Illés Mara: Veled vagy nélkülem – 2.

Első részlet

3. fejezet

      Kaitlyn nézte, ahogy Ethan játszik az unokaöccsével, magasba dobálva a kisfiút, aki sikongatva, kacagva adott hangot elragadtatásának. Mosoly játszott a lány szép ívű, telt ajkain, miközben vállig érő gesztenyeszínű, hullámos haját borzolta a lágy, tavaszi szél.

Elrévedő tekintete előtt hirtelen megváltozott a kép. Gondolatai elrepítették emlékei biztonságosan lelakatolt zugába. Pár pillanatig nem a hatalmas hátsó kertet látta, hanem egy jóval kisebb, rendezett udvart, ahol egy férfi játszott önfeledten ötéves kislányával, miközben egy törékeny nő figyelte őket a ház kicsiny teraszáról. A kép idilli volt, de most is, mint mindannyiszor, fájó sebeket készült felnyitni, így inkább elszakította gondolatait attól a kis udvartól, és visszatért a McBride család kertjébe. Pár pillanatig még figyelte, ahogy Ethan fogócskázik Tylerrel, majd bement a házba, hátha Susannek segítségre van szüksége az ebéd utáni rendrakásban.

     Úgy tűnt, Susan még fent van a gyerekszobában, így Kaitlyn nekilátott a pakolásnak. Most is, mint minden alkalommal, mikor kellemetlen érzések kúsztak be a szívébe, agyába, próbálta őket elnyomni valami aktív tevékenységgel. A tányérok, poharak, evőeszközök konyhába hordása, az asztal letakarítása úgy tűnt, felnőnek feladatukhoz, és elterelik a figyelmét.

A dolgozószobából beszűrődött Peter hangja, aki épp telefonált. A kivehető szavakból arra következtetett, hogy az építkezésen, melynek a férfi volt a főtervezője, problémák adódtak. Unalmas is lenne az élet, ha mindig minden flottul menne, gondolta, miközben a tányérokat pakolta be a mosogatógépbe.

–     Hát te mit csinálsz? – lépett be Susan a konyhába, mire Kaitlyn összerezzent.

–     Gondoltam, hasznossá teszem magam, és eltakarítom az ebéd romjait. Ennyivel tartozom a pompás menüért.

–     Igazán kedves tőled. De nem illik munkára fogni a vendéget – szabadkozott Susan a tányér után nyúlva, amit Kaitlyn a gépbe akart tenni.

     –  Nem fogott senki, magamtól álltam neki – válaszolta a lány, aki inkább leharapta volna a nyelvét, mintsem bevallja, hogy egy százfős fogadás tányérhalmát is szívesen bevállalta volna ahelyett, hogy a kerti játékot nézze.

     –  Hát, akkor köszönöm – mosolygott hálásan Susan. – Megiszunk egy jó kávét? Azt hiszem, rám fér. Chloé nem aludt valami jól az éjszaka. Biztos érezte, hogy ez az ő nagy napja lesz.

     –  Nem hinném – válaszolta Kaitlyn, de Susan arckifejezéséből egyből látta, hogy nem ez volt a legszerencsésebb válasz, amit adhatott. De nem tudott kibújni a bőréből, és úgy tenni, mintha egy kisbaba látványa, vagy egy keresztelő örömmel töltötte volna el.A szertartás meghitt volt, és Chloé igazán jó baba volt, mert nem sírt, amikor John atya a fejére locsolta a keresztvizet, de az egész nem töltötte el lelkesedéssel. Tudta, hogy egyszer talán vezekelnie kell, amiért nincsenek benne anyai érzések, és nem tud lelkesedni azért, hogy Ethanért mennyire rajong az unokaöccse, és hogy a férfi mennyire felszabadult a gyerekek társaságában.A fiú egyszerűen odavolt nővére gyerekeiért, és Kaitlyn érezte, hogy ő nem fog tudni megbirkózni azzal a ténnyel, hogy párja előbb-utóbb saját gyereket akar majd. Az eszével tudta, hogy nem lenne szabad ennyire kötődnie Ethanhez, mert ő nem fogja neki megadni az apaság örömét. És tisztában volt azzal, hogy abban a pillanatban, amikor felmerül a gyerekvállalás kérdése, a kapcsolatuk olyan mérföldkőhöz érkezik, ami nem biztos, hogy át tudja majd vészelni a feltámadó viharokat.

–     Ki szánja meg szegény hordárt egy hatalmas pohár vízzel? – rázta fel gondolataiból a két nőt Ethan hangja, aki nyakában Tylerrel betrappolt a konyhába. – Mi van? Megszállt benneteket a révület? – vigyorgott Susan és Kaitlyn elmélázó arcát vizslatva. – Lányok, ne vágjatok egymás szavába!

     –  Lökött – mosolygott rá Susan, és közelebb lépett, hogy lefejtse kisfiát Ethan nyakából. Tyler azonban nagyon jól érezte magát abban a magasságban, és nem szándékozott feladni pozícióját. Élvezte, hogy olyan messzire elláthat, amilyen messzire még sosem. És ez olyan büszkeséggel töltötte el, mintha ő nőtt volna meg hirtelen.

–     Azt hiszem, extra kényeztetésre lesz szükségem ma este – kacsintott Ethan Kaitlynre, aki válaszul a kezébe nyomott egy vízzel teli poharat.

     –  Oh, ne mondd, hogy egy kis szaladgálás megártott – csipkelődött a lány.

     –  Szaladgálás? Kikérem magamnak! Nem szaladgáltam, hanem vágtáztam! Ugye, Tyler?

Tyler olyan élénk bólogatásba kezdett Ethan nyakában, hogy a férfi majdnem kettéharapta a poharat.

     – Jesszusom, kölyök! Ne csináld ezt, hallod-e, mert vehetek új pohárkészletet a háklis anyukádnak, ha ezt eltöröm!

     – Bocsánat – cincogta Tyler, miközben Ethan leszedte a nyakából a kisfiút, és átadta Peternek, aki épp belépett az ajtón.

     –  Semmi baj – nyomott egy cuppanós puszit unokaöccse arcára a férfi. – Adj egy ötöst! – feltartotta nyitott tenyerét, mire a kisfiú vigyorogva belecsapott. – Na, akkor jössz holnap? Tudod, ahogy megbeszéltük. Bepakolsz a táskádba, teszel bele ruhát, fogkefét, cipőt.

     –  És Dörmi urat – válaszolta a kisfiú.

     –  Naná, hogy Dörmi úr is jön! Ezt a kalandot ő sem hagyhatja ki.

A medvét Ethan vette Tyler születése után, és a kisfiú soha nem ment sem óvodába, sem aludni nélküle. A rengeteg kisautó, villanyvonat és megannyi plüss állat ellenére Dörmi úr maradt az örök kedvenc, aki kissé már viharvert volt ugyan, de jól tartotta magát Susan gondos varrogatásának köszönhetően.

     –  Akkor ezt megbeszéltük – jelentette ki Ethan közelebb lépve Kaitlynhez, jobb karjával átölelve a lány derekát. – Mikor jöjjünk érte? – kérdezte nővérét.

     –  Nem is tudom. Talán reggeli után, mikor kellően felébredt a fiatalúr – válaszolta Susan. – Biztosan jól meggondoltátok? – tette hozzá, mire Kaitlyn az ajkába harapott, nehogy kicsússzon rajta, hogy „Természetesen. Nem visszük!”, de tartotta magát. Nem akarta elvenni Ethan kedvét, és még kevésbé akart újra vitába bocsátkozni, főként nem a férfi családja előtt.

     –  Persze, hogy jól meggondoltuk – vigyorgott Ethan, nem sejtve, mi jár Kaitlyn fejében. – Holnap 10 körül itt vagyunk Tylerért, ha az megfelel.

     – Az jó lesz. De készülj fel, hogy a mai testmozgás csak a bemelegítés volt – nevetett Susan, Ethan kipirult arcát nézve.

     – Oké, majd este ráedzek – kacsintott jelentőségteljesen Kaitlynre a férfi, mire a lány hitetlenkedve nézett párjára.

     – Ha tekintettel ölni lehetne, akkor neked, szerintem, véged lenne – vigyorgott Peter, észrevéve Kaitlyn szúrós tekintetét.

     –  Majd levezekelem a bűnömet– nyomott egy puszit Ethan a lány arcára. 

     – Szerintem jobban jársz, ha mostantól csendben maradsz – vágott vissza Kaitlyn mindenki derültségére.

      – Azt hiszem, megyünk is, nem tartunk fel tovább titeket – fordult Ethan a házigazdák felé. – Még egyszer köszönjük a mai napot – ölelte meg Susant. – Az étel fantasztikus volt. Még mindig a tiéd a legjobb báránysült a világon.

–     Kétlem, de azért jólesik – puszilta meg Susan az öccsét. – Mi is köszönjük, hogy itt voltatok. Kaitlyn, neked pedig külön köszönet a mosogatásért.

     –  Igazán nincs mit – válaszolta a lány mosolyogva. Bár a nap jobban sikerült, mint várta, mégis örült, hogy végre elindulnak hazafelé.

     –  Akkor holnap találkozunk – fordult vissza Ethan egy utolsó integetésre. Kéz a kézben, gondolataikba merülve sétáltak az autóig. A csendet végül a férfi törte meg.

–     Jó kis nap volt, ugye? Alig várom, hogy lássam a képeket – mondta, miközben kinyitotta a kocsi ajtaját Kaitlynnek, majd átsétált a másik oldalra, és beült a volán mögé.

     –  Igen, tulajdonképpen jó volt.

     –  Tulajdonképpen? Ez nem valami meggyőző – felelte Ethan, miközben kihajtott az útra.

     –  Igen, tulajdonképpen. Mert … igazából nem is tudom. Mondtam, hogy nem vagyok oda a templomi összejövetelekért.

–     Igen, mintha már hallottam volna – mosolygott Ethan. – Azt hittem, másra céloztál – tette hozzá.

–      Mi másra?

–      Nem tudom. Az ebédre, Susanre, Peterre, a családjára. És nem is úgy indult a nap, mintha nagy kedved lett volna az egészhez.

     –  Egyszerűen csak nem szeretem a templomokat. És talán fáradt vagyok. De semmi bajom nincs a nővéredékkel, mielőtt téves következtetést vonnál le. Peter szülei viszont, hogy is mondjam, kissé vaskalaposak, nem?

     –  Miből gondolod ezt, kedvesem? Talán csak nem abból, hogy úgy ülnek a széken, mint akik karót nyeltek? – utánozta Ethan Peter szüleinek hanghordozását és fejmozdulatait. Kaitlyn hangosan felnevetett, majd fejét csóválva bekapcsolta a rádiót. Egy darabig némán hajtottak hazafelé a viszonylag sűrű, késő délutáni forgalomban. Csak a rádióból áradó halk zene törte meg a csendet.

     –  Jössz velem holnap? – kérdezte Ethan pár perc múlva, megtörve a lágy dallamot.

     –  Hová?

     –  Tylerért.

Kaitlyn nem válaszolt azonnal. Kényelmetlenül feszengve próbálta összeszedni a gondolatait.

     –  Nézd, én … – kezdte, de rögtön el is akadt.

     – Igen? – nézett rá felvont szemöldökkel, biztatóan Ethan, mire Kaitlyn vett egy mély levegőt, és kibökte.

     –  Én dolgozom holnap. És holnapután is.

     –  Holnapután? De akkor hétvége van. Nem szoktál hétvégén dolgozni.

     –  Most fogok. Végre sikerült összehozni a meeting-et.

     –  Milyen meeting-et?

     –  Tudod, hogy régóta tervezünk egy újabb csapatépítő-tréninget.

     –  Igen. De azt mondtad, hogy a jövő hónap közepén lesz.

     –  Előre kellett hozni.

     –  Miért?

