1. Morzsa kutya találkozik Kapunta manóval
A hátsó udvarban lakott egy fekete kutyus, akit Morzsának hívtak. Éberen őrizte a házat s az udvart.
Egy reggel zajt hallott a fészerből, és igencsak elcsodálkozott, mert tudta, hogy a gazdája nincs otthon. Óvatosan kinyitotta a fészer ajtaját, és bekukucskált. Aztán megemberelte magát, s lábujjhegyen be is lopakodott. Látta, hogy a szénrakás mögött motoszkál valami!
– Ki van ott? – kiáltotta bátran.
A rakás mögül egy manó bújt elő. Épp akkora volt, mint Morzsa! Fekete szeme és göndör, fekete haja volt. Sültös sapka volt a fején, barna zakót és kék nadrágot viselt, a kezében pedig egy zsák száját szorongatta.
– Én vagyok Kapunta manó, – mutatkozott be.
– Ka-pun-ta ma-nó?? – csodálkozott Morzsa.
– S mit csinálsz te itt a fészerben, Kapunta manó? – vonta őt kérdőre a kutyus.
– Szenet viszek a zsákomba. A gazdád megengedte, – jelentette be félénken Kapunta.
– S ugyan minek neked a szén, Kapunta manó? – tűnődött Morzsa.
– A szerkocsimba kell.
Morzsa most már végképp elcsodálkozott.
– Hát neked szerkocsid is van??
– Van bizony! A gőzmozdonyom tartozéka!
– Gőzmozdonyod?! Megnézhetem? – csillant fel Morzsa szeme, mert sokat hallott már a vonatokról, de még egyet sem látott soha.
– Persze! Gyere csak velem! – hívta őt örömmel Kapunta manó.
Előbb azonban megrakták a zsákot szénnel. Morzsa tartotta a zsák száját, míg Kapunta manó egy kis lapáttal ügyesen belehányta a szenet.
Aztán átmentek a kerten, ki a kertek alá. Kapunta elvezette Morzsát egy nagy bokorhoz. A bokor tövében állt a kocsiszín, s benne egy szép piros gőzmozdony, piros szerkocsival! De voltak ott személykocsik, teherkocsik, sőt még tartálykocsik is! Morzsának tátva maradt a szája a csodálkozástól!
Kapunta manó megtöltötte a szerkocsit szénnel, s hozott bele vizet is a közeli patakból. Aztán tüzet rakott a mozdony kazánjában, s csak úgy füstölt a kémény, s fütyült a gőz! Morzsa árgus szemmel figyelte őt.
– Lehetnél a mozdonyfűtő, Morzsa! – ajánlotta fel Kapunta manó, – Volna kedved hozzá?
– Naná, hogy volna! – csillant fel Morzsa szeme.
– Ma sok dolgunk lesz! – magyarázta Kapunta manó. – Először a Kerek-tóra megyünk. El kell vinnünk a békákat a rokonaikhoz.
Morzsának felkiáltott. – Tyű, de jó! Indulás!
Személykocsit csatoltak a mozdony szerkocsija után, s Kapunta manó elkiáltotta magát.
– Indulás!
Felültek a mozdonyra, s elindultak. Végigpöfögtek a kertek alján, s a kutyus csak most vette észre, hogy a füvet s a bozót alját keresztül-kasul sínek szelik át!
Nemsokára megérkeztek a Kerek-tó partjára. Megálltak, s dudáltak egy nagyot. – Tütűűűűűűt!
Zsaba béka és társai erre kiúsztak a tó partjára. Köszöntötték Kapunta manót s Morzsa kutyát, s nagy örömmel felugrottak a kocsira.
– Indulhatsz, Kapunta! – mondták, – Irány az Öreg-tó!
Útközben pedig vígan kuruttyoltak:
– Ekereke-brekereke-
brekereke-rekeke,
Kerek-tavi békahadnak
ily vidám az éneke:
Ekereke-brekereke-
brekereke-rekeke.
Morzsa kutya nagyon élvezte az utat. „Most már értem, miért szeretnek a gyerekek vonatozni!” – gondolta magában.
Nemsokára aztán megérkeztek az Öreg-tó partjára. A békák megköszönték a fuvart, és sorra leugrottak a kocsiról. Búcsút intettek Morzsának s Kapuntának, majd hopp!, hopp! – beugrottak a vízbe.
Kapunta aztán visszavezette a vonatot a bokor alatti kocsiszínbe. Elbúcsúzott Morzsától, majd felpattant a biciklijére, s hazatekert Manófalvára.
Morzsa még sokáig nézett utána. Otthon, a hátsó udvarban pedig késő estig tűnődött aznapi kalandjain.
