Demeter Attila: Ezeréves őrszolgálat – Riadó 2.

1. részlet

Második fejezet – A város

– 1 –

 Shaare reggel gyorsan magára kapta a ruháját, és a vékony nyári takaróból ügyes batyut kötözött kis vagyona köré. Fogat mosott, aztán a fogkeféje mellé becsomagolt némi fogport. Elmosta a bögrét, amiből a tejet itta, és felkötötte a batyu egyik sarkára. Az udvaron feltornyozott tűzifából keresett egy vándorbotnak való öreg ágat, és még azelőtt elhagyta az otthonát, mielőtt mostohaszülei felébrednének.

Jobban örült volna, ha van nála pénz, de a vén boszorkány, a mostohája sosem adott egyetlen rezet sem, ezért üres zsebbel indult útnak. Abban reménykedett, hogy az édesanyjától kapott és nagy gonddal őrzött gyermekujjra való aranykarikát eladhatja a városban. Az árából néhány napra, pár hétre futja majd élelemre, és közben talál magának olyan elfoglaltságot, amivel kevés pénzért dolgozva megteremtheti önálló életének és vándorútjának alapjait. Elkergette magától a hiú ábrándot, hogy egyszerűen nekivág az útnak, és egyfolytában gyalogolva eljut a Déli Birodalomba. Azt képzelte, apró szakaszonként lassacskán közelebb jut a célhoz, és egy-két év alatt végigjárja az idegen országba vezető utat, amelynek a végén megtalálja Doweent.

A szűk ösvényen fák harmatos ágai lógtak az út fölé, úgy mehetett át közöttük csupán, ha egyik-másik gallyat félrehajtotta.

Általában élvezetesnek tartott a kora reggeli sétát az erdőn át lefelé a völgybe, ahol a sok ház állt egymás mellett, most árny vetült az örömre, a tegnapi nap nagy veszteségének emléke. Határvonallá lett életének az a szomorú pillanata, amikor Doween elillant mellőle. Szülei halála óta először érte komoly megrendülés. A mostohái mellett kevés örömet kapott, nem dúskálhatott élelemben vagy más természetű javakban, különösebben nagy bánatra mégsem adódott oka. A kis, hétköznapi gyötrések messze elmaradtak az este átélt szomorúságtól, ami megváltoztatta őt. A lelkét ért megrázkódtatás addig nem tapasztalt keserűséggel ismertette meg. Elvesztette a legközelebbi barátját.

Csekély derűlátással, inkább eltökélten és magabiztosan nézett a jövőbe, amelynek első állomására valamikor délután érkezik meg.

Járt már néhányszor a városban. Emlékezett arra, amikor legutóbb, a hűvös őszi hajnalon odáig gyalogolt a boszorkánnyal. Ketten fogták egy hatalmas háncskosár füleit, úgy vitték le a piacra a dióval megtöltött kast. A hátukra vászonzsákokat akasztottak, abban is a meghámozott termést vitték, úgy caplattak lefelé a hegyoldalról a Sziklás járdán. Üggyel, bajjal tudtak együtt haladni. A közösen cipelt kosár rángatása mindkettőjüknek terhet jelentett, azonban a dióért kapott négy ezüst forint és hatvan réztallér megérte a tortúrát.

Most egyedül közlekedve, csak a saját lépteire figyelt, nem igazodott máshoz, így szaporábbra vehette a járást.

Magasra hágott a Nap az égen, mire Shaare elérte a szomszéd falu, Hegyaljaliget határát. A girbe-gurba utcán több alkalommal is találkozott ismerős helybeliekkel. A hegyen megszokott látvány a szomszédos településről származó idegen. Gyakran megesett, hogy félnapi járóföldre vagy még messzebbre elmentek a szántóföldi munkához használható szerszámot beszerezni. Kevesen engedhették meg maguknak, hogy szekérrel járjanak vagy lóra üljenek. 

Hegyaljaliget nagyobb település a lejtőre épült saját lakóhelyénél, ami lényegében nem több, néhány egymás közelében letelepített tanyánál a Sziklás járda mentén. Szülőfaluja legurulna a meredek lejtőn, ha nagyobbra építik. Ott elszórtan álltak a házak, ahogy a meredély engedte, a földben egészen mélyen találtak vizet, nem ástak minden házhoz saját kutat. A legtöbb család a templom melletti hűs forrásból hordta haza a főzéshez valót és az állatok itatásához szükséges vizet, mosni a Sebes patakra jártak.

A lentebb épült Hegyaljaliget minden udvarában állt a kerekes vagy gémeskút, a főtéren is nyújtózkodott egy hosszú kútágas, amelynek a végén hordót libegtetett a szél. Az átutazók innen meríthették tele a kulacsot vízzel. Shaarénak eddig nem hiányzott a kulacs, így észre sem vette, hogy anélkül vágott útnak. Miközben a kút gyűrűjében megmerítette a vásott hordót, arra gondolt, beszerezhetne magának egyet. A hosszú úton, amelyre indult bizony jó, ha visz magával tartalék innivalót.

Késő délután ért a völgybe épült város, Porgen elé. Az erdőt elhagyva, ismerősként üdvözölte a település felé futó vízvezeték téglából és kőből épített lábazatát. Ezek között az oszlopok között kanyargott az út hol a bal, hol a jobboldalon, máshol a szétterpesztett lábazat két szára között. Küzdelmesen jutott itt előre, mert a vályú, amelybe a patakot terelték vagy kétszáz éve, néhol eresztett, és kerülgethette a permetezve csepegő hidegvizet. A délutáni nap fénye színes szivárványként tört meg a szitálva hulló cseppeken.

Kezdett komolyan megéhezni. A magával hozott kenyér és sajt estére még elég lesz, reggelit azonban muszáj szereznie valamilyen módon. Gyümölcsök már himbálóztak az ágakon, a szántón lelhet kukoricát, de jó lesz, ha felkészül arra, hogy élelmet keressen. Nem szívesen lopna ennivalót, viszont elkerülheti a kínos beszerzési módot, ha sikerül munkába állnia.

Csekély bűnnek számított, ha egy vándor élelmet lop a mezőn, de elkerülhette a bűnös utat, kérhetett is. Az emberek nem örültek annak, ha engedély nélkül dézsmálják meg a kenyeret vagy sajtot az őrizetlenül hagyott kamrában, ezért inkább adtak az úton lévő vándoroknak. A legegyszerűbbnek a munka kínálkozott. Porgen népessége állandóan gyarapodott, ahogy az egész birodalomé, így aztán munkáskezet mindig kerestek valamerre. Az élelmiszerre vagy a legalapvetőbb ruhára valót könnyen meg lehetett keresni, ellenben az iparosok termékeit már sokkal nehezebben sikerült kifizetni, azokért sok pénzt elkértek a mesterek.

A város szélén Shaare lekanyarodott a kiszélesedő ösvényről, amelyen addig haladt, és óvatosan kereste a település belsejébe vezető utcák közül azt, amelyiken feltűnés nélkül bejuthat a főtérre. Rossz lenne, ha belebotlanának a rendvigyázó emberei, és arról kérdezgetnék, idegen létére mit keres itt. Ki tudja, mivel jár, ha valaki ismeretlenként az erdei csapáson kerül a városba.

Déli irányba elfordulva két ház között megszakadt a sövénykerítés. Az ösvényből kitaposott sikátor nyílott, azon haladt tovább. Néhány épület után egy szélesebb utcát talált, és a porták között végignézve, párszáz lépés távolságra jövés-menést látott. Emberek lovon, szekérrel vagy gyalog igyekeztek esti tennivalóik után. A mellékutca, amelyre rátért, néptelennek látszott.

Egy asszony az övéhez hasonló batyuval a hátán lépett ki az egyik kapun, a három épülettel távolabb lévő mosóház felé igyekezett. Shaare illedelmesen jó estét kívánt neki, amikor elhaladt mellette, az asszony megnézte őt, és foghegyről viszonozta üdvözlését.

Nem keltett különösebb feltűnést, amíg bebandukolt a főutcáig, ahol elkeveredett a többi járókelő közé. Hátán vitt batyujával beleolvadt a helybéliek sorába, akár városlakónak is nézhették volna.

Szokatlannak érezte a nyüzsgést, a sok embert. A nagynak tartott helységben ezernél több ház állt, az utcákon pedig sokkal többen jártak, mint ahogyan a helybéliek száma alapján Shaare indokoltnak tartotta. A környező falvak lakói is megfordultak itt, árut cseréltek, ügyeket intéztek az elöljáróságon, páran pedig mulatságot kerestek maguknak. Korábban hallotta a falujabeliektől, ahogy rosszalló megjegyzéseket tettek némelyik szórakozóhelyre, ezért tudta, jobban jár, ha azokat elkerüli.

