Huszár Nóra: Robin

Apám sokszor viccelődött vele, hogy azért kaptam a Robin nevet, mert anyám már a születésemkor tudta, mekkora zsivány leszek. Szó se róla, igaza volt. Kimászás a palota első emeleti ablakából, vívás apám jogarával, a korona kicserélése egy kopott tejesfazékra, mind csak a csibészség nevű, amúgy nem létező tantárgy gyakorlása volt számomra. Ideje volt tovább lépni.

Mikor megtudtam, hogy a drakóniai király emberrablást tervez, tudtam, eljött az én időm.. Itt már komolyabb volt a tét. Az győz, aki gyorsabb, ügyesebb, ravaszabb. Tehát én.

Apámék nyilván nem tudhattak róla, nem lett volna szabályos igénybe venni a segítségüket. A palotából csak a dadust avattam be. Igen, még mindig van dadám. Királyéknál ő a nagyi-helyettes. Tizennyolc éves korban is. Na.

A lovász-szolga-kertész-kapus haveri kör egyhangúlag benne volt. Nem részletezem, sokkal könnyebb volt, mint gondoltuk. Az erdőben kóricált, dudorászva, egy medvebőr táskát vonszolt maga után. Később azt mondta, abban akart hazavinni. Körülálltuk, megkötöztük, a száját külön figyelemmel, több réteggel bekötöttük. Most dudorássz, kishaver!

Hazavonszoltuk. Megjegyzem, ez volt a legnehezebb. Meg az, hogy fel kellett cipelni a toronyba, lehetőleg hang nélkül. Betuszkoltuk a toronyszobába. Akkor már nagyon büdös volt. Rázártuk az ajtót, hagytuk kicsit lecsillapodni, mi meg elmentünk kezet mosni, remélve, hogy a szag, amit árasztott, legalább rólunk eltűnik.

Rablás megvolt, célszemély a toronyszobában, a protokoll szerint most el kell altatni, hogy aki kiszabadítja, egy mézédes csókkal fel tudja ébreszteni.

Mire visszaértünk, valahogy lepiszkálta magáról a száját takaró kendőket. Most volt alkalmam először alaposan megnézni. Tudom, hogy ízlés dolga, meg minden, de minden szempontból igen rusnya volt. A képek, amiket az apja küldözgetett szét a szomszédos birodalmakba, messze nem a valóságot mutatták.

Sürgetett az idő, csak akkor nyerünk mi, ha sikerül elaltatni. Már nálunk volt a varázsszer, amit egy alma héjába dörzsölve lehet leghatásosabban beadni. A fogoly méretére tekintettel tíz almát dörzsöltünk be vele, attól biztosan elalszik vagy egy évre.

Beadtuk az almákat. Éhes volt. Hámozót kért. Gondoltuk, miért ne, majd külön rágcsálja el a héját. Nem a madarat, az alma héját. Bár amekkora, ez egy madarat is befalna egészben.

Hámozott, közben dúdolt. Minél hosszabb darabot tudott egyben leszedni, annál magasabban dúdolt. Sajnos volt, hogy egy almáról egyetlen egy hosszú darabban varázsolta le a héjat. Azt hiszem, magas cének hívják azt a hangot. Viaszból gyártottunk füldugókat, hogy a dobhártyánk épségben maradjon.

Mikor kész volt és a tíz alma csupaszon billegett az ablakpárkányon, eltartott kisujjal megette őket. A látvány csalóka volt. Mindannyian tanúsíthatjuk, hogy nem volt összhangban a „hallvánnyal”. Száj kitát, harap, roppant, darál, szörcsög, nyel, böfi, aztán kezdi elölről. A méreggel gondosan bedörzsölt héjakat meg elegánsan kiküldte az ablakon. Persze, nem aludt, dudorászott. Kezdte otthon érezni magát. Én meg kezdtem töprengeni, hogy akart ez engem elrabolni? Talán addig énekelt volna nekem, amíg kínomban bemászok a táskájába?

Mindegy, aludnia kell. A második adag szert roston sült húsdarabokban kapta. Na, azt nem akarta meghámozni. El is aludt, az utolsó falatot már félálomban nyelte le.

Most alszik. Diszkréten horkol, némi parázs csordogál a szája szélén az édes álomtól. Győztem. Megváltoztattam a tündibündi hagyományokat. A mesék ettől a naptól kezdve másról szólnak. Én, Robin hercegnő, Fabuland örököse elraboltam, toronyba zártam és elaltattam Drakónia sárkánykirályfiát. Indulhatnak a szabadítók, akik szeretnék megkaparintani a drakón uralkodó fele királyságát.

De ki a fene fogja ezt itt megcsókolni??

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 8.5/10 (2 votes cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük