Előszűrők gondolatai – 1.

Kedves Írók!

Ahogy látjátok, lassan kikerül az összes részlet, ami átment az előszűrésen. De nincs ok az aggodalomra, hat mű lapul még az excel táblázatban, ezeket is publikáljuk.

Idén három előszűrő dolgozott a kéziratokkal, és szokás szerint megkértem őket, írják le a benyomásaikat, gondolataikat, melyek a munka közben felmerültek, hátha segítség ez is a pályázóknak. Ma elolvashatjátok az első cikket, pénteken jön a második, és húsvét után, kedden a harmadik.

Húsvétkor játszani fogunk, egy kicsit lazítunk a nagy izgalmak közepette.

Az utolsó részlet kikerülése után pedig megnézzük a statisztikai összesítést, illetve pár szót írok a lektori szakasz kapcsán, mielőtt elindul a pályázat következő fordulója.

Derűs napot,
Varga Bea főszerkesztő

***

1. Előszűrő

A IV. Aranymosás előszűrése során sok történetbe, sok szerző saját világába sikerült belekukkantanom. Pontosan tudom, hogy az embernek mennyit jelent az a mű, amit kiadott a kezéből, és mennyire nehéz szembesülni azzal, ha ezt elutasítják. Éppen ezért szeretném leszögezni, hogy még ha valaki „nem”-et kapott is az előszűrésen, ez akkor sem jelenti azt, hogy végleg le kell tennie a tollat. Inkább arról van szó, hogy ha valóban fontos neki az írás, akkor érdemes időt és energiát fektetnie abba, hogy gyakoroljon és fejlődjön, és a következő kéziratával még tovább juthat majd.

 Csaknem minden kézirat, amit megnéztem, kerek magyar mondatokkal mesélt valamilyen történetről – ez már jó alap. Ugyanakkor a megfelelő nyelvi szint nem áll meg az alany és az állítmány egyeztetésénél (habár ez elengedhetetlen). Nagyon fontos, hogy a szöveg gördülékeny, olvasmányos, élvezetes legyen. Az életszerűtlen vagy az unalmas, túl hétköznapi témákat hosszan boncolgató, a történetet nem előrevivő párbeszédek megölik a kéziratot. A való életben sok üresjárat (köszönés, mindennapi tevékenységekről szóló társalgás) van egy beszélgetésben, azonban ezeket nem szabad meghagyni a regényben. Ugyanakkor a túl hosszúra nyúló monológok, a fontos dolgok, érzelmek egyértelmű kimondása is rossz választás, mert túl direktté vagy hiteltelenné teszi a beszélgetést.

A leírások nagyon fontosak egy regényben – ugyanakkor érdemes törekedni arra, hogy ne egyszerűen csak felsoroljuk mindazt, ami a szereplőt körülveszi, hanem minél színesebben meséljünk. Ehhez pedig elengedhetetlen a tág szókincs, a szóismétlés elkerülése, valamint a szavak pontos és jó megválasztása, hogy az olvasó azt lássa vagy érzékelje, amit a szerző mutatni szeretne. Általában nem jó, ha a szerző elmondja az olvasónak, hogy milyen következtetést vonjon le a szereplőkről, érzéseikről, helyzetükről. Az olvasó meg fogja érteni a rejtettebb üzenetet is, érdemes tehát megmutatni a karaktereket és a (lelki)állapotukat, ahelyett, hogy elmondanánk.

Bármennyire fontos is a leírás, a regény nyitásánál nem érdemes hosszan elidőzni a külső-belső adottságok részletes felsorolásánál. Az első oldalaknak meg kell fognia az olvasó figyelmét, így érdemes a történetet egy izgalmas ponton kezdeni, ami bevonja az embert, és amikor már érdeklik a karakterek, akkor mesélni a hátterükről vagy a kinézetükről. Nem előnyös az sem, ha a szerző kiszól az olvasónak. Sem magyarázni, sem értékítéletet alkotni nem érdemes – a magyarázás a történet dolga, az ítélkezés pedig az olvasóé.

 Műfaj és téma szempontjából elég vegyes volt a kínálat. A kiesők között akadtak olyan történetek, amelyek kifejezetten izgalmas alapötletet, szinopszist hoztak, azonban túlságosan laposak voltak nyelvileg – ilyen esetben a gyakorlás, szókincsbővítés, fejlesztés segíthet, hogy a szerző jobban meg tudja írni a történetét. Más esetben az alapötlet túlságosan elkoptatott, nem elég figyelemfelkeltő volt. Tény, hogy az irodalom általában toposzokból dolgozik – azaz alig akad olyan történetötlet, amit ne írtak volna még meg –, de az, hogy az ember hogyan nyúl egy ismert alaphoz, nem mindegy. Az egyéni nézőpont, hang, a klisés helyzetek vagy karakterek megcsavarása sokat segíthet.

Visszatérő hiba volt a fókuszálatlanság is. Ha az első öt-tíz oldal alapján nem derül ki az olvasó számára, hogy miről és kiről akar mesélni a szerző, az probléma. Nem titokzatos, nem izgalmas, nem figyelemfelkeltő, hanem gond. Ennek lehet az az oka, hogy a szerző több történetet is el akar mondani, és mindet ugyanabba az egy kéziratba próbálja bezsúfolni – nem érdemes. A kevesebb biztosan több, idő pedig van megírni mindent, amit az ember el szeretne mesélni. Ugyanakkor az is lehet a zavaros kezdés alapja, hogy a szerző túl hosszú felvezetést szán a történetnek, vagy nem tud jó érzékkel kiemelni egy főszálat, személyt. Érdemes szigorúan meghatározni, hogy miről mesélünk, és a regényt a főhősök legfontosabb problémájával nyitni.

 Mivel kifejezetten sok mese érkezett a pályázatra, szeretnék ezekről külön szólni pár szót. Nagyon hasznos, ha egy mesének kerek története, eleje-vége-közepe van. A gyerekeknek még a felnőtt olvasóknál is nagyobb az igénye erre, hogy a mesék lezártak legyenek. Ezen kívül az átlagos hétköznapok közös, mesés felidézése a gyerek és a szülő között kiváló játék, azonban önmagában nem lesz olyan történet, amelyet mások is örömmel olvasnak majd.

Tény, hogy a gyerekek sokszor a meséken keresztül tanulják meg a társadalmi normákat, elvárásokat, környezetük szabályait – ugyanakkor kifejezetten rossz döntés szándékosan és feltűnően tanítani egy mesén keresztül. A didaktikus mese sosem lesz jó. Nem baj, ha a történetből az olvasók és a mesehallgató gyerekek le tudnak szűrni tanulságot – de az már gond, ha a szerző szűri le újra meg újra ezeket.

Végül a mesék esetében meg kell találni a megfelelő nyelvi szintet és hangot, amely a megcélzott korcsoport számára fogyasztható, élvezetes, akár fejleszt is, mégis érthető. A gyerekeknek (és a fiataloknak) írt szövegek esetében még nagyobb a szerző felelőssége, hogy jó nyelvi szinten alkosson, és ne legyen sem szándékosan gyerekeskedő, sem nagyon elvont.

 Muszáj megjegyeznem még, hogy jó, ha a szerző odafigyel az alapvető formázási szabályokra, amikor a kéziratát véglegesíti. A rossz formázás önmagában sosem lesz indok a kiesésre, mégis jobbak az esélyek, ha a szöveget bekezdésekre tördeljük, a bekezdések első sorát behúzással beljebb kezdjük, és ha a párbeszéd megfelel a párbeszédírás formai szabályainak, valamint nem felsorolásként jelenik meg a szövegben. Ugyanígy a helyesírási szabályok figyelembevétele (a szavak egybe- és különírását is ideértve) is kifejezett előny lehet.

 Még egyszer el szeretném mondani, hogy egyetlen pályázatot sem szabad úgy felfogni, hogy most sikerül, vagy soha. Ha valaki nem jutott tovább az előszűrésen, érdemes végiggondolnia, hogy miben fejlődhetne még – ha egyedül nem látja a hibáit, keresni bétákat vagy igénybe venni a kéziratszervizt. A prózaírás egy fejleszthető képesség. Olvasás és írás segítségével lehet a legjobban fejlődni benne. Ha tehát valaki úgy érzi, történeteket akar elmesélni, ez a kiesés ne tartsa ettől vissza: meséljen, figyeljen, gyakoroljon, és egyre jobb lesz.