Dorna Monika: Morzsa kutya és a manók – 1. részlet

1. Morzsa kutya találkozik Kapunta manóval

                 A hátsó udvarban lakott egy fekete kutyus, akit Morzsának hívtak. Éberen őrizte a házat s az udvart.

                Egy reggel zajt hallott a fészerből, és igencsak elcsodálkozott, mert tudta, hogy a gazdája nincs otthon.                Óvatosan kinyitotta a fészer ajtaját, és bekukucskált. Aztán megemberelte magát, s lábujjhegyen be is lopakodott. Látta, hogy a szénrakás mögött motoszkál valami!

– Ki van ott? – kiáltotta bátran.

A rakás mögül egy manó bújt elő. Épp akkora volt, mint Morzsa! Fekete szeme és göndör, fekete haja volt. Sültös sapka volt a fején, barna zakót és kék nadrágot viselt, a kezében pedig egy zsák száját szorongatta.

– Én vagyok Kapunta manó, – mutatkozott be.

– Ka-pun-ta ma-nó?? – csodálkozott Morzsa.

– S mit csinálsz te itt a fészerben, Kapunta manó? – vonta őt kérdőre a kutyus.

– Szenet viszek a zsákomba. A gazdád megengedte, – jelentette be félénken Kapunta.

– S ugyan minek neked a szén, Kapunta manó? – tűnődött Morzsa.

– A szerkocsimba kell.

Morzsa most már végképp elcsodálkozott.

– Hát neked szerkocsid is van??

– Van bizony! A gőzmozdonyom tartozéka!

– Gőzmozdonyod?! Megnézhetem? – csillant fel Morzsa szeme, mert sokat hallott már a vonatokról, de még egyet sem látott soha.

– Persze! Gyere csak velem! – hívta őt örömmel Kapunta manó.

Előbb azonban megrakták a zsákot szénnel. Morzsa tartotta a zsák száját, míg Kapunta manó egy kis lapáttal ügyesen belehányta a szenet.

Aztán átmentek a kerten, ki a kertek alá. Kapunta elvezette Morzsát egy nagy bokorhoz. A bokor tövében állt a kocsiszín, s benne egy szép piros gőzmozdony, piros szerkocsival! De voltak ott személykocsik, teherkocsik, sőt még tartálykocsik is! Morzsának tátva maradt a szája a csodálkozástól!

Kapunta manó megtöltötte a szerkocsit szénnel, s hozott bele vizet is a közeli patakból. Aztán tüzet rakott a mozdony kazánjában, s csak úgy füstölt a kémény, s fütyült a gőz! Morzsa árgus szemmel figyelte őt.

– Lehetnél a mozdonyfűtő, Morzsa! – ajánlotta fel Kapunta manó, – Volna kedved hozzá?

– Naná, hogy volna! – csillant fel Morzsa szeme.

– Ma sok dolgunk lesz! – magyarázta Kapunta manó. – Először a Kerek-tóra megyünk. El kell vinnünk a békákat a rokonaikhoz.

Morzsának felkiáltott. – Tyű, de jó! Indulás!

Személykocsit csatoltak a mozdony szerkocsija után, s Kapunta manó elkiáltotta magát.

– Indulás!

Felültek a mozdonyra, s elindultak. Végigpöfögtek a kertek alján, s a kutyus csak most vette észre, hogy a füvet s a bozót alját keresztül-kasul sínek szelik át!

Nemsokára megérkeztek a Kerek-tó partjára. Megálltak, s dudáltak egy nagyot. – Tütűűűűűűt!

Zsaba béka és társai erre kiúsztak a tó partjára. Köszöntötték Kapunta manót s Morzsa kutyát, s nagy örömmel felugrottak a kocsira.

– Indulhatsz, Kapunta! – mondták, – Irány az Öreg-tó!

Útközben pedig vígan kuruttyoltak:

– Ekereke-brekereke-

   brekereke-rekeke,

   Kerek-tavi békahadnak

   ily vidám az éneke:

   Ekereke-brekereke-

   brekereke-rekeke.

Morzsa kutya nagyon élvezte az utat. „Most már értem, miért szeretnek a gyerekek vonatozni!” – gondolta magában.

Nemsokára aztán megérkeztek az Öreg-tó partjára. A békák megköszönték a fuvart, és sorra leugrottak a kocsiról. Búcsút intettek Morzsának s Kapuntának, majd hopp!, hopp! – beugrottak a vízbe.

Kapunta aztán visszavezette a vonatot a bokor alatti kocsiszínbe. Elbúcsúzott Morzsától, majd felpattant a biciklijére, s hazatekert Manófalvára.

Morzsa még sokáig nézett utána. Otthon, a hátsó udvarban pedig késő estig tűnődött aznapi kalandjain.