     –  Mert többeknek nem volt jó a dátum. Nem olyan könnyű összehozni egy majd’ húsz főből álló társaságot. Mindenkinek meg kell szerveznie ezt a három napot. Sokaknak van családja, felesége, férje, és nem mindegy, hogy otthagyják őket pár napra.

     –  Nem csak akkor kell szervezni, ha gyűrű van az ujjadon. A mi közös hétvégénk is kútba esik.

      –  Arra utaltam, – fordult Kaitlyn a férfi felé. – hogy aki szoros napirend szerint él, és nagy szerepet vállal otthon, annak jobban meg kell terveznie azt a pár napot, amíg távol lesz. A mi közös programunk eseti jellegű lett volna.

     –  Oké – adta meg magát Ethan. – Ne lovagoljunk a szavakon. Nekem így is úgy is hiányozni fogsz.

     –  Kedves tőled – válaszolta Kaitlyn.

     –  És neked?

     –  Nekem mi? – nézett értetlenül a lány.

     –  Én fogok hiányozni neked?

     – Tudod, hogy nem üdülni megyünk. Dolgozni fogunk. Oké, nyilván nem olyan intenzitással, mint a szerkesztőségben, de lesz munka is. Nem lesz időm azon gondolkodni, hogy mi van itthon.

     –  Köszönöm. Ez jólesik – válaszolta Ethan elkedvetlenedve.

     – Ne duzzogj már! Tudod, hogy hiányozni fogsz. Esténként, ígérem, csak rád fogok gondolni. És minden este felhívlak. Így már rendben?

     –  Nem is tudom. Az attól függ.

     –  Mitől?

     –  Hát, hogy hogyan fogsz rám gondolni?

     –  Hm?

     –  Ethan, a sztárfotós? Vagy Ethan, a grillezés mestere?

Kaitlyn felnevetett. Ha a férfi viccelődik, akkor mégsem vette annyira a szívére a dolgot.

     –  Nem is tudom. Talán Ethan, a nagyra nőtt gyerek? – kérdezett vissza.

     –  Ha-ha. Mit szólsz ehhez? Ethan, a szexisten?

     – Inkább nagyképű – vigyorgott a lány. –  Micsoda nárcisztikus egy alak vagy te, Lambert! – nevetett Kaitlyn hitetlenkedve.

     –  Szóval, hogy fogsz rám gondolni, amikor felhívsz? És legfőképp mi lesz rajtad? – ütötte tovább a vasat a fiú.

     –  Mi ütött beléd? Azt mondtam volna, hogy telefonszexelni fogunk?

     –  Mmm… – vigyorgott Ethan.

     –  Akkor menj fülészetre! Mert én ilyet nem mondtam. Csak szeretnéd.

     –  Oké. Szeretném – felelte a férfi.

     –  Mit? Hogy mondjam, vagy hogy csináljuk?

     – Kezdetben az első is megteszi. De, ha te ragaszkodsz hozzá, akkor csinálhatjuk is. Alkuképes vagyok!

     –  Inkább egy perverz disznó – háborgott Kaitlyn, majd játékosan rácsapott a férfi vállára.

Ethan nevetve nézett a lányra, majd színlelt felháborodással adta tudomására, hogy veszélyes a sofőrt vezetés közben inzultálni.

     – Tudhattam volna, hogy megint behúzol a csőbe – mondta Kaitlyn még mindig piros arccal. – Most már kijelenthetem, hogy nem, egyáltalán nem fogsz hiányozni. És fel sem foglak hívni. És akkor majd rájössz, hogy nem csinálhatsz belőlem hülyét büntetlenül.

–     Imádom, amikor mérges vagy – válaszolta Ethan.

     –   Én meg utálom, hogy olyan bolond vagy.

–     Nem vagyok bolond. Csak szeretem, mikor bejössz a csőbe. És hogy olyan mérges tudsz lenni, mint egy pulyka. És hogy gyönyörű vagy, mikor kipirulsz és szikrát szór a szemed. Kár, hogy a gép a csomagtartóban van. Le kellene fényképezzelek.

     –  Inkább le kellene, hogy állítsd magad! Nem szeretem, mikor hülyét csinálsz belőlem.

     –  Nem csinálok hülyét belőled. De te is ismered a szabályt: le kell csapni a magas labdát.

     –  Igen, csak most nem a teniszpályán vagy, ha nem vetted volna észre.

     –  Jól van, megadom magam. Bocsánatot kérek. Így már jobb? – fogta meg engesztelően Kaitlyn kezét a férfi, miközben megálltak a piros lámpánál.

     –  Igen, jobb.

     –  Rendben – válaszolta Ethan elkomolyodva, miközben a szájához emelte a lány kezét és megpuszilta az ujjait.

     –  Kérdezhetek valamit?

     –  Igen. Ha nem valami bolondságon jár megint az eszed.

     –  Nem, ez most komoly.

     –  Akkor mondd, ki vele.

–     Korábban mindig felhoztál valamit, hogy miért ne legyen nálunk Tyler. Ma, amikor mondtam, hogy el akarom végre hozni, akkor nem ellenkeztél úgy, mint szoktál. Azt gondoltam, talán végrebeláttad, hogy tényleg jó lenne hármasban. De amikor ma megkérdeztem Petert, mi lenne, ha elhoznánk pár napra Tylert, te félrevonultál telefonálni. És mivel tudom, hogy sem tegnap, sem ma reggel nem mondtad, hogy elutazol három napra, úgy érzem, talán pont tető alá akartad hozni a meetinget, csak hogy ne kelljen Tylerrel töltened a hétvégét. És talán csak azért egyeztél bele, hogy hármasban legyünk, mert tudtad, hogy nem leszel itthon. Így nem kellett megint nemet mondanod.

     Kaitlyn növekvő lelkifurdalással hallgatta a férfit. Igaza volt, mindig felhozott valami ürügyet arra, miért nem jó az időpont, hogy Tyler náluk legyen. Nem volt semmi kifogása az ellen, ha Ethan a kisfiúval töltötte a délutánját, vagy az egész napját, de az ellen volt, hogy a férfi mindenáron be akarta vonni őt a kettősükbe. Ha ő respektálja Ethan ragaszkodását Tylerhez, akkor neki is el kell fogadnia azt, hogy ő viszont nem érzi jól magát a gyerekek puszta gondolatára sem. Nem tud kibújni a bőréből, egyszerűen nem megy neki.     Mindennek tetejébe Ethan rátapintott a lényegre. Reggel még úgy érezte, hogy meg tudja csinálni. Mindent pontosan eltervezett. Pénteken majd sokáig dolgozik, így csak akkor ér haza, amikor Tyler már ágyban van.Szombaton majd sokáig alszik. Egy könnyű reggeli után elmegy a parkba, hogy lefussa a szokásos köreit. Így délig nemigen akad össze a kisfiúval. Ebéd után Tyler alszik. Délután elmennek sétálni egy nagyot a parkba, majd vacsora és alvás. Vasárnap ugyanez, esetleg megnéznek egy rajzfilmet együtt, ahol kimentheti magát azzal, hogy dolgoznia kell egy cikken. És utána vihetik haza Tylert. Egy kis szervezéssel ki lehet bírni.

De bepánikolt. És szerencsére beugrott a mentő ötlet. Június közepére tervezték a csapatépítő tréninget, ám az elsőként kijelölt dátum május utolsó hétvégéje volt. Mindenki úgy készült, hogy a két időpontban szabaddá teszi magát, hogy ha menni kell, ne legyen akadály. Felhívta Katie-t, hogy hirdesse ki, másnap tíz órakor indulás. Gyorsan kellett cselekedni, és utána csak arra várni a nap folyamán, hogy Katie visszahívja őt, ha valami közbejött. A lány azonban 2 óráig nem hívta, a telefonja meg lemerült, így most tűkön ült, hogy rendben van-e a dolog.

–     Reggel még nem tudtam, hogy programom lesz hétvégén – jelentette ki, ami végül is igaz volt, mert úgy indult, hogy végigcsinálja a három napot Ethannel és Tylerrel.

–     Hirtelen jött a dolog. Mikor felhívtam Katie-t, hogy küldje haza nekem a következő kiadáshoz írt előszót, akkor mondta, hogy most lesz a meeting. Sajnálom. Megérted, ugye?

–     Igen – bólintott Ethan egy nagy sóhaj kíséretében. – De csak akkor, ha este áldozol szexisten oltárán – vigyorodott el, oldva a feszültséget, mire a lány égnek emelt tekintettel, hitetlenkedve csóválta a fejét, foga között szidalmazva a fiú piszkos fantáziáját.

     Mikor hazaértek, Kaitlyn első útja az üzenetrögzítőhöz vezetett, ami üresen villogott. Megnyugodva vette tudomásul, hogy senki sem kereste. Mobiltelefonját gyorsan tölteni kezdte, de azon sem volt nem fogadott hívás. Vagyis a hétvégi meeting sínen van.

–     Mit szólsz egy pohárkához? – lépett be a nappaliba Ethan, kezében egy üveg fehérborral.

–     Benne vagyok – nyögte a lány, miközben kibújt a cipőjéből. Ezt sem arra találták ki, hogy hosszabb ideig álljon vagy gyalogoljon benne az ember lánya, gondolta, miközben nagyot sóhajtva megmozgatta a lábujjait.

–     Szóval, halljam, mik a terveid estére? – nyújtotta át a poharat Ethan, miközben közelebb lépett a lányhoz, és átölelte a derekát.

     – Azt hiszem, dolgozom egy kicsit. Enyhe csúszásban vagyok a következő kiadás előszavával.

–     Nem valami romantikus. Azt hittem, a mai este csakis a miénk. Hogy ma nem szól bele a munka.

–     Sajnálom, muszáj haladnom. Az új projekt rengeteg időmet elveszi. Elő kell készíteni az Extra L.A. első kiadását, hogy bemutathassuk a terveket. Némely dologban mások az elvárások, mint itthon. És fel kell készülnöm, ha nekivágok. Egyedül leszek, ha kimegyek.

     – Értem – válaszolta Ethan kelletlenül. Kaitlyn a munkára gondolt, de valahogy furcsán csengett ez az „egyedül”, és ott lógott a levegőben, mint egy baljós felhő.

–     Egész nap együtt voltunk, megleszel nélkülem – mosolygott Kaitlyn engesztelőn.

–     Gondoltam, megnézünk egy filmet vagy valami ilyesmi – csókolt bele a fiú Kaitlyn nyakába.

–     Egyedül is ugyanazt fogod látni a filmből, mintha melletted ülnék – válaszolta Kaitlyn, miközben adott egy röpke puszit Ethan ajkaira, majd elindult a dolgozószoba irányába. – Nem tart sokáig, ígérem. Utána a tiéd vagyok – nézett vissza sokat sejtető mosollyal.

     Gondosan becsukta maga mögött az ajtót, és gyorsan tárcsázta Katie számát, miközben ismét erőt vett rajta a lelkifurdalás, amiért átejti Ethant. De egyszerűen nem volt más választása.

–     Halló? – szólt bele Katie a vonal túlsó felén. – Katie Stewart.

–     Szia! Itt Kaitlyn. Mik a hírek? Minden rendben ment ma a szerkesztőségben?

–     Szia! Persze, ment minden, ahogy szokott. Chris végre leadta az anyagot a színházakról, Bob pedig a sportos rovathoz hozott jó ötleteket.

–     Örömmel hallom. A hétvégével minden rendben?

–     Igen, sínen van. Hiszen nem hívtalak.

–     Igen, csak délután lemerült a mobilom, és nem voltam biztos benne, hogy nem hagytam-e ki valamit.

–     Azért kellett egy kis rábeszélés némely kollégánál, de az érv, miszerint a májusi és a júniusi időpontot is előre szabaddá kellett tennie mindenkinek, hatott – mosolygott Katie.

–     Köszönöm, jövök eggyel – válaszolta hálásan Kaitlyn.

–     Bizony. Például kölcsönadhatnád egy huncut estére a csodaszexi fotósodat! Ha már nekem köszönheted, hogy találkoztatok – viccelődött Katie.