Az előszűrésről
A legtöbb pályamű esetében pár oldal után le lehetett azt szűrni, hogy a szerzőnek mennyi a gyakorlata az írás terén, mennyire igényes nyelvileg, fejleszti-e magát, foglalkozik-e írástechnikával. Sok kézirat azért nem került kiválasztásra, mert már az alapszituáció hiteltelen, logikátlan volt, vagy éppen a háttérvilág volt zavaros. Olykor már az első oldalon elgépelések, nyelvtani hibák, értelmetlen mondatok hadával találkoztam. Mindez arra utal, hogy az író nem gondolta végig a történetet, nem olvasta át a szöveget, mielőtt benyújtotta volna a pályázatra. Emellett persze voltak nagyon színvonalas, ötletes, igényes írások is, melyek képesek voltak már az első pár fejezetben felkelteni a figyelmet, és bevonni a történetbe.
Arra nincsen lehetőség, hogy minden egyes pályaművet az elejétől a végéig elolvassunk (ehhez évekre lenne szükség), ezért ezen a ponton a bevezetésen áll vagy bukik minden. Sajnos sok írás nem tudta teljesíteni azt, ami egy jó felütéstől elvárható. Még mindig népszerűek a prológusok, melyek hátránya, hogy legtöbb esetben csak az egész szöveg ismeretében értelmezhetőek, így valódi szerepük nincs. Az „akkor még nem tudtam, hamarosan fenekestül felfordul az életem”, „minden választásommal közelebb kerültem Őhozzá”, és a hasonló sejtelmes utalásokkal, vagy általános életbölcsességekkel, az olvasó általában nem tud a történet elején mit kezdeni. Szintén jellemző klisé a főhős álmával, ébredésével, reggeli rutinjának leírásával indítani.
Az első fejezetre érdemes úgy tekinteni, mint a filmeknél az előzetesre: nem kell az összes csavart, meglepetést előre felfedni benne, de tartalmazza a szöveg esszenciáját, azt, amitől az különleges. Minden írónak más az erősége, és amiben tudod, hogy jó vagy, azt csillogtasd meg már rögtön az első oldalakon. Ha pörgős akciójeleneteket írsz, akkor kezdj azzal, ha a dialógusaid csak úgy szikráznak, dobd be az olvasót egy szópárbaj közepébe. Hiába remek a történet, hiába van tele zseniális fordulatokkal a kézirat második fele, ha az első pár oldal színtelen és lapos. Valamint a cselekménynek már az első oldalon el kell indulnia, nem valamikor a harmadik-negyedik fejezet után.
Néhány kéziratban nagyon szépen előkészített, rendkívül hatásos horgok voltak, de általánosságban úgy éreztem, hogy az írók nem igazán használták ki ezt az eszközt. Pedig gyakran, ha egy teljesen átlagos felvezetés végére berakunk egy mondatot, ami ad egy csavart az alapszituációnak, vagy felfed egy olyan új információt, amitől hirtelen más színben látjuk a korábbi eseményeket, azzal nagyon sokat lehet dobni egy szövegen. Valójában ez a bevezetés célja: teremteni egy olyan szituációt, ami után az olvasónak muszáj tudnia a folytatást. Például, ha a regényünk azzal kezdődik, hogy egy vámpírklán vezetője el akarja rabolni a főhősnőnket, az ugyan ígér bonyodalmakat, de önmagában nem túl érdekes. Viszont ha a nyitójelenetben egy kisebb vámpírcsapat betör a főhősnő házába, és akkor derül ki, hogy az ártalmatlannak hitt gimnazista lány titokban vámpírvadász (vagy akár vérfarkas vámpírvadász), az már inkább megragadja az ember figyelmét.
A másik dolog, amivel jó első benyomást lehet kelteni, nem meglepő módon, a kézirat első mondata. Ennek is ugyanaz a funkciója kicsiben, mint a bevezető fejezetnek: ha az olvasó elolvassa az első mondatot, az keltse fel az érdeklődését annyira, hogy el akarja olvasni a másodikat is. Ezért jó, ha a kezdőmondatban van valami rejtély, egy olyan apró részlet, amit az olvasó nem feltétlenül tud még értelmezni, de ki akarja deríteni, hogy mit jelent. A pályázatra beérkező kéziratok között előfordultak tipikus leíró „a nap besütött az ablakon”, „az ébresztőóra hangos sípolása visszhangzott a szobában”, „az eső kopogott a macskaköveken” jellegű nyitómondatok, melyek túl általánosak és statikusak ahhoz, hogy felkeltsék a figyelmet. Érdemes külön megnézni tehetséges írók fejezetnyitó és záró mondatait, sokat lehet belőlük tanulni.
Nem hátrány, ha már az első fejezetben rájövünk, hogy milyen zsánert is olvasunk. Volt olyan sci-fi, melyben több mint tíz oldalon keresztül nem utalt rá semmi, hogy a történet egy futurisztikus világban játszódik, holott a főszereplő használt például tömegközlekedési eszközöket is. Szintén fontos, hogy az első pár oldal tükrözze az egész mű stílusát, mert olykor az írók túlgondolkodják, túlcsiszolják, túlírják az első pár oldalt. A végeredmény egy túlcizellált nyitás – amit persze az író nem fog hasonló stílusban folytatni, hisz számára is mesterkélt –, amit aztán gyorsan felvált a szerző természetes hangja, de így lesz egy stílustörés a bevezetésben.
A legfontosabb szempont a szűrés során az a szöveg olvashatósága. Ez evidensnek tűnik, de sajnos nem minden esetben az. A legrövidebb úton akkor kerül egy kézirat az elutasított kupacba, ha már a kezdés hemzseg a pongyola, magyartalan, értelmezhetetlen mondatoktól. Hiába zseniális az alapötlet, hiába szerethetőek a karakterek, az igénytelen fogalmazásmód élvezhetetlenné teszi még a legizgalmasabb történetet is. Nagyon fontos, hogy az író tudja, pontosan mit jelentenek az egyes szavak, és tisztában legyen helyes használatukkal (ez sem egyértelmű, sokan nem szótári jelentésüknek megfelelően használnak bizonyos szavakat). A zavaros stílus azt a benyomást kelti, hogy a szerző maga sem tudja, mit szeretne mondani. A nyelvi igényesség viszont nem azt jelenti, hogy a szövegnek tele kell lennie költői képekkel, szóvirágokkal, terjengős leírásokkal. Az egyszerű, pontos fogalmazásmódot sokkal kellemesebb olvasni, mint azt, ami erőlködik, hogy választékosnak vagy költőinek hangozzon. Volt olyan pályamű, ami pontosan ezen bukott el – az első pár oldal annyira túldíszített és mesterkélt volt, hogy az egész írást lerontotta. Bármilyen legyen is az elbeszélés hangja, a lényeg, hogy ne érződjön természetellenesnek, mert azt az olvasó is rögtön észreveszi.
Ha már valaki addig eljutott, hogy elküldte a kéziratát a pályázatra, az már önmagában is megérdemli az elismerést. Egy-egy pályaműben hónapok, sokszor évek munkája van, és aki képes ennyi időt és energiát belefektetni valamibe, aki képes a rengeteg kétely és nehézség ellenére végül előállni egy teljes, befejezett kézirattal, az már így is nyert valamit, ami nem függ semmilyen visszajelzéstől. Akik komolyan gondolják az írást, azok tudják, a rossz, elrontott, elutasított, agyonkritizált írásokból rengeteget lehet tanulni, sőt, azokból lehet tanulni igazán. Ha a kéziratod most nem kerül kiválasztásra, az csak annyit jelent, hogy most ez a konkrét mű, ilyen vagy olyan okok miatt, nem jutott be, nem azt, hogy a képességeiddel bármiféle baj lenne.
Az oldalra kikerült pályaművek szerzőinek gratulálok, a többieknek meg kitartást és sok szerencsét kívánok a következő Aranymosáshoz.
Én is gratulálok mindenkinek, és nagyon hasznos volt elolvasni ezeket a gondolatokat. Hátha kicsit ki tudjuk szűrni, mi lehetett az elutasítás oka.
Volt már itt beszélgetés a megfelelő nyitás témájáról. Mennyire kell türelmesnek lenni, mennyire elvárható, hogy az írás rögtön az elején felkeltse az érdeklődést. Én továbbra is osztom a fenti véleményt, hogy az első pár oldalban történjen olyan, ami miatt tovább akarom olvasni. Legalább legyen rá utalás. Ez nem azt jelenti, hogy robbanjon minden, de egy kis horog bújjon meg. Olvasás közben is egyre inkább észreveszem, hogy ez igenis fontos, nem szabad elhanyagolni. Már csak általam ismert írónak „engedem” meg, hogy az elején untasson, mert tudom, mit várhatok, de ha olyat veszek a kezembe, akitől még nem olvastam, sokkal kevésbé vagyok engedékeny.
Kedves Előszűrő!
Az olvasó szemével nézve teljesen igaz, hogy fontos a az érdekes kezdés, hogy az első két mondat arra késztessen, hogy elolvassam a következőt és a következőt. Valamint a szövegtan, a mondattan, a helyesírás… Viszont ha ezeket a szempontokat összevetem, a kikerültek közül nem vagyok benne biztos, hogy nálam nem buktak-e volna meg a fentebb említett kritikai pontok miatt.
Ahogy végigolvastam a kiírást, úgy tűnik, mintha már vége volna a továbbjutási esélyeknek. Még maradt 3 hely, nem igaz? Szerda-csütörtök-péntek lesz a reménykedők napjai. Viszont én nem ismertem fel magam az említett hibákkal kapcsolatban. Arra törekedtem az írás során, hogy minél frissebb, újabb szavakkal lepjem meg az olvasót, ezzel elkerülve a szóismétléseket. Nem kezdtem a sztorit klisés reggeli ébredéssel, zuhogó esővel. Egyből belevágtam a történetbe, és meg vagyok róla győződve, hogy olvashatóan fogalmaztam az egész regényben.
Valamint egyetértek Szfinx véleményével, hogy a kikerült művek közül bizony találni szép számmal olyat, melyekben a fent említett hibák megtalálhatóak.
Egyébként a teljesen kitalált világok zavarónak számítanak? A japán kultúrával ötvözött világok, fűszerezve különleges képességekkel? Nem szeretnék duzzogónak tűnni, de tényleg nagyon elhittem, hogy én könnyedén továbbjutok ezen a pályázaton. Benne kell lennem abban a 3 kikerülőben, muszáj elhinnem.
Nagyon lelkesen kezdtem el olvasni az írásokat, többhöz hozzá is szóltam. Aztán elmaradtak ezek a hozzászólások. Bár még kb. 2-3 pályázati anyag hátravan, ki merem mondani: csalódtam.
A szándék és a cél nemes, a megvalósítás néhol számomra hiányos. Az egyik részét Szfinx és Jusztina leírta már.
Ahhoz, hogy valaki sikerrel vegyen egy pályázatot (és az a siker ne 90%-ban a véletlen szüleménye legyen), kell, hogy ismerje a követelményeket és nagyon fontos, hogy ezek a szempontok az elbírálás során ne változzanak.
Mindenekelőtt le szeretném szögezni, hogy a legnagyobb tiszteletet érdemli minden szerző, aki a szívét-lelkét beletéve megírt egy 100-200-300 oldalas regényt.
Az első forduló sikeres teljesítésének feltétele a nyelvi szűrésen való megfelelés volt. Mit jelent a jó nyelvi szint? Számomra a jó helyesírást, a helyes központozást, a választékos szóhasználatot és a jó és logikus mondatszerkesztést. Ahogy ismerőseimmel beszélgettem erről, ők még hozzávették a gördülékeny írói stílust is, ami maradéktalanul elfogadható szempont.
Azonban ez a pályázatok egy jelentős részénél ez nem teljesül. És itt most nem arról van szó, hogy valaki elütött egy szót, vagy kimaradt egy szóköz. Volt olyan pályázat, ahol már az első egyszerű mondaton belül kapásból 3 helyesírási hiba volt, a mondatszerkezetről és a gondolatiságról pedig már a lelkes véleményezők se mertek beszélni – mert egyszerűen egyikük se jutott el odáig, hogy végig tudja olvasni a fejezetet. Ellenben volt egy adu, amivel minden pályázatot meg lehetett védeni: a dramaturgia.
A dramaturgiai dolgok pedig nem a nyelvi szint részei, még amatőr körökben sem. És pont ezért írom az észrevételeim ez alá az értékelés alá. Ugyanis nagyon remélem, hogy rosszul értelmeztem, és nem esett ki a nyelvi szűrésen azért pályamű, mert az előszűrő azt gondolta 10 oldal után, hogy a prológus csak úgy tapsra odaugrott a mű elejére cél nélkül és nem nyeri el később a funkcióját. Ugyanis, ha mindent leutalgatna a szerző már az első fejezetben, hogy aztán a többi 20-ban pontról pontra kifejtse, akkor akár egy szakdolgozatot is beadhatnánk, az pont így épül fel.
Mint ahogy azon is pislogtam, hogy a 2. előszűrőnél látszólag szórótényező volt, hogy az átlagos helyszín és a külföldi nevek (ez utóbbin kicsit megütköztem, ugyanis nem attól függ egy történet minősége, hogy éppen külföldi hangzású neve van a főhősnek, nyilván egy londoni irodalába Mary megy be és nem Marcsi, mint ahogy a Hortobágyon nem Joseph, hanem Józsi kurjongat. DE ez már megint nem a nyelvi szint kategória szerintem) Ugyanez az előszűrő hosszan kitér a fent említett helyesírási, nyelvhelyességi hibákra, mégis úgy gondolom, hogy ő is szemet hunyt jó néhány felett, hiszen mint említettem a művek jelentős része hemzseg tőlük.
Nem szeretném tovább szaporítani a szót, annyit azonban fontosnak tartok megjegyezni, hogy a legnagyobb csalódás nem az volt számomra, hogy az előszűrők a nyelvi dolgokon túl dramaturgiai szempontok szerint is próbáltak szűrni, hanem hogy a szűrési kritériumok mindegyikéhez legalább egy kikerült művet tudok társítani, és úgy, ahogy az Aranymosó a talán kategóriások közül vétózott a végén, úgy nem tette meg ezt azoknál a műveknél is, ahol tényleg nagy gond volt.
Rossz a pályázatnak, mert hitelt ront, rossz az olvasónak, mert elveszi a kedvét attól, hogy visszatérjen, és a legrosszabb az írónak, mert azon túl, hogy abba a hamis hitbe ringatják, hogy komoly eséllyel indul, kiteszik őt az elmarasztaló kritikának, amit ki lehetett volna küszöbölni egy őszinte „ne haragudj, ez a műved jelen formájában nem alkalmas arra, hogy kiadás közelébe kerüljön” mondattal, amit kb. 240 ember pocskondiázás nélkül megkap majd.
Igen, nagyon nehéz kérdés az, hogy hol legyen egy előszűrési határ. Ha túl szigorú az előszűrés, kieshetnek olyan művek, melyek javíthatók lennének. Ha túl alacsony a szint, akkor pedig sok írás bekerül, olyan is, ahol egyértelműen nyelvi gondok vannak. Az előszűrők azt az utasítást kapták, hogy az összes olyan művet válogassák be, amiben potenciál lehet.
Illetve van egy időbeli gond is. Az idei pályázat során folyamatosan – szűrés közben – kerültek ki az írások. És ha a pályázat elején egy gyengébb részlet bejuthatott, a végén lévőknek is meg kell adni ezt az esélyt.
Szerkesztőként azt gondolom, a felkerült részletek kilencven százaléka zsenge írás. Az íróknak viszont nem árt a visszajelzés, és segíti őket a későbbi fejlődésben.
Mindenki csalódik, amikor egy versenyt végigfut, és kiderül, hiába. Azonban ez nem futóbajnokság, hanem írástudó, vagy írni igyekvő emberek versenye. Itt illik némileg objektívnek lenni, mert aki erre képtelen, abból soha nem lesz író bármilyen jó a stílusa.
Kár pocskondiázást emlegetni, mert az előszűrök senkit sem pocskondiáztak. Elmondták a hibákat, ebből okulni kell és nem indulatos duzzogásba kezdeni.
A szempontokat is bárki alaposan megismerheti, olyan mélységig, amilyen mélységig szükségesnek érzi. Az első szempontot az ésszerűség diktálja: küldj jó könyvet. A második szempontot, amiben minden benne lehet a dramaturgiától a szóhasználatig, megismerheted, ha elolvasol pár tucatot a Könyvmolyképző köteteiből. Ha olyan regényt küldesz be, biztosan nem hajítanak ki. Nevetséges feltételezni, hogy a kiadó azért tart fenn óriási költséggel egy pályázatot, hogy kezdő írók pocskondiázásához teremtsen terepet.
A harmadik előszűrő összefoglalója nagyon sok támpontot nyújthat rá, hogy a következő pályázaton – ha lesz -, milyen regénnyel indulj. (A másik kettő is figyelemre méltó segítséget ad.)
Az pedig, hogy itt a nyilvánosságra hozott csapatban is előfordulnak rossz, hibáktól hemzsegő részletek, nem szabad csodálni. Ha ez mind hibátlan lenne, akkor nem három-öt kötet lenne alkalmas a megjelentetésre, hanem negyven – ötven. Érthető a kérdés, hogy akkor ezeket miért mutatja be a szerkesztő. Érthető, de felesleges. Egyfelől a majdnem jó kezdőknek is hasznos némi megmérettetés a nyilvánosságban, másfelől a részletek alatti disputa alkalmat ad arra, hogy a következő regényedben elkerüld azokat a hibákat, amelyek itt kibuktatnak írásokat.
Nem kötözködni kell, hanem írni.
A hozzászólás elejére nem írtam megszólítást, címzettet, de a felettem megszólaló sértett hangú pályázón kívül többen is megfontolhatják a mondataimat. Kétszer estem ki sértődés, duzzogás nélkül. Nem kötelező így tenni, de érdemes.
Nem akartam Aranymosóval versengeni a magyarázkodásban, amikor a hozzászólást megírtam, még nem volt fenn az Ő hozzászólása. Ha keresztbe beszéltem vele, elnézést kérek a redundanciáért!
Attila, én abszolút értem Tüci gondolatait, és ezek jogos felvetések. Viszont sosem lesz egy pályázat tökéletes. Ha azt mondom az előszűrőknek, fejenként 10 művet engedhetnek át, akkor pont ellentétes lesz a gond. Mi van, ha kiesik a 11., aki esetleg kissé laposabb kezdést írt?
Ez a dolog nem egyszerű 🙂
és mihez is kezdene az elemző, ha tökéletes műveket tennétek elé? 🙂
Gratulálok az idei kikerülteknek és köszönöm nekik a boncdarabokat – számomra roppant tanúlságosak egytől egyig és némelyik igen szórakoztatóra is sikerült 🙂
azoknak, akik nem jutottak tovább, most csak mások hibáiból lehetséges tanulni, de idegen szövegben ezeket sokkal könnyebb észrevenni, mint a sajátotokban 🙂
ha hisztek a műveitekben, akkor dolgozzatok vele, hogy már az első öt oldalon kiderüljenek az értékei, és vitathatatlan minőséget tegyetek a döntnökeitek elé 🙂 nem érdemes a komplex döntési rendszert (melyben szubjektív és objektív elemek egyaránt vannak) bírálni, ahogy a döntéshozót sem célravezető kritizálni (attól a műved nem változik)
ugyan ettől még át kell élned a csalódást, de az elutasítás a „nagyokkal” is előfordulhat (az elején?) 🙂
http://www.writingclasses.com/InformationPages/index.php/PageID/341
(remélem nem moderálják ki :))
Szerintem az a gond sokak számára, hogy másra számítottak. Az első kör a nyelvi szint lesz, és sokan úgy gondolták (talán joggal), hogy azt simán hozzák. Erre kiderült, hogy volt itt még sok más szempont is.
Ami valamilyen szinten érthető, hiszen egy írást nem lehet csak egy szempont alapján megítélni. Szóval én nem foglalnék állást ebben. Egy visszautasítás nem a világ, fejlődni kell, aztán idővel rájön az ember, hogy nem is volt az a regény olyan jó, mint amilyennek akkor gondolta. Más írásában könnyű meglátni a hibát, a sajátunkat meg olvashatjuk a végtelelnségig, nem fogjuk észrevenni, mi a rossz.
Visszaolvastam nemrég a beküldött anyagom. Hosszú pihentetés után először éreztem azt, hogy kívülállóként teszem. Meg is mosolyogtam. Az még kevés, hogy az ember tisztában van az elvárásokkal, ha azokat képtelen betartani, mint például én is. Több tudatosságot igényel az írás, mint amennyi eddig tőlem tellett. Majd lehet idővel egymásra hangolódunk, nem tudom, de nem is ez a legfontosabb. Szívből jöjjön, és ne kényszerből.
A kikerült pályaművek legtöbbje nem nyerte el a tetszésem, amikor csupán olvasó szemmel néztem. Ez nem jelent semmit, csiszolatlan gyémántok. Előszűrőként igyekeznék a sorok között is olvasni, bíznék az ösztönömben és valószínűleg előrébb lapoznék ott, ahol elsőre nem fog meg a mű. Arra gondolnék, hogy az olvasóért teszem. Mert, mint olvasó, nálam nem szempont az, hogy az elején megfogjon az írás tartalma. A stílust érdekesebbnek tartom, hiszen ha érzem, hogy ütős mondatokat kapok, akkor bízom annyira az íróban, hogy ezt megspékeli még egy klassz kis történettel. Hogy nem ismerem? Nem számít. A pályázat idén is tanulságos volt, köszönjük szépen! Annak a pár szerzőnek, akiknek még kikerülhet a műve, drukkolok!
Egyszerre nagyon jó és nagyon lesújtó olvasni az előszűrők gondolatait, mert egyrészt ott van az emberben, hogy „jaj, ebből is tanulok”, meg „ú, akkor ezt is másképp csinálom” másrészt meg minden egyes mondat egy arculcsapás a saját kéziratomtól, hogy „nesze, ezt is elrontottad, itt is egy hiba, ez se jó…” Mindenesetre igyekszem épülni belőlük, mert a regényemtől kapott lila foltok előbb-utóbb begyógyulnak, de az sokkal jobb lenne, ha a következővel már nem kéne pofozkodni 🙂
Teljesen egyetértek azzal, amit Demeter Attila leírt!
Az Előszűrők senkit sem pocskondiáztak, nem írtak sem sértő, sem bántó gondolatokat, csupán felhívták a figyelmet, a Szerzők hibáira. Nekem sem tetszett sok továbbjutott részlet, mégsem álltam le senkit sem kritizálni, azt gondolván, hogy én ennél jobbat írtam. Ennek főként, két oka volt. Az első, hogy az én ítéletem is szubjektív, tehát az nem jelent semmit, hogy nekem valami nem tetszik, attól az még, a populáció jelentékeny részénél, nagy sikert arathat. A másik oka, amiért nem mérem össze az írásaimat, bárki más alkotásával az, hogy jelen helyzetben, egy ilyen pályázatnál, Szakemberek döntöttél el, hogy a beküldött háromszáz írás közül, melyeket juttatják tovább. Honnan veszem én a bátorságot ahhoz, hogy megkritizáljam, egy nálam hozzáértőbb döntését?
Ez ugyanaz, mint mikor nekem azt mondja valaki, hogy Ő aztán ért az arcdiagnosztikához, mert legalább hat (!) könyvet olvasott a témában és már pontosan tudja, hogy mit jelent, ha valaki így, vagy úgy néz ki…! Ilyenkor, meg szoktam kérni az illetőt, hogy picit vegyen vissza, mert helytelen következtetésekre jutott és ezen rendszerint meg szoktak sértődni. Azért merem kijelenteni, hogy abban a témában nekem van igazam, mert kilenc éve vagyok kriminálpszichológiai arcdiagnoszta, Ő meg a hat könyv elolvasása után is, csak egy lelkes műkedvelő marad, ergo én vagyok a szakember, Ő pedig szépen kérem, velem ne vitatkozzon. Pont.
A másik, ami még fontos: megváltoztak az olvasási szokások és felgyorsult a világ. Ezt sajnos, nekem is nehéz lenyelnem, mert én sem csimmbummal indítottam a történeteimet, (vélhetőleg, ezért is nem jutott tovább, amivel most pályáztam) viszont az Olvasóknak erre van igényük manapság, mert senki, semmire nem szeret várni, ha nem kap az első oldalon valami nagyon érdekeset, akkor ez már oka lehet annak, hogy a történet hiába nagyszerű, nem lesz eladható. A Kiadó nyilván ezt a szempontot is figyelembe veszi, hiszen kereskedelmi forgalomba kerül majdan, a nyertes írása.
Azt se felejtsük el, hogy a három Előszűrő Hölgy és/vagy Úr Szakemberek, de emellett emberek is, tehát Ők is valamilyen szinten, szubjektíven döntöttek. Az egyik tetszett, a másik nem. A kedvenc példám, amit egyszer már leírtam, J.K. Rowling esete, aki hosszan kilincselt a Harry Potterrel és három kiadó elutasította, míg a negyedik végre kiadta, amivel el is nyerte a Jackpot-ot! (az más kérdés, hogy vélhetőleg, az első három kiadó összes munkatársa megőszült, mikor nyilvánvalóvá vált, hogy több millió fontot rúgtak ki az ajtón) Ez a „mázli-faktor”, ami kell a Kiadónak is és a Szerzőnek is.
Most éppen Bakacsi Ernőtől olvasom, a Lélek lázadása című novellás kötetet. Az rendben van, hogy Ő novellista és eleve nem indulhatott volna ezen a pályázaton, de ha indult volna, akármilyen nagyszerű író is, első körben elvérzett volna. (elnézést, a sok „volna” miatt, de most kevés az időm szépészkedni) Az Úriember fantasztikusan ír, de sajnos az Ő írásaiban is, az első öt-tíz oldalon, minimális a történés. Egyébként, Bakacsi Ernő hatvan évesen kezdett írni, előtte egy betűt sem vetett papírra, ma pedig tizennégy kötetes Szerző! Van ilyen írói életút is, úgyhogy fel a fejjel.
Ahogy Demeter Attila írta: „Nem kötözködni kell, hanem írni.” Ennél nagyobb igazságot, én még embertől nem hallottam!
Beának:
Életre hívtad az Íróiskolát. Lassan megalapíthatnád, az „Alázatiskolát” is, nem?
Ami kezdeményezést, lebonyolítást, az egész pályázat megvalósítását illeti én is csak azt tudom mondani, nagyon jó dolog és gratulálok a munkához!
Ami az olvasói vélemény szubjektivitását illeti: aki megveszi a könyvet vagy arra érez késztetést, hogy megvegye, szinte kivétel nélkül egyedi véleménye lesz a történetről/történetekről.Ahogy olvastam, rájöttem, hogy én is válogatósabb és kritikusabb lettem az évek során. A szakemberek „szakértelmét” szerintem senki nem kérdőjelezi meg.
Ami a nyelvi részt és egyes részletek felépítését illeti, voltak benne nagyon jók, kevésbé jók és néhány csalódást okozott. Néhányat nem tudtam elolvasni. (Ez nem bírálat, szubjektív, olvasói vélemény. S az olvasó véleménye szerintem sokat számít.)Hiányoltam például az ifjúsági témákat – nem tudom, hogy milyen számmal érkeztek ebben a kategóriában pályázatok.
Van néhány kérdés, ami szinte minden megjelent részlet után egyre erősebben megfogalmazódott bennem – mint olvasó és egy kicsit kritikus. Az összefoglalók után pedig még inkább.Mire vágynak manapság az olvasók? Mit akarnak olvasni az emberek? Melyik réteg, korosztály olvas a legtöbbet? Valóságközeli, hétköznapi történetekre van kereslet? A fantázia világban játszódok regények a legkeresettebb? Melyik műfajra van a legnagyobb igény? – Az előszűrők, szerkesztők biztosan ismerik a válaszokat. (A „bestseller-listák” túl gyorsan változnak és a vásárlási trend nem biztos, hogy fedi az érdeklődést.)
Sok okos, kevésbé okos, érdekes és kevésbé érdekes gondolatot olvastam itt a hozzászólásokban. Fontos kiemelni, hogy ez AZ ÉN VÉLEMÉNYEM.
Ahányan vagyunk, annyiféleképpen látunk, érzünk és gondolkodunk. Szerencsére.
Az írás nem matematika, de nem is fizika vagy éppen kémia. Nem megdönthetetlennek tűnő szabályokon alapszik.
Itt ami a lehető leginkább objektív, az is valamennyire szubjektív.
Az előszűrők nyilván igyekeztek a legjobb tudásuk szerint elvégezni a munkát az adott feltételrendszerben. Bizony, Bea nagyon jól mondja (még szép, hiszen ő tudja a legtöbbet erről a projektről 🙂 ), hogy szinte képtelenség olyan szabályrendszert felállítani, ami minden felmerülő igénynek megfelel.
Mi, írónak látszó személyek, örüljünk, hogy egyáltalán van ilyen lehetőség és persze szomorkodjunk, ha nem teljesedik be az álmunk itt és most. De azt soha ne feledjük, hogy ez voltaképpen egy játék, meghatározott szabályokkal. Ezeket a szabályokat elfogadtuk, amikor beneveztünk.
Ja, és persze emberek vagyunk mind. Az előszűrők, a lektorok, a szerkesztők, az írók, az olvasók és a kiadóvezetők is.
Robotokkal, programokkal ez a játék persze sokkal kiszámíthatóbb és „igazságosabb” lenne, de akkor mi lenne benne a poén? 🙂
Örülök ennek a pályázatnak, mert az írni akaróknak kevés esélyük van arra, hogy megosszák munkáikat. Lehet, hogy még az utolsó három részlet megkapom azt, amit idén hiányoltam: az olyasféle, fiataloknak szóló fantasykat, amelyekkel a kiadó is sokat foglalkozik. Kicsit sok volt a mese, ami nem baj, de egy idő után kezdtem unni őket.
Tudom, hogy sok munka lenne, és nincs rá kapacitás, de az nagyban megkönnyítené az elutasítás elfogadását, ha a ki nem kerülő írások kapnának egy rövid, akár egyszavas véleményt, ami alapján javítani tudnának írásaikon.
Egyébként örömmel követem az Aranymosást, ahogy eddig minden évben. Kár, hogy lassan vége az előszűrésnek, mert mindig az volt a kedvenc részem 🙂
Érdekes volt a cikk is és az alatta kibontakozó vita is. Szerintem például mindenkiben ott az író. Ha valaki önkifejezni akar és alkotni,akkor muzikális érzés vagy épp rajzolási festési képességek híján azt hiszi az írás a neki való dolog és ez így is van sok esetben, mert a saját nyelvünk elméletileg ismerjük, az életben élünk ezért hitelesen kéne tudnunk visszaadni annak működését, az emberek működését is ismerjük mert mi is azok vagyunk és velünk született adottság az empátia, de valahogy minden evidencia ellenére sem olyan egyszerű ez az egész.Én már évek óta foglalkozom ezzel hobbi szinten és direkt rengeteg kezdő író művét olvastam neten és ki tudom jelenteni, hogy igenis jók a szűrési szempontok. Ezekkel már én is találkoztam és meg is jegyeztem magamnak, hogy így ne, de ha az ember nem látta a többit azt hiszi az övé úgy eredeti. De sajnos nem. Én csak azt tudom mindenkinek javasolni, hogy olvassanak és ne csak irodalmat, hanem a pongyolákat a neten is, mert abból igazából nagyon gyorsan meg lehet ezeket a dolgokat tanulni. Megjegyzem neten is van pár gyöngyszem amit szívesen látnék könyvben. Szóval aki akar ezzel foglalkozni az olvasson sokat és írjon sokat! (nálam utóbbival vannak gondok, de talán idén már befejezek valamit 😀 )
Nálam ez az első mondat, a kedves előszűrőnek mi a véleménye? 😛 „Ma egy kis szívatás van beszervezve, a minimum buzi, de rosszabb esetben identitás zavaros leszbikus csaj számára, akit Andrewnak hívnak. ” by Scott aki a világ legédesebb pszichopatája :3 najó nem is édes csak nekem mert az én fiam, de szerintem már ebből látszik miért nem veszem nevemre a gyereket XD
@Emp. pszi.
Az első mondat kapcsán: erősen kevered a fogalmakat. A nőkre mondják, hogy leszbi, férfiakra buzi (ez erősen pejoratív), de ez az Andrew jó eséllyel inkább transzszexuális vagy transzvesztita, szituációtól függően. Az identitászavar meg egy más dolog.
Kedves Aranymosó!
Ez azért vicces, mert a karakterek már benne vannak annyira a mondatban, hogy csak kontextusban értelmezhető az egész. Az aki mondja nem tudja külsőre eldönteni Andrew lány vagy fiú, még ha fiúnak is mondja magát és úgyis öltözik, és még ha azt el is fogadja, hogy fiú, akkor se képes már csak a külseje miatt se teljes értékű heteroszexuális férfinak elfogadni, így vagy fiúnak öltözött leszbikus lánynak (aki azért identitás zavaros mert fiúnak állítja magát) vagy buzinak aposztrofálja. Andrew meg nem transzvesztita csak szerencsétlen, mert a genetika nem volt kegyes hozzá, és a hormonjai se úgy termelődnek ahogy kéne. A továbbiakban ezek a dolgok persze kiderülnek, de érdekes volt azért látni, hogy csak ebből az egy mondatból mi jön le 😀
Oh, és a sértő szóhasználat nem az én sajátom, hanem a karakteré,de inkább nem mosdatom tovább ezt az egy mondatot, mert nincs értelme 😀 (ha befejezem úgyis találkozik vele valamelyik előszűrő kontextusában)
Mikor várható a következő részlet?
Elolvasva mindhárom előszűrő gondolatait, illetve az alattuk kialakuló véleményeket csak megerősítést kaphatnak a szerzők szerintem.
Én is jelentkeztem, ahogy a másik 299 ember, én is szeretek olvasni, ahogyan itt mindenki, és én is az írásban találtam meg önmagam és mindazt, amit szeretek. Éppen ezért gondolom úgy (mint itt nagyon sokan), hogy nem úgy lesz valaki író, hogy elolvas rengeteg könyvet aztán lesz egy ötlete, amit papírra vet és kész.
Bár ilyen egyszerű lenne! Vagyis nem. Ne legyen egyszerű és nem is kell annak lennie.
Ha szeretsz írni, akkor is írni fogsz, ha itt és most egy nem lesz a válasz. Sőt! Ha nem lesz a válasz, akkor tudsz csak igazán belelendülni, bétákat keresni, bétázni, újraírni, szerkeszteni! 🙂
Hiszen ha ide elkülted a műved, márpedig elküldted, akkor nem fogod csak úgy félredobni és nem foglalkozni vele ezután.
Mert ez a lényeg; az írást vagy szereted, vagy nem. 🙂
Gratulálok az eddig kikerülteknek, a többieknek pedig sok sikert! ^^
Kedves empatikus pszichopata!
Én csak annyit akarok hozzáfűzni (mint megrögzött nyelvtanihiba-kereső :D), hogy az „identitászavaros” szót egybeírjuk. Tényleg nem kukacoskodásból, csak gondoltam mindkettőnknek legyen már jó, neked azért, mert nincs rögtön az első mondatodban nyelvtani hiba, nekem meg azért mert (VÉGRE :D) ért valamit az a másfél év „mostakkorhelyesírásversenyrekészülünk”-mizéria, amit elszenvedtem 😀
Köszönöm Noémi 🙂 ezt kijavítom, meg így, hogy most így behatóbban nézegettem lehet még a beszervezvét is lecserélem betervezvére, úgy érzem lesz még vele dolgom XD , de előbb lehet befejezem az egészet csak aztán pöntyögöm át mondatról mondatra (nem is tudom melyiket várom jobban XD)
Kedves empatikus pszichopata!
Ha adhatok tanácsot, előbb fejezd be, és ha kész, akkor nyálazd át mondatról mondatra, aztán keress hozzá bétaolvasókat, akik kukacosak, mint a fene. Megéri. Az a bizonyos első mondat több szempontból vérzik. Aranymosó elmondott néhányat. Az ép nyelvérzékű olvasókat az is zavarja, ha az első mondatban a macska fel van mászva a fára.
Emlékeztetőül ideírom:” “Ma egy kis szívatás van beszervezve, a minimum buzi, de rosszabb esetben identitás zavaros leszbikus csaj számára, akit Andrewnak hívnak.” A „beszervezve után a vessző felesleges. Azután a „de” sem teljesen jogos. A „de” ellentétes kötőszó, és én nem érzek elég ellentétet a két mondatrész, illetve a felsorolás két eleme között. Az említetteknél sokkal hamarább jelentkező baj, hogy a nyitó mondatból ellopni az alanyt illetlenség. Egyébként ennek köszönhető a kínos műveltető szerkezet. Önként adódik a kérdés, ki szervezte (tervezte) a szívatást Andrew számára. Az előszűrésről beszámoló harmadik előszűrő éppen azt ajánlotta, hogy ügyeljünk a szórendre, és a gördülékeny mondatokra. Az egyenes szórendet okkal felforgathatod, de itt még semmit sem látni a történetből, nemhogy okot bármire.
Kedves Attila!
Csak egy kis pontosítás, ha már ennyire szereted és figyeled a nyelvtant 🙂 A „szívatás be van szervezve” nem műveltető szerkezet, hanem szenvedő. Igaz, a magyar kevésbé „szenved” mint az angol vagy a latin, de előfordul, méghozzá okkal: ha szándékosan nem jelöljük meg az alanyt (mert nem ismerjük a cselekvés végzőjét vagy egyértelmű, hogy ki végzi, esetleg nem is lényeges, csak maga a cselekmény). A „macska fel van mászva a fára” hibás szerkezet, de nem azért, mert a magyarban nincs létjogosultsága a passzív szerkezetnek, hanem azért, mert ez egész egyszerűen nem szenvedő. Ez egy aktív mondat, van alanya: a macska. Ami a műveltető szerkezetet illeti, magyarul a -(t)at / (t)et végződéssel oldjuk meg (megjavíttattam a tévét). Amúgy a tárgyalt mondat tényleg fura, de szerintem nem érdemes egy kiragadott mondatatot precízen értelmezni, mert előfordul, hogy csak „körülölelve” bontakozik ki (kivéve a „Kati megérkezett” típusú tőmondatokat) 🙂
Kedves Írisz, igazad van, éjfél közeledtével megbicsaklik néha az ember agya. Sajnos itt nincs lehetőség szerkesztésre, ezért nem tudtam javítani. Ettől még a hiba, hiba. Azt is tudom, hogy vannak törekvések a kérdéses szerkezet elfogadtatására, de nem javasolnám kezdőknek, hogy ebben a vitában állást foglaljanak a többséggel szemben.
A kiragadott mondatokkal kapcsolatban még el is fogadnám a véleményedet, ha a mondat
a) nem az elején szerepelne egy írásnak
b) nem a mondat kitalálója ragadta volna ki a szövegkörnyezetből.
Arról nem is beszélve, hogy rontott alakokat is simán lehet használni, ha az indokolható. Ha nem így lenne, kukázhatnánk többek közt A test angyalát, és az ugye nem lenne jó.
Nem gondoltam volna, hogy egy mondatból ekkora vita lesz, csak azért raktam be, hogy mert érdekelt benne van-e az a rejtély, ami miatt érdekes lehet a második mondat, mert hát nem „tüzesen süt le a nyári nap világa” típusú indítással kezdtem az biztos 😀
Mondjuk ez a nyelvtani mély értékelés is érdekes volt, meg rávilágított pár dologra.
Demeter én elismerem, hogy nagyon értesz ehhez és nem is mernék vitába szállni ebben egy szakértővel, de ha lehet egy tanácsom, akkor az írásnál ne lebegjenek a lelki szemeid előtt a nyelvtani szerkezetek és céljuk, mert a túlságosan megtervezett szöveg élettelenné válhat. No meg az átlag olvasó nem akad fenn azon van-e benne elég ellentét a de használatához vagy sem, de elismerem, hogy a szöveg anélkül is megállja a helyét, és talán még jobban is hangzik. Az meg hogy az elején tudnunk kell-e kik tervezték be ezt a szívatást az meg szintén egy másik kérdés. Én akkor úgy gondoltam, hogy csak az elbeszélőről kell tudnunk és arról akire ez a szívatás irányulni fog, mert a többi arctalan kiötlő nem volt hangsúlyos a szituációban és felesleges lett volna őket is bemutatni ideje korán. Így szerintem jobban érződik kik lesznek itt a főszereplők, de ebben a szituációban én tényleg csak a sugallataimra tudok hagyatkozni a megfelelő nyelvtani tudás híján 😀
Kedves empatikus pszichopata, nem állítottam be magam hatalmas szakértőnek, kár a pikírt hangért. Kétlem, hogy az átlag olvasó nem akad fenn a rosszul szerkesztett mondatokon, de azt el ne feledd, hogy ahhoz, hogy eljuss az átlag olvasóhoz, előbb meg kell küzdened a szerkesztőkkel. Ők pedig nem átlag olvasók, és esetleg fennakadnak a rosszul szerkesztett mondatokon. Bizony, tudnod kell mondatokat szerkeszteni, és éppen az a művészet, hogy a szöveged ne legyen sem steril, sem slampos.
Vicces, hogy az utolsó két helyért való izgalomban mennyire elszabadultak az indulatok 🙂 Tessék helyette inkább ezzel a lendülettel nekiállni egy új, legeslegjobb regénynek, csak úgy, feszültséglevezetésképpen!!! Kedves E.P., jó kis gumicsontot dobtál be közénk 🙂 Üdv Mindenkinek: Naomi
„tüzesen süt le a nyári nap világa”
Sugára az a világa.
„a túlságosan megtervezett szöveg élettelenné válhat”
Ezzel valahol egyet lehet érteni, főleg úgy kiterjesztve, hogy a szöveg nem árt, ha megtervezett, de ez a megtervezettség ne látszódjon rajta. Persze egy szöveg élettelenségéhez vezető egyik legbiztosabb út a preskriptív nyelvészeti okoskodások meredten szem előtt tartása. (Ezt mellesleg a világ, és benne Magyarország is legkésőbb a 19. század óta meghaladta, ezért nagyon nem ezt a vonalat kellene erőltetni. Szerintem.)
Kiegészítve néhány már megfogalmazott gondolatot, még hozzátenném: a nyelv művelve jó, és az ápolása épp olyan fontos, mint az ésszerű használata. Higgyétek el, nagyon igaz az a gondolat, amit pár hete olvastam (sajnos nem emlékszem, hol), hogy az amatőr írót a profitól leginkább az különbözteti meg, hogy az utóbbi tudja, hányszor kell átírni egy történetet, és azt is, hogyan csinálja.
A kudarcérzet mindig nagyon rossz. Írásban, zenében, de a hétköznapi megmérettetések során is. Kinek nem? Nekem is. Eső körben talán dühöt és elkeseredettséget vált ki, de másodikban – és ez a lényeg – azonnal előhozza az igazán kitartó írókból a megfelelő kérdéseket, az igényt, hogy a tökéletesítés felé haladjon, de legfőképp rávezeti a leglényegesebb szempontra, arra, hogy elgondolkozzon rajta, miért ír, és hogyan írjon, hogy ne a kudarcok adta elkeseredés tépje a lelkét, hanem a vágy, hogy írjon. Azt hittem, lassan már kivész a köztudatból, hogy a szerkesztés, javítás tönkreteszi a szép első gondolatra tollból kifolyó szöveget. Nem baj, ha valaki első lendületből megír egy könyvet, és az azonnal sikermű lesz. Nem baj, csak épp nem nagyon létezik ilyen a valóságban. Főleg nem első könyv esetében. Baj, ha dolog van a kézirattal, még egy fordulót igényel a történet, pihentetést, átírást? Baj? Bármit nevelsz: gyereket, háziállatot, fát, szerelmet – időt és törődést, bölcsességet igényel. Szerintem írjunk, csináljuk, és meghozza a gyümölcsét. Mert ez a pályázat is, mint sok másik, még mindig az írásról szól, és nem a gyors hírnév megszerzéséről, nem is a versenyszellem mellékhatásairól. Csak az írásról.
Egyet értek Demi-vel 🙂
A megkapott ‘nem’, vagy éppen ‘igen’ után az első érzések elmúlasaval jön az igazi lényeg.
Mégpedig az hogy; Miért?
Én, mindig is azt kértem a bétaimtól, meg az ismerőseimtől, hogy ne egy szimpla ‘ez tetszik’ vagy ‘ez nem tetszik’ mondattal értékeljenek. Mondják el mi az, ami tetszik, vagy mi az ami nem? Miért? Mit gondol? Mit érez olvasáskor? Utána? Mit vár? Szerinte mi fog történni? Mire számít a karaktertől, a cselekménytől? 😀
Szerintem a válaszokból lehet a legjobban tanulni, akkor is ha épp nem minden észrevétel esik jól. Mert ezért írunk nem?
Hogy elolvassák ^^
Azt hiszem valaki szólalt már fel hasonlóan a témában, de azért mégis szeretnék rákérdezni (bár lehet evidens a válasz): az elutasítottak a szimpla „nem” mellé azért kapnak néhány gondolatot majd, hogy mi volt az írásuk hibája, miért hullottak ki már első körben? 🙂
Gini, mindegyikhez ugyanazt tudjuk írni: nyelvi problémák.
Akinél más az ok (3 ember), ott külön írok egy plusz mélt.
A külön e-mailt mikor kapja meg az a 3 ember? Csak kíváncsi vagyok, hogy én is benne vagyok-e.
Egy órán belül. Épp ezeket írom.
Oké doki 🙂
Igazán örültem a pályázatnak, a lehetőségnek, amiért köszönet a Kiadónak! Ahogy időm engedte, olvastam a felkerült írásokat, írtam véleményt (van még némi elmaradásom, igyekszem pótolni). 🙂
Az „elutasító szép üzenet” egy kicsit szíven ütött, nem tagadom. Nem ez az első pályázatom, sikerek is vannak mögöttem, önkritikám is van, ezért most tanácstalan vagyok, hogy a nyelvi szűrőn miért nem mentem át. Tudom, a többiek is hasonlóképp érezhetnek és ilyenkor biztosan elöntik a „miért nem?” kezdetű kérdések a Kiadó postaládáját.
Miért nem? Most ezen gondolkodom…
Kedves Monic! Én is feltettem ugyanezt a kérdést és ráadásul extra választ is kaptam rá, (amit mégegyszer külön köszönök Aranymosónak, mert tényleg nagyon örlődtem a dolgon…), és azért ez nem olyan egyszerűen „nyelvi- kérdés” volt. Az enyém tulajdonképpen ott bukott meg, hogy az elbírált részlet sablonosnak és unalmasnak ítéltetett, vagyis nem szó szerint azon, hogy nem tudok magyarul 😀 Szóval fel a fejjel és jövőre ugyanitt 🙂
Kedves Noémi!
Nem tudom, abban mi a sablonos, hogy a regényem első oldalán felrobbantom a férjemet 😀 😀
Igazad van, jövőre ugyanitt!
Kedves Monic- az én kutatómnak, (aki a Nazca fensíkra igyekszik, igencsak váratlan dolgokat felderíteni, beszédhibás indiánnal, szerelemmel is fűszerezve,) az első mondatban kiverik a fogát egy bunyóban és én is úgy éreztem, hogy egyedi és pergő a cselekmény, de azt el kell fogadni, amit a Kiadó ítél, hiszen Neki kell tudnia, mi az eladható/feljavítható történet és mi nem. Én részemről túl vagyok az első rémületen, miszerint a nyelvi szintem nem felelt meg, és ennyi nekem elég 🙂
Köszönöm a lehetőséget 🙂 Ez már a második pályázatom volt, tavaly is benyújtottam egy regényt, és valahol kétlem (bár nem kérdeztem rá), hogy levertem a lécet a nyelvi szintnél. Mert ha csak arról van szó, hogy kerek magyar mondatokat írjak, akkor az azért megy. Ha arról, hogy minden szó tökéletesen, precízen a helyén legyen, akkor viszont a kikerültek közül sem mindenkinek sikerült.
Nem, itt mindenképpen kellett valami az első oldalakra, ami megfogta az előszűrőket. Valami, ami túlmutat önmagán, ami ténylegesen felkelti az érdeklődést, és egyedivé teszi a regényt. Kétszer neveztem misztikus-romantikus történettel (két különállóval, mert az eltelt években ilyeneket írtam), és rájöttem, hogy hiba volt, mert azzal már valószínűleg az összes előszűrőnek tele a hócipője – a saját, meglehetősen gyenge és a többi hasonló műfajú alkotáshoz képest sótlan világkidolgozásomat meg már ne is említsem.
Levontam a következtetéseket. Jövőre rám se fogtok ismerni 😉
Kedves Aranymosó ,Bea!
Köszönöm szépen a lehetőséget! Nekem ez volt az első ilyen jellegű megmérettetés! Mindennap izgulással telt, hogy kikerülök-e. Hasznosak voltak az előszürői gondolatok, amely alapján rátaláltam a hibáimra miért nem sikerült,átértékeltem a dolgokat, új erőt adott arra hogy újba kezdjek,aminek ma neki is álltam.
Gatulálok azon szerzőknek akik kikerültek, többieknek fel a fejjel jövőre sikerül és kikerülünk.
Találkozunk jövőre ugyanitt-:)
Örülök, hogy sokaknak pozitív élmény a pályázat a kiesés ellenére is. Mindenkit szeretettel várunk jövőre új regénnyel. Illetve olvasóként is az eddig felkerült írások kapcsán. 🙂
Kedves Mindenki!
Először is, szeretnék sok szeretettel gratulálni mindazoknak, akik továbbjutottak! 🙂
Köszönöm szépen Beának, hogy végtelen türelemmel és kedvességgel válaszolgatott a kérdéseimre, remélem nem terheltem le túlzottan. (néha, még magamnak is baromira fárasztó tudok lenni! 😀 )
Minden kedves Szerzőnek, aki most nem jutott tovább, tengernyi ihletet és kitartást kívánok. Amíg papír és írószerszám van a világon, addig nekünk szép az élet, nemde? 🙂
(a „Miért?” kérdést, nem ajánlom zsolozsmázásra, inkább írjatok sokat, az sokkal produktívabb elfoglaltság)
Puszi a Hölgyeknek, pacsi az Uraknak!
Ariana
Gratulálok minden bejutónak! 🙂
Bár nem sikerült ez a pályázat, nekem is pozitív érzéseim vannak róla. Remek kezdeményezés, ahol sokfajta véleményt ismerhettünk meg, illetve sok tapasztalatot kaphattunk. Az előszűrők gondolataiból sok információt bogarászhattunk össze, és ha ezeket a tudnivalókat megfogadjuk, máris van esélyünk a fejlődésre. 🙂 Persze kiatartás nélkül semmit sem ér az egész, reménykedésből még nem született regény. ^^
Ami engem illet, egyáltalán nem lepett meg ez a „nem”. 🙂 Így járnak az olyanok, akik küldés előtt nem tisztázták/olvasták a kézíratot. Elkövettem azt a hibát, hogy elbíztam magam, és eszembe sem jutott, évek alatt mennyit tud változni az írói stílusunk és a saját magunkkal szembeni kritikusság.
Egy héttel ezelőttig reménykedtem, aztán úgy gondoltam, megnézem, mi lehet a hiba. Amikor elolvastam az eljét, először kikerekedett a szemem, aztán elnevettem magam, persze nem jó kedvemben. ^^
Ezt a regényt, amivel beneveztem, 16 – 17 éves fejjel írtam, és bár átszerkesztettem azóta, annak is már több mint két éve. XD Azzal nem számoltam, hogy évek múltán, ahogy egyre többet írok, folyamatosan változom én magam is. Azóta megírtam a sorozat hatodik, befejező kötetét. Ég és föld a különbség az első és a hatos kötet közt, minden téren. ^^ Sőt, már a négyestől is. 🙂
Ezzel a hosszú monológgal csak annyit akartam, hogy egyáltalán nem érzem a kiadót bünösnek. 🙂 Bétázok egy barátnömnek, és tudom milyen ez. Én se küldtem volna tovább 😀 Köszönöm ezt az élményt, úgy érzem, sokat tanultam ezek ellenére is, azáltal, hogy legalább beküldtem. Megismerkedtem egy ilyen pályázat menetével, szempontjaival, és egy kiadó követelményeivel. 🙂
Várom a következő pályázatot!
Kedves Aranymosás!
Az előszűrők gondolatai bizony hamar ráébresztettek a hibákra, de voltak vigasztaló szavak is, mint pl. a jó alapötlet… És amikor megkaptam az elutasító emailt… Elég vegyesek voltak az érzéseim, de szerencsére nem az a fajta vagyok, aki könnyen megtörik. Úgyhogy kiszedem az előszűrők cikkeiből a vonatkozó részeket, és azok alapján javítom a regényt. Legalábbis a rám eső részét.. /mert hogy ketten vagyunk, de talán erre emlékeztek, ha utána néztek 😛 / És olyan brainstorming-on estünk át, hogy csak na, és újult erővel látunk neki a módosításnak. Lényeg a lényeg, ez egy jó tanulópénz volt. Sajnos az íróiskolát nem tudjuk bevállalni ($), de hogy egy közhellyel éljek: Még visszatérek! Vagyis visszatérünk 😛 Így vagy úgy… Köszönet az Előszűrőknek, remek érzékük van ehhez a munkához 😀 Taps a bekerülőknek, vállveregetés a kiesőknek, és tényleg hálás köszönet a Könyvmolyképzőnek 😀
Kedves Aranymosás!
Tudom, hogy most nagyon sok a „miért” rengeteg pályázóban, de én tényleg nem értem a nemleges választ. Úgy érzem, a történetem nem volt tucat,
nem kezdődött unalmasan, vagy hétköznapian, hanem egyből belevágtam. Azt se hiszem, hogy annyira rosszul fogalmaztam volna, főleg, hogy ez már a tizen-valahányadik regényem, és ezt a könyvet már ezerszer elkezdtem, másodszor fejeztem be, és ez a verzió már tényleg jónak tűnt, szemben az előzőekkel.
Amikor tavaly kiestem, jobban értettem a dolgot, mert bármennyire jónak tartottam azt a könyvet is akkor, el kell ismernem, hogy az eleje sablonosnak tűnhetett. Ott tényleg vonatkoztak rám a hibák, amiket az előszűrök említettek. De itt, ennél a regénynél, én nem érzem úgy.
Persze, mondhatnám, hogy megpróbálom jövőre is, de így, ha tényleg nem tudom, mi a hibám, így nem tudom, miben kéne változtatnom.
Nem tudom, ennyi regény közül ez mond-e valamit, de egy kommandós-lány és egy rabló fiú szerelméről szólt a történet.
Előre is köszönöm a választ.
Kedves Stella!
Nem akarok, hiszen nem is tisztem az Aranymosó helyett válaszolni neked. Csak egy példát mutatok meg, a tanulságot levonod belőle, ha akarod.
Én tavalyelőtt átmentem az előszűrésen, majd aztán egy lektor is kiválasztotta a regényemet, ám sajnos nem ítélte elég jónak. Közben elvégeztem két íróiskolát és pluszban némi bétás segédlettel átdolgoztam a kéziratot. Azokat a hibákat javítottam ki, amire a béták rámutattak, illetve az íróiskolai kurzusokon tanultakat is hozzátettem, továbbá tapasztaltabb is lettem két évvel. Mivel a lektorok sem adnak semmilyen jelzést a hibák természetét illetően, ezért csak ezekre a dolgokra támaszkodhattam.
A mostani pályázaton ez a feljavított anyag nem hogy az első lektorig nem jutott el, de az előszűrésen sem ment át.
Én nem várok magyarázatot, hiszen szabály szerint nem kötelessége a pályázat kiírójának.
Ilyen az élet… 🙂
Kedves Mason Murray!
Hát először is köszi a választ. 🙂
Igazából nem is tudom, mit mondjak. Gondolom, nem ugyanahhoz került a regényed, mint két éve. És végül is mindenki mást vár el.
Csak sajnos nehéz eltalálni, hogy ki mit.
Mondjuk szerintem, én jövőre is próbálkozok, előbb vagy utóbb csak szerencsém lesz. Na persze, lehet, hogy nem. Ritkán van szerencsém. XD
Mindenesetre neked sok sikert kívánok. 🙂
Hahó!
Na, a bekerülteknek gratula, a kiesetteknek pacsi etc.
Azért engem még mindig érdekelne a miért és a miért nem?
Nem tartom sablonosnak, klisésnek a történetet, amit irtunk, nem szokványos, sem a felvetett téma, sem a helyszín.
Igaz, a szinte percenként zajló brainstorminggal újra és újra belenyúlunk a velejébe, és nem hiszem azt sem, hogy nyelvileg vagy stilisztikailag buktunk volna el.
Ami a történet bétázását illeti, egymás bétái voltunk (mivel, sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de senkitől nem kaptunk segitséget).
De… ahogy íróanyatársam mondta, nem adjuk fel, toljuk a járgányt, nyomjuk a dudát meg minden ilyesmi 🙂
Love & peace, keep calm and love kpop : P
Az évek tapasztalata az, hogy ritka az olyan amatőr író, aki sablonosnak tartaná a saját művét vagy problémásnak a nyelvi, stilisztikai részt, hiszen érzelmileg erősen kötődik hozzá. Aki nem jutott be az előszűrésen, annak ez egy visszajelzés: de, igen, gond van.
Az előszűrők tolla nem fogott keményen.
Az írósulisokat óvatosságra inteném, mert ahogy látom, elindult az a hatás, ami írókörökben szokott, hogy elhúzzák egymást hülyeségek felé. A megtanult anyagokat nem úgy kell alkalmazni, mint egy úthenger, hanem józan, paraszti ésszel. Ha egy meglévő stilisztikai hibára ráerősítünk, úgy a kézirat romlani fog.
Kedves Aranymosó!
Köszi a választ :3 De nem gondolom azt, hogy sablonos lenne egy történet, két ázsiai helyszinnel, két különbözö stilussal és két bonyolult személyiségű sráccal 🙂
Most fövesztés terhe mellett nyilatkozom 😛 Bocsi, Nikki 🙂
A stilisztikával, nyelvi dologgal kapcsolatban lehet, hogy van probléma, de nem szépirodalmár vagyok 🙂
Illyana,
bocsánat, hogy beleszólok. Nem vagyok lektor, ez csak a személyes véleményem. Attól, hogy valamit egzotikus helyszínre helyezel, még lehet a cselekmény sablonos. Nem tudom, nálatok ez-e a helyzet, mert nem olvastam az írásotokat, de nem (csak) a helyszínen műlik.
El kell fogadnunk, hogy nem kapunk választ, mert szegény előszűrők karácsonyig irkálhatnának, ha mindenkinek egyesével elmagyaráznák, mi a probléma a regényével.
Kedves Illyana, Kedves Jusztina!
Korábban már váltottunk páran sok szót itt és az Aranymosás korábbi évfolyamaiban a helyszínről és a Susanne, Bitter és egyéb névre hallgató szereplőkről. Talán itt van a kutya elásva. Az írók a tévésorozatok nézettsége alapján meggyőződtek arról, hogy „Ez kell a népnek, ettől minden frankó lesz!”. A jelek szerint ez kevés.Talán el kellene gondolkodnia ilyenkor az íróknak, különleges marad-e a történet, ha a sztori a Madarász utcában játszódik, és Kiss Zoltánnak meg Gémes Máriának hívják a főszereplőt, működik-e és izgalmas-e. Ha nem, akkor az arra utalhat, hogy baj van a történettel.
Írósulisként és hozzászólóként, pláne kiesőként 🙂 , meg lettem szólítva Aranymosó által, erre illik reagálnom.
Stellának az én esetemet szikár példaként hoztam fel. Összeesküvés-elmélet és kommentár nélkül. 🙂
Lehet, írókörökben rossz irányba terelik egymást az emberek sikertelenségük okát kutatva. Én azonban nem tettem ilyet, senkivel nem álltam le elemzést készíteni.
Az már szinte matematikai alapon is igaz lehet, hogy az írók esetleg a frissen magukba szívott ismereteket rosszul alkalmazzák, hiszen szerencsére nem vagyunk egyformák, nem vagyunk robotok. Van, aki jól nyúl bele a kéziratba, van aki rosszul.
Mivel a pályázat keretein belül nincs lehetőség a visszacsatolásra (akár csak egy bővített mondat erejéig sem), ezért a pakliban úgymond benne van, ha változtatunk, akkor azt rossz irányba tesszük. Ennek megítélése az előszűrők dolga, és ahogy már korábban is írtam, nyilván a legjobb tudásuk szerint tettek eleget ennek a feladatnak.
Aki elindul ezen a pályázaton, az elfogadja ezeket a feltételeket. Ezzel ilyen értelemben semmi gond nincs. Évente újra és újra neki lehet futni, amíg ez a lehetőség él.
A klasszikust idézve búcsúzom: „Mindenki a maga szerencséjének a pogácsa.” 🙂
Mason!
A két évvel ezelőtti regényed írtad újra? Ami szerepelt is az oldalon?
Bogi!
Igen, azt dolgoztam át.
Mason!
Lentebb is írtam, az fb-s kommentsávba, de a kérdés Aranymosónak is szól. A két írósuli meg az oldalon való szereplés nem jelent egy másodjára beadott műnek automatikus továbbjutást? Azt tudom, hogy még egyszer megpróbálkozni csak ezekkel a feltételekkel lehet…
Kedves Aranymosó!
Köszönöm a választ.
Bogi, az írósulisok előnye annyi, hogy 2 kurzus után beadhatják ugyanazt a művet átírva. De ez nem jelent automatikus átmenetelt az előszűrésen. A mezőny azonos mindenkinek.
Aranymosó!
Akkor én most örülök, mint majom annak a bizonyosnak. Én végig abban a hitben voltam, hogy nincs min izgulnom, de akkor valamit félreértettem. ÁÁÁÁÁÁ! 😀 Most megyek örömtáncot járni…
Kedves Aranymosó!
Bocsi, hogy ide írok, nem vág témába, de az ifjúsági kurzusról szeretnék kérdezni, és az alatt nincs komment szekció, e-maillel meg nem akarlak zaklatni (egyszer említetted, hogy ilyenkor még a mentálisan nem annyira labilis, de kiesett írók konteói landolnak a postafiókodban 🙂 ). Szóval: idén is lesz ifikurzus? Ha igen, ugyanakkor, ugyanolyan árban? A kurzus ideje alatt a saját novelláinkat írjuk, vagy (már megkezdett) regény is játszik?
Előre is köszönöm a választ 🙂
Bogi: 😀 😀
Noémi, az ifikurzus 18 alattiaknak való, de most dolgozzuk át a tananyagot, és új oktató is lesz, vagyis a tavalyi kiírás már nem aktuális. Az összeg megmarad, bár a részletfizetést még meglátjuk.
Novellát majd muszáj írni, mert ez segíti legjobban a fejlődést, szóval ez a rész biztosan megmarad. Persze mellette nyugodtan lehet a saját regényt is írni, ha van rá energia. 🙂
Köszönöm a választ! 🙂 Tudom, hogy 18 alattiaknak van, épp ezért a kis tizenöt évecskémmel bőőőőőőőőőven benne vagyok. 🙂 Azt esetleg meg tudnád mondani, hogy előreláthatólag mikor indul? Vagy várjak, amíg aktualizálódik a kiírás?
Június közepe-vége körül indul, mindenképpen suli után lesz. Hamarosan majd kikerül a kiírás is. 🙂