Dósa Judit – Az elveszett ikertestvérek földjén

(2011.október 3, az állítás másnapján)

– Testvéremnek, Volni Verának és az összes elveszett ikernek –

Sosem vagyunk egyedül!

                         Patakban ácsorgok a Börzsöny lábánál. Egyensúlyozok a köveken és kacsázok. A kacsázás sosem volt az erősségem. Pedig Apu próbált tanítani a Balatonon, de hát én nem vagyok fiú, úgysem fog menni…- mondogattam magamban.

De menni fog! Judit…, judit…

Ki az? A nevemet mondta valaki? Meg mernék esküdni, hogy hallottam…

Sikerült!!!  Hármast dobtam! Láttátok? Hármat is ugrott a kő!

Igen, sikerült… mindig sikerül, ha elhiszed… Judit…judit…

Ó, hát persze… a képzeletbeli barátomról nem is meséltem. Ugyan már elmúltam 24 éves, mégis mindig beszélgetünk. Hívtam régebben tündérnek, vagy a saját őrangyalomnak… Mostanában azt képzelem, hogy a testvérem. Az ikerhúgom. Vagy nővérem. Vagy inkább én magam, de mégsem én… Annyira egy velem, hogy nincs is különbség köztünk. Együtt vagyunk, egyszerre, egy helyütt, egy időben. Ketten vagyunk egy. Mi egy vagyunk. Mi most már örökké Egy vagyunk. Vagy mégsem? Bedilizek? 24 évesen már illene másokkal beszélgetni… Vagy nem?

                Másokkal sosem ment valami jól… Sokkal jobb, ha elhihetem, hogy vannak tündérek és az állatok beszélnek, és rengeteg lény vesz, körül minket csak mi nem látjuk őket. Hogy igenis vannak párhuzamos világok és angyalok és egyszer képes leszek repülni – repülőgép nélkül is. És jól ment még tollal és papírral is és a játékaimhoz beszélve és a fákhoz beszélve. Mostanában a Lakásommal beszélgetek és a fehér plüssmackómmal. Még mindig plüssmackóval alszom. Igen. És nem egy férfival. Az lenne a normális? Vagy nem…?

De hát… olyan, mintha én itt sem lennék. Fél lábbal mindig valahol máshol járok. Máshol, amikor iskolában ücsörögtem, máshol a természetben, máshol szobafestés közben, máshol amikor szeretkezem, máshol ha táncolok, máshol a patakban állva.

Hol..?

Hol? Hol?! Hol a fenében vagyok?!

Hát itt, velem… Végre itt vagy… Nem tudtad? A patakok könnyen megfordulhatnak… Visszafelé folynak… vagy akár…, hopp: egy másik világban találod magad. Most például itt…

De mi az az Itt? Esetleg válaszolhatnál is! És különben is, hol vagy?

Hát itt, veled… Végre itt vagyok… Nem tudtad? A kívánságok könnyen teljesülnek… könnyebben, mint hinnéd. Ha jó helyen adod fel őket…, hopp: és már teljesültek is…Most például…

Most például… de ez nem is az én világom… nem itt kéne lennem!

Nem ugyanezt mondtad odaát is…?

De, EZ tényleg NEM az én világom. Nem érted?! Nekem vissza kell mennem!

De most még nem…Nem érted…? Neked kell visszamenned…

Mi van..?! Te meg miről beszélsz?

Miért nem örülsz…? Valóra vált az álmod… most láthatnád, amiről sosem hagytad magadnak meggyőzni magadat…tényleg létezik a másik világ, tényleg létezem…nem csak képzeled…nem vagy dilis…itt vagyok…Itt vagyok.

 

                A patakban ácsorgunk. Piros ruha van rajta. Piros alapon fehérpöttyös. A haja hullámos és a vállán kunkorodik. Nagy, kék szemei vannak irtó hosszú szempillákkal. Hhhh…- és megakad a levegő félúton. Ezt már láttam valahol.

A tükörben…

A tükörben…

A tükörben.

Ott.

Igen, én vagyok

Én vagyok

Nem, az te vagy.

Ez én vagyok…

Te vagy. VAGY. Én…én nem vagyok

De igen!

Igen, itt igen…                   

Nem csak itt!

Csak Itt…

                A patakban ácsorgunk, egyensúlyozunk a köveken. Kacsázunk és sikerül! Egyre többet ugrik a kavics. Együtt sikerül! Mert olyan, mintha egyszerre csinálnánk. Mintha egy testből…

Nem…nem mintha…egy testből csináljuk. Te csinálod… én csak Itt vagyok

De most Itt vagyunk, és itt ketten vagyunk!

Nem… Itt is csak Te vagy, de egy kicsit könnyebb, ha láthatsz… így tudok mesélni és te elhiszed, amit mondok…

Eddig is…

Igazán sosem…

Nem igaz…nem igaz…

Attól még nem lesz igaz, hogy kopogtatsz…

Szeretem és elfogadom magam, akkor is ha dilis vagyok! Szeretem és elfogadom magam, akkor is, ha hiszek a képzeletemnek! Szeretem és elfogadom magam akkor is, ha nem hiszek a képzeletemnek!

Egyszerűbb volna, ha csak simán figyelnél… csak simán Judit…

Honnan tudod?!

Én nem… te tudod…

               

                A patakban ácsorgunk. Piros ruha van rajta. Vidámpiros. Élénkpiros. Felül darázsolt, alul fodros. A térdéig ér. A haja göndör és csiklandozza a fülét. Nagy, kék szemei vannak. Mekkorák…A ruhácska alja már vizes, de ő csak hajigálja a köveket és nagyokat nevet, ahogy szétfröccsen a víz.

 

Gyere!

Hova megyünk…?

Mutatok valamit. Tetszeni fog! Ígérem

Megfogja a kezem. Először fogja meg. Milyen kicsi most a kezünk. Puha. Megbízik bennem. Meg akarom neki mutatni. Hogy lássa, hogy tényleg elhiggye. Hogy ne őrizgesse tovább 25 évesen is a dobozt. Nincs semmi abban a dobozban.

Nincs semmi ebben a dobozban…

Ne legyél csalódott!

De a dobozokban mindig van valami…

Nem, néha csak olyan, mintha lenne benne valami, vagy valaki. De ebben a dobozban nincs.

Miért nincs…?

Ez nem baj! Hidd el! Ez jó. Ez a doboz egy csodálatos doboz. Csodálatos, üres doboz. Sőt, láthatatlan doboz.

Hova tűnt…? Jajj, a doboz… hova lett a dobozod? Ha nincs dobozod többé, akkor hova bújhatsz el?

Sehova. Nekem nem kell elbújnom. Érted már? Ez a lényeg. Nekem nem kell elbújnom.

Nekem nem kell elbújnom…

Nem, nem kell elbújnod.

Sosem kell elbújnod. Soha többé! Nézd csak…

 

                         Egy tisztás közepén állunk. Minden tele van dobozokkal. Nagyon szépek. Ő is nagyon szép. A marypoppins ruhájában. Piros alapon fehér pöttyökkel. A haja göndör és a fülét csiklandozza és hatalmas, kék szemei vannak. Körbemutat a dobozokon. Az egyik tükörfalú doboz. A hajam hullámos és a vállamig ér. Piros ruha van rajtam, olyan…vidámpiros. Csaksimánpiros. Csak simán Judit. Csak én. Én állok csak a tükör előtt. Nincsenek is dobozok. Minden átlátszó. És nagyon sokan állunk a tisztáson. De mindenki más. Én is más vagyok. Én is egy kicsit más vagyok. Más vagyok. Vagyok. Vidámpiros vagyok.

A patakban ácsorgok, és a tükörképemet bámulom. Olyan… mintha lenne valaki a túloldalon.

Nem csak mintha… Ott vagyok, mindig ott vagyok… Sosem vagy egyedül…

Még egyet dobok. Láttátok? Sikerült! Hármat is ugrott!

Judit…!Judit…!

Már megint…? El kéne mennem egy terapeutához… hacsak nem akarok vénkisasszony maradni, aki magában beszél… jobb esetben a macskáihoz…

– Már vagy egy órája keresünk!

– Ó… Akkor nem csak képzeltem, hogy valaki a nevemet mondja…

– Nem, Noel és Leon kórusban kiabálnak utánad.

Ők Nóra barátnőm ikrei. Hatalmasat toccsanva ugranak mellém a patakba. Csuromvizesen, nevetve, mezítláb sétálunk vissza a táborba. Leon a nyakamban ül, és arról mesél, hogy ma kincses ládát készítettek a foglalkozáson.

– És az benne a titok, hogy nincs titok, mert az én dobozom átlátszó!

– És az miért jó?

– Hát, hogy mindenki lássa, mi van benne!

– De nem az a lényeg, hogy ne lássák, hogy el tudd rejteni?

– Neeem! Hanem, hogy lássák, hogy nekem milyen szép kincseim vannak!

– Igen-igen, kincseink, kincseink vannak! Kincseink vannak! – helyesel Noel, előttünk ugrándozva.

Kincseink vannak…Nem, nem kellenek a dobozok. Kincsek vagyunk. Kincs vagyok.

Itthon vagyok. Dolgozom. És akkor eszembe jut és elkezdek telefonálgatni a kórházba, ahol születtem, – hátha készítenek feljegyzéseket a szülésekről, hátha találok valami kézzelfogható bizonyítékot, hogy valaha létezett.

De senki nem veszi fel a telefont. Egyik osztályon sem.

Többé nem hívtam őket.

                                                                                                                                                                                          VÉGE

                                                                                                                            …vagy csak most kezdődik el…

Bp., 2011. október 3.

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 10.0/10 (1 vote cast)
1 hozzászólás Szólj hozzá
  1. Jó az alapötlet, viszont az infóadagolás nem.
    Az ilyen mondatokra gondolok:
    “Piros ruha van rajtam, olyan…vidámpiros. Csaksimánpiros. Csak simán Judit.”
    A sok nem releváns információtól szétcsúszik a dramaturgia.
    Sokkal feszesebb szerkezetet igényelne a szöveg, hogy novella legyen belőle. A hangulata kellemes, érdemes lenne még dolgozni rajta, hogy kikerekedjen a történet.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük