Előszó helyett
Mit mesél a csendes alkony?
Mit titkol a holdas éj?
Merre jár az éji vándor?
Csillag fénye meddig ér?
Kinek zeng a zúgó erdő?
Kire vár a tarka rét?
Kinek szíve csupa derű.
Kinek szeme csupa fény.
A szerző
***
PÖTTÖM
VIDÁM VIZEKEN
Olyan vidám volt ez a délelőtt, mint talán még soha eddig. Aranyfénnyel sütött a későtavaszi nap, felmelegítve a tószéli nádast, a zsombékos partot. Az öregebb békák elégedetten sütkéreztek a langyosan csillogó parti vizekben.
Pöttömnek ez volt az első igazi tavasza. Tavaly született a békáknál szokásos ebihalként és erre a tavaszra már igazi békává növekedett Pötyivel, a lánybékával és Csutival, a legjobb barátjával együtt.
Most éppen egy nagyon izgalmas versenyt tartanak, így hármasban; ugróbajnokságot.
A magasan repülő rovarokat kell röptükben elkapni. Bizony, nem egyszerű dolog a megfelelő magasságra ugrani, s közben elkapni a sebesen repülő rovart. Hatalmasakat ugranak és nagyokat csapódnak hasra a már melegedő Nagytó vizében. Pöttömöt nagyapja távolról mindig szemmel tartja. Nagyon óvja egyetlen utódját, mióta szüleinek nyoma veszett. Ő a szemefénye, de érzi azt is az öreg béka, Pöttöm mennyire ragaszkodik hozzá. Nagyapa tudja jól, milyen érzékeny az unokája és mennyire vágyik a szeretetre.
Amikor tavaly ősszel a kisbéka egyedül maradt, nagyapja nem tudta, hogyan mondja el mindazt kisunokájának, mennyi minden vár még itt rá. Nem akart ráijeszteni azzal, milyen nagy veszélyek leselkednek mindegyikőjükre. Ma reggel azonban még is úgy döntött, nem halogatja tovább.
– El kell mesélnem, még ma, mert később már veszélyes lehet – határozta el magát az öreg béka.
Miután a békagyerekek már belefáradtak az ugrálásba, és a versengésbe, Nagyapa odaintette őket maga mellé és így szólt:
-Ti már kellőképpen megnőttetek, de nagyon sok mindent nem tudtok még. Valamikor régen ennél szebb és nyugodtabb vidéken éltünk.
Pöttöm el sem tudta képzelni, létezhet-e ennél szebb és jobb hely is, amikor itt minden olyan csodás, de Nagyapa tovább folytatta:
– Ott olyan gyönyörű volt a naplemente, hogy ti még olyat sosem láttatok. Addig láttuk a Napot, míg a legfelső széle is el nem tűnt egészen és csak azután sötétedett. A madarakon kívül arra soha senki sem járt. Itt bizony vigyázni kell.
Van egy ember, aki hálóval jár, és Nagyapa sejtelmes képet vágott. – A hálós embert Mosolygósnak is hívják, de nem a szándéka miatt. Amikor beszélni kezd, úgy tűnik, mintha mosolyogna, de ez csak azért van, mert több a füle, mint foga. Ronda, gonosz teremtés. Csigákat gyűjt, és békákat fog a hálójával, amiket azután távoli országokba szállítanak különleges csemegének. Bizony, bizony, tette hozzá nyomatékul. Pöttöm szülei is erre a sorsra jutottak. Nektek mindíg Pepi bácsit kell figyelnetek! Amikor ő egy szokatlanul nagyot ugrik, rögtön el kell tünnötök, a lehető legmesszebb a parttól! Amikor Pepi ugrik, itt a “hálós”. Ez a jel.
Az apró békák szomorúak lettek. – Hihetetlen, hogy egy ilyen gyönyörű napon, mint ez a mai, ilyesmi megtörténhessen. Hihetetlen, de mégis bekövetkezhet – ha Nagyapa mondja -, egyeztek meg mindhárman.
Már nem tudták, miként folytassák tovább ezt a szép tavaszi napot. Hallgatni kezdték Nagyapa megnyugtató énekét.
„Tó tükrében csillan a napsugár,
itt későn ébred, szunnyad még a táj,
lanyhul a víz a part zsombékinál,
erre vár most a tó, a nagy mocsár.
Nádat ringat, leng a lágyszavú nyár,
béka brekeg, ugrik és loccsan már,
nádirigó füttyent, kék lepke száll,
most nyugodt, békés e békás határ.”
Délután Pepi bácsi, az idős béka, Nagyapa testvére ült le sütkérezni Pöttömék mellé, és a csodálatos naplementéről mesélt nekik.
– Tudjátok, a békáknak nagyon fontos az este – magyarázta Pepi bácsi. – Közülünk az öregek ilyenkor élnek csak igazán. Napközben jól felmelegszenek, csipegetnek néhány finom falatot, de az este, az egészen más. Mindenki együtt van. Tanácskozunk. Megbeszéljük, mi történt, és azt is, mi lesz holnap. No, meg az esti koncert!.. Az a legszebb! Sajnos, már csak kevesen vagyunk azok közül, akik idehozták azt a szép nótát. Nagyon messziről vándoroltunk e helyre.
Pepi, az ugrások nagymestere így mesélte:
– Egyszer régen egy hatalmas áradás kisodort bennünket a régi jó helyünkről, és nagyon rossz körülmények között ért mindannyiónkat a tél. Majd ott fagytunk, mindahányan. A kemény, köves talaj miatt már nem tudtuk magunkat elég mélyre ásni a kegyetlen fagy elől.
Sokat szenvedtünk, közülünk többen túl sem élték azt a telet. A következő tavasszal Nagyapával idevándoroltunk, de azt hiszem, nem a legbékésebb helyet sikerült találnunk.
Pepi bácsi ezzel a gondolataiba mélyedt, és úgy tűnt, szunyókál is egy kicsit az egyre kellemesebb napsütésben.
Pöttöm úgy érezte, ma sok mindent megtanult a békaéletből.
***
ESTE A NAGYTÓNÁL A KONCERT
Amint a Nap aláhanyatlott az égről, készülődni kezdtek a koncertre. A hangversenynek Nagyapa volt a karmestere, mindig így indította az eligazítást:
„Jó estét! Jó estét!
Kedves gyermekeim!
Hogy vagytok ma este?
Koncert lesz itt megint.
Én kezdem a nótát.
Pepi lesz a kontrás.
Ti meg csak zengjétek
a megbeszélt nótát!
Eljátsszuk háromszor
azt a régi számot.
Azután beszélünk,
közben vacsorázunk.
Száll majd itt ezerszám
a hegedűs szúnyog.
Sok léhűtő, most
mind fülünkbe dunnyog
Lenyelünk néhányat
az estet dicsérve.
Azután elnyúlunk
lágy iszap mélyében.
Mikor új nap virrad,
ránk köszön a reggel,
ki ülünk a napra
sok apró gyerekkel.
Délig, sütkérezünk.
Néha kicsit hunyunk,
ha jönne a „hálós“
gyorsan kell ám úsznunk!
Pepi majd ügyel,
ő a legszemesebb.
Szemrebbenés nélkül
kapja be a legyet.
Ébren figyel tovább,
nagyugrásra készen,
ha jönne a “hálós”
békát fogni éppen.
Így most mindenkinek
szép, szúnyogos estét!
Ki unja majd a nótát,
mártsa meg a testét!”
Karmesterpálcáját magasra emelte Nagyapa, és vezényelni kezdett.
„Békák a vízben.
Békák a parton.
Nád susog csendben.
Leszáll az alkony.
Eljött az este.
Zengjen a kórus!
Brekkents hát bátran!
Mienk az est most.
Add ki a hangod!
Szóljon a nóta.
Brekkents rá hármat!
Mienk a tó ma.
Itt élünk régen.
Csak itt tanyázunk.
Süttetjük magunk,
közben vadászunk.
Rekken a hőség,
brekkent a béka,
langyos víz partján
elnyúlva néha.
Vidám az élet.
Fent a sok csillag.
Este a békák
együtt dalolnak.”
Így ment már régóta, estéről estére. Vidáman teltek a napok és hangos koncerttel záródtak az esték. Pöttömnek úgy tűnt, egyre szebb és boldogabb ez a békaélet.
Pötyivel és Csutival vidáman hancúroztak a kellemes vízben. Levelek hátán tutajoztak, sütkéreztek naphosszat, miközben csodálatos dolgokról álmodoztak. Egészen megszerették egymást, igazi barátokká váltak. Amikor egyikőjük felfedezett egy jó helyet, rögtön hívta társait. Ők voltak a “három békák”. Nagyapa csak így emlegette őket. Sokszor mondta viccesen: “Ti még sokra viszitek”.
Csodaszép dolgok történtek velük annál, a Nagytónál, Pöttöm ezért úgy vélte, az élet csak ilyen szép és vidám lehet. Nem gondolta volna, hogy egyszer majd Nagyapa és a barátai nélkül telnek a napjai.
– Itt minden olyan jó – mondogatta. – Ennél jobbat már ki sem lehetne találni.
Nagyon tetszett! A kicsik odalennének érte, ha megjelenne…
Nekem is az jött le, mint Melindának, hogy „nehéz a „gyermekbékák” élete”, de számomra pozitívum volt, hogy ott van velük a Nagyapa és Pepi bácsi, akikről ugyan nem tudjuk, hogy a közvetlen bajban tudnak~e segíteni, de legalább ott vannak a háttérben. Szerintem jó, hogy van a fogódzó, a biztos háttér.
Nem tudtam pontosan meghatározni a célközönséget, de azt gondolnám, hogy leginkább kisebb óvodásoknak (kb. 4 éveseknek) való.
A versekben nagyon sok természeti kép látható, bepillantunk a víz mentén élő állatok életébe és nyilvánvalóvá válik a költő természetszeretete.
Ez mind a 4 versről elmondható, ám ritmus és rímek tekintetében meglehetősen hullámzó a kínálat.
Az első vers nálam tökéletes ebbe a könyvbe, előszónak, csalogatónak (megjegyzés: ha a szerző saját verséről van szó, akkor nem kell külön odaírni sem a nevét, sem azt, hogy „a szerző”).
A másodikban szintén figyelemreméltóak a képek (kivéve a „békés a békás”… de lehet, hogy csak nekem volt túl régen ilyen kicsi gyermekem 🙂 ), viszont sajnos a ritmus már akadozik.
A harmadik („Jó estét, jó estét” kezdetű) vers viszont kellemetlen meglepetés, mert szerintem meglehetősen felejthetőre sikerült. Sem a rímek, sem a ritmus nem jött össze… 🙁 Sajnálom és tudom, hogy van ilyen. A szerzőben van tehetség ettől jobbat írni, a téma is izgalmas.
A negyediknek igen jó a ritmusa, a többnyire xaxa rímképlet megfelel a stílusnak és szintén kiválóan megfelelő a közönségnek. Egy kevés csiszolás azért még ráférne.
Remélem, szép mesévé fejlődik!
Sok sikert!
Kedves Géza!
Gratulálok a kikerüléshez! Ez lett az egyik kedvencem (a másik a korábban kitett katicás mese). Nagyon aranyos, magával ragadó az egész. Majd elolvasom a lánykámnak is, biztos ő is oda lesz érte. A versikék is nagyon kedvesek, szépek. Nekem azok közül is tetszett mindegyik. Még egyszer gratulálok Neked! Sok sikert a továbbiakban! 🙂
Kedves Géza,
a meséd új színt hozott a pályaművek közé, nagyon tetszett, különösen az első vers. A szövegből lehet, hogy itt-ott vágnék, hogy frappánsabb legyen, de nagyon kellemes hangulatú, kedves mű. Gratulálok, további sok sikert kívánok! Üdv. F. Szandra
Először is nagyon örülök az újabb mesének. A versek aranyosak. Ami nekem problémát okoz, hogy úgy érzem, nem a versek színesítik a történetet, hanem a versek köré készült egy, ilyen formában még nem teljesen kidolgozott, kerettörténet, ami még finomításra szorulna. Vannak benne olyan összekötések, akár mondaton belül is, amelyek megnehezítik a történet átélését, megértését. Gondolok itt például a következő részekre: „Ő a szemefénye, de érzi azt is az öreg béka, Pöttöm mennyire ragaszkodik hozzá.” – a „de” itt nem célszerű, vagy: „A madarakon kívül arra soha senki sem járt. Itt bizony vigyázni kell.” – hol kell vigyázni? A madarak is igen veszélyesek lehetnek egy béka szempontjából. A békák múltbeli és jelen életét részletesebben be lehetne mutatni. Mi is szeretnénk tudni, hogy milyen „Csodaszép dolgok történtek velük …”. Kíváncsiságomat nem elégíti ki e fél mondat. Akár a „három békák” maguk is költhetnének verseket mindennapjaikról.
Kedves Géza,
nagyon olvasmányos, kedves mese. Külön öröm, hogy a versek is nagyon hangzatosak és szépek. Bár nincs (még) gyermekem, de az unokaöcsémnek felolvastam, és neki főleg az olyan szavak tetszettek, mint a „szunnyad, béka brekeg, loccsan, hegedűs szúnyog”.
Gratulálok!
Kedves Géza!
Nagyon aranyos mese volt! 🙂 Szépek voltak a versek, aranyosak a leírások. Este fel szándékozom olvasni az öcsémnek, amolyan tesztként (bár ő még csupán két és fél éves, lehet, hogy nem ő a „célközönség” – már ha lehet ilyenről beszélni kisgyerekek esetében :D).
Noémi
Off: Kedves Aranymosó, a beküldéskor az adat.doc fájlba nem írtam bele a művem címét, és csak ma láttam, hogy bele kellett volna… Ez nagy gond? A kézirat, a szinopszis és az adatok természetesen egy e-mailben voltak, szóval nem lehetetlen „kinyomozni”, csak…
Elnézést a kellemetlenségekért.
(Noémi, nem gond. Az adatrögzítők automatikusan kijavítják.)
Kicsit „zsúfoltnak” éreztem, mintha lehetne hosszabban is leírni a jelen eseményeket.
Amúgy aranyos kis békás mese. 🙂 A versikék külön dicséretet érdemelnek.
Gratulálok! 😀