*
2. Morzsa kutya ellátogat Manófalvára
Másnap reggel Morzsa kutya megint benn találta Kapunta manót a fészerben.
– Jó reggelt, Kapunta manó! Ma is megyünk vonatozni?
– Jó reggelt, Morzsa! Megyünk ám! Tüzifát kell vinnünk Manófalvára.
Morzsának felcsillat a szeme, – Manófalvára?!
– Oda bizony! Megismerheted a manókat, Morzsa!
– Hű, de jó! – örvendezett a kutyus.
Megrakták a zsákot szénnel, majd a kertek alatt a szerkocsiba szórták, vizet is hoztak a patakból, s teherkocsit csatoltak a szerkocsi után. Morzsa kutya megrakta a tüzet a kazánban, Kapunta elindította a mozdonyt, s már pöfögtek is végig a kertek alján!
– Az erdő mélyére megyünk. Múlt éjjel a vihar sok faágat vert le a földre. Összegyűjtjük őket, s elvisszük Manófalvára. Jó lesz télire tüzelőnek, – magyarázta Kapunta manó.
Úgy is tettek. Elpöfögtek a vonattal az erdő mélyére. Bizony nagyok sok ág hevert a földön! Összeszedtek annyit, amennyi csak a teherkocsiba belefért, s indultak Manófalvára.
Manófalva az erdei tisztás szélén feküdt, és nyolc kis manóházból állt. Igazán takaros kis házikók voltak!
A manók pedig már szaladtak is a vonathoz, amint meghallották, hogy közeledik.
– Sziasztok! Ez itt Morzsa kutya: barátom és segítőtársam, – mutatta be Morzsát Kapunta manó.
– Szia Morzsa! Szia Kapunta! – köszöntek a manók, aztán ők is szépen bemutatkoztak.
Az egyiküket Szuszogi manónak hívták, s valóban – Morzsa mindjárt észrevette, hogy jó hangosan szuszog. Aztán ott volt Csuklogi manó, aki pedig nagyon gyakran csuklott! S ott volt Bannusi, a manólány, s az ikrek: Tüsszögi manó és Prüszi. Ők ketten versenyt tüsszögtek egymással! Volt ott egy Tintironton nevű manó is, s a nyolcadik manót Zsákbamanónak hívták, mert annyira szerette a hálózsákját, hogy hacsak tehette, még napközben is gyakran belebújt!
– Hoztunk tüzifának valót, – jelentette be Kapunta.
– De jó, de jó! – örvendtek a manók.
Közös erővel lerakodták az ágakat a teherkocsiról, szétosztották egymás közt a tüzifának valót, s behordták a házikóikba. S hogy serényebben menjen a munka, a manók vidám dalra fakadtak:
Jöhet a tél, hullhat a hó,
nem fog fázni a nyolc manó.
Tüzifa, lám, van itt bőven,
fűteni a zord időben.
Vidám tűznél melegedve
fittyet hányunk a hidegre!
Hallgatjuk majd a szél dalát,
s kortyoljuk a mézes teát!
Morzsa kutya is együtt énekelt a manókkal, s nagyon vidáman ment a munka.
Miután végeztek a munkával, a manók megkínálták őt sült gombával. Az volt a kedvenc eledelük. De Morzsa kutya nem szerette a gombát!
– Hát akkor mit szeretsz, Morzsa? – firtatták a manók.
– Csontot! Vagy kutyaeledelt! – vágta rá a kutyus.
– Hát azzal sajnos nem szolgálhatunk. Mi azzal nem élünk. De hadd főzzünk neked legalább egy csésze mézes teát!
– Hát jó, azt megihatom, – egyezett bele Morzsa, bár nem nagy lelkesedéssel.
A kutyus sokáig elüldögélt a manókkal. Szürcsölgették a forró mézes teát, s közben jól elbeszélgettek.
Morzsa olyan jól érezte magát Manófalván, hogy késő délutánig ott maradt. Az este közeledtével azonban elköszönt a manóktól, s Kapuntával visszavitték a vonatot a kertek alatti kocsiszínbe.
Kapunta aztán visszabiciklizett Manófalvára, Morzsa pedig hazabaktatott. Nagyon boldog volt, hogy ellátogathatott Manófalvára. A hátsó udvarban még a macskáknak is elmesélte aznapi kalandját!
Kedves Monika!
Alapvetően kedves, aranyos történet, de engem valahogy nem „vonzott” magához. A Morzsa név szerintem nagyon elhasznált. Valami oknál fogva pedig a kutyust és a manókat nem érzem egy történetbe illőnek. A szöveg, a megfogalmazás elidegeníti őket. Más-más világból származnak és valahogy nem passzolnak össze, legyen bármilyen meséről is szó.
„S” megjegyezném, sok az „s” a szövegben.
Kedves Monika!
Gratulálok a kikerüléshez:)
Nagyon szeretem a meséket, de azt is szeretem, ha valami izgalmas történik a mesékben. Ha a későbbiekben nálad is van ilyen, azt érdemes már az elején felvillantani, mert az jobban bevonzza az olvasót.
Aztán kicsit személytelennek érzem eddig a történetet, mese ide, vagy oda, én elbírtam volna, ha kicsit többet mutatsz a dolgokból, szereplőkből, több leírást teszel bele. Néhol hiányolom az érzelmi viszonyulásokat is.
Amikor Manófalvára viszed az olvasót, az végre érdekes lenne, de ott is keveset mutatsz, a lakókat szinte pusztán felsorolod, pedig az a világ érdekelheti az olvasót.
Egyébként további sok sikert:)
Bár egyszer magam is a meseírás bűnébe estem, nem gondolnám, hogy értek a meséhez. Itt csak annyit érzek (gyakorló nagyapaként), hogy ez a mese a 3-4 éves vagy még kisebb gyerekek érdeklődési körének megfelelő lehet. Úgy emlékszem unokáim reakciójából – már kinőtték ezt a kort -, hogy elringatja őket maga az ábrázolás, az, ha beültetjük a buksijukba a mese elemeit. Nem okvetlen várnak el sodró lendületű eseményeket, bár nem is haragszanak érte. A sablonosság pedig nem hiszem, hogy túlságosan érdekli őket. Sőt, éppen az szükséges, hogy otthonosan mozogjanak a terepen, felismerjék az ő világuk megszokott elemeit. Valószínűleg könnyebben megbarátkoznak a kutyával, ha Morzsi a neve, mintha egyedi, főképp felnőtt szemmel nézve érdekes nevet adnánk neki.
A szerzőnek sok sikert kívánok!
Kedves Hozzászólók! Nem várt megtiszteltetés számomra, hogy kikerültem az oldalra, s nagyon köszönöm mindenannyiuknak a visszajelzéseket! Nagyon tanulságosak számomra! Demeter úr pontosan ráérzett a lényegre: a mese 2-5 éves kisgyermekeknek íródott. Akinek van közelebbi tapasztalata ezzel a korosztállyal, talán egyetért velem, hogy az ő szemükben még nincs abban semmi meglepő, hogy a kertek alja a manók világa, s hogy egy közönséges (tán elcsépelt nevet viselő) kutyus manókkal barátkozik. A továbbiakban sem történik különösebben izgalmas dolog a mesékben, inkább az óvodáskorú gyermekek által is átélt, mindennapos helyzetek vetítődnek át az állatok, manók világába. A részletes jellemzéseket, leírásokat is a korosztályra való tekintettel mellőztem, bár a továbbiakban megfontolom, hogy talán tényleg többet be lehetne szúrni nekik is! A túl sok „s”-re pedig ezentúl mindenképp odafigyelek! Köszönöm, hogy rámutattak! 🙂
Kedves Monika!
Gratulálok a kikerüléshez. Nekem tetszett a meséd, aranyosak a szereplők és pont egy este, egy mese hosszúak. 😀 Ki is „próbálom” a gyerekeimen 🙂 bár, szerintem egyik sem a cél csoportod (2 és 6 évesek), úgy tippelek, hogy 3-4 éveseknek szánhattad, de szerintem így is élvezni fogják!
Sok sikert kívánok!
Gratulálok a kikerüléshez! 😀
Aranyos mese, bár a korosztály nem én vagyok. 😀
Számomra az eleje túl gyors volt: Morzsa bemegy, rákérdez, jön a válasz, és már mennek is. A továbbiakat már megfelelő tempójúnak éreztem.
Még egy „problémám” volt. Említve van Morzsa gazdája is, aki, feltételezem, ember. A vonat pedig a bokor alatt van, kocsiszínben, csomó másik járművel együtt. A manó viszont akkora, mint Morzsa. Ergo: mekkora az a bokor? Számomra nagynak tűnnek a méretek. De lehet, hogy ez azért van, mert eddig minden mesében, amit olvastam, a manók picik voltak, rejtőzködtek az emberek elől. Kapunta viszont kutyaméretű. Gyanítom, ez csak az én „problémám” (idézőjelben, mert igazából nem probléma), de nekem a méretarányok miatt idegen volt a kép.
Ja, igen: 1-2 leírást én is javasolnék még bele, akár csak jelzésszinten is (főként Manófalváról).