Czibor Panni: Mindenmentes keksz

Aranyrög pályázati novella, a történet 348 pályázó között kiemelt lett

 

Piruló vaníliáscukor és langyos tej illata üli meg a konyhát. A lány a pultnál áll, és kétszer megkeveri a palacsintatésztát, mielőtt újabb adagot mer a forró serpenyőbe. A homloka felhős, a tekintete elréved, mechanikusan süt, berögzült mozdulatokkal, látszik, hogy sokat van a konyhában. Vagy legalábbis sokat süt palacsintát. Valamin gondolkozik. Közben egy hajtincsét rágcsálja.

A palacsintát a kolléganőinek süti. Közös ebéd lesz holnap, felosztották egymás között, ki mit visz. Jó, hát tény, hogy ha jobban belegondol, ketten vállalták az oroszlánrészt, a levest meg a palacsintát, de legközelebb majd a többiek jeleskednek.

Ági pár hete nem eszik lisztet, tejet és cukrot. A palacsintából legfeljebb tojásrántottára való hozzávalókat ehetne. A lánynak fontos Ági. A lánynak fontos Ági, már nagyon régóta fontos, de Áginak nem fontos a lány. Ő is tudja éppen ezért, hogy butaság, amin agyal, több palacsintát majdnem oda is éget, annyira erősen töri a fejét, hogy mit csináljon. Feloldja a telefonját, és beírja a netre, hogy mindenmentes keksz. Aztán ledobja a telefont az ablakpárkányra, és újra a palacsintára figyel.

Tíz hónapja cipeli, húzza-vonja maga után ezt az Ági-dolgot, mint valami hatalmas zsákot, néha kiszakad a zsák, és kiszóródik belőle minden, kifakad, kirobban, kiborul, de olyankor általában csak egy-két ember van ott, anya, vagy a legjobb barátnői. Ilyenkor megpróbálják eltaposni a zsákból kihulló érzés-magokat, de ezzel csak azt érik el, hogy kicsíráznak a földben a magok, újabb magokat hoznak, a zsák varázsütésre befoltozódik, a magok pedig visszaugrálnak a zsákba. Mintha valami furcsa varázsló irányítaná a dolgokat.

A lány újra a kezébe veszi a telefont, pörgeti az ujjai között. Megnyitja megint a netes böngészőt, ott vannak szépen sorban a mindenmentes kekszek. Most már végig is nézi, hogy ellenőrizze, talál-e köztük olyat, amihez van otthon elég hozzávaló. Eh, ebbe kell banán, ez nem jó, ilyen fajta mentes-liszt nincs itthon, mi van, ha Ági nem szereti a mazsolát?… Aztán megint elsötétedik a képernyő, és a lány inkább a palacsintatésztát kevergeti tovább. Ági majd nézi, ahogy esznek, hát ki ő, hogy kekszet süssön neki? Azok után, amin keresztül mentek, meg főleg. Nem kell tovább huzalozni kettőjük kapcsolatát, nincs értelme, az egésznek nincs értelme.

Az a baj, hogy nem tud semlegesen tekinteni Ágira. Amint a mellékelt ábra mutatja, Ági bármit csinálhat, meg is sértődhet három hónapra, a lány nem fog tudni racionálisan, hideg fejjel hozzáállni a kapcsolatukhoz. Tudja, hogy megbántotta Ágit, tudja, hogy meggondolatlan volt. Ha objektívan tudná nézni a történteket, akkor viszont azzal is tisztában lenne, hogy Ági sem viselkedett vele szépen. Hogy Ági ugyanúgy megbántotta őt, hogy bunkó volt vele, hogy nem úgy viselkedett, ahogy illett volna. Hogy tulajdonképpen ők ketten most kvittek. De nem tudja. Nem tudja, mert szereti Ágit, rajongva szereti, annyira szereti, hogy el sem tudja képzelni, milyen lenne az élete nélküle. És nem is akarja.

Harmadszorra már nem zárja le a mobilt, maradnak a mindenmentes kekszek, végre talált egy négy hozzávalósat, ehhez minden van itthon, ez egyszerű, ez finomnak tűnik. Most már a Messengert is megnyitja, és kikeresi Ágit a beszélgetések közül. Jobb, ha letisztázzák, mit nem ehet. Persze Ági kíváncsi, miért akarja ezt tudni. Pedig a lány meglepetésnek szánta a kekszet, de nincs ereje nem elmondani, mikor Ági kérdezgetni kezdi. Ági mindig mindent tudni akar. Akármit kérdezhet tőle, a válasz után mindig ott lesz a kis kérdőszó: miért?

Nem tudhatta, hogy Áginak nem lehet gyereke, nem azért mondta azt, amit mondott, mert szándékosan meg akarta volna bántani. De valóban lehetett volna tapintatosabb és kevésbé önzőbb, mert akkor ez az egész érzelmi háború meg sem történt volna köztük. És Ági is lehetett volna egyenesebb és megértőbb. De ez a lánynak csak nagyon ritkán jut eszébe. Neki Ági általában tökéletes, és mindent jól csinál úgy, ahogy csinál, meg persze Ági úgy jó, ahogy van, és kész.

Kakaót és tojást gyúr össze, valami édesítőszer után kutat a polcon, végül kókuszreszeléket szór a tálba. Közben elkészülnek a palacsinták, a lány pedig mosolyog, miközben a fura állagú masszából kekszeket gyárt a sütőpapírral bélelt tepsibe. Boldog lesz a gondolattól, hogy örömet szerezhet Áginak.

Ági nem a legokosabb ember a Földön. Egy harmadvonalbeli, kis egyetemen szerzett diplomát, a rossznyelvek szerint nem túl intelligens, de a lánynak ez nem számít. A lány szerint édes, ha Ági nem tudja megszerkeszteni az excel táblázatot. A lány tudja, hogy ő az okosabb, tudja az eredményeiket, érettségik, nyelvvizsgák, diplomák mennyisége és minősége mind-mind tiszta számára. Mégis jó eljátszani azt, hogy Ági mindent tud, hogy ő meg nem sokat, Ági felnőtt nő, ő pedig csak egy buta kislány. Ági nem is a legszebb ember a Földön. A szeme alatt sok évtized reménytelensége látszik, pedig még csak 35, az arca túl hosszúkás, és nem öltözködik előnyösen, de a lánynak ez nem számít. A lány szerint gyönyörű, ahogy Ági felnevet, mikor valami kedveset mond, vagy őszintén örül.

Betolja a kekszeket a sütőbe, és nekiáll mosogatni. Nem tudja abbahagyni a mosolygást, pedig tisztában van vele, hogy nem valószínű, hogy okosan döntött. Biztos nem jó, hogy tíz hónapja másra sem tud gondolni, csak Ágira. Biztos nem jó, hogy újra és újra ki akar szabadulni a bűvköréből, de mindig visszaesik. Hiába minden, Ágival kell lenni. Áginak jó illata van, Ági gyönyörűen mosolyog, Áginak megnyugtató a hangja, Áginak van valamije, ami másnak nincs. Valamije, amivel megbabonázta a lányt, valamije, ami nem ereszti el.

Valamije, ami miatt még külön kekszet is süt neki ahelyett, hogy nem fordítana rá ennyi időt és energiát. Az idő, amit a rózsádra fordítottál, az teszi olyan értékessé a rózsádat, jut mindig a lány eszébe. És ő már annyi időt fordított Ágira, hogy egész egyszerűen lehetetlen, hogy ne legyen számára értékes.

Jó, hogy kibékültek Ágival, mert már bele kellett halni, hogy olyan fagyos vele. Csak anya nem örül a békülésnek, anya fél, hogy Ági rossz hatással van a lányra. A lány viszont tudja, hogy nem Ági van rá rossz hatással, hanem saját maga. A lány nem fontos Áginak. Csak addig fontos, amíg a lány rajong érte, amíg ő az, aki megerősíti az önbizalmát. De ezt mind nem meri elmondani anyának. Jobb, ha anya Ágira haragszik, és nem érte aggódik. Már így is túl sokszor kapja azon anyát, hogy gondterhelten méregeti, amikor hazaér a munkából. Mintha Ági kívülről is látható elváltozásokat okozna a lányon.

A kekszeket dobozba rakja, és a palacsintával együtt összekészíti. El akarja dugni, mielőtt anya megjön a nagymamától, hogy ne legyen perpatvar belőle, hogy már megint Ágival foglalkozott. Ó, ha anya tudná! Megnyugtató is egyben Ágival foglalkozni ám. Amellett, hogy rettenetesen fárasztó is. Jó lenne néha egy-két szabadnap, egy kis idő, amikor elfelejtheti, hogy Ági létezik, és valami másra gondolhatna. Aztán elég egy mosoly, vagy egy felugró cset-ablak, egy bók, vagy egy érintés, és máris Ági szoknyája mellett akarja eltölteni minden napját.

Természetesen a nagy merengésben a lány elfelejti eldugni a kekszet, és anya mérges, mikor megjön. Mérges, hogy megint Ágival kell foglalkozni, és hiába mondja a lány, hogy anya, kóstold meg a kekszet inkább, Ági is azt a diétát csinálja, amit te, anya csak annyit válaszol, hogy nem nekem készítetted, hanem annak a nőnek. És nem kóstolja meg.

A lány tudja, hogy anya mitől fél, mert már sokszor utalt rá. Anya attól fél, hogy a lány szerelmes Ágiba, ami talán igaz. De nem biztos. Talán szerelmes Ágiba, de mit számít az? Ez úgyis csak az ő érzelme marad örökre, igazán nem kell félnie anyának, hogy bármi is történne, mert nem fog. A lánynak fontos Ági. De Áginak nem fontos a lány. Vagy legalábbis nem annyira és nem úgy.

A lány nem attól fél, amitől anya. Őt nem érdekli, hogy pontosan mit érez, ő már felhagyott vele, hogy ezt analizálja. Különben sincs semmi értelme, ha egyszer szerelmes Ágiba, azon nem lehet csak úgy, egyik pillanatról a másikra változtatni, ha meg nem szerelmes Ágiba, akkor meg nem mindegy úgyis?… A lány csak attól fél, hogy egyszer elveszíti Ágit. Hogy Ági egyszer csak eltűnik az életéből. A lány szinte önmagától fél, mert ilyet még soha, de soha nem érzett senkivel kapcsolatban sem. Szinte megrémíti, hogy mennyire erősen ragaszkodik, hogy mennyire erősen kötődik, hogy mennyire erősen függ.

Másnap jól sikerül az ebéd, a leves is, a palacsinta is osztatlan sikert arat. A lány a szeme sarkából lesi, ahogy Ági egymás után három kekszet is megeszik. Nem is gondolta volna, hogy ilyen egyszerűen örömet szerezhet. Persze, Áginak is, de főleg magának. Ez valószínűleg azonban csak csalóka öröm, ami nem tart sokáig. Hamarosan, fél óra múlva körülbelül, elfogy az összes keksz, és Ági elfelejti, hogy ez az egész megtörtént. Az öröm csak addig tart, amíg Ági foglalkozik vele.

Néha rossz, hogy ettől teszik függővé a boldogságát, néha rossz, hogy Ági alig foglalkozik vele, ő pedig mindenét Ágihoz igazítja. Néha dühös, magára dühös, meg Ágira is, persze, hogy miért nem tud egy kicsit ő is törődni vele. Nem éri meg, jut mindig erre a következtetésre a lány. Nem éri meg, én mindenemet neki adnám, ő pedig csak egy kislányt lát bennem, aki néha bűnbak, néha édes bogár, mikor mire van szüksége.

Ágival együtt indulnak el munka után. Ági a pékségbe megy, a lány a nagymamájához. Latyakos hó van, meg jó hideg. Ági szereti a telet, őt azért nem zavarja, a lány meg szeret Ágival lenni, őt meg azért nem. A lány arra gondol, hogy neki ez az ötperces séta és beszélgetés feldobja a napját, Áginak meg csak ugyanolyan öt perc, mint az összes többi. Meg arra is gondol megint, hogy nem éri meg.

– Olyan aranyos vagy, hogy sütöttél nekem kekszet! Édes vagy, köszönöm!

A lány most Ágira néz, Ági pedig mosolyog, rá mosolyog, a szemüvege nincs rajta, ilyenkor még sokkal-sokkal szebb. A lány arra gondol, hogy ezekért a mosolyokért. Ezekért az egy-egy mondatokért. Ezekért az apróságokért. Ezekért mégis megéri.

*

Szeretnék bemutatkozni. Panninak hívnak, 21 éves vagyok, és a Balaton-parton élek. 100 szóban bemutatkozni elég keserves, mégis még most is pazarlom a szavakat, amiket arra használhatnék, hogy bemutatkozzak. Könyvtáros vagyok. Egyetemista vagyok. Nővér, húg, lány, unoka vagyok. Kolléga vagyok. Vagyok valakinek a legjobb barátnője, mint a legtöbb 21 éves lány.

Író is vagyok. Író is akarok lenni, mert az írás olyan, mint a nyári zápor: először nem örülök neki, aztán belátom, hogy szükségem van rá, végül pedig újjászületek tőle, mint a kiszáradt fű a strandra vezető ösvény két oldalán. Mindent persze nem old meg a nyári zápor, de az írás sem. Csak könnyebb lesz utána.