűjt.
Mit teszel, ha a tudatod a tét?
Tarik természetesen született, ám nagy hatalma van, mindent gyűjt, ami eredeti: növényeket, állatokat, gyerekeket. Örök seb maradt, hogy Zóra, a megrendelt féltestvére eltűnt.
Birtokolni vagy elengedni?
Megindul a hajsza a gyerekért. Harcolnak a világ ellen, egymás ellen.
Vajon mi a szeretet? Mi család?
Mik azok az értékek, melyek egy változó világban sem múlnak el?
Küzdj mindhalálig!

Bartos Zsuzsa
1980-ban született Felső-Háromszéken. Kiskamaszkorban kezdett először történeteket írni. Első nyomtatásban megjelenő regénye az Alkonyőrzők, amely a 2015-ös Aranymosás pályázat egyik nyertes műve. Leginkább a társadalmi sci-fik érdeklik, írásaiban szeret foglalkozni a fejlődési irányok emberi kapcsolatokra gyakorolt hatásával. Brassóban él férjével és két lányával.
Blogja: http://zsuzsyb.blogspot.ro
Facebook-oldal: https://www.facebook.com/zsu.bartos/

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 9.7/10 (7 votes cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük