Bizonyára nagy izgalommal várjátok az első lektori hét legelső értékelését.
A múlt hét pénteken szó esett az előszűrésről, és arról, hogy 204 műből 34 átjutott a második szakaszba. Nagyon örülünk ezeknek az írásoknak, és reméljük, sokat közülük láthatunk később a könyvesboltok polcain is. Az írókat csak bátorítani tudjuk: jó úton járnak a publikálás rögös ösvényén.
Mielőtt belemerülnénk a részletekbe, ne feledjétek, amennyiben kiesik az adott írás, még vannak más lehetőségek:
- Public Star minden évben az a mű, amelyik a lektori szakaszban nemet kapott, de az első fejezet a legtöbb lájkot begyűjtötte. Ilyenkor ez a regény a közönségszavazat hatására bekerül a kiadóhoz, és szerkesztőhöz jut. A szerkesztett verziót a kiadóvezető megnézi, és amennyiben sikerült elérni a megjelenés szintjét, akkor kiadási ajánlatot tesz a szerzőnek. Ilyen írás volt Rácz-Stefán Tibor: Fogadj el! és Laura Arkanian: Holdezüst, vérarany regénye. Idén kerül sor Lylia Bloom: Védtelenül írásának javítására. Természetesen előfordul, hogy az írás nemet kap, ilyenre is volt példa, ez esetben az író a szerkesztési tapasztalattal gazdagodik.
- A korábbi években is volt rá példa, hogy ha a történet érdekes volt és az író jó nyelvi szinttel rendelkezett, akkor átírási javaslatot kapott tőlünk, és újra megnéztük a kéziratot. Ezek az átdolgozások eddig nem igazán voltak sikeresek (hiszen ilyesmihez némi írói gyakorlat is kell), de soha nem lehet tudni, mi optimisták vagyunk. Az irodalmi válogató legvégén újra átolvassuk a lektori véleményeket, és lehetséges, hogy egyes szerzőket e-mailben megkeresünk.
- Az elutasított műveket nem lehet újra beadni, de mi hiszünk a fejlődésben. Vagyis ha a lektori szakaszban esik ki az írás, akkor két íróiskolás kurzus elvégzése után újra beadható a javított verzió.
Minden héten pontosan követni tudjátok majd, hogy épp melyik írás értékelése zajlik. E héten két regény, és egy mesekönyv került ki az Aranymosás oldalra. Ezeket közben a lektorok is elolvasták.
Lássuk a véleményeket!
Győri Orsolya: Lobogány
Az írás erősségei: egyedi írói látásmód, egyedi hangulat, népmesei elemek feldolgozása, gyönyörű tájleírások, meglepő ötletek (pl. Joseph mindkét nem testében).
Az írás gyengeségei: a meglepő ötletek néha túlzásokká válnak (pl. Borbála elméjének terhessége), az érzelmi ábrázolások gyengék, a bölcselkedések kidolgozatlanok. A nézőpontváltás nem következetes, illetve a kötet nem ad ki egy dramaturgiai ívet, szétcsúsznak a történetszálak.
Döntés: negatív lektori vélemény
Erdős István: Forester és a Bar Abbas törzs
Az írás erősségei: könnyed fogalmazás, az akciók ügyes és élő leírása, érdekes alapötletek
Az írás gyengeségei: a karakterábrázolás minden szereplőnél gyenge, az információk ismétlése miatt a történet leül, nincs egy erős dramaturgiai motor (sem a főhős egyénisége, sem a rejtély, sem a történet nem válik igazán erőssé).
Döntés: negatív lektori vélemény
Pintér Edit: Történetek az angyalok ligetéből
Az írás erősségei: kellemes stílus, színes képzeletvilág, jó ötletek.
Az írás gyengeségei: író ígéret megváltozása (nem tündéres könyv lesz, hanem állattörténetek), túl sok szereplő, csapongó történetvezetés mind a mesék szintjén, mind a teljes kötet szintjén.
Döntés: negatív lektori vélemény
A fenti íróknak megköszönjük a részvételt, de szeretettel várjuk írásaikat a következő években is.
Nagyon sajnálom… Főleg Lobogányért fáj a szívem, de a másik kettőt is szívesen olvastam volna még. Orsi, a public star nálam te vagy, de a pályázattól függetlenül is küzdj, illetve írj, írj, írj! Én személy szerint nagyon várom, hogy célba érj, és ha tanulással, gyakorlással még a mostaninál is jobb leszel, akkor egy rajongód már biztos lesz! ☺
Szeretettel:
Judit
Sajnálom. Nálam a Lobogány a részletek alapján dobogós volt. Remélem, egyszer olvasható lesz valahol.
Bah, úgy elkezdett dobogni a szívem, amikor megláttam a cikket, mintha legalábbis én lennék soron…
Nagyon sajnálom a negatív lektorit kapó műveket, de én is csak azt tudom mondani, hogy az előszűrésen való továbbjutás egy nagyon nagy pozitív visszajelzés volt egy nagy kiadó részéről, szóval senki ne adja fel.
Sajnálom, hogy kiestek az írások, de azért a lektorokig eljutni sem kis teljesítmény 🙂 Nagyon egyetértek Helgával, és én is úgy izgulok minden írásért, mint a sajátomért. És külön hálás vagyok, amiért ilyen részletes indoklást kaptunk. Köszönöm!
Lobogányért fáj a szívem. Viszont látok egy pozitív meglepetést a szerkesztők részéről. Két évvel ezelőtt úgy estem ki a lektor döntése alapján, hogy a második fejezet már nem kerülhetett ki a versenyzőtársaim elé. Most azt tapasztalom, hogy ezt a lehetőséget mind a három pályázó megkapta. Tudom, ez sovány vigasz, de a magam részéről attól tartottam, hogy idén megismétlődhet a balszerencse, előbb kerülök a lektorok elé, mintsem a második fejezettel szépíthetnék az első fejezet gyenge eredményén. (Remélem, hogy a mostani módszer kitart addig, míg a bírák döntenek rólam!)
Mondom így sem öröm negatív lektorit kapni, de mégis más.
Kiesett társaimnak jó fejlődést kívánok, és sok sikert a továbbiakban! Az itt kapott vélemények, és a szerkesztők néhány mondatos útbaigazítása mindenkit elindíthat a fejlődés felé, és aki teheti iratkozzon be az elérhető íróiskolák valamelyikébe!
Úgy tűnik, mindhárom esetben dramaturgiai hibák vezettek a kieséshez. Ez számomra nagyon meglepő, kifejezetten könnyebb részének tartottam eddig az írásmesterségnek. Egyébéknt én is a Lobogányt sajnálom leginkább. Remélem, az írók nem keserednek el, 204-ből 34-be bekerülni sem kis dolog.
Robi, a dramaturgia a legnehezebb része. A nyelvi dolgokat könnyebb elsajátítani, sokkal konkrétabbak. A dramaturgia szerintem azért annyira problémás, mert minden egyes történetben más és más „szabály” érvényes. Azért írom idézőjelben a szabályt, mert nem biztos, hogy az szent és sérthetetlen, amit dramaturgiai téren valaki szabálynak tart. (Egyébként én nem is kedvelem ezt a kifejezést, nekem a színház meg a tévé világa jut eszembe róla. A „cselekmény”, vagy a „cselekmény szerkezete” jobban tetszik.)
Na szóval én úgy gondolom, jó cselekményt megírni azért nehéz, mert a lényege az, hogy fenntartsa az érdeklődést, sok olvasót szerezzen, sok ELÉGEDETT olvasót szerezzen. Ide jön még az, hogy akkor ez tulajdonképpen elég szubjektív dolog. Mert lehet, hogy valaki azt mondja, az Alkonyat cselekménye nem tartja fent a figyelmet, a főhős szenvelgése kikészítő, nem lehet vele azonosulni, nincs is benne rendes jellemfejlődés stb., de 99%, hogy ez nem is neki íródott, mert a 14 éves kis csaj meg imádja. A könyv a célját ezzel elérte.
Tehát ezt úgy kell megtanulni, hogy típushoz, zsánerhez igazítod a cselekményt. Na meg a célcsoporthoz. És ezt nem mindenkinek könnyű így alakítani. Ráadásul az a lehetőség is ott van, hogy a regény nem besorolható. Egyszer nekem valaki, aki könyvkiadásban rendesen benne van, azt mondta, az az igazán jó könyv, amit nem lehet sehová besorolni.
Kedves Mindenki!
Néhány napot gondolkodtam, hozzászóljak-e néhány itt felmerült témához. Aztán arra jutottam, hogy mivel a lektorokon kívül csak a szerzők sejthetik, hogy egy-egy megjegyzés mit takarhat, ők talán kevésbé találgatnak …
A „széttartó történetszálakkal” tudok mit kezdeni, bizonyos hiányosságokat én is érzékeltem. Kb. hét fejezetnek megvolt a helye, terve, de nem maradt időm kidolgozni. Ennek ellenére én a maga mozaikszerűségében teljesnek érzékeltem a szöveget (de nem neveztem a műfaját simán regénynek, s ez a későbbiek szempontjából fontos lesz). A lektori döntéstől függetlenül már hozzáírtam kb. 20 oldalt, s ha elkészül a többi, nagyjából olyan lesz, amilyennek magam előtt láttam. De még akkor sem fogok nagy tablóképet festeni az ábrázolt világról, viszont kevésbé lesz hiányos, s kevesebb összefüggést kell majd az olvasónak kitöltenie.
Egy-két lektori megjegyzés viszont távolabbra vezet, s érint olyan témákat is, amelyekről már többen leveleztetek. Nem fogom pontosan idézni őket, inkább csoportosítva. A gyakori nézőpontváltás és az érzelmi gyengeség az egyik csoport. Ha esetleg valaki beleásta magát valaha is a regényelméletbe, tudja, hogy az 1920-as évektől (az orosz formalistáktól) kezdve a mai, angolszász teoretikusokig szinte mindenki foglalkozik a nézőpontváltás kérdéskörével. A legkorábbi időktől kezdve elhangzik az, hogy a belső nézőpont (E/1-es elbeszélés) azoknál a szerzőknél dominál, akik nem gondolják a világot annyira megismerhetőnek, hogy mindentudó pozíciót használjanak. Aki olvasott tudatregényt, tapasztalhatta, hogy a másik véglet kb. az, amikor tudatok ütköznek egymással (ezt is elég régóta használják, H. Jamest szokás emlegetni). Aztán vannak olyan megoldások (élő és nemrég elhunyt „posztmodern” szerzőknél), amikor azért tér vissza az E/3 személyű tárgyilagos elbeszélés, mert a szereplők tudata már nem tűnik az elbeszélő (vagy szerző) számára megbízhatónak és mérvadónak (az ún. „narratív pszichológia” felismeréseire építve). Na, mármost, az ilyen szerző (aki nem gondolja etalonnak, hogy a hősök érzésvilága mindig nevesíthető, s majdnem úgy működik, mint az 1 x 1) nem fog olyan párbeszédeket és belső jellemzéseket írni, mint Dosztojevszkij vagy J. Austen. És itt jön a „kín”. Ha egy olvasó (s a lektor is az) elvárás-rendszerébe nem fér bele egy-egy rendhagyóbb regényforma, vagy elvből elutasítja a posztmodern vagy későbbi megoldásokat, akkor az, aki ilyeneket használ… hátrányból indul, ha egyáltalán elindul.
S ezzel összefügg a dramaturgia kérdésköre. Amit az én esetemben dramaturgiai ívnek nevezett a lektori jelentés, az szerintem a történetmondás széttartása volt más oldalról. S itt mindjárt be is fejezem ezt a kéretlen fejtegetést. Van olyan, hogy valakinek íróként az az esztétikai tapasztalata, hogy a világ történetei nem rajzolnak ki egységes struktúrákat, hogy a világ nem igazán megismerhető, s leginkább az esetlegesség dominál. Ha pedig valaki így gondolkodik, akkor az nem fog úgy írni, mint Dickens (persze aki olvas Dickenst, tudja, hogy már ő is sok mindent megkérdőjelezett), de mondjuk megcsinálja azt, amit Eco a Foucault-ingában, hogy a történetmondás szintjén, az elbeszélésmóddal sugalmazza, hogy ha van is egyetemes, összefüggő struktúra és értelem a világ történéseiben, akkor az csak egy paranoid szereplő-elbeszélő tudatán keresztül látszódik annak, s kívülről nézve nem több összeesküvés-elméletnél. Igen ám, de egy ehhez hasonló tapasztalattal mit kezd az, akinek már mondjuk V. Woolf regényei sem elég regényszerűek?
Szóval, nekem az a szívfájdalmam, hogy látok arra esélyt, hogy ha úgy javítok a dramaturgiai íven vagy a párbeszédtechnikán, ahogy szerintem megközelíthető az optimális megoldás, akkor simán előfordulhat, hogy még távolabb kerülök a kimondatlan elvárásoktól…
%-a Kedves Orsolya!
Igen, ezek nagyon érdekes gondolatok, és nagyon jó téma is. Pár dolgon én is elgondolkoztam.
„A legkorábbi időktől kezdve elhangzik az, hogy a belső nézőpont (E/1-es elbeszélés) azoknál a szerzőknél dominál, akik nem gondolják a világot annyira megismerhetőnek, hogy mindentudó pozíciót használjanak.”
A gondolatsor ismert szépirodalmi írókra épül, akik tudják milyen nézőpont mit vált ki, vagy legalább ösztönösen olyan magas szinten használják, ami tükrözi a világlátásukat. A beküldött írások kapcsán az a tapasztalatom, hogy az írók nagy részének fogalma sincs, hogy magával a narrációval eleve mesélési módot is választ. Nincs meg ez az írói tudatosság. A személyiséghez kapcsolódik inkább az E/1, E/3 különbsége, illetve az E/3 közeli és mindentudó váltásai pedig simán a tapasztalatlanságon alapul, nem tudatos eszköz.
„Van olyan, hogy valakinek íróként az az esztétikai tapasztalata, hogy a világ történetei nem rajzolnak ki egységes struktúrákat, hogy a világ nem igazán megismerhető, s leginkább az esetlegesség dominál.”
Az olvasók olvasni szeretnének, valami ősi mesevágy él mindenkiben. És kapni akarnak valamit. Van, aki gondolatokat, más hangulatot, de a legtöbben egy koherens történetet.
Az írók mesélni akarnak, szintén valami ősi vággyal önmagukat adják. Amikor az esetlegesség a benső élményük, akkor ellentmondanak a koherens történetre vágyó olvasók igényeinek, ám ez nem baj. Ha ezek az írások a korszellem tükrévé válnak, akkor az írás jóval többre reflektál, mint maga a szűk kor, más generációknak is adhat valamit, ha mást nem egy kor lenyomatát. (Itt is előjön a tapasztalat. Sajnos ez nagyon kicsiny hányada a műveknek, jellemzőbb, hogy az írások nem tükre semminek, csak szétesnek dramaturgiailag.)
Azt hiszem, ez az egész kérdéskör elvezet a régi problémáig, hogy a művészet önmagának vagy a nézőnek szól. És lényegében a hazai szépirodalom és szórakoztató irodalom kettősségéhez is. Míg az elsőnek lehetősége van arra, hogy mentorok által eldönthesse, mi az érték, és állami pénzből támogatja az önkifejezéseket, nem törődve azzal, hány olvasóhoz jut el, addig a szórakoztató irodalom szabályait a piac diktálja. Piacon jelen esetben a jó ízléssel rendelkező, intelligens olvasót értem, azokat, akiket a Lobogány története megfoghat.
Itt kanyarodjunk vissza a kézirathoz. 🙂 Magad is érezted, hogy még kéne bővíteni a történetet, megváltoztatni a dramaturgiai ívet. A lektor is érezte, de ő csak a pillanatnyi mű alapján tud dönteni, és annak ott, abban a formájában korai lett volna a kiadása. Szerintem nem a kiadó homályos elvárásaival lehet gond, hanem azzal, hogy idő kell a kéziratnak. Nagyon jó író vagy, és szerintem nem lesz gond a javításokkal. Kicsit mintha a fejedben élnél, szóval lehetséges, nem gondolkoznod kéne, hanem hallgatni az ösztöneidre. De ez csak egy benyomás, nem biztos, hogy igazam van 🙂
Kedves Aranymosó,
az olvasó oldalára én is gondoltam, meg próbáltam a Kiadó fejével is gondolkozni. Én — szerencsémre vagy nem, de — úgy látom, hogy az önkifejezés és a mulattatás összeérhet. Sőt, a tavalyi válogatás után az volt a benyomásom, hogy a szépirodalmi igénnyel megírt szövegeket ti is támogatjátok. Nincs itt akkora szakadék. (A szépirodalmi meg egyéb, vegyes beállítottságú kiadóktól meg olyan szinten veszik el az állami pénzeket, hogy a nagyoknál is nagyon komoly kenyérharcok vannak/lesznek, s a maguk módján ők is nyitnak a szélesebb olvasóközönség felé.)
Szóval próbálok nem agyalni, s írás közben elfelejteni a kiadó feltételezhető szempontjait, újraolvasáskor meg elképzelni azt, milyen lenne nekem mindez olvasóként. Csak hát az olvasmányélményeim (és a kedvenceim) miatt mást gondolok arról, hogy mi működik, mint egy szerkesztő. Meg olvasóként kb. annyi a dramaturgia, hogy érdekes-e a sztori.
épp úgy
Igen, a szépirodalmi réteg nyit a zsáner felé, a szórakoztató irodalom meg egyre igényesebb műveket vinne az olvasókhoz. Szerintem ez nagyon jó irány.
„olvasóként kb. annyi a dramaturgia, hogy érdekes-e a sztori” Pontosan. Ez a titok. 🙂