*

2. Morzsa kutya ellátogat Manófalvára

                Másnap reggel Morzsa kutya megint benn találta Kapunta manót a fészerben.

                – Jó reggelt, Kapunta manó! Ma is megyünk vonatozni?

                – Jó reggelt, Morzsa! Megyünk ám! Tüzifát kell vinnünk Manófalvára.

                Morzsának felcsillat a szeme, – Manófalvára?!

                – Oda bizony! Megismerheted a manókat, Morzsa!

                – Hű, de jó! – örvendezett a kutyus.

                Megrakták a zsákot szénnel, majd a kertek alatt a szerkocsiba szórták, vizet is hoztak a patakból, s teherkocsit csatoltak a szerkocsi után. Morzsa kutya megrakta a tüzet a kazánban, Kapunta elindította a mozdonyt, s már pöfögtek is végig a kertek alján!

                – Az erdő mélyére megyünk. Múlt éjjel a vihar sok faágat vert le a földre. Összegyűjtjük őket, s elvisszük Manófalvára. Jó lesz télire tüzelőnek, – magyarázta Kapunta manó.

                Úgy is tettek. Elpöfögtek a vonattal az erdő mélyére. Bizony nagyok sok ág hevert a földön! Összeszedtek annyit, amennyi csak a teherkocsiba belefért, s indultak Manófalvára.

Manófalva az erdei tisztás szélén feküdt, és nyolc kis manóházból állt. Igazán takaros kis házikók voltak!

A manók pedig már szaladtak is a vonathoz, amint meghallották, hogy közeledik.

– Sziasztok! Ez itt Morzsa kutya: barátom és segítőtársam, – mutatta be Morzsát Kapunta manó.

– Szia Morzsa! Szia Kapunta! – köszöntek a manók, aztán ők is szépen bemutatkoztak.

Az egyiküket Szuszogi manónak hívták, s valóban – Morzsa mindjárt észrevette, hogy jó hangosan szuszog. Aztán ott volt Csuklogi manó, aki pedig nagyon gyakran csuklott! S ott volt Bannusi, a manólány, s az ikrek: Tüsszögi manó és Prüszi. Ők ketten versenyt tüsszögtek egymással! Volt ott egy Tintironton nevű manó is, s a nyolcadik manót Zsákbamanónak hívták, mert annyira szerette a hálózsákját, hogy hacsak tehette, még napközben is gyakran belebújt!

– Hoztunk tüzifának valót, – jelentette be Kapunta.

– De jó, de jó! – örvendtek a manók.

Közös erővel lerakodták az ágakat a teherkocsiról, szétosztották egymás közt a tüzifának valót, s behordták a házikóikba. S hogy serényebben menjen a munka, a manók vidám dalra fakadtak:

Jöhet a tél, hullhat a hó,

nem fog fázni a nyolc manó.

Tüzifa, lám, van itt bőven,

fűteni a zord időben.

Vidám tűznél melegedve

                fittyet hányunk a hidegre!

                Hallgatjuk majd a szél dalát,

                s kortyoljuk a mézes teát!

Morzsa kutya is együtt énekelt a manókkal, s nagyon vidáman ment a munka.

Miután végeztek a munkával, a manók megkínálták őt sült gombával. Az volt a kedvenc eledelük. De Morzsa kutya nem szerette a gombát!

– Hát akkor mit szeretsz, Morzsa? – firtatták a manók.

– Csontot! Vagy kutyaeledelt! – vágta rá a kutyus.

– Hát azzal sajnos nem szolgálhatunk. Mi azzal nem élünk. De hadd főzzünk neked legalább egy csésze mézes teát!

– Hát jó, azt megihatom, – egyezett bele Morzsa, bár nem nagy lelkesedéssel.

A kutyus sokáig elüldögélt a manókkal. Szürcsölgették a forró mézes teát, s közben jól elbeszélgettek.

Morzsa olyan jól érezte magát Manófalván, hogy késő délutánig ott maradt. Az este közeledtével azonban elköszönt a manóktól, s Kapuntával visszavitték a vonatot a kertek alatti kocsiszínbe.

Kapunta aztán visszabiciklizett Manófalvára, Morzsa pedig hazabaktatott. Nagyon boldog volt, hogy ellátogathatott Manófalvára. A hátsó udvarban még a macskáknak is elmesélte aznapi kalandját!

 

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 7.0/10 (21 votes cast)
6 hozzászólás Szólj hozzá
  1. Kedves Monika!
    Alapvetően kedves, aranyos történet, de engem valahogy nem „vonzott” magához. A Morzsa név szerintem nagyon elhasznált. Valami oknál fogva pedig a kutyust és a manókat nem érzem egy történetbe illőnek. A szöveg, a megfogalmazás elidegeníti őket. Más-más világból származnak és valahogy nem passzolnak össze, legyen bármilyen meséről is szó.
    „S” megjegyezném, sok az „s” a szövegben.