A főút a közepénél kiszélesedett, térré alakult. A széles útszakasz öblében emelvény állt, amit több célra hasznosítottak. Piackor ide léptek fel a kikiáltók, akik harsány hangon kínálták a különböző portékákat. Máskor ünnepi sokadalom vette körül ezt a dobogót, fent muzsikáltak a zenészek, lent pedig rúgták a port a táncolók. Most mutatványosok állították fel a sátraikat a téren, és tartottak előadást napnyugtáig.

– 2 –

 Shaarét lenyűgözte a tér forgataga. Amikor a diót adták el, lényegesen kevesebb embert látott a poros piactéren, és őket is soknak gondolta. Most az érdekesnek ígérkező látványosság vonzotta a közönséget a szomszédos településekről, és a tér feketéllett az emberektől.

– Mikor kezdik a műsort? – kérdezte egy korabéli lánytól, aki a járda szélén ácsorgott.

– Már elkezdték – árulta el amaz. – Innen láthatsz egy keveset, ha hallani is szeretnéd őket, akkor közelebb kell menned, ahhoz persze meg kell fizetned a belépőt.

– Nincs pénzem – vallotta be Shaare.

– Most nekem sincs. Ezért álldogálok itt.

Nézték a távolban zajló előadást.

– Hogy hívnak? – kérdezte a lány.

– Shaare a nevem.

– Nem Porgenben laksz, ugye?

– A hegyről jöttem – mondta kis habozás után Shaare. Ki akarta puhatolni, mennyire számít ágrólszakadtnak a falujával. – Miből látod?

– Ismerek minden idevaló lányt, aki velem egykorú.

Shaare elcsodálkozott.

– Az hogy lehet? Ez egy nagyváros. Sokkal többen éltek itt, mint az én falumban. Nem ismerhetsz mindenkit!

– Még hogy Porgen nagy! – fintorodott el a lány. – Majdnem olyan porfészek, mint a környékbeli falvak, éppen egy kicsivel nagyobb talán.

Shaare egyszerűen nem hitt a fülének. Kisgyerek kora óta a világ közepét jelentette neki a völgyben épült település, és azt hitte, Porgen csak valamivel kisebb, mint Medveváros, az Északi Birodalom fővárosa.

– Te jártál már ennél nagyobb helyen? – nézett a másik lányra, arra számítva, hogy nagyotmondáson éri.

– Nem. A környékben mindenhol ekkora települések vannak, vagy legfeljebb valamivel nagyobbak. Azt hallottam, Orlakin, a tartomány fővárosa tényleg nagy, csakhogy az messze van, oda a mifelénk élő ember ritkán jut el.

Shaare megelégedett a válasszal. Az elhangzottak azt jelentették, ez a lány sem sokkal előkelőbb nála, ezért nincs oka szégyenkezésre. Mindjárt otthonosabban nézett szét a főtéren, és kevésbé nyüzsgőnek találta az ott járkálókat.

– Téged hogy hívnak? – kérdezte.

– Margit – válaszolta a lány.

– Margit? – Shaare ízlelgette a szokatlan nevet. Eddig még egyetlen ismerősét sem szólították így. – Szép név – állapította meg.

– Régi név – legyintett a lány. – Az Aranykorból való.

Shaarét már fárasztották az újdonságok, sokallotta a friss információkat. Megemésztette a tegnapi nap drámáját, Doween elvesztését, a Viankával történt civakodását, hajnali szökését, és a főutca szokatlan forgatagát; előtte van még az esti szálláskeresés, elege lett az élményekből. Meghaladta a várakozását a múlt olyan mélységeinek feltárulása, amelyek az Aranykorral kapcsolatosak.

– Miért kaptad ezt a nevet?

– Anyám Medvevárosban gyerekeskedett. Az a főváros, ezt tudod, ugye?

Shaare majdnem megsértődött. Úgy gondolta, mert tanyasi iskolába járt, szükségtelen ennyire lenézni, de eszébe jutott, kicsivel korábban még szégyenkezett szerény szülőfaluja miatt.

– Jártam iskolába – még mindig maradt duzzogás a hangjában.

– Nem akartalak leszólni – kért félig-meddig bocsánatot Margit. – Mit keresel itt?

Shaarét készületlenül érte a kérdés, pedig gondolkodhatott volna előre az erre adható válaszon.  Titkolni szándékozott a tervét: Doween után indult, ám úgy vélte, Margit megértheti őt, hiszen kortársak, ezért meggondolta magát.

– A barátomat tegnap elrabolta a griffmadár. A tanítónőm azt mesélte, a madár nem falja fel az áldozatait, hanem elviszi délre, ahol a királyt szolgálják.

Margit bólogatott.

– Tegnap délután láttam a völgy felett a madarat, és törtem a fejem, mit kereshet itt.

– Arról hallottál már, mi lesz azokkal, akiket elvisz?

– Annyit tudok, mint te. Nekem anyám mesélt róla. Fiatalon látta, ahogy a madárból előjönnek azok, akiket megutaztat.

Shaare lassan beletörődött az újabb meglepetésekbe. Úgy érezte, a világ egészen más azoknak, akik a faluján kívül élnek, mint a társainak a tanyavilágban. Egyre inkább meggyőződése lett, jól tette, hogy eljött otthonról, és elindult az úton, amelynek a végén megtalálhatja Doweent. Az eddig hallottak után magától értetődőnek tűnt, amit hallott. Persze, hogy előjönnek a madár hasából az utasaik, hiszen nem eszi meg őket.

– Éjjel lesz hol aludnod? – érdeklődött barátságosan Margit.

– Még nem tudom – vallotta be.

– Egy éjszakát ellehetsz nálunk – ajánlotta a lány. – Anyámtól kaphatsz vacsorát, ha nincs váratlan dolga valahol.

– Mit csinál anyád? – kérdezte Shaare.

– Ő a bábaasszony. Nemcsak itt, Porgenben szolgál, az egész környéket járja. Megeshet, hogy téged is ő segített a világra.

Kezdett besötétedni, a mutatványosok elhagyták a pódiumot, a közönség szétszéledt.

– Gyere! – invitálta a másik lány. – Nincs miért itt maradnunk, már vége a műsornak. Ha kiürül a tér, csak a részegek maradnak a kocsmák környékén, rájuk meg jobb, ha nem vagy kíváncsi.

Rövid ideig tartott az út. A bábaasszony a közelben lakott, mindjárt a rendvigyázók hivatala mögött, egy magas házban.

A bábákat Reguliában, az Északi Birodalomban vagy akár délen is nagyon megbecsülték. Több száz éves parancs a sokasodjatok és szaporodjatok gondolata. Azóta, hogy a bolygó csaknem teljesen kipusztult lakósságának alig több mint három és félezer tagja túlélte a pusztítást, a legfelsőbb erkölcsi parancsnak a minél nagyobb lélekszámú család fenntartása számított. Aki gyermektelenül öregedett meg, az kisebb tiszteletet kapott azoknál, akik fél tucat gyereket neveltek fel.

Margit anyja éppen a szennyes ruha kiöblítésével foglalkozott. A bábaasszony egy facsap elforgatásával folyatta a vizet a teknőbe, olyanféle alkalmatosságon keresztül, mint amit a boroshordókba szoktak ütni. Shaare fáradt elmével nyugtázta magában, hogy a mai nap a csodák ideje. Még sosem látott olyan házat, ahol a falból víz folyik.

– Vendéget hoztam – jelentette be a lánya.

– Mutasd! Hadd lássam! – fogadta őt az anyja, és csekély szigorral végignézett Shaarén.

– Mi járatban vagy? – érdeklődött.

– Egy kis csavargás – felelt helyette Margit egykedvűen. – Shaare az egyik környékbeli faluból való, és azt vette a fejébe, körülnéz a vidéken.

– Nem félsz egyedül az utakon?

– Az erdőben nőttem fel – tájékoztatta Shaare a bábaasszonyt. – Milyen veszély leshetne rám?

– Azt hiszed, eléggé ismered a világot? – Az asszony visszafordult a teknőhöz, amelyik közben színültig megtelt. A vízben feldagadó fehér köpeny meg nadrág rózsaszínű lét engedett magából.

– Anyád tudja, merre jársz? – faggatózott tovább.

– Anyámat megölték a martalócok hároméves koromban – Shaare hangján alig érződött, hogy bánkódna a szomorú dolog miatt. Ezt az állapotot szokta meg. Alig emlékezett az édesanyjára, annál több maradt meg benne mostohaszülei viselkedéséből.

– Szegény gyerek – sajnálkozott a nő. – Ma nálunk alhatsz, és velünk vacsorázhatsz.

Shaare addigra tisztességgel megéhezett, örült az ajánlatnak.

– Elviszem innen a kádat, és már moshatod a kezedet. – Megemelte a vízzel telt mosóteknőt, és átette egy asztalra. Ahonnan levette, egy kis edény gyűjtötte a vizet, amiből aztán egy lyukon távozhatott valahová, amikor kihúzták a dugóját. Shaare ámulva nézte az ismeretlen eszközt.

– Most látsz először falikutat? – kérdezte tőle Margit.

– Most – ismerte be Shaare. – Mi a kerekes kútról veszünk vizet.

Hirtelen megtelt a konyha emberekkel, előkerült az egész család. Bejött az apa, egy tömött bajuszú férfi egy idősebb fiú és három kisebb lány. A bábaasszony jelképe a saját családja, benne a sok gyerek.

– 3 –

Reggel megköszönte az este kapott menedéket, aztán elbúcsúzott új barátnőjétől.

– Mihez kezdesz? – kérdezte Margit.

– Munka után kell néznem, mert nincs egy rézgarasom sem. Nem alapozhatom a jövőmet adományokra.

– Az elöljáróságnak van egy hivatala, amelyik ezzel foglalkozik. Ott mindenki bejelenti, ha munkást keres. Menj oda, és talán ajánlanak valamit!

Margit még gyorsan dugott Shaare batyujába egy darab kolbászt meg kenyeret.

– Adok egy kis tartalékot – mondta. – Arra az esetre, ha a magadéból kell meglenned.

– Amikor útnak indultam, kevesebb jóságra számítottam az ismeretlenektől – hatódott meg Shaare. – Köszönöm!

Megkereste a hivatalt, amit Margit ajánlott. A bejárat előtt néhány unatkozó várta, hogy a hivatalnok kitárja az ajtaját, és foglalkozzon végre a bajaikkal.

– A nevedet! – dünnyögte mogorván az írnok, amikor rá került a sor.

– Shaare – felelte röviden. Az írnok felírta valami nagy könyvbe, aztán ránézett.

– Shaare mi? – villant mérgesen a szeme a kopasz alkalmazottnak. – Ennyi a neved? Családnév nincs?

– Árva vagyok – vallotta be Shaare. – Nem emlékszem apám vagy anyám nevére.

A hivatalnok tett egy türelmetlen mozdulatot.

– Valaki felnevelt, vagy nem?

– A mostohám.

– Na, végre! – egyre mogorvább pillantásokkal nézett rá a férfi. – Őt hogy hívják?

– Úgy szólítják a faluban, Hosszú Kármin.

– Akkor a te neved Hosszú Shaare – sóhajtott a hivatalnok, és bejegyezte a nehezen megszerzett adatot a könyvbe.

Shaare mérgelődött a faggatózás miatt. A faluban nem kérdeztek tőle ilyen ostobaságokat. – Mindenki tudta mi a nevem – gondolta, de magába fojtotta mérgét, mert segítséget várt ettől az embertől. Bár értetlennek találta, bízott abban, hogy mégsem ültetné a székébe a városi elöljáró, ha nagyon nehéz felfogású lenne.

A hivatalvezető egy másik könyvet lapozgatott, amíg végül megállapodott az egyik bejegyzésnél.

– Ez biztosan jó lesz neked – emelte fel a fejét a könyvből – Dolgoztál már valahol?

Shaare megrázta a fejét.

– Csak otthon.

– Moravánék szolgálót keresnek a fogadójukba, férjhez ment a lány, aki náluk dolgozott. Takarítani, mosogatni tudsz-e?

Shaare összeszorított ajkakkal bólintott. Elment a kedve a mogorva férfival folytatott beszélgetéstől.

– Végigmész a főúton a harmadik keresztutcáig, és két házzal beljebb meglátod a cégért az ajtó felett. Ha eltévedsz, bárki útbaigazít. Ha nem tudsz megállapodni velük, akkor gyere vissza, keresünk neked más munkát.

– Köszönöm – nyögte ki Shaare, és elindult a fogadó felé.

Valóban könnyen odatalált.

Az utcáról egyenesen az ivóba vezetett a bejárat. Az ajtóval szemben hatalmas, vaskos tölgyfapult állt, rajta kancsókban a különböző italok. Hátrébb egy széles, kétszárnyas ajtó nyílott, sarkig kitárták, onnan főzés zaja hallatszott ki. A pultot egy jól megtermett, nagydarab, barnahajú férfi támasztotta. Bőrköténye kifényesedett azon a helyen, ahol a deszkalapnak dörgölődött.

– Jó napot! – köszönt Shaare.

– Neked is – a fogadós ugyanolyan egykedvűen támasztotta tovább a pultot, mint addig.

– Az elöljáróságon azt mondták, itt kapok munkát – Shaare előbbre lépett, de csak módjával közelítette meg a vaskos pultot, úgy érezte menten agyonnyomja a súlyos falap, ha nem tart tőle tisztes távolságot.

– Munkát – ismételte el a férfi, és hümmögött hozzá, majd lassan felemelte hatalmas testét a deszkáról.

– Virka! – kiáltott egy nagyot, aztán várta a választ, hiába. Shaare összerezzent a második ordítástól.

– Virka! – Jó nagyot kiáltott, megzördültek tőle a poharak a polcon.

– Mit ordítasz? – csattant a közelből egy női hang. – Pár percig meglehetnél nélkülem!

– Gyere már a Robak rágjon meg!

Shaare megrettent a szörnyű átkot meghallva. Arra számított, ettől az asszony nyomban előrohan, akárhol is van, és csépelni kezdi az ura fejét.

– Mit akarsz már? – kérdezte szinte szelíden, és előjött a konyhából.

– Ez a lány dolgozni szeretne – huppant egyet a vállán a súlyos bőrkötény ahogy a lány felé bökött.

Nagytermetű asszonyság volt Moraván Virka. Hatalmas keblei feszítették a fekete blúzt, a kendő, amivel a haját lekötötte, a háta közepéig ért, csípője széles kanyarban kerekítette ki a szoknyáját a derekától lefelé.

– Az elöljáró hivatalából küldött az írnok.

Virka egy hosszú fakanalat tartott a kezében.

– Fordulj! – mutatott körbe a kanállal.

Shaare pördült egyet lassan, azután újra szembefordult, és megállt az asszony előtt.

– Vézna vagy egy kicsit ahhoz, hogy szolgáló legyél – vizsgálgatta gyanakodva.

A lány megrettent a gondolatra, idősebb korára netán ugyanilyen vaskos asszonyság lesz, mint a fogadósné, aki vizsgálgatja. A falubéli nők között kevés volt az ilyen nagy darab asszony. Megborzongott a gondolattól, felnőttként másként néz majd ki, mint az ismerősei, és súlyos csípőt meg hatalmas kebleket cipel magán, mint Moraván Virka.

– Tudok dolgozni – bizonygatta alkalmasságát.

– Iskolába jártál rendesen?

– Mind a hat évet kijártam – Shaare elővette a zsebéből a kis csontlapot, amelyen egy aranyozott karika bizonyította, osztályelsőként végzett.

A fogadósné szúrós szemmel mustrálta, aztán nagy kegyesen bólintott egyet.

– Nem bánom – egyezett bele. – Tehetünk egy próbát. Takarítanod, mosogatnod kell meg efféle dolgod lesz. Adok ételt, szállást, és naponta nyolcvan réz garast, az hetente majdnem öt tallér, egyelőre ennyit kaphatsz. Arra elég, hogy ruhát meg minden olyan kacatot megvásárolj belőle, amire a magadfajta gyerekek áhítoznak. Ha gond nélkül eltelik pár hét, jól dolgozol, elégedettek leszünk veled, többet adok.

– Igen – rebegte bátortalanul Shaare.

– Mondd azt, igen asszonyom! – kettőt lépett feléje. A lány szinte eltörpült a termetes nőszemély mellett. – Lopni pedig ne merészelj! Ha bármit elemelsz, azonnal kidoblak, és zárkába dugatlak az elöljáróval.

– Nem! Eszembe sincs! – rémült meg Shaare.

– Nem! Asszonyom! – igazította ki éles hangon Virka.

Szigorúnak hallatszottak az asszony szavai, viszont érdes hangjával ellentétben a tekintete barátságos maradt. Talán minden új cseléddel ezt a modort ismertette meg először. Shaare eddig nem tanulta a feljebbvalókkal való viselkedést, így nem sikerült megfelelően értelmezni az asszony szavait. Annyit megsejtett, aligha lesz jobb sora itt, mint a boszorkány mellett volt.

– Igen! Azaz, nem Asszonyom! – felelte összezavarodva.

Virka asszony nem törődött Shaare zavarával, a múltban nyilván többször oktatott ki cselédlányokat a helyes viselkedésre.

– Reggelente az első dolgod a takarítás lesz. Összesöpörsz mindenhol, elrendezed a vendégek szobáit, aztán segítesz az ebéd elkészítésében. Főznöd nem kell, azt én elvégzem. A te beosztásod a zöldségtisztítás, krumpli hámozás, meg az edények tisztántartása. Ebédkor rád vár a folyamatos mosogatás, ha azzal végeztél, akkor estig nincs tennivalód. Felőlem akár le is feküdhetsz, vagy csavaroghatsz a városban. Vacsora előtt állsz újra munkába, amikor ugyanaz a dolgod, mint délben.

A fogadósné megmutatta a kuckóját a folyosó végén, ahol az elődjeként szolgált lány lakott. Kapott tőle egy túlméretezett bőrkötényt a konyhai munkához, és a dolgára küldte.

Shaare munkához látott. Sepert, felmosott, letörölgetett mindent, rendbe tette az ágyakat. Ahonnan elutazott a vendég, áthúzta a takarót, azután jelentkezett a konyhában ahol a krumpli pucolás, zöldségtisztítás várta.

Fárasztotta a megállás nélküli munka, de tartott Virka haragjától.

Kora délutánig eltartott a fogadóban az ebédidő, amit szintén végigdolgozott, csak mosogatás után pihenhetett le. Hiába ajánlotta fel az asszonya a városban tett sétát, nem vágyott a csavargásra. Leheveredett a szalmazsákkal fedett ágyra, és pihentette elfáradt lábait.

A rövidke nyugalom kevésnek bizonyult ahhoz, hogy az izmai ellazuljanak, és visszakapja erejét, ezért alig érezte kevésbé fáradtnak magát, amikor a munka esti szakasza következett.

Napszállta után végigdőlt az ágyán, és nem ért rá azon tűnődni, megéri-e az itteni tüsténkedése azt a napi nyolcvan garast.

A hét végére belerázódott a munkába. Könnyebben ment az egésznapi talpalás, mint három nappal korábban, amikor elszegődött a fogadóba.

Vasárnap, délben magához hívta őt Virka.

– Nehéz a munka? – kérdezte gúny nélkül, őszinte kedvességgel a hangjában. Shaare addigra már tudta, az asszony barátságosabb, mint első pillanatban látta. Megértette, akkor működik rendben a fogadó, ha mindenki végzi a maga dolgát.

– Belejövök, asszonyom – felelte bizakodóan. – Ma már könnyebb, mint amilyennek az első nap éreztem.

– Elégedett vagyok veled – dicsérte őt Virka. – Megkapod a heti béredet. Ma lesz a búcsúelőadás a főtéren, nézd meg a mutatványosokat. Nem kell eljönnöd a műsor vége előtt, elég, ha elindulsz, amikor levonulnak a színpadról a csepűrágók, de akkor igyekezz! Hétvége van, ilyenkor kicsit jobban kirúgnak a hámból a városiak.

– Köszönöm, asszonyom! – Már könnyebben jött a megszólítás Shaare ajkára.

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 6.7/10 (22 votes cast)
32 hozzászólás Szólj hozzá
  1. Hehe. Nagyon kedvelem ezt a történetet. Még mindig bizonytalankodom a besorolását illetően, nekem egyelőre nem tűnik sci-finek (néhány utalástól eltekintve), inkább olyan érzésem volt, mintha egy szép mesét olvasnék (nekem még mindig a fantasy-hoz áll közelebb). Gördülékeny, könnyen olvasható, alig volt egy-két dolog, ami megakasztott, de azok csak apróságok, említésre se méltók. Szépen felépítetted a világot, nagyon élvezetes, szinte látom magam előtt a képeket. Biztos hamar meglesz az első pozitív lektori, és rögtön utána a másik is. Ez a történet megérdemli!!!

  2. Köszönöm, Kedves Borika!
    Örülök, hogy gördülékenynek találod. Sokat küzdöttünk érte a tesztolvasókkal közösen, és ezúton is szeretném megköszönni a segítségüket! A könnyen olvasható stílus főleg a béták hibakereső munkájának eredménye. Ismered őket 😉
    Sci-fi vagy sem?
    Képzeld el, hogy Sárika beér a városba, és a város felett egyszer csak megjelenik egy másfél kilométer átmérőjű fekete korong, az ablakai világítanak, és egy hangszórón keresztül a Goauldok egyik istene ordibál a városlakóknak. Azonnal sci-fi lesz. Persze, nem ez történik, nem spoilerezek előre.

  3. Még mindig tetszik a történet, bár Borikához hasonlóan továbbra is fantasynak érzem. Emlékszem, hogy már párszor megkaptuk, hogy lesz ez még sci-fi is, de egyelőre akkor is ez az érzésem.
    Szívesen olvastam volna egy kicsit több leírást a városról, Margitról, de ez én vagyok. 🙂
    Gyorsan pörögnek az események, hamar telik az idő, és ez tetszik, hogy nem ácsorgunk egy helyben. Minden szempontból alapos fejlődésen mehet keresztül Shaare a regény végére. A történet folyamatosan fenntartja az érdeklődésem. Mindig a megfelelő időben hintesz el egy-egy infó morzsát. A háttérvilágot alaposan kidolgozottnak találom. A káromkodás különösen tetszett! 🙂
    Egy kérdésem lenne, csakúgy, kíváncsiságból. Már az előző részlet óta agyalok rajta, hogy kell ejteni a lány nevét, de nem tudtam rájönni. Világíts fel, kérlek! 😀
    Gratulálok hozzá, és nagyon szorítok, hogy sok-sok pozitívval záródjon ez a megmérettetés számodra! 🙂

  4. Kedves Bogi!
    Köszönöm szépen a figyelmedet! Örülök, hogy tetszik. A történetben tényleg nem nagyon akartam ácsorogni, én szeretem a cselekmény dús írásokat. Ha sikerült ilyenné írnom, annak örülök.
    Shaare neve egy későbbi kor, számunkra ismeretlen nyelvén van. Mivel már tudjuk, hogy az Aranykor előzte meg ezt a kort, ahol a Margit hétköznapi név volt, gyaníthatjuk (ez nem spoiler), hogy valami köze lehet a jelenhez. A szavak és a nevek valamilyen torzult formában a mai szavakból, nevekből származnak. Shaare ezek után a Sára valamilyen könnyen kiejthető változata illene, hogy legyen. Mondjuk fonetikusan.”Sáre”
    Remélem, hogy találkozhatsz még néhány folytatással a történtből, ha máshol nem, hát ide feltöltve.
    És tényleg nem fantasy. Nem raktam tele műszaki halandzsával, az emberekre koncentráltam, és ezért érzed úgy, hogy nem sci-fi. Meg azért, mert ez egy kicsit (inkább nagyon) primitívnek látszó világ, ahol nem is létezik (?) a mi számunkra ismerős technika.

  5. Kedves Attila!

    Köszönöm a felvilágosítást Shaare nevével kapcsolatban. Egy kicsit többet is kaptam, egy kis háttérinfót pluszban! Köszönöm! 🙂
    A fantasy jellege a regénynek nem zavar egyáltalán, nem azért említettem. Nem is baj, hogy nem raktad tele technikai halandzsával. Annak meg kifejezetten örülök, hogy emberközpontú a történet. Sokkal inkább előnyben részesítem az ilyesmit, ha olvasásra adom a fejem.
    Én szorítok neked, hogy ne csak itt olvashassam tovább a történeted, hanem valami papírfélére nyomtatva is! 🙂

  6. Most, hogy becsületesen olvastam, és véleményeztem az első részletet, jövök ide is. : )
    Nekem az előző részlet jobban tetszett. Mondjuk ez talán természetes, hiszen kaptunk egy ütős kezdést, egy váratlan eseményt, ami nem lehet minden oldalon.
    Egyre több minden bontakozik ki, és még több részlet kerül képbe, amiről még semmit nem tudunk, és ez nagyon jól van így; az embert kíváncsivá teszi.(pl Aranykor. Mi volt az, mikor volt, miért lett vége stb-stb.) Egyelőre még mindig inkább tűnik fantasy-nek, mint sci-finek, de gondolom, hogy ez változni fog még, és én nagyon várom.
    A forintot és Margitot olvasva nagyon meglepődtem! Sőt, ahogy láttam, a vezetéknevek is a keresztnév előtt állnak, ami ugye szintén magyar jellemző. Így még érdekesebb az egész!
    Pár egyéb észrevétel:
    – nekem néhol hiányoztak a tagmondatokat összekapcsoló szavak, pl: „Általában élvezetesnek tartott(a) a kora reggeli sétát az erdőn át lefelé a völgybe, ahol a sok ház állt egymás mellett, (de) most árny vetült az örömre, a tegnapi nap nagy veszteségének emléke.”
    – a jelen és múlt idő váltakozik: „Az udvaron feltornyozott tűzifából keresett egy vándorbotnak való öreg ágat, és még azelőtt elhagyta az otthonát, mielőtt mostohaszülei felébrednének.”(szerintem: mielőtt mostoha szülei felébredtek volna)
    – megint egy hogy-hiány: „Megborzongott a gondolattól, (hogy)felnőttként másként néz majd ki, mint az ismerősei, és súlyos csípőt meg hatalmas kebleket cipel magán, mint Moraván Virka.” – Tudom, hogy minimálisra kell szorítani a fránya hogy-ok számát, de szerintem ide nagyon igényli a mondat.
    – az előző részben nemigen találtam kifejezetten tetszetős megfogalmazású mondatot, itt kettő is akadt: „A vízben feldagadó fehér köpeny meg nadrág rózsaszínű lét engedett magából.” Ez nem is olyan különleges így visszaolvasva, de valahogy nagyon tetszett. A következő meg az életszerűsége miatt: „Bőrköténye kifényesedett azon a helyen, ahol a deszkalapnak dörgölődött.”
    – a gyerekek szerintem túl felnőttesen beszélnek. Tudom, ez pl nem egy nyakatekert mondat: „Nem alapozhatom a jövőmet adományokra.”, de biztos néznék egyet ha egy tizenegy-két évestől hallanám. De nem csak ezzel a mondattal vagyok így, sok hasonló megnyilvánulás van, amit koravénnek érzek a szereplőkhöz.
    – az nagyon jó, hogy saját kis káromkodásuk, átkozódásuk van: „a Robak rágjon meg!” – ettől még kidolgozottabbnak érzem a világot.
    No. Tetszett ez a részlet, szívesen olvasnám még tovább, szurkolok továbbra is. Még annyit tennék hozzá, bár ilyen könnyen lehetne munkát szerezni a valós életben is! Semmi bonyolítás, csak „nincs munkád?-kapsz munkát!”.
    Hajrá-hajrá! : )

  7. Kedves Attila!
    Tetszik a háttérvilág, amit felrajzoltál, engem nem érdekelnek a műfaji korlátok, egyébként is közel áll egymáshoz a sci-fi és a fantasy. Ha keveredik a kettő, az csak jót tesz egy történetnek. A középkori feeling hiteles, a főszereplő szerethető, a párbeszédek élnek, a leírásoknál azonban nem éreztem mindig a gördülékenységet. Körülményes fogalmazás akasztott meg néhol, időnként kerestem az alanyokat.
    Pl. :– Igen – rebegte bátortalanul Shaare.
    – Mondd azt, igen asszonyom! – kettőt lépett feléje. / így központozási hiba, egyébként hiányzik a „Virka”/
    A leíró részeknek nem tesz jót a szapora alanyi ugrálás, illetve a szóismétlés elkerülése miatti máshogy hivatkozás. Megpróbálom egy példán keresztül érzékeltetni, mire gondolok:
    „Késő délután ért a völgybe épült város, Porgen elé. Az erdőt elhagyva, ismerősként üdvözölte a település felé futó vízvezeték téglából és kőből épített lábazatát. Ezek között az oszlopok között kanyargott az út hol a bal, hol a jobboldalon, máshol a szétterpesztett lábazat két szára között. Küzdelmesen jutott itt előre, mert a vályú, amelybe a patakot terelték vagy kétszáz éve, néhol eresztett, és kerülgethette a permetezve csepegő hidegvizet. A délutáni nap fénye színes szivárványként tört meg a szitálva hulló cseppeken.”
    Így zavartalanabban olvasható: Késő délután ért a völgybe épült város, Porgen elé. Az erdőt elhagyva, ismerősként üdvözölte a település felé futó vízvezeték téglából és kőből épített oszlopait, amelyek között az út kanyargott, néhol a bal, néhol a jobb oldalon tekeregve. A lány küzdelmesen jutott előre, mert a kétszáz éve épített vízvezeték helyenként eresztett, ezért sokszor kellett kerülgetnie a permetezve csepegő hideg vizet.
    Vagy: „A főút a közepénél kiszélesedett, térré alakult. A széles útszakasz öblében emelvény állt, amit…
    Helyette: A főút a közepénél kiszélesedett, térré alakult. Itt állt egy emelvény, amit…
    Ne ugrálj ide-oda, mert kapcsolat nélküli mondatokat eredményez: „Magasra hágott a Nap az égen, mire Shaare elérte a szomszéd falu, Hegyaljaliget határát. A girbe-gurba utcán több alkalommal is találkozott ismerős helybeliekkel. A hegyen megszokott látvány a szomszédos településről származó idegen.
    Így kellemesebb: Magasra hágott a Nap az égen, mire Shaare elérte a szomszédos Hegyaljaligetet. A falu girbe-gurba utcáin több alkalommal is találkozott ismerős helybeliekkel, akik nem csodálkoztak megjelenésén, a hegyen megszokott látvány a szomszédos településről származó idegen.
    Ezek apróságok, kiragadott példák, de sokszor éreztem miattuk zavart. Tudom, milyen nehéz kívülállóként nézni a saját írásunkat, nem is a hibakeresés a célom, nézd el a kukacoskodásomat, de az ilyen részletek megakasztanak az olvasásban.
    Sok sikert kívánok, mert nagy pozitívumnak tartom a teremtett világod kerekségét, sokrétűségét!

  8. Kedves Kata!
    Bocsánat, hogy több órás késéssel válaszolok, de a munkám elszólította géptől.
    Ez a rész a második fejezet első fele, és a kaland, az izgalom a fejezet végére került. Ha időközben nem penderít ki valamelyik lektor, akkor esetleg kikerül még a folytatás, ott lezajlik minden abból, amit itt készítettem elő. Az igazi sci-fi a harmadik fejezetben jelenik meg, ennek megismerésére alig van esély, hiszen tavaly sem került ki háromnál több folytatás a honlapra, legfeljebb azokból a regényekből olvashattunk többet, amelyet a nyári szünetben teljes hosszban feltöltött ide Bea.
    A forint és a Margit nevek szerepeltetése nem véletlen, és nem elírás. Ehhez persze tudni kell, hogy a forint Firenze város nevéből ered, és nemcsak Magyarországon nevezik így a fizetőeszközt. (A holland Goulden is forint volt a magyar nyelvben.)
    A harcom a „hogy” és a „de” szavak ellen bizony néha túlzásokhoz vezet, igazad van. Oda bizony vissza kell tenni, ahol jelzed.
    A jelen és múlt váltása számomra helyesnek tűnik, ugyanis a mondaton belül folyamatos eseményt írok le vele, de nem biztos, hogy igazam van.
    A gyerekek stílusának felnőttes vonásában is igazad van, azt is javítani kell.
    A „nincs munkád?-kapsz munkát” dolog sajnos egy teljesen másik világra utal, ahol ez természetes. Igazából minden olyan társadalomban, amelyik terjeszkedik, mindig több a munka, mint a munkáskéz. Ez a társadalom ilyen. (Ez sem spoiler, hiszen nem titok, csak még nem került szóba.)
    Örülök neki, hogy tetszett a részlet. Remélem, hogy még egy szemelvény erejéig kitart a szerencsém itt a honlapon. Szívesen látlak a folytatásnál is.

  9. Kedves Tamás!
    Örülök, hogy sikerültnek találod a háttérvilágot.
    A szóismétlések miatti hibázás valóban fennáll. Nem könnyű a lecke, és itt nem mindenhol sikerült jól megoldanom. Ma már remélem, ügyesebb vagyok, de ez itt nem látszik. 🙂
    A bonyolult mondat, amit idéztél szintén jogosan akasztott meg. Ez is olyan része a munkámnak, amit még gyakorolni kell. Másoknál sokkal hamarább veszem észre a nyakatekert fogalmazást, mint magamnál. Ezzel persze azt hiszem, mások is így vannak.
    A gyengére sikeredett mondatokhoz azt írod, hogy a hiba apróság, ez igaz, de azért jobb lenne, ha ilyen apróságok sem rontanák az összképet. Örülök, ha ezekre is felhívja valaki a figyelmemet.
    Köszönöm szépen a jó kívánságot és a figyelmet is.

  10. Kedves Attila!

    Késve érkeztem, ezért a többiek már mindent elmondtak, ami bennem is felmerült olvasás közben. Így én csak annyit fűznék hozzá, hogy előző körben a Te regényrészleted volt az első ami felkeltette az érdeklődésemet, és továbbra is úgy érzem, hogy a legjobbak között a helye. 🙂
    Gratulálok!

  11. elnézést, tegnap nem voltam gépközelben, ezért ma láttam neki a részletnek és örömmel találkoztam olyan szereplőkkel és helyzetekkel, melyek olvastán, kellő információ híján, a folytatásban csak kapkodtam a fejem.
    milyen sokat számít a sorozat egyes részeinek megfelelő sorrendben történő megismerése 😉

    a kérdés, hogy az egyes részeket egyesével (külön-külön) is élvezetessé akarod tenni, akkor kisebb átdolgozásokat érdemes megfontolni.

    mind az a könyv, amit én olvastam, mind pedig ez itt, kellően érdekes, igényes, sok munkát sejtetően kialakított, komoly mondanivalóval ellátott írás.

    nos, számomra új ez a szöveg és rögtön ki is emelnék pár hiányosságot, melyek mindegyike szerencsére könnyen javítható
    – figyelmet feltételezésem szerint szándékolatlanul elterelő szokatlan, magyarázat nélküli kifejezések, vagy helyzetek „a nagy gonddal őrzött gyermekujjra való aranykarikát eladhatja”
    – vesszőhiba (lényegében nem több, néhány egymás közelében)
    – a kötőszavak felesleges irtása „Aki gyermektelenül öregedett meg, az kisebb tiszteletet kapott azoknál, MINT akik fél tucat gyereket neveltek fel.”
    „A lány megrettent a gondolatra, HOGY idősebb korára netán ugyanilyen vaskos asszonyság lesz, mint a fogadósné, aki vizsgálgatja.”

    ezektől eltekintve mozgalmas a részlet, néhány nagyon eltalált mondattal (pl. más is említette a rózsaszínre festődő mosóvizet, vagy a kopott bőrkötényt).
    nem rossz kérdés, hogy miért vállal munkát – talán a biztonságvágy, talán a rokonszenves környezet miatt teszi félre egy időre a nagy-nagy tervét (megtalálni Doweent), talán a jelleméből fakadóan.
    a lényeg, mint szokták mondani az, hogy az író tudja az indokot és megfelelően elénk is tárja, vagy adjon kulcsokat, amik segítségével megfejthetjük az ilyen jellegű rejtélyeket.

  12. Kedves Franciska!
    Nagyon szépen köszönöm, hogy elolvastad!
    A jelzett mondatnál „gyermekujjra való gyűrű” valóban felesleges jelentést hordoz, amire nincs szükség.
    A „mint” hiánya egyszerű felületesség, a „hogy” hiánya az említett szó elleni harc egyik túlzása.
    Nem akartalak ennek a regénynek a bétázásával is terhelni, pedig jó lett volna. Mindig hasznosak a tanácsaid, és a folytatásnál, amit nem rég olvastál, szintén nélkülözhetetlenek a meglátásaid.
    A regény saját lábán való stabil állása ennél a regénynél nem kérdés, ennek a befejezése lezárja ezt a történetet, tehát itt nem marad fenn kérdés az utolsó lap után – bár a folytatás lehetősége ott lebeg a legvégén. Örülni fogok, ha valaki ezt a folytatást számon kéri rajtam, hiszen már elkészült, és rövidesen nekiállok a javításának az instrukcióid alapján.
    Te is feltetted a kérdést, mint korábban valaki más is, hogy miért vállalt munkát Shaare ahelyett, hogy nyomulna tovább a barátja után. Számomra egyszerű a válasz, de most derül ki, hogy bele kellett volna írnom. Az utazás pénzbe kerül, a hatalmas távolságot nem teheti meg gyalog, pénz nélkül. Alkalomadtán ezt beleírom, hogy másnak is világos legyen. Tényleg jobb lett volna, ha ezt is elolvasod, de nem terhelhetlek valamennyi munkám korrektúrázásával. Így is az adósod vagyok.
    Köszönöm szépen az elismerő szavakat, tényleg sokat dolgoztam rajta, hogy olvasmányos és regényes történetet tegyek az olvasó elé.

  13. Kedves Zoey!
    Nagyon szépen köszönöm, hogy kitartasz mellettem az olvasásban, és örülök, hogy tetszik a regény. Remélem, láthatod még a fejezet folytatását is itt az oldalon.

  14. Kedves Attila, szemmel láthatóan egyre jobban írsz. 🙂
    Sajnos ehhez a részlethez nem szólhatok hozzá, mert az egyik írásomban van efféle jelenet, és attól tartok, túl szubjektív lennék, vagyis az írásom befolyásolná a véleményem. 🙂

  15. Kedves Kósza!
    Köszönöm szépen az elismerést!
    Remélem nem hasonlít a jelenet a kelleténél jobban a te írásodban lévő színre. 🙂
    Sok írásodat olvastam, de nem emlékszem hasonlóra. Remélem, hogy az után írtad, hogy megmutattad nekem a munkáidat, és még tudat alatt sem léptem a nyomdokaidba. Azt hiszem, szerencsére ezt azelőtt írtam, hogy írásokat cseréltünk. Azért nyugtass meg!
    🙂

  16. Kedves Attila, bár igazad volna, és büszke lehetnék arra, hogy tudtam valamit adni, de nem így van. 🙂
    Rengetegen írnak, és óhatatlanul előfordulnak egy-egy regényben hasonló jelenetek, hiszen az itteni hozzászólások is sokat jeleztek, de – szerintem – semmi jelentőségük. A regény gyökeresen más, és drukkolok a sikeredért. 🙂

  17. Kedves Attila, most már veszem a bátorságot, és kinyögöm, mi nyomja a lelkemet ezzel a műveddel kapcsolatban. Azt már az elején összeraktam, hogy ez a tavalyi történet előzménye, első része, ahogy tetszik. 🙂 Viszont nem értem, hogy hogyan kerülnek erősen fantasy-s elemek, mikor én pedig egy jó kis sci-fire számítok tőled. Persze ahogy Borikának írtad korábban, jön majd az űrhajó és az olvasó megkapja végre, amit akar, de valahogy akkor is fura szájízzel fogadtam és fogadom most is. Úgy érzem, ez a stílus nem a sajátod, viszont így álmodtad meg a történet indulását, tehát igyekszel jól megoldani a feladatot, csak hogy aztán végre áttérhess a saját terepedre. Emiatt hangyányit modorosnak érzem ezt a fantasy-s részt, nem is igazán sikerül beleélnem magam a történetbe. 🙁

    Mindettől függetlenül csak gratulálni tudok a felkerüléshez és a bekéréshez, remélem hamarosan megkapod az első (és utána a többi) pozitív lektoridat!

    Ui.: Sikerült kiszúrnom néhány bekezdésen keresztül, hogy kiszűrted és lecserélted a „volt”-okat. Néhol jót tett, néhol túlírtságot eredményezett. Nem kell ennyire precízen. 😉

  18. Kedves Krisztina!
    Miért kell ez előtt egy mély lélegzetet venni? Valóban szögletes lett néhol a feszültségmentesítés (Voltoknak annyi!). Visszatenni könnyebb, mint kiszedni, így emiatt nem nagyon fáj a fejem. Ma már jobban vigyázok, ezt tavaly szinte elsőként feszültségmentesítettem.
    A fantasy elemek… Nem idegenek ezek a dolgok, bár az időrendben tévedsz. Spoiler nélkül elárulom, hogy a tavaly feltöltött résznek az lett volna a vége, hogy a Földön csaknem kipusztul a civilizáció, nagyjából háromezer ötszáz ember éli túl a pusztítást, és az automatikusan magával hozná a kőkorszakba való visszazuhanást. Azóta nyolcszázötven év telt el, és valami miatt – ezt a titkot egyelőre megőrzöm – csak a középkorba jutottak vissza a túlélők. Ez egy késő középkori, preindusztriális társadalom képe. Nincs benne igazi fantasy elem. Az emberek a birodalom peremén kissé jobban kiestek a maradék tudás vonalából, és így élnek. Tehát ez csak látszólagos fantasy. (Az előző részben egy mondattal utaltam rá, hogy valaki vezeti a király griffmadarát, és volt aki felfedezte a lényeget a mondatban.). Arról tényleg nem tehetek, hogy a fantasy irodalom nagy része a középkor különböző szakaszaiban játszódik. Itt ez törvényszerű, hiszen 3500 ember ennél többre nem képes. Évszázadokba telik, mire annyira felszaporodik a létszám, hogy újra ipari társadalmat építsenek. Noha a cselekmény sok egyéb érdekes szálon fut, igazi SF gondolat motoszkált bennem, amikor írni kezdtem. Lényegében annak ábrázolása volt a kiinduló álláspontom, hogy a létszám meghatározó a társadalom fejlettségi szintjében.
    Túl nagy titkot nem árultam el most. A második fejezet második része még hátra van, aztán a következő fejezetben mindenről tájékoztatom az olvasót. Azért írom ezt itt le, mert nem ez hozza a feszültséget és az izgalmat a történetben, meg aztán bármi lesz is a sorsa a regénynek, aligha kerül ki egy negyedik epizód is ide.
    A fantasy elemek közé tartozhat, hogy Shaare gondolatolvasó képességekkel bír, és meglepetésére talált még valakit, aki hozzá hasonló, tehát a jelenség nem tömeges, azonban mutánsok megjelenése a SF-ben nem váratlan. Asimov Robot Birodalmában is hemzsegnek a mutánsok.
    Borikának azt írtam, hogy akár kilométeres űrhajó is megjelenhet, de hozzátettem, nem jelenik meg. (Majd a folytatásban talán. 🙂 )
    A gratulációt pedig köszönöm, és azt is, hogy napi gondjaid mellett foglalkozol a munkámmal.
    Megtisztelnél vele, ha elolvasnád az egészet. Amikor innen lekerül, szívesen elküldöm neked. Szerintem nem csalódnál, ha sci-fit vársz.

  19. Kedves Attila, nagy levegő csak azért kell, mert nem szeretek olyan történetre negatív „kritikát” írni, amiről egyébként TUDOM, hogy még jó is lehet(ne). Könnyebb ilyenkor a lelkemnek, ha inkább meg sem szólalok, viszont ez a néhány gondolat csak kikívánkozott belőlem…
    Nos, engem valószínűleg a cím tévesztett meg, úgy logikáztam, hogy először jöttek az idegenek, ezért a riadó, utána kellett az őrhely, majd aztán az x, amit még nem ismerhetünk – elnéztem, hát van ilyen. 🙂
    Annyira – helyesbítek, semennyire nem mozgok a sci-fi témakörben, így nekem az itt megjelenített elemek mind-mind fantasyre utalnak. Persze így, hogy elmagyaráztad, már valóban jogos az épp csak újraeszmélő emberiség ilyen jellegzetes ábrázolása. Engem egyébként ez annyira bevitt az erdőbe, hogy a mutáció eszembe sem jutott, és ezért is siklott át a szemem a griffeket vezető akárkiken, ami nálam simán a grifflovas kategória. Azt hiszem, túl sok fantasyt olvasok. 🙂
    Szívesen elolvasom, de bízom benne, hogy nem a monitor előtt ülve kell ezt tennem! Ha mégis, megköszönöm, ha elküldöd, miután a pályázat lezárult.

  20. Kedves Attila!

    Megpróbálom összeszedni a részlettel kapcsolatos érzéseimet. Ugyanis hiányérzetem van. Igyekszem leírni, hogy miért vagyok most inkább elégedetlen.

    A részlet első részéből, az útból, a városba érkezésből nekem nagyon hiányoztak az érzelmek. Hihetetlenül távolságtartónak tűnt az elbeszélői hang. Precíz volt és alapos, de rideg maradt az egész, nem telt meg számomra színekkel, érzésekkel, és így nem került közel hozzám. Igaz, szó esett arról, hogy Shaare hogyan érzi magát, de valahogy ezek is csak leírások maradtak, nem csalták elő belőlem az együttérzést, nem éreztem én is, amit ő.

    Margit és Shaare egymással folytatott párbeszédei nagyon-nagyon felnőtteseknek tűntek (mivel még nem ismerjük a világot, még nem tudom, ez mennyire elfogadható – hasonlóról volt már szó az első rész után is), és valahogy itt is megmaradt a precizitás, ridegség. Nyilván nem azt vártam, hogy öri barik legyenek. 🙂 Viszont azt igen, hogy a köztük lévő szimpátia – ami biztosan van, ha Margit felajánlotta Shaarének, hogy befogadják – érezhető legyen.

    Az ott töltött este nagyon jó lehetőség lett volna, hogy színes képet kapjunk erről a világról. Milyenek az emberek, a viszonyok, hogyan étkeznek, mekkora házban élnek, hogyan beszélnek, mit jelent számukra egy vacsora, stb. Ehhez képest te elvágtad ezt a részt, és picit kapkodónak éreztem az estét és utána a rohanást a hivatalba. Mintha csak egy szükséges de (az alkotó számára) nem túl érdekes átkötést olvasnék egy későbbi rész előtt. Pedig ahhoz, hogy engem érdekeljen, az kell, hogy érezzem, a mesélőt (az elbeszélői hangot) mennyire érdekli mindaz, ami történik.

    Néhol túlírt vagy önismétlő egy-egy rész. Például amikor arról van szó, hogy Shaare hogyan kaphat majd élelmet. Szinte ugyanazt mondod el két egymást követő bekezdésben.
    Időnként ellentétes információkat kapok. Például Virka először kedvesnek látszik, a férjével türelmes. Aztán Shaaréval kiabál. De a szeme kedves marad. Shaare mégis elkönyveli, hogy nem lesz jobb mellette sem, mint a mostohája mellett. Nem lesz nekem logikus a következtetése, ide legalábbis kell még valami magyarázat.

    Mindezek mellett is nagyon szép és választékos a fogalmazás, kellemes olvasni. Látszik, hogy ez egy szépen kidolgozott szöveg – de nem látszik rajta semmi erőltetettség –, látszik, hogy jól tudsz mesélni, kedvelem a hangot, amin megszólalsz.
    Mégis, ahogy merültem volna bele, nem sikerült. Mert én azt érzem, mintha valaki jól szerkesztetten, pontos mondatokkal, ügyesen mutatna meg nekem dolgokat kívülről. De nem vezetne az egésznek a mélyére.
    Lehet, hogy ez tök egyéni ízlés dolga, és másoknak meg éppen az jön be, ha valaki nem feszeget húsbavágóan mindent. Ezek csak az én mostani érzéseim voltak.

    Köszönöm a részletet, gratulálok és nagyon drukkolok!

  21. Jócskán megkésve, de ideértem én is. Inkább azokkal értek egyet, akik szerint jobb volt az előző részlet. Ebben egy kicsit lassabban csordogált az élet meg az új információ. A stílusod még mindig gördülékeny, még mindig illik ehhez a mesélős történetvezetéshez. De az elcsepegtetett információ-morzsáktól ez esetben nem támadtak ígéretes sejtéseim, inkább kicsit összezavartak. Főleg Margit neve, az Aranykorral… akármi is volt az (Gondolom, az előző, fejlettebb civilizáció), biztos jó oka van annak, hogy valaki aranykori nevet ad a gyerekének, ha ez ritka dolog. Remélem, kiderül, ez mire utal. És nem tudom, Margit jelképez-e valamit ezzel a szokatlan névvel.
    Vannak más kérdéseim is, például hogy Margit miért beszél lekicsinylően a saját városáról, és Shaare nem fél-e tőle, hogy túl sokáig marad egy helyben, és már nem fogja megtalálni Doweent. (amúgy a meglehetősen koraérett lány nagyon racionálisan gondolkodik, kicsit furcsa is tőle, hogy elhiszi, megtalálhatja Doweent, akiről csak annyit tud, hogy valahol délen van.)
    Virka (a nevét imádtam!) elég sablonos karakter, de ez nem nagy gond, hiszen Shaare csak munkaadói minőségben találkozik vele, csak egy arcát ismeri. De Margitot is kidolgozatlannak találtam. Válaszol Shaare kérdéseire, de kicsit személytelenül. Azt meg nagyon nem értettem, miért nem mondta el az anyjának, hogy Sh. a griff nyomában jár. Sőt, itt Sh. is furcsállhatta volna, miért beszél M. a nevében.
    Ezen apróbb-nagyobb gondjaim ellenére még mindig tetszett, főleg, hogy az apró részletek miatt olyan könnyű elképzelni az egészet. Várom a folytatást!

