Hujder Adrienn: Valóságshow

[button link=”http://aranymosas.konyvmolykepzo.hu/a-kiado-szerzoi” newwindow=”yes”] A kiadó szerzői[/button]

 

 

A konyhában nagy volt a hőség. Jucika az unokáit várta, így már kora hajnalban – pontosabban fél ötkor – felkelt, magára öltötte a pongyoláját, és nekiállt elkészíteni az ebédet. Húslevest – kivételesen igazi húsos csontból. Ha magának főzött levest, akkor csak sárgarépát és tésztát tett bele. „Kár belém a drága hús!” – mondogatta mindig. Ilyenkor vágyakozva felcsillant a szeme és nagyot nyelt.

Második fogásnak rántott húst tervezett. Két tenyérnyi darabokat vett – ráment a teljes kis nyugdíja, de nem bánta. Szinte látta maga előtt, ahogy Szilvike és Ádám élvezettel tömik magukba az ételt. Mellé krumplipüré lesz, és előveszi majd a télire elrakott ecetes paprikát. Zsolti hozta neki a kertjéből az alapanyagot, ő pedig szépen eltette, ahogyan még az anyjától tanulta. Zsoltitól sokszor kapott friss zöldséget és gyümölcsöt, mert a vén kujonnak fájt a foga rá. De ő persze kérette magát. Nem úgy van az ám, hogy egy kis paprikáért meg almáért bárki megkaphatja! Még akkor sem, ha az az alma olyan finom lédús volt, hogy be kellett csuknia a szemét a gyönyörűségtől, mikor beleharapott.

Persze egy ilyen ebéd nem lehetett teljes valami édesség nélkül, és mi mást adhatna a gyerekeknek, mint almás pitét! Nem porból készült vacakot, amit a mostani „modern” nők összekotyvasztanak szerencsétlen kölykeiknek, aztán meg csodálkoznak, hogy mitől olyan göthös az a gyerek… Igazi kézzel gyúrt tésztát és maga által reszelt almát. Isteni lesz! Biztosan befalnak belőle majd nyolc-tíz hatalmas szeletet is még melegében. Miközben előkészítette a lisztet, tojást és morzsát a panírozáshoz, mosolyognia kellett a gondolattól.

Éppen a harmadik hússzeletet bundázta be, és helyezte a forró olajba, mikor izgatott dörömbölés hangzott fel az ajtón. Kérdeznie sem kellett, azonnal tudta, hogy Évi az a szomszédból. A nő minden nap átjárt hozzá egy kicsit pletykálkodni. Nem mintha Jucikát érdekelte volna az a sok butaság, amit összehordott neki, mégis végighallgatta. Addig sem zúgott a fülében az a nagy csend.

– Láttad? Láttad, mi történik? – lépett be izgatottan anélkül, hogy Jucika akár csak köszönhetett volna neki.

– Mi történik? – zárta be az ajtót Jucika. A konyha felé indult, ám mielőtt elérhette volna, karon ragadták, és a szoba felé ráncigálták. Tiltakozásra egyáltalán nem jutott ideje, Évi kinyitotta a teraszajtót, és kivezetette a levegőre. Jucika kissé megborzongott a pongyoláján átfújó hűvös szellőtől.

Fél pillanatba telt csak, hogy meghallja a kiabálást, és észrevegye az utca túloldalán játszódó jelenetet: Szegediék már megint veszekedtek. Nem úgy, ahogyan ő és az ura tette – csendesen, a lakásban, négy fal között és egymást még a legnagyobb vitában is tiszteletben tartva -, hanem nyilvánosan, üvöltözve és olyan szavakat használva, amiktől azt kívánta, bárcsak süket volna.

Vissza akart fordulni, hogy befejezze a főzést, ám Évike ujjai az izgatottságtól olyan erősen markolták a felkarját, hogy az már szinte fájt.

– Jocó tegnap éjjel kimaradt kocsmázni, és állítólag megdöntötte a pultos Mancit. Szegény Marika teljesen kiborult… – biggyedt le a szája, ám a kék tekintet továbbra is vibrálva tapadt a vitatkozókra.

– Megdöntötte… – motyogta maga elé Jucika, miközben próbált rájönni a szó jelentésére.

– Igen, a férfi mosdóban. Legalább is ezt hallottam.

– Ó, te jó ég! – Jucika felnyekkent és összébb húzta magát, amikor a férfikéz fenyegetően a levegőbe emelkedett. Évi halk nevetést hallatott, és közelebb lépett a korláthoz, hogy még jobban lásson.

– Úgysem üti meg. Ha megtenné, kizárnák.

– Nem be? – mélyültek el a ráncok a sokat megélt homlokon.

– Ja, de, de, igen. Csak az előbb valóság show-t néztem. Ott, ha valaki verekszik, kizárják a játékból. Ez is majdnem olyan! Szerinted kibékülnek? Szerintem Marika most már tényleg ki fogja dobni… De megnézném, ahogy kihajigálja a ruháit az ablakon! – sóhajtott vágyakozóan. A következő pillanatban a férfikéz lecsapott.

– Te szent Isten! – Jucika a szájára szorította a tenyerét. – Miért nem csinál már valaki valamit? – figyelte remegve a földön térdelő nőt. Tekintete körbejárt a környéken – az emberek ugyanúgy álltak és bámulták a jelenetet, akárcsak ők. A szemben lévő ház egyik ablakából egy nő még pont olyan pongyolát is viselt, amilyet ő is.

– Mármint mit? – érdeklődött teljesen nyugodt hangon Évi.

– Segítsenek annak a szerencsétlen nőnek, vagy… Hívom a rendőrséget! – húzta ki magát a szorításból Jucika, hogy a telefonhoz siessen. Reszkető ujjakkal nyomta be a megfelelő gombokat – mennyivel egyszerűbb volt régen a tárcsás telefont használni! -, aztán várta, hogy valaki jelentkezzen a másik oldalon.

– Nem fogják felvenni – jött a tájékoztatás odakintről dallamosan könnyed hangon.

– Nem fogják?

– Nem, az összes rendőrt kivezényelték az Expóhoz, hogy megvédjék Őt! – fordult felé Évi álmodozó tekintettel.

– Őt? Csak nem az elnök jött a városba? – tátotta el a száját Jucika, mire egy fejrázást kapott válaszul.

– Annál is jobb, sokkal-sokkal jobb! – pirult ki az arca. – Alkeidosz.

– Hogy ki?

– Hát, a görög félisten, a férfiak legférfiasabbika!

– Mivel foglalkozik?

– Szórakoztat.

– Valami énekes?

– Nem.

– Akkor humorista?

– Nem.

– De akkor mit csinál?

– Csajozik, iszik és bolondot csinál magából.

– És miatta vonult ki az egész rendőrség?

– Persze, a városban élő nők fele kint lesz, csak hogy megérinthesse őt. Én is megyek délután, csak nem akartam lemaradni a nagy jelenetről. – Jucika ingatag léptekkel sétált vissza a szomszédnője mellé, és szédelegve kapaszkodott meg a korlátban. Odalent a vitatkozás tovább folytatódott, és még néhány pofon elcsattant mindenki legnagyobb elégedett felháborodására.

– Micsoda egy vadállat! – hápogott Évike a levegőt kapkodva, aztán hirtelen fintorba rándult az orra. – Nincs itt füstszag? – szimatolt bele a levegőbe.

– Az étel! – Jucika korát meghazudtolva rohant be a konyhába, hogy aztán sikoltva kapja az arca elé a karját. A tűz már belekapott a függönyökbe, amelyek úgy lángoltak, akár egy fáklya.

– Te jó ég! – Évi megállt mellette, és csak bámult maga elé.

– Hívd a tűzoltókat! – kapott fel Jucika egy konyharuhát, és csapkodni kezdte vele a függönyt. Szélmalomharcot vívott, de valamit tennie kellett.

– Felesleges. Ők is kint vannak az Expónál. Alkeidosz egy igazi sztár, a lehető legjobb védelmet érdemli – közölte komoly arccal.

Ahogy a lángok terjedni kezdtek, a két nő úgy szorult vissza a szobába, majd ki a teraszra. Jucika tehetetlenül nézte, ahogyan az emlékei az enyészetté lesznek.

– Segítség, ég a ház! Segítsenek! – hajolt ki a korláton végső kétségbeesésében. Az utca túloldalán elhalt a veszekedés, az emberek pedig özönleni kezdtek a ház elé. Kíváncsian bámultak fel, néhányan még az egyik fára is felkapaszkodtak, hogy jobban belássanak a harmadik emeleti teraszra. Jucika fáradtan rogyott le a földre, miközben a füsttől alig bírt már lélegezni. – Mi lesz így az unokáimmal? – szipogott halkan.

– Ne aggódj miattuk! Biztosan van zsebpénzük, majd ebédelnek a McDonaldsban – vonta meg a vállát Évike, majd derűs integetésbe kezdett, akár a királynő egy erkélyen tartott beszéde után. Jucika elszörnyedve nézett fel rá, miközben a lángok átterjedtek az erkélyajtó előtti függönyre is.