  2. Kedves Monika!
    Gratulálok a kikerüléshez:)
    Nagyon szeretem a meséket, de azt is szeretem, ha valami izgalmas történik a mesékben. Ha a későbbiekben nálad is van ilyen, azt érdemes már az elején felvillantani, mert az jobban bevonzza az olvasót.
    Aztán kicsit személytelennek érzem eddig a történetet, mese ide, vagy oda, én elbírtam volna, ha kicsit többet mutatsz a dolgokból, szereplőkből, több leírást teszel bele. Néhol hiányolom az érzelmi viszonyulásokat is.
    Amikor Manófalvára viszed az olvasót, az végre érdekes lenne, de ott is keveset mutatsz, a lakókat szinte pusztán felsorolod, pedig az a világ érdekelheti az olvasót.
    Egyébként további sok sikert:)

  3. Bár egyszer magam is a meseírás bűnébe estem, nem gondolnám, hogy értek a meséhez. Itt csak annyit érzek (gyakorló nagyapaként), hogy ez a mese a 3-4 éves vagy még kisebb gyerekek érdeklődési körének megfelelő lehet. Úgy emlékszem unokáim reakciójából – már kinőtték ezt a kort -, hogy elringatja őket maga az ábrázolás, az, ha beültetjük a buksijukba a mese elemeit. Nem okvetlen várnak el sodró lendületű eseményeket, bár nem is haragszanak érte. A sablonosság pedig nem hiszem, hogy túlságosan érdekli őket. Sőt, éppen az szükséges, hogy otthonosan mozogjanak a terepen, felismerjék az ő világuk megszokott elemeit. Valószínűleg könnyebben megbarátkoznak a kutyával, ha Morzsi a neve, mintha egyedi, főképp felnőtt szemmel nézve érdekes nevet adnánk neki.
    A szerzőnek sok sikert kívánok!

  4. Kedves Hozzászólók! Nem várt megtiszteltetés számomra, hogy kikerültem az oldalra, s nagyon köszönöm mindenannyiuknak a visszajelzéseket! Nagyon tanulságosak számomra! Demeter úr pontosan ráérzett a lényegre: a mese 2-5 éves kisgyermekeknek íródott. Akinek van közelebbi tapasztalata ezzel a korosztállyal, talán egyetért velem, hogy az ő szemükben még nincs abban semmi meglepő, hogy a kertek alja a manók világa, s hogy egy közönséges (tán elcsépelt nevet viselő) kutyus manókkal barátkozik. A továbbiakban sem történik különösebben izgalmas dolog a mesékben, inkább az óvodáskorú gyermekek által is átélt, mindennapos helyzetek vetítődnek át az állatok, manók világába. A részletes jellemzéseket, leírásokat is a korosztályra való tekintettel mellőztem, bár a továbbiakban megfontolom, hogy talán tényleg többet be lehetne szúrni nekik is! A túl sok „s”-re pedig ezentúl mindenképp odafigyelek! Köszönöm, hogy rámutattak! 🙂

  5. Kedves Monika!

    Gratulálok a kikerüléshez. Nekem tetszett a meséd, aranyosak a szereplők és pont egy este, egy mese hosszúak. 😀 Ki is „próbálom” a gyerekeimen 🙂 bár, szerintem egyik sem a cél csoportod (2 és 6 évesek), úgy tippelek, hogy 3-4 éveseknek szánhattad, de szerintem így is élvezni fogják!
    Sok sikert kívánok!

  6. Gratulálok a kikerüléshez! 😀
    Aranyos mese, bár a korosztály nem én vagyok. 😀
    Számomra az eleje túl gyors volt: Morzsa bemegy, rákérdez, jön a válasz, és már mennek is. A továbbiakat már megfelelő tempójúnak éreztem.
    Még egy „problémám” volt. Említve van Morzsa gazdája is, aki, feltételezem, ember. A vonat pedig a bokor alatt van, kocsiszínben, csomó másik járművel együtt. A manó viszont akkora, mint Morzsa. Ergo: mekkora az a bokor? Számomra nagynak tűnnek a méretek. De lehet, hogy ez azért van, mert eddig minden mesében, amit olvastam, a manók picik voltak, rejtőzködtek az emberek elől. Kapunta viszont kutyaméretű. Gyanítom, ez csak az én „problémám” (idézőjelben, mert igazából nem probléma), de nekem a méretarányok miatt idegen volt a kép.
    Ja, igen: 1-2 leírást én is javasolnék még bele, akár csak jelzésszinten is (főként Manófalváról).

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük