Hírek

Szabolcs: gratulálok a bekéréshez, remélem továbbjut, szívesen elolvasnám az regényt.

Melinda és Anna: sajnálom, hogy most nem sikerült, de fel a fejjel! A tanácsok minden bizonnyal hasznosak voltak számotokra, és ki tudja, egy-két év múlva talán újra találkozunk a műveitekkel! 🙂

Egy gondolat úszott be a fejembe: Úrjézus, hogy bukhatott el ez a két történet? Szerencse, hogy végül nem tettem rá a nyakam. Mindkettőt sajnálom. Valójában nem találok szavakat…
Hajrá Szabolcs, remélem meglesz az első pozitív lektori!

Hát ez meglepett 🙁

Szabolcsnak sok sikert kívánok!

Őszintén szólva én sem értem, hogy bukott meg ez a két történet, szerintem igényesen és érdekesen indultak… persze, mi csak az elejét ismertük, de azért, ha lenne rá lehetőség, én szívesen elolvasnám az egészet 🙂 Nehéz így belőni, hogy ha ezek kiestek, akkor vajon mi megy tovább 😀

Őszinte leszek: nagyon jólesik, hogy ennyien megdöbbentetek a híren. köszönöm a bizalmatokat, mindenkinek a dicséretet és ígérem nem adom fel. azt hiszem nincs lehetőség arra, hogy a lektor véleményét megtudjuk, így csak annyit tudok nektek mondani, amit én gondolok, hogy min múlott a dolog. véleményem szerint az én regényemben kevés az akció. alapvetően egy lélektani regény, ami eleve kizárja, hogy sok cselekmény legyen benne. (szerintem dramaturgiailag rendben volt, amennyire ezt belülről meg tudom állapítani.) persze én is rettentően kíváncsi lennék arra, mi volt az oka, hogy kiesett a kér írás: az enyém és Melindáé is. köszönöm még egyszer a sok biztatást!

Nos… azok táborát erősítem, akik nagyot csalódtak, hogy Melinda és Anna szövege is negatív lektorit kapott… kár… 🙁

„Akinél egyszer megjelent a késztetés, az továbbra is írni fog, és hiszem, hogy egyre jobban.”
Szabolcs, igazad van, és erről nekem erről a következő idézet jutott eszembe:
„Aki ivott, inni fog, aki álmodott, álmodik tovább. Nem mond le a csábító mélységről, a kifürkészhetetlen vonzásról, tiltott vidékre merészkedik, megkísérli megérteni a felfoghatatlant, látni a láthatatlant; újra meg újra visszatér hozzá, elszántan nekifeszül, lép egyet előre, aztán még egyet; így hatol be az ismeretlenbe, hogy ott a végtelen gondolatok elképesztő bőségére leljen.” Victor Hugo

Azt hiszem, ez itt ránk mindannyiunkra igaz 🙂

Gratulálok Szabolcsnak és sok sikert kívánok neki és nagy kitartást Melindának és Annának.

Nekem tetszett mindkét történet, sajnálom, hogy a lektornak nem. De tudom, hogy ez nem a vég egyikőtök számára sem. Szerintem mindenkinek megmutattátok, hogy meg van bennetek az elszántság és a tehetség! 🙂

Kíváncsian várom az újabb részleteket és híreket!

Engem is meglepett a dolog. Mindkét kiesett mű ígéretesen kezdődött, szinte biztos voltam benne, hogy mindkettő, de legalább az egyik tovább fog jutni.
De fel a fejjel, és sikeres munkát a továbbiakban! Bízom benne, hogy jövőre ugyanekkor, ugyanitt már egy pozitív lektorinak fogunk együtt örülni!
Szabolcsnak gratulálok, és sok sikert, valamint kitartást a következő héten! Hosszú lesz 🙂

Sally

Szíven ütött az elutasított szerzők tanácstalansága, hogy a döntnököktől csupán egy „nem” szócskát kaptak. Hozzáteszem, nagyra becsülöm a kiadót, amiért felvállalja a tehetséges magyar szerzők felkutatását. Ezt más magyar kiadó nem teszi meg, az ilyen elutasításoknál mégis marad némi tüske a szememben.
Azt értem, hogy kapacitás hiányában a lektorok nem írnak kimerítő kritikát, azt is, hogy sokan rosszul fogadnák a kíméletlen, bár segítő szándékú szavakat, de nem értem, miért ne lehetne pár mondat erejéig útmutatást adni a szerzőknek. Csak nekik. Úgy érzem, mindenki hálásan fogadná. A lektor megfogalmazta magában, miért döntött úgy, ahogy. Ha nem is nyilvánosan, de privátban közölhetné a véleményét, azért, hogy elérje az aranymosás a célját, miszerint a szerzőket fejlődésre sarkallja. Természetesen a regényrészletek így is sok hozzászólást kapnak, de ezek nagy részében elfogultság és hozzá nem értés érződik.
Most ne vegye magára a szavaimat senki, ne kívánjon mindenki a pokolba, nagyon is jónak tartom a pályázatot és azt, hogy olvasók és írással foglalkozók véleményezhetnek részleteket. Rendkívül hasznos minden vélemény, de a kiadó és a szerkesztők álláspontja mégis homályban marad.
Egyedül ezt hiányolom, egyébként további erőt kívánok a bent maradottaknak!

Én csak annyit tennék hozzá:) :

„Az írás folyója: Ennek a folyónak az áldásos vizeivel művelem földjeimet, ezzel biztosítom megélhetésemet és időnként ez áraszt el engem, szinte megfullaszt túláradó áramlataival. Ez a folyó végtelen türelmet és mindennapos kemény munkát követel meg tőlem, évszakról évszakra, időről időre. Mennyire hasonlít egymáshoz az írás és a gazdálkodás! Mindig, minden pillanatban résen kell lenni a viharok és fagyok ellen. Miután ilyen hosszú ideig éberen őrködtem az írás folyója felett, és a végtelenségig erőlködtem a képzeletemmel és a költészettel, biztos lehetek-e valaha is a gazdag termésben? Amit írtam, az eltűnik, sohasem tölti ki a bennem lévő űrt, és nem lesz belőle más, csak egy könyörtelen korbács, ami lesújt rám. Hány küzdelmes éjszakát, mennyi elkeseredett órát kellett azokkal töltenem! Ha össze kellene számolnom és feljegyeznem az ilyen éjszakák emlékeit, biztosan megőrülnék. Még sincs más utam a túlélésre, mint írni, még egy sort, egy újabbat, és még egyet…”Misima Yukió: A Tóbu kiállítás katalógusából.

Kedves Hollódombi, én úgy vélem ahhoz, hogy egy kiadó kiír egy pályázatot és a művekből mit fogad el illetve mit nem, valamint indokol, vagy sem, nincs köze a jognak. A pályázat egy felkínált szerződési lehetőség, amelyben a kiadó kér és, ha a beküldött alkotás megfelel, szerződést kínál. Amíg nincs szándék a szerződésre, fölösleges jogokról beszélni.
Viszont minden emberre, tehát a kiadókat képviselőkre is – és itt most nem konkrétan erre a kiadóra gondolok, hanem az összesre – vonatkozik az, hogy ha kérnek, és a kérésüket teljesítik, illik megköszönni. Ha nem kérnek semmit, főleg, ha ezt külön jelzik – pl. nem fogadnak kéziratot –, természetesen mentesítve vannak ezen illemszabály alól. Ellenben, ha a honlapukon fel van tüntetve, hogy pl. milyen címre, milyen formátumban, kiszerelésben várják a kéziratot, a jólneveltségi minimum, az, hogy megköszönik a beküldött művet.
Írhatnám: az, hogy nem szokták megköszönni, nem mentség, hanem nevelési hiányosság, de ez se teljesen igaz. Elképzelhető, hogy a szülő nem tanítja meg a gyerekét a megköszönésre, ilyen előfordulhat. Ám, ha az ember, megfelelően rugalmas és az egoizmusa nincs a fellegekben, valamint körültekintve jár, megtanulja másoktól.
„Nézd meg az anyját, vedd el a lányát.” Én olyan kiadóktól, akik kérik, de a képviselői nem köszönik meg a kapott alkotásokat, nem vásárolok semmit. Több könyv létezik a világon, mint amennyit képes vagyok elolvasni, vagyis nyugodtan válogathatok.

Az a kiadó, aki nem akarata kiadni az írásaimat, nem közölte miért nem. Aki ki akarta adni, behívott beszélgetésre és elmondta min kellene változtatnom. Előfordult, hogy később meggondolta magát – szépirodalommal foglalkozik és máshol olvastam, hogy nem kapott állami támogatást –, és olyan is akadt, akinek én nem fogadtam el a szerkesztőjét, inkább lemondtam a kiadásról. Egyszer egy közszereplő azt nyilatkozta a televízióban, hogy megérti az orvosi műhibákat elkövető orvosokat, mert ők is emberek, tehát tévedhetnek. Nem értek vele egyet, amire külön okom van, de ha egy olyan ember, aki emberi életekkel foglalkozik tévedhet, akkor miért volna tévedhetetlen az aki „csupán” írásokat néz át?
Senki sem tévedhetetlen, ha valami nem sikerül az egyik kiadónál el kell menni másikhoz, harmadikhoz, negyedikhez, stb. De miközben az ember kiadókat keresgél, azon járjon egyfolytában a szürkeállománya, vajon valóban jól ír, vagy csak a haverok dicsérgetik? Én úgy vélem, aki azt százszázalékosan hiszi, hogy tökéleteset alkotott, jobb, ha mással próbálkozik.

Nem értem, mi ez az elégedetlenkedés hirtelen. Más kiadóknál több lehetőség van a fejlődésre, mint ennél a pályázatnál? Bőven több reakciót/véleményt kapnak az írók, mint bármikor máskor. Bétáztatni kell fűvel-fával, eddig sem volt más lehetőség.

Kósza, kifejtenéd, hogy miért mondtál le a kiadásról egy szerkesztő miatt? Egyszerűen csak a tapasztalatod érdekel, nem perlekedni szeretnék.

Tyű, emberek, nem vagytok semmik! Azon kiakadni, hogy megköszönik vagy nem. Ez itt egy üzlet, van egy elvárás, aminek, ha tetszik ha nem, meg kell felelni. Az összes kiadónál ez van, külföldön is. Itt nem köszöngetnek, hanem kiadnak, ha jó az amit csinálunk, ez a köszönet. Én bétázok és nemhogy megköszönik, de sokszor szóra sem méltatnak, ha viszzaküldöm a végig szenvedett, sok órát rászánt bétázott anyagot. Ez van, de tovább csinálom, mert amióta bétázok rengeteget tanultam. És Aranymosónak is igaza van, ott van a kéziratszerviz, a legjobb dolog a világon, vegyétek igénybe, és ott őszintén megmondják mi van, tudom, mert már szervizeltettem. Ne legyetek hálátlanok, ez az egész igenis nagyszerű dolog mindennel együtt.

Hát, szép kis beszélgetés kerekedett ki ebből az elejtett „vajon miért”-ből. Nem kell ezen többet rágódni, mint amennyit érdemes, inkább a továbblépésen kell gondolkodni a kiesett szerzőknek (nekem is. Nyilván, ha van rá mód, meg kell találni azokat a lehetőségeket, ahol egy szakember átnézi a visszautasított írást, és elmondja a véleményét. Feltárja azokat a hibákat, amelyeket a szerző nem látott, nem vett észre. Részemről elfogadtam a negatív lektorit, és azon agyalok inkább, hogy merre lépjek tovább.

Kedves Aranymosó, nem konkrétan rólatok írtam, hanem általában a kiadókról. Nem én említettem először más kiadókat, vagyis kissé elkéstél a kéréseddel, de tudomásul veszem. 🙂

Kedves Molnár Beáta, én úgy vélem az udvariasság a népesedés miatt egyre fontosabbá válik, mert csökkenti az esetleges indulatokat, megkönnyíti a közös együttélést. Ha elmarad, ne sértődjön meg pl. a nyolc hónapos terhes kismama, ha egy húszéves fiú nem adja át neki az ülőhelyet.

Pom Pom a Facebook-on megtalálsz, de csak egy szerkesztővel volt ilyen tapasztalatom. Tudni kell – ezt Bea is említette – hogy a szerkesztők nem csupán az írás minőségét figyelik, hanem azt is, hogy az adott mű mennyiben felel meg a kiadó imázsának. Vagyis ha valakit elutasítanak nem biztos, hogy máshol nem fogják elfogadni. Én mégis úgy vélem, ha a szerkesztő meg van győződve arról, hogy az adott mű siker lesz az eltérő imázs ellenére konzultál a munkatársaival, és van esély arra, hogy kiadják a könyvet. Vagyis akit elutasítanak, elsőként az írásában keresse a hibát, ne a szerkesztőben.