Gaura Ágnes: Vámpirítós – Avagy mit eszek a vámpírokon? (1. harapás)

Azok, akik rádöbbennek, hogy (többek között) vámpíros regények írásával foglalkozom, gyakran gondolják úgy, hogy „elherdálom a tehetségemet”, és beálltam a csillogó vámpírokat futószalagon előállító gyártósor gombnyomói közé, kihasználva a vámpírkonjunktúra előnyeit. Azt is mondják, hogy telített a piac, ez a téma már lerágott csont (avagy kiszívott nyaki verőér), és sok újat egyébként sem lehet alkotni ezen a területen. Közvetlen cáfolat és védekezés helyett inkább azt szeretném most elmesélni nagy vonalakban, hogy mi késztet engem, mint írót vámpírkarakterek megformálására. Miért kihívás írói szemmel egy vámpírkarakter „életre hívása”? Miért gondolom azt, hogy érdemes ezzel foglalkozni, s hogy ez olyan terület, ahol igazán kibontakozhat az írói tehetség?

I. Más mint én

A vámpír, először is, mindig a másság jelölője, metaforája. Amikor a vámpírról írunk, azt fogalmazzuk meg, mi tehet egy emberi lényt embertelenné. Ez nagyon komplex téma, e cikk folytatásában igyekszem bővebben írni majd arról, mit jelent ez a gyakorlatban egy író számára. Itt most csak annyit jegyeznék meg, hogy egy adott vámpírkoncepció kidolgozása nagyon jó önismereti kurzus (lehet) már önmagában is.

II. Örök élet (és vonzatai)

A vámpír karaktere számos mítosztranszformáción esett már túl, de vannak állandó komponensei. Az örök élet része az alapmítosznak, és számos szempontból kínál kibontakozási lehetőséget egy író számára.

1. Örök életveszély, avagy haláli cselekmény

Lehet látványos akciókat írni, hiszen egy élőholt majdnem mindent túlél, nem szabnak gátat a fantáziának az ember fizikai határai. (Nem is értem, G. R.R. Martin miért nem jött még rá erre. Egy kedvenc karaktert akár húszféleképpen is kinyírhatna egyetlen évadban 🙂 )Egy vámpír érzékszervei, speciális képességei olyan leírásokat és cselekménybonyolítást támogatnak, amelyek megkövetelik az átlagostól eltérő gondolkodást. Ez olyan kihívás, melynek eredménye – szerencsés esetben – az olvasót is nem várt, különleges fordulatokkal örvendeztetheti meg.

2. Kalandozás térben és időben

Számomra ennél jóval fontosabb azonban az, hogy az örök (vagy legalábbis igen hosszú) élet jóval komplexebb karakterré teheti szereplőinket. Életük évszázadokon keresztül ívelhet át, így egy hosszú életű vámpíron keresztül betekintést nyerhetünk a történelembe: nyomon követjük életútját, felhasználhatjuk az emlékeit, írhatunk flashbackeket, és még sorolhatnám a lehetőségeket, melyek egy mágikus világban megtöbbszöröződnek. Egy vámpír nagy távolságokat járhat be időben és térben egyaránt, és ez lehetőséget kínál arra, hogy színesebbé tegyük szövegünket: könnyedén írhatunk időben és térben egymástól távol eső világokról.

3. Alternatív edutainment (szórakoztatva oktatás)

Egy vámpír, ha okosan használjuk, maga a két lábon járó – vagy sikló – kulturális enciklopédia. Rengeteg mindent taníthatunk a segítségével a történelem köztudott és kevésbé ismert szegmenseiről. Az élőholtak azok, akik tényleg tudhatják, milyen volt az élet egy adott korban. Ha jó kezekbe kerül egy vámpír-karakter, nem egyszerűen szórakoztató irodalmat lehet köré építeni, olcsó, szexszel teli ponyvát, hanem szórakoztatva tanító fantasyt. Ez számomra két szempontból is lényeges: mindig arra törekszem, hogy tudást adjak át valamilyen formában, és alkatomból adódóan szeretem, ha elsősorban nem én tartom az előadásomat szórakoztatónak, hanem a hallgatóság. Másrészt tetemes méretű olyan tudást halmoztam fel az elmúlt években, melyet nem tudok kreatív módon máshol kamatoztatni. A vámpírkarakterek kapcsán más karakterek spekulálhatnak a múltról, mesélhetnek történelemről, és gyárthatnak koherens alternatív históriákat, mely igen szórakoztató, s egyúttal intellektuálisan inspiráló tevékenység. Hogy csak egy példát említsek: ha elfogadjuk, hogy Drakula, Havasalföld néhai királya valóban vámpír volt, már nem is annyira megmagyarázhatatlan az a tény, hogy bár az ő korában egyáltalán nem volt szokás az éjszakai harcmód, a történelmi források kiemelik, hogy a havasalföldiek kifejezetten szerettek éjszakai csatákat vívni, mindenki legnagyobb megdöbbenésére.

            A szórakozva tanulás a szerzőre és környezetére is kihat. Egy többrétegű vámpírregény megírásához jó adag kutatómunka is tartozik, én pedig szeretek bogarászni a különféle forrásokban. Ennél is inspirálóbb azonban az a világteremtési munka, melyet megoszthatok szakértő barátaimmal. Bölcsészvégzettségem okán elsősorban természettudományos vonalon szorulok hathatósabb segítségre, és nagyon jól szórakozom, amikor szakértőim a vámpírokat érintő legelvadultabb kérdésemre is megpróbálnak tudományos válasszal szolgálni. Körbejártuk már a vámpírfényképezés csínját-bínját (milyen típusú géppel lehetséges és milyennel nem), és rengeteget tanultam a természeti lények biológiájának kidolgozása közben DNS-ről, vírusmechanizmusról, és különleges természeti jelenségekről.

4. Komplex karakter

A vámpírkaraktert gyakorta ábrázolják ösztönlényként, ennél azonban sokkal összetettebb karakter, melyet igazi kihívás megteremteni. Az ösztönök mellett nem elhanyagolható az évtizedek, sőt, akár évszázadok tapasztalatának gyümölcse: egy idős vámpír érettebb személyiség lehet, mint bármelyik halandó. Van tapasztalata, felvértezhetjük egyedülálló műveltséggel, s ezáltal nagyon  izgalmas beszélgetőpartnert lehet belőle formálni: olyat, aki mintegy szintetizálja a civilizált nemes és a brutális gyilkológép ideáját. (Úgy is tekinthetünk rá, mint a „nemes vadember” újragondolt, kifordított irodalmi megfogalmazására.)

III. Szatíra, társadalomkritika

A történelem során számtalanszor bukkant fel a vérszívó mint a kizsákmányoló erő metaforája, így nem meglepő, hogy egy politikailag-szociológiailag érzékeny író meglátja, és kihasználja ezt a potenciált is. Drámai vagy humoros, abszurd megközelítést egyaránt elbír a vámpír mint politikai tényező téma, szeretek játszani vele. A regénysorozatomban például kifordítom ezt a vérszívó toposzt, és a vámpírok segítségével való kormányzást alapvetően pozitív jelenségként állítom be (mintegy kedvező fordulatként a korábban jellemző, inkompetens emberi kormányzási időszak után), az Aranymosás folyóiratban megjelent novellám viszont az alaptoposzt bontja ki.

 

IV. Végjegyzet – Avagy a ketchupos szalvéta

Nincs vámpíros történet vér nélkül, de én azt vallom: az igazán finom pirítós után nem csak ketchupfolt marad a szalvétán, vagyis egy „vérbeli” vámpírsztori sem attól jó, hogy térdig gázolunk a kiontott vérben. Ebben a cikkben azt próbáltam röviden összefoglalni, hogy milyen játékteret biztosít egy író számára a vámpírkarakterek bevonása. A következő részben a vámpír kulturális marker (jelölő) szerepéről szeretnék egy kicsit beszélni, illetve e szerepkör gyakorlati vonzatairól – arról, mi mindenre utalhat egy vámpírkarakter, és ez mennyiben jelent inspirációt és motivációt a számomra.

 

***

(Gaura Ágnesnek köszönjük a cikket! A folytatás itt olvasható.)

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 8.6/10 (17 votes cast)
2 hozzászólás Szólj hozzá
  1. Ami a III. részben említetteket illeti:

    O, leave in the old chronicles our forefathers to rest;
    For they would gaze upon you with irony at best.
    Rise once more, o Tepes ! Take and divide these men
    As lunatics and rogues in two big tribes, and then
    In mighty, twin infirmaries by force both tribes intern,
    And with a single faggot prison and madhouse burn.

    Még ha Eminescu is azokra a toposzokra épít, amelyeket történetileg igazolni nem lehet, még a negatív tartalmú mítoszokat is a jó és igazságos uralkodó képének támogatására használja fel.

    🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük