Gyöngyhalász játék: Más Valaki Problémája

A játék kiírása a linken.

A regénybe beleolvashatsz ezen a linken.

Lukácsi Zsuzsa küldte:

Meiszner Krisztina: Más Valaki Problémája

ideális olvasó:

Értő Julianna, huszonnyolc éves, egyedülálló, öt éve dolgozik a pályázati szférában, eredetileg jogász. Már régóta gondolkozik azon, hogy váltania kellene, de ez az első munkahelye, és nem egy mozgolódós típus. Titkos vágya, hogy műfordító legyen, szokott angolul olvasni, internetre még fordított is valamit, szeret fogalmazni. Hobbiszinten tökéletesítgeti a hivatalos levél- és pályázati kiírás formulák gördülékeny és magyar nyelvnek megfelelő megfogalmazásait.

Szokott szórakozni járni, sok barátja van, de valójában keveseket enged magához közel. Igényes az olvasmányaira. A megfogalmazásukra, az átgondoltságukra, a szereplők karakterrajzára, az események pszichés hitelességére. Szeret elszakadni a valóságtól, pontosabban inkább csak kitágítani annak határait, mert bizonyos törvényszerűségek működéséről nem mond le. De éppen ezért jól elnavigál az igényes sf irodalomban, kifejezetten szereti a zsánerek határmezsgyéjén álló, nehezen kategorizálható műveket. Meg Lukjanyenkót és Neil Gaimant. A vámpírirodalmat nem falta végig, de Bram Stroker Draculája tetszett neki, és a Twilightot is végigpörgette, hogy képben legyen. Magyar sf könyvek közül szúrópróbaszerűen vagy baráti ajánlásra válogat, több szerzőt ismer, mint művet.

Nyitott szemmel olvas. A könyvekből sokat merít önmaga és mások megértéséhez és a világban való eligazodáshoz. Az összetett férfikarakterek érdeklik leginkább, minél hitelesebben és közelebbről ábrázolják őket, annál jobb. Szereti bogozgatni őket. Az olyan, mint az ismerkedés, csak nincs benne kockázat.

Minden választását átgondolja. Ezt a regényt csak levenné a polcról (vagy rákattintana az ízelítőre az interneten), találomra beleolvasna valahol, és vinné is.

 Fülszöveg:

Érdekel, milyen lehet a vámpírlét elviselhetetlen könnyűsége? Mi rejlik az éjben járók fagyos álarca mögött? Milyen az időtlenség, a napfény elől menekülés, az örök küzdelem az ösztöneiddel, a vérszomj?

Persze, de már olvastad milliószor.

Ezt még nem.

Így még nem.

Jonjon törvénytisztelő, adófizető állampolgár, aki takaros kis kocsmát üzemeltet Budapest szívében, a Körúthoz közel. Kiemelkedő béketűrése, pallérozott rutinja és lankadatlan ébersége tartja életben. Na és az a pár csomag vér, amit az alig berendezett lakásának hűtőjében tárol. Hosszú évtizedeken, évszázadokon át tanult meg hibátlanul illeszkedni ebbe a zavaros világba. De a hibátlanság egy idő után nagyon fárasztó. Hogy megéri-e mégis a folyamatos, meddő küzdelem, az erő megszerzése és felélése egy olyan világban, ami talán egyedül csak az ő stílusában előadva elviselhető? A válasz mozaikdarabkái csak lassan kerülnek a helyükre ebben az átgondolt, szövevényes, eleven és holt történetben.

Miközben közeledik a luna caliente, a hírhedt márciusi holdtölte. Amikor az újak megint többen lesznek, a régiek megint kevesebben, és a világ – a vámpírok és a halandó emberek számára egyaránt – visszafordíthatatlanul megváltozik.

***

A szerző küldte:

Az ideális olvasómat Kovács Petrának vagy Szabó Anettnek vagy Nagy Lucának hívják. Petra/Anett/Luca huszonnyolc éves, üzleti kommunikáció vagy nemzetközi tanulmányok szakot végzett, mert a szülei azt mondták neki érettségi előtt, hogy biztosan nem lehet belőle jogász vagy orvos, hát legalább olyasmit válasszon, amiből talán meg lehet élni.

 

Az Angyalföldön, egy másfél szobás bérelt panellakásban lakik informatikus barátjával, Péter/Gábor/Mátéval; már három éve járnak együtt, és ha majd összeházasodnak, két gyereket szeretnének. Petra/Anett/Luca reggelenként kivasalja az egyik irodába járó ingét, müzlit eszik, kifesti az arcát, aztán puszit ad Péter/Gábor/Máténak, és elindul egy hosszú munkanap felé. Tömegközlekedéssel jár, az ebédjét egy bentó-dobozban viszi magával, egész nap a számítógép előtt ül, és esténként, amikor lekapcsolja, egy pillanatra belegondol abba, hogy eredetileg valami másra vágyott. Utazni szeretett volna, világot látni, elmenni Balira meg Új-Zélandra, nem pedig napi tíz órát üldögélni a gép előtt… de aztán megrázza magát, és leellenőrzi, a monitort is kikapcsolta-e.

 

Petra/Anett/Luca a szabadidejében sokat olvas, a hétvégéket leginkább otthon tölti a kanapén kuporogva, a kezében egy jó könyvvel. Csak ritkán jár el szórakozni, a barátnőivel inkább munka után találkozik, a hétvégéket Péter/Gábor/Mátéval akarja tölteni, de hát egy informatikus munkaideje még furább, mint az övé, gyakran kénytelen egyedül üldögélni otthon. Időnként felmerül benne az is, talán érdemes lenne egy könyvesblogot indítania, de aztán belegondol, mennyi időt venne el a most is kevésből ez a plusz feladat. Korábban még ennél is többet olvasott, vámpírosat, szerelmeset, nyomozósat, válogatás nélkül; minden héten bement valamelyik nagy könyváruházba végignézni a frissen megjelent művek polcait. Még mindig vannak kedvenc kiadói, és a krimiket sem unta meg, de egyre kevésbé érdeklik a YA könyvek. Leginkább olyan könyveket keres, amelyek valami újat és mást villantanak fel előtte, de mégis felismerheti bennük a saját élete helyszíneit vagy problémáit. Olyan könyveket szeretne olvasni, amilyeneket Péter/Gábor/Máténak is odaadhat – úgyis egyre kevesebb beszélgetni valójuk akad a mindennapi apróságokon túl.

 

Hétköznap esténként, mikor Petra/Anett/Luca leellenőrzi, hogy kikapcsolta-e a monitort, nem csak Bali meg Új-Zéland jut eszébe egy pillanatra, hanem az is, hogy tulajdonképpen mennyire egyhangú az élete. Ki tudja, hagy-e maga után bármit is, amiről emlékezni fognak majd rá. Ilyenkor döbben rá arra is, hogy hiába szereti a barátját, Péter/Gábor/Mátét, mégis milyen sokszor érzi magát magányosnak. Az öregedéstől meg a haláltól való félelem – ezekről hiába is próbálna beszélni neki, úgysem értené. Petra/Anett/Luca ilyenkor úgy érzi, mintha elszaladna mellette az idő. Két hónapja múlt huszonnyolc, tíz hónap múlva már huszonkilenc lesz. Ha meg lehetne állítani az időt… vajon milyen lenne az? Bár lehet, még a jelenleginél is magányosabb lenne tőle. Talán.

 

Fülszöveg:
2012. márciusa, Budapest, hetedik kerület. A Bugyor nevű majdnem-romkocsma feketére festett falain Lugosi Béla-poszterek, a koktéllapon baljós nevű koktélok.

 

„Vámpírok pedig nincsenek” – állítják meggyőződéssel a kocsmában dolgozók. A Bugyorban minden csak játék, látszat, vendégcsalogató ötlet. Mégis: mi van akkor, ha a pult mögött két igazi vámpír áll? Ha csak pár nap van addig, míg beköszönt a minden élőhalott által rettegett luna caliente, apusztítást hozó márciusi telihold? És vajon mi lesz a következménye annak, ha éppen itt és éppen most követ el valaki egy rejtélyes és értelmetlennek látszó gyilkosságot?

 

A rendőrség nyomoz, Budapest vámpírjai ugyanazt teszik. Évszázados titkok, hazugságok és sérelmek kerülnek napfényre, a gyilkos pedig egyre szorosabbra húzza a gyanakvás és bosszú hálóját a Bugyor körül. 2012. márciusának teliholdja van, Budapesten pediga vámpírok harca zajlik: mindenki mindenki ellen, mindenki önmagáért.

 

Csak az élők nem tudnak semmiről. Még.

***

Érdekel az írás?

A linken beleolvashatsz.

 

 

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 10.0/10 (4 votes cast)
2 hozzászólás Szólj hozzá
  1. Kedves Zsuzsa, köszönöm a megfejtést – mint Adél is írja, valóban kellemesen csengnek össze az ideális olvasók. 🙂
    Ez a könyv valóban krimi, de azért a kapott fülszöveg sem áll messze a tartalomtól. Mondhatni, csak ez az egyetlen elem hiányzik belőle…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük