Gondolatok az idei előszűrésről

1. előszűrő:

Köszönjük, hogy részt vettetek az idei Aranymosás pályázaton. Előszűrőként igyekeztünk minden alkotást igazi odafigyeléssel kezelni, hiszen tudjuk, hogy mennyi munkátok van bennük. Számomra mindenképpen nagy örömet okozott, hogy ennyi különféle embertől érkezett regényt olvashattam. Nagy izgalommal nyitottam meg az újabb és újabb kéziratokat, és vártam, hogy igazi kincset találjak. Persze rengeteg írással kapcsolatban felmerültek típusproblémák, ezekről szeretném most megosztani a gondolataimat és tapasztalataimat.

Nagyban megkönnyítették a munkákat azzal, hogyha betartottátok a formai követelményeket, nem hagytatok ki az adatlapról semmit és nem írtatok hosszas kísérőleveket. Nálunk ugyanis csak a kézirat számított. Nem érdeklődtünk az ajánlások, a menő formázások és a képek iránt sem, csak jó regényeket szerettünk volna olvasni.  Sokszor találkoztam agyonformázott, színes betűtípusokkal átszőtt kéziratokkal is, pár még képet is tartalmazott. Ezekkel inkább eltereltétek a figyelmet, mint felhívtátok volna. Figyeljetek a formátumra is, nekem sok nehézséget okozott, hogyha nem tudtam megnyitni az írásotokat.

A nyelvi szint nagyon fontos, ez alapján dolgoztunk mi, előszűrők is. Ehhez mindenképpen hozzátartozik a helyesírás is: egybeírás, különírás, vesszőhibák, elgépelések. Találkoztam olyan kézirattal is, amit a szerző tíz éve érlel a fiókban, küldözgette mindenhova, de még mindig hemzseg a helyesírási hibáktól.

Örültem, amikor fiatalabb, 14-18 éves ügyes szerzőkkel találkoztam. Jó volt látni, hogy ennyi munkát fektettek az írásba. Hogyha most esetleg visszautasítást kaptatok, akkor se csüggedjetek, még rengeteget időtök van a tanulásra!

Nálam sok fantasy írás landolt. A legnagyobb probléma ezeknél az írásoknál, hogy már az első oldalon bemutattatok milliónyi szereplőt, és az olvasó teljesen elveszti a fonalat.

Figyeljetek az idő és a nézőpontok megfelelő kezelésére is. Ha elköteleztétek magatok az egyes szám első személyű múlt idejű narráció mellett, akkor ragaszkodjatok is hozzá.

Rengetegszer olvastam lapos írásokat, amikor főleg a karakter gondolatait magyaráztátok, ahelyett, hogy érzékeltettétek volna a környezetet, a szereplőket és élővé tettétek volna a szöveget.

Mindenkinek azt javaslom, hogy ne adja fel akkor sem, hogyha idén nem sikerült bekerülnie. Keressetek bétákat, gondoljátok át, hogy mi is volt a probléma az írásotokkal. Merüljetek bele az írástechnika rejtelmeibe. Az írás egyáltalán nem könnyű munka, Joseph Heller szerint minden írónak gondjai vannak az írással. De vannak dolgok, amelyekre érdemes várni, és dolgozni értük.

2. előszűrő:

Előszűrésnél fontos szempont volt, hogy mi az, ami még szerkesztéssel javítható, és mi az, ami már nem. Ilyenekre, mint szóismétlések, vesszőhibák, egybe- és különírási hibák, párbeszédek központozásával kapcsolatos problémák, helyesírási hibák, elgépelések, szórendi hibák, formázás nem árt figyelni, de még könnyen javíthatók. Viszont sok műben kitartóan és együttesen jelen voltak szóképzavarok, véget nem érő mondatok, alanyproblémák. Az író rendszeresen keverte a hasonló alakú, ám eltérő jelentésű szavakat, nyakatekert mondatokat használt, melyekről látszott, hogy nagyon szépen szeretett volna fogalmazni, de inkább csak nem volt magyaros (ez sűrűn előfordult, főleg fiatal íróknál), örökké ismételgette önmagát, indokolatlanul stílust váltott, elcsépelt kifejezéseket használt. Arra is volt példa, hogy egy régi korban játszódó történet olyannyira archaikus nyelvezetű volt, hogy az már az élvezhetőség rovására ment. Ne felejtsük el, hogy a mai kor emberének írunk, hosszú távon elfárad az olvasó, ha a nyelvezet teljesen elüt a megszokottól. Találkoztam erőltetett, mesterkélt stílussal, ugyanakkor tőmondatok halmozásával, pongyola megfogalmazásokkal is. Nincs egyértelmű recept, hogy milyennek kellene lennie egy elfogadható írásnak, de ha a szerkesztőnek minden második mondatot át kéne írnia, ott alapvető gondok vannak. A lényeg az összkép, az érthetőség, a figyelem fenntartása, és a legfontosabb, hogy élvezetes legyen olvasni.

Nagyon sokan írtatok prológust. Volt, aki olyan jelenetet tett bele, ami figyelemfelkeltő volt ugyan és sokat sejtetett, de végül nem váltotta be az ígéretét. Akadtak díszesen megfogalmazott, már-már pátoszi stílusú prológusok, melyek igazából nem mondtak semmit. Ugyanakkor az sem jó, ha töményen elárasztanak adatokkal. Ha a történet teljesen megáll a lábán prológus nélkül is, akkor valószínűleg nincsen rá szükség. Ugyanakkor egy rossz prológus miatt még senki sem esett ki.

Fontos, hogy lehetőleg már az elején kiderüljön a regény műfaja, mert ez egy ígéret lesz az olvasó felé.

Ami sokszor már az elején megmutatkozott, az az információadagolás problémája. Akadt olyan történet, ami egy izgalmas cselekvéssel indított, ám egy fél oldal után a főhős belekezdett valaminek az elmagyarázásába, és kaptunk egy öt oldalas tömény leírást, aminek semmi keresnivalója nem volt ott.

A végére hagytam azt, amit a legjobban sajnáltam, pedig ezzel a jelenséggel tömegesen találkoztam. Valószínűleg sokan a beadás előtti legutolsó pillanatban fejezték be a művet, és vagy át sem nézték, vagy csak az apróbb hibákat javították. Jó módszer, ha az ember átállítja a betűtípust és betűméretet, mert ezáltal idegen hatást kelt a szöveg, és jobban kiugranak a hibák. Érdemes tehát másodszor is nekifutni, és addig csiszolni a művet, míg el nem mondhatjuk, hogy kihoztuk belőle a legjobbat.

Ahogy az alaposság hiánya, úgy a gondosság is meglátszott bizonyos műveken, mindamellett nem tökéletes művekre vadásztunk. Akik most kiestek, azoknak azt tanácsolnám, hogy semmiképp se adják fel, gyakoroljanak tovább, keressék a fejlődés útját, hiszen a siker legalább annyi rész szorgalomból, mint tehetségből áll.

3. előszűrő

Az egyik lényeges elem, amit az idei pályázat kapcsán kiemelnék, hogy az írók gyakran a saját fejükben ragadtak, és bár tisztában voltak az adott zsáner alapvető sajátosságaival, nem próbáltak meg az olvasó fejével gondolkodni. Lehet, hogy azért, mert csak ki akarták adni magukból a gondolataikat, egyszerűen kíváncsiak voltak, hogyan fest a történetük papíron. Az író ígérete viszont sarkalatos pont, ahhoz tartanotok kell magatokat. Ne engedjétek, hogy írás közben elcsatangoljanak, mert az eredeti elképzelés más irányt vesz és az olvasónak egyetlen mozdulatába kerül a könyveteket lerakni.

Az első mondat és fejezet az egyetlen esély, hogy az olvasót meggyőzük történetünk egyediségéről, arról, hogy élményt kínálunk számára. Előfordult, hogy túl hangzatos rész került az elejére, vagy olyasvalami, aminek a fő cselekményhez nem sok köze volt. Nincs szükség nagy szavakra, sokkal inkább izgalmas cselekményre, szerethető hősökre – ez utóbbiból sajnos idén kevés jutott, gyakran léptek elénk papírmasé figurák, akik ennek megfelelően semmi izgalmasat nem tettek, tőlük aztán nyugodtan egy helyben állhatott a történet. Nem probléma, ha a hős trágár kifejezéseket használ, ha ezzel az írónak konkrét célja van.

Használjátok bátran az erős,cselekvő igéket, mert attól lesz valódi a történet. Ha már van neve a szereplőtöknek, például Tibi, akkor egy mondattal vagy bekezdéssel később ne hívjátok őt férfinek, mert kiléptek a  nézőpontból és megtörik az olvasás lendülete. Nem érdemes ki-be ugrálni a hősök fejéből, ha egyszer már felépítettétek a figurát, akkor maradjatok a szemszögében és csak azt lássátok, amit ő láthat. A megírás egész folyamata során fontos a következetesség.

Fantasy regények esetében jellemző volt a szereplők nehézkes mozgatása, és ezzel összefüggésben a rossz információadagolás. Egyes íróknak nehézséget okozott a cselekmény kibontása úgy, hogy közben a szereplőket is bemutassák. Figyeljetek oda a történet belsődinamikájára, így nem lesznek erőltetett részek, sem üresjáratok.

Érkezett a pályázatra olyan realista regény, amiben a gimnazista korú szereplők hiteltelenül viselkedtek. Nem az volt a probléma, hogy teljesen hétköznapi helyzetben kellett volna megállni a helyüket, mert ilyenekből is ki lehet hozni a maximumot. A hősök nem fejlődtek, csak véletlenszerűen cselekedtek, így a történetnek nem volt sem tétje, sem kerete.

Az én adagomban kevés olyan írás szerepelt, mely már létező műveket imitált volna. Inkább az eredeti történetek voltak jellemzők, csak nem eléggé kidolgozott formában.

4. előszűrő:

Idén nem volt karakterlimit, ez meg is látszott, sok kisregény és rövid mese landolt a postafiókban. Akadtak köztük jók, de többségében a kétszázezer karakteres, több szálon futó történeteken még rengeteget kell dolgoznia a szerzőnek.

Tipikus hibaként – a nyelvi és nyelvhelyességi gondokon túl – a csapongó narrációt és az össze-vissza váltakozó nézőpontokat említeném meg, ezek miatt a történet hamar szétesik. Sok kézirat kapott ezért negatívat már az első 5-10 oldal elolvasása után.

Az esetek többségében a helyesírás megfelelt, ám rengeteg klisével találkoztam. Ez önmagában még nem lenne baj, ha valami egyedivé teszi a sztorit, akkor máris izgalmas és háttérbe szorul az elcsépelt történetvezetés. Az emiatt negatívat kapott kéziratok többsége nem menthetetlen.

A kiesett ifjúsági történetek főleg olyan környezetben játszódnak, amelyet a szerző nem ismer eléggé. Fiktív USA-beli kisvárosok, Los Angeles, New York, London… Már az első pár oldalon is látszik, hogy nem hiteles a szöveg. Nehéz más kultúráról írni, nagyon utána kell járni a szokásoknak, még jobb, ha ott él az ember néhány évet. De ugyanez visszafelé is igaz, többen egy szokványos magyar környezetet mutattak be úgy, mintha a High School Musical forgatása zajlana egy rákoskeresztúri szakközépiskolában.

Fantasy történeteknél az én adagomban az idei év abszolút sztárja a sárkányok, nagyon sokan írtatok róluk valamilyen formában.

Összességében azt tudom mondani, hogy az elutasított kéziratok feléből lehet jó regény, ha a szerző elsajátítja az írástechnikai alapokat és pihenteti a kéziratát. Elképzelhető, hogy csak három év múlva villan be a korszakalkotó gondolat, de érdemes várni rá.

További jó írást mindenkinek!