  22. Kedves Katalin!
    Az érzelmekről az a véleményem, hogy belőlem, a férfiból, ennyi fért ki. Ha ezen elbukik a regény, akkor egész énem elbukott, mert több érzelem belőlem nem jön ki. Virka jellemének rajza nem egysíkú, és nem is akartam arra írni. Nem egy hárpia, viszont munkaadó. A munkaadók ilyenek. Látszatra szigorúak, valójában nem annyira azok. Én is voltam munkaadó, sok kollégát megismertem; a jó munkaadó ilyen. Shaarenak nincsenek tapasztalatai, ezért a szigort, mint felszínes jelenséget meglátja, a valóságot nem ismeri fel.
    A kicsit távolságtartó hang, megint csak a sajátom, ennél lazább, közelibb, nem leszek. Ha ezen múlik valami, akkor pestiesen szólva: így jártam.
    Köszönöm szépen, hogy ennek ellenére drukkolsz nekem.

  23. Kedves Julianna!
    Sajnálom, hogy az előző résznél gyengébbnek találtad, de ennek lehet oka az is, hogy a fejezet félbevágva került eléd. Nem lehet egy regény valamennyi lapján ugyanakkora feszültséget fenntartani, mert az olvasó belefárad a körömrágásba, ez azonban az én ízlésem csupán, lehet, hogy rosszul célzom meg a lécet. Megeshet, hogy a hét végén emiatt leverem. Az információmorzsák sok mindenre utalnak, ha nincsenek sejtéseid, akkor később még lesznek erősebben megrajzolt tájékozódási pontok is. Akik már most megsejtenek ezt-azt, azok átélhetik az örömet: Aha! Ezt előre tudtam. Margit neve egyébként konkrétan semmire sem utal. Egyedül azért használtam a nevét, hogy a gyanakvó olvasó valamilyen kapcsot lásson az általunk ismert világgal, ahol Margitok jönnek és mennek több földrészen is.
    Azt kérded, Shaare miért beszél lekicsinylően a saját városáról. Egyfelől azért, mert tényleg egy peremvidéki porfészek, másfelől: tízmillió magyarból miért mondja ki legalább ötmillió megvetéssel azt a fogalmat, amikor valaki véletlenül fellöki az utcán: Öregem! Ez Magyarország! A válasz odaát van. Én nem tudom, az ötmillió talán tudja.
    Többen is foglalkoztok Shaare és Doween szokatlan gondolataival. Ők nem a mai társadalom tagjai, természetes, hogy a mi szemünkkel nézve kissé szokatlanul gondolkodnak. Talán túlérettek, talán provinciálisak… stb. Annak a világnak a struktúrája másmilyen. Ott lehetnek koravének és egyszerre gyerekesek is. Az idegrendszerük egy tizennégy éves fiatal idegrendszere, tehát szinte gyerekek. Ugyanakkor a késő középkori világ hamarább teszi felnőttekké őket sok mindenben. Júlia 14 évesen ölte meg magát Rómeóért. Ez a XX. században lehetetlen és érthetetlen volt, azonban a mai világban ismét alakulhatna akár így is a történet.
    Annak örülök, hogy a gyengéi ellenére tetszik. Köszönöm szépen a figyelmedet!

  24. Kicsit off leszek, Attila, de hadd mondjam el, mennyire tetszik, hogy érvek vannak a válaszaidban, nem kifogások, hanem olyan dolgok, amik egyrészt emberismeretről, másrészt nagyfokú tudatosságról árulkodnak. Csak remélni merem, hogy egyszer majd én is eljutok erre a szintre.
    Erika

  25. Kedves Attila!

    Nem tudom, nem vagyok benne biztos, hogy jól fejeztem ki magam. Mert én nem az érzelmeket hiányolom, hanem a láttatásukat. Kizárólag technikainak érzem a kérdést, és ez szerintem nemeken nem múlik – írói stílusokon már inkább, és egyáltalán nem biztos, hogy az a követendő, amit én „képviselek”.
    Az nem világos még számomra sem, hogy ez tényleg csak stilisztika, amiről beszélünk, vagy egy pici kapkodás van mögötte, mintha valami későbbi, számodra szimpatikusabb rész felé terelgetnél, kicsit túlzottan is sietve engem, mint olvasót. 🙂
    Ha stilisztika, akkor az ízlés dolga, és nincs mit mondani róla. Ha viszont technikaibb, akkor talán érdemes foglalkozni a kérdéssel.

    Világos volt számomra, hogy Virka cseppet sem egysíkú. De ennek az ábrázolása túl gyors és kapkodó lett. Amit innen (talán innen is) hiányoltam, az éppen a finomabb átvezetés, hogy Shaare miért von le negatív következtetést, akár az is, hogy ő hogyan igyekszik magában feldolgozni a kettős információkat (barátságos tekintet vs. durvább hangsúly). Olvasóként éppen ugyanazon a folyamaton megyek végig, mint ő: látok egy kevéskét egy teljesen új karakterből, és igyekszem értelmezni. 🙂 Jó, ha együtt járunk, nem előttem lohol, együtt vonunk le bizakodóbb vagy aggodalmasabb következtetést.

    Köszönöm a választ, és sajnálom, hogy megbántottalak. Tényleg drukkolok, mert nem az én egyszemélyes véleményem számít. 🙂

  26. Kedves Katalin!
    Nem bántottál meg. Teljesen objektív hangú kritikán nem szabad megbántódni, és a tied az volt. Talán neked is meg kellett volna említenem, hogy a fejezet felénél véget ért a szemelvény, és az felbillentheti az egyensúlyt a történetben.
    Most már értem, hogy nem az érzelmet hiányolod, hanem annak ábrázolását. Majd gondolkodom rajta, hogy javítsak a fejezeten ahhoz, hogy jobb legyen.
    A válaszodat pedig köszönöm szépen, és amint írtam, szó sincs bántásról, vagy haragról.

  27. Ez a második fejezet már sokkal jobban tetszett, mint az első. Jó dolog jobban megismerni a szereplőket, jobban átlátom az egész történetet. A többiek már leírták a hibákat, amik nekem ugyan nem nagyon tűntek fel, de nem is vagyok annyira profi szinten, mint ők. Így inkább azt írom le, ami nagyon tetszett, például az, amikor az elején a pénz miatt aggódik, vagy amilyen részletesen le van írva a fogmosás, nekem ettől reálisabb lett az egész, holott ez mégiscsak egy „másik világban” játszódó történet.

    Az egyetlen, amivel még meg kell bírkózni, azok a nevek. Shaare, Virka és így tovább, nekem ezek idegenek. Már több regényt olvastam kitalált nevekkel (Éhezők viadala, Julianna Bagott – Tiszták), és ott is csak a végére sikerült megszokni és megtanulni ezeket a fura neveket. Itt azonban furcsa, mert van egy Margitunk, ami meg ugye egy létező név. Szóval, talán jobbat tenne a történetnek, ha csak létező és ismert, vagy csak kitalált nevekkel működne az egész.

    Ugyan a tavalyi regényed jobban tetszett, mint ez, de még így is nagyon drukkolok, remélem a szombat a Te napod lesz.

  28. Köszönöm, Kedves Tibor!
    A nevek a nyolcszáz éves torzulás után így is kinézhetnek, a Margit név pedig abban a korban direkt archaikus. Itt kevés szereplő lesz, ezért a neveket könnyű lesz megjegyezni. Shaare = Sára. Virka? nem is tudom. Ez olyan szlávos, hiszen Moraván a férfi családneve. Morvai valami szlovák, vagy cseh eredetre utal. Doween tényleg fantázia szülte név, de lesz még itt Anna és Gábor, valamint Jonna=John. Lassan vezetem be a szereplőket, nem lesz velük gond – remélem.
    Köszönöm, hogy drukkolsz nekem. Hidd el, én is szorítok a regényednek.

  29. Kedves Erika!
    Igazán megtisztelsz a mondataiddal. Ha van bennem emberismeret, akkor azt sajnálatosan bő számú éveimnek köszönhetem. Ne siess! Remélem, te nálam hamarább jutsz el az emberismeretnek még magasabb fokára. Amikor annyi idős voltam, mint most te, hebrencs, indulatos és valószínűleg nagyon utálatos ember lehettem. Azóta talán javult valamit a kép 🙂 Az eltelt sok évnek néha haszna is van. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük