Győri Orsolya: Lobogány – 2. részlet

(Emlékeztetőül a korábbi részlet)

A patkolókovács és a kút

Pattanj Lurkó, a kovács kegyelemkenyéren élő fattya jó kedvvel állt neki a munkának. Noha kora gyermekkora óta mindig ugyanaz várt rá reggeltől késő délutánig. Állt a húgyszagú műhelyben, s patkolta a rúgkapáló lovakat. Kisgyerekként még csak lefogta őket, amíg apja rájuk vasalta a patkókat, de úgy nyolcéves korától kezdve mindent egymaga végzett. Térde közé szorítva szegecselte a patákra a hajlított fémíveket, s volt, hogy saját térdkalácsát trafálta telibe, ha a ló nagyon ficánkolt. Ebcsont beforr, gúnyolta a mostohája, s friss kötésben rögtön küldte vissza a műhelybe. Hogy Lurkó hány rúgást és ütést kapott patkolás közben, senki nem tartotta számon, ahogy az apjától kapott pofonokat sem. A fiú pedig arról álmodozott, hogy egyszer csak szó nélkül odébb áll, maga mögött hagyva az egész kócerájt. A városban akár még fényes kardokat is kovácsolhat, vagy beállhat a királyi műhelybe inaskodni. Egy idegen mester is jobb szívvel bánna vele, mint a saját apja.

Ma néhány kaszát kellett kiegyenesítenie. Lurkó egyhangú életében már ez is változatosságot jelentett. Ha pedig ekevasat vagy lapátot kalapálhatott formára, madarat lehetett fogatni vele. Mindegy volt neki, hogy mi születik a kezei alatt, csak ne patkó legyen. A mai nap jól indult. Ha az apja jó kedvében lesz, talán megengedi, hogy munka után Lurkó maga vigye át a szerszámokat a szomszéd faluba. A fiú szeretett erdőn-mezőn csatangolni, de erre nemigen volt lehetősége. Hétköznapokon kemény munka, vasárnapokon meg templomi ájtatosság várta. Mostohája ilyenkor, hetente egyszer úgy tett, mintha saját fiaként szeretné, s Lurkó is felöltözhetett szép ruhába, hogy az öccsei mellé ülhessen a templompadba. Még most is felkavarodott a gyomra a képmutatás emlékétől.

Hiába éltek az éjsötét rengeteg szélén, dús mezők ölelésében, ha − testvéreihez hasonlóan − alig hagyhatta el a falut. De apja talán ma megkönyörül rajta! Lurkó ügyesen bánt a kaszákkal, s azok élesebben-fényesebben ragyogtak, mint újkorukban. Látszott rajtuk, hogy az inas érti a fémek nyelvét. Apja is elismerően hüppögött, amikor megszemlélte őket.

− Egye rozsda, átfuthatsz velük a szomszéd faluba, de aztán lassan a testtel, nehogy felnyársald magad, mert nem azért taníttattalak, hogy odavessz, te kenyérpusztító! − apja a maga módján kedvesnek szánta e megszólítást, Lurkóban mégis vegyes érzéseket keltett. Taníttattál volna? Patkoltam, ahogy tudtam, a nyakleveseket meg nem tartom okításnak. De bólintott, s vállára vetette a kaszanyeleket, hogy sietve nekilóduljon, nehogy meggondolja magát a kovácsmester.

Lurkó nem a kitaposott úton ment. Ha tehette, mindig ismeretlen területeken vágott keresztül. A sűrű rengetegbe ugyan nem merészkedett, de az azt körülvevő cserjésen rendszerint átvágott. Most is így tett. Megjegyezte, honnan süt a nap, hogy tartsa az irányt, s a bokrok között új ösvényt taposott magának. Egy idő után aztán arra figyelt fel, hogy a köves talaj sziklássá válik, s néhány formázott, kocka alakú tömb is ott hever a fák árnyékában. Ilyeneket korábban nem látott, a templom falának darabjaira emlékeztették.

Magasan járt már a nap, s Lurkó csak haladt a kijelölt irányban, változatlan iramban, s egyre szomjasabb lett. Számításai szerint már véget kellett volna érnie a cserjésnek, s meg kellett volna pillantania a szomszéd falu első házait.

Azonban valami mást vett észre. Egy vadmeggy tövében kútkávára lelt. Megszaporázta lépteit a hűs víz reményében. A kutat deszkák borították. Biztos, hogy ne kerüljön bele szennyeződés, gondolta Lurkó, s már bontotta is el a gerendaszerű ácsolatot. Amikor azonban a mélybe nézett, semmit sem látott. Víznek nyomát sem találta, s hűvös, forrást jelző fuvallatot sem érzett. Vödröt vagy láncot nem lelt a közelben. A fiú kíváncsisága egyre nőtt. Idáig ért volna egykor a szomszéd falu? Vagy az övék? Kik lakhatták ezt a helyet? Fáklyát kéne a mélybe hajítani, hogy kitűnjön, milyen mély a kút. Ha egykor volt víz benne, talán most is van. Ha meg nincs víz, találhat odalenn valami mást, ami elárulja, kik is építették. A mélye tele lehet kincsekkel, a vízhordók annyi mindent beleejtenek: korsót, arany hajtűt, míves kardot, ezüsttükröt.

Lurkó elmosolyodott. Ha ilyen kincsekre akadna, biztos maga mögött hagyná a falut! A falu?! Az lehet a megoldás! De ha továbbmegy a kaszákkal, hogyan fog visszatalálni a kúthoz? Ha viszont már ott lenne, szerezhetne tüzet és kötelet. Mihez kezdjen most?

Az ingére nézett. Levette, s belevágott a kaszával a durva szövésű lenvászonba, majd elkezdte bontani. Nem ment könnyen, sokszor elszakadt a szál, ő meg menet közben csomózta össze, miközben húzta maga után, továbbvezetve vezérfonálként a bokrok között, merthogy folytatta az útját. Remélte, hogy kitart az inge, s mielőtt a cserjés szélére ér, nem fogy el a szál.

A bozótnak hamarosan vége lett. Lurkó ekkor kövekből kisebb halmot emelt egy bodzabokor tövében, hogy már messziről észrevegye majd, s emlékezetében rögzítette, hogy körülbelül Betűfaló Josephék mályvaszínű házával szemben lépett ki a bokrokból, majd sétált be a faluba.

Joseph most is az eperfa alatt ült, s az apjával együtt olvasott. Ahogy azt Lurkó meg tudta ítélni, megint valami vallásos tárgyú tekercset böngészhettek nagy figyelemmel, mert felsőtestüket a verses ima ütemére lóbálták. Ahogy Joseph meglátta Lurkó meztelen mellkasát, köszönni is elfelejtett, elpirult, s még inkább a tekercsekbe feledkezett. Lurkó mosolyogva vitte a kaszákat. Lépteit női tekintetek kísérték. A fiú oda-odabólintott némelyiküknek, de csak mosoly vagy szemérmes elfordulás volt a válasz. Még a pékné is zavarba jött, amikor belépett a félmeztelen legény az udvarba a kaszákkal. Sietett férjéért, meg előkerített egy foltozott inget, s a pékkel együtt ráerőltették a fiúra, fogadja csak el, ha már maga fáradt át a javított szerszámokkal. Majd a pék kipengette a kialkudott összeget, aztán Lurkó vállait méregetve megpendítette:

− Egy kisebb, csak amolyan tizenöt-húsz kilós liszteszsákocskát nem vinnél el, kedves fiam, a plébánosnak, ha már úgyis arra mész? Mi az egy ilyen erős legénynek?! Ajánlanék egy kis fizetséget is érte, a szamarat befogni ilyen semmi súlyért, igazán fölösleges pocsékolás lenne.

− Rendben van, pék uram, de nehéz érmék helyett kölcsönkérnék inkább egy igazán hosszú, kútásáshoz szolgáló erős kötelet, meg tűzszerszámot, s egy fáklyát, esetleg néhány gyertyát is.

Nézte a pék Lurkót, s próbált olvasni a gondolataiban, de aztán vállat vont. A kölcsön a kifizetett érméknél mégiscsak jobban csengett.

− A fáklyát meg a gyertyákat, gondolom, örökbe akarod, de nem bánom! – mosolyodott el. − A zsák a tornácon van, kapd csak a válladra, mindjárt hozom a többit! − s már ment is a konyhába, s néhány perc múlva hozta egy kosárban a kötelet, a fáklyát, a taplót és a köveket, meg két, ujjnyi vastag gyertyácskát. Lurkó szabad kezébe nyomta a kosarat, s megpaskolta hátát, ahogy szamarával is tette volna.

A kovácsinas mosolygott. Boldogan cipelte a zsákot, mert megkímélte magát attól, hogy kínos kérdések elé állítsák a falujában, hogy miért is kell neki a kötél és a világító eszköz. S szíve megkönnyebbült, hogy nem kell hazudnia apjának és a mostohájának, s már hazafelé megnézheti a kutat.

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 8.4/10 (15 votes cast)
17 hozzászólás Szólj hozzá
  1. Akinek van ideje, keressen rá: „Beavatás Kútja – Quinta da Regaleira, Portugália”. Valahogy úgy képzeltem… Be akartam másolni ide a képet, de nem ment.

    ((Csak tudnám, miért gondoltam azt, hogy még sok szöveg kikerül előtte, s nem leszek benne az első két héten „kipakoltakban”?))

  2. A kép a kútról nagyon szép. Ezt kifejthetted volna bővebben, mert a leírásból nekem nem jött át ez a szépség. 😉

  3. Megfogant a jókívánság. (Micsoda nagyképűség! Magamnak tulajdonítom az eredményt. 😀 )Szerintem a folytatás egyenrangú a jó kezdéssel. Remélem, hogy a lektorok is így vélik majd, és könyv lesz belőle. Sok sikert kívánok!

  4. Kedves Mona,

    ez a kép kb. két hete jött szembe velem, ki is vert tőle a víz rendesen, mert ilyen részletesen korábban nem láttam magam előtt, amikor elképzeltem a romos tornyot. Meg nem is hittem, hogy létezhet ilyen épület. Persze a harmadik fejezetben, amikor Lurkó leereszkedik, s a fáklya bevilágítja a teret, akkor azért ez-az kiderül az épületről. Ha kikerül a 3. fejezet, látni fogod, hogy „látatlanban” hogyan oldottam meg.

    Kedves Attila,

    köszönöm.

  5. Jól nézz ki a beavatás kútja, de ha ilyenek képzelted el, miért nem ilyennek írtad le? A részletben egy sima kút van, amit már én is láttam.
    De nem akarok kötözködni, a Lobogány tetszik a legjobban az összes mostani regény közül, sok sikert kívánok!

  6. A képi utalást nem magyarázkodásnak szánom-szántam. A szöveg jót áll magáért.
    A „sima kút” csak messziről néz ki annak, fedél nélkül már gyanítható, hogy víz sincs benne. De viszonylag sötét van, mert a jelenet egy cserjés, apróbb fás részen játszódik, s a kút közepe-alja már nem látszik. Amikor a 3. fejezetben Lurkó fáklyafényben — aláereszkedés közben — észreveszi a díszítéseket, ablak- és ajtóréseket meg a lépcsőmaradványokat, csak lassanként jön rá, hogy egy régi toronyban ereszkedik alá. A direkt leírásokat nem kedvelem, azt láttattam csak, amit a hős lát.
    A kép a portugáliai kútról csak azért fontos számomra, mert az én képzeletem részben emlékezeti elemekből építkezik. (Állítólag különben mindenkié.) Ha írás közben tudom, hogy létezik olyan torony, ahol a csigalépcső az oldalfalra tapad, akkor azt írom meg (romosan, meg kisebb keresztmetszettel). Ráadásul a történetem szempontjából találó a neve. Szeretem az archetípusokat. Ezért örültem volna, ha korábban látom ezt a szándékosan toronyszerű mélyített kutat.

  7. Kutya fáját, hogy még várnom kell, amíg kiderül, mi van abban a kútban! Még mindig nagyon hangulatos, olvastatja magát, és nagyon szeretném könyvként a kezembe fogni. Az első rész ugyan ütősebb volt, de ebben az is közre játszik, hogy az befejezett egység volt, itt meg félbe maradtunk, meg hát Lobogány nem minden napi lénye lángra gyújtotta, remélem, még felbukkan!

    Szeretettel gratulálok, neked én külön is drukkolok, mert ott van Lobogány a top listámon. Hajrá, előre!

  8. Szép. 🙂

    15-20 kilós zsákocska, hehe, jó fej a pék. Vajon Lurkó kezd valamit egy ekkora súllyal?

    Ezt a mondatot nem tudom hová tenni: „A fáklyát meg a gyertyákat, gondolom, örökbe akarod, de nem bánom!” Ez valahogy olyan feleslegesnek tűnik.

    De amúgy na, szépen, hangulatosan írsz, bár még nem indult be, azt hiszem. 🙂

  9. Nagyon tetszik, gratulálok! Alig várom a folytatást, és olyan jó olvasni a szép, kerek, mindig érthető mondataidat! További sok sikert kívánok!

  10. Attila! Nem is azért írtam, hogy kötekedjek, szimpla megállapítás volt, hogy milyen „jó fej” a pék ezzel a szöveggel, hogy: „Egy kisebb, csak amolyan tizenöt-húsz kilós liszteszsákocskát nem vinnél el, kedves fiam, a plébánosnak, ha már úgyis arra mész? Mi az egy ilyen erős legénynek?!” Meg hát nem tudom, ki hogy van vele, de én Lurkót egy tipikus tinifiú alkattal képzeltem el, amit egy 20 kilós zsákkal leterhelni nem épp „semmiség”. Talicskán eltolni még oké, de vállra vetni…? Jó kis séta az úgy. Ezt persze nem logikai bakiként emeltem ki, csak megjegyeztem, hogy a pék milyen rendi-bendi.

  11. Kedves Helga, én sem kötekedek. Ha annak vetted, bocsánatot kérek! Pár nappal ezelőtt olvashattál tőlem kötekedést, az másmilyen volt Csak beszélgetünk. Még mosolygok is. 🙂
    Vissza a témához. Olyan világban, ahol kovácsinasok kalapálják a lapátot, tényleg hétköznapi dolog egy kis zsák gabonát vállra venni, és elvinni két sarkot. Értem, hogy nem az íróra haragszol, hanem a pékre, de a pék is megtanulta már inas korában, hogy a nyolcvan kilós zsák az alaptípus. Ne haragudj a pékre sem. Hétköznapi dolgot kért.
    Kicsit beleéltem magamat most a szereplő világába, és a következő ötlött a fejembe. A kovácsok faszénnel táplálják a tüzüket, és azt is zsákban szállítják. Valószínűleg az inasokkal cipeltetik, mert az inasok azzal kezdik az életet, hogy kiszolgálják a segédeket és a mestert – meg a tüzet.
    Szent a béke? Küldök még egy mosolyt. 🙂

  12. Jól van, hiszek neked, de csak mert neked is van kovács karaktered – biztos jártasabb vagy a zémában, mint én. 😀

  13. Azért már most meg képes ragadni az embert ez a mese, ha már a kommentekben kovácsokról meg kutakról elmélkedünk. 🙂

  14. Nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy mi a folytatás. Lemegy Lurkó a kútba? Mit talál ott? Vajon az erdő sűrűjébe is bemerészkedik?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük