Csobán Zsuzsa: Mi a manó?! – avagy Rozzancs Rozi első próbája Barathaniában – 2. rész

[button link=”http://aranymosas.konyvmolykepzo.hu/mesek/mi-a-mano” newwindow=”yes”] Ajánló[/button]

[button link=”http://aranymosas.konyvmolykepzo.hu/csoban-zsuzsa-mi-a-mano-avagy-rozzancs-rozi-elso-probaja-barathaniaban-2051.html” newwindow=”yes”] 1. rész[/button]

2. A manók tanácskozása
Gazsola pihegve ült egy kő tetején, ami az imént majdnem agyoncsapta. Ha tudta volna, hogy ma ekkora meteoritok hullanak az égből, biztos fel sem kel, a takarója alá bevackolódva megvárja inkább a holnap reggelt! Azonban nem sok ideje maradt ijedezni, mert már így is késve indult a Nagy Tanács ülésére.
Lábait felállásra kényszerítette, de térdei még mindig kocsonyásan tviszteltek. Viszont jól tudta, hogy ez a mai ülés nagyon fontos lesz, és semmiképpen nem akart lemaradni róla.
A barathák és a hulpák hosszú idők óta laktak ebben a kertben, ami megadott nekik minden földi jót. Az utóbbi időben azonban aggasztó jelek mutatkoztak minden felé. A virágzó, ropogós zöld kertbe alulról beszivárgott valami a növények gyökerein keresztül, és egyre terjedt. Fák és állatok pusztultak sorra, egyre több ismeretlen betegség ütötte fel a fejét, és a gazdák is évről- évre egyre reményvesztettebben küzdöttek azért, hogy az elsilányuló, fogyatkozó termények elegendő élelmet biztosítsanak a nemzetségeknek.
A manók egy része nem volt hajlandó észrevenni a jeleket, mintha a saját józan eszüket betemették volna kényelmes odúik párnái közé. Az i-re a pontot azonban a múlt heti események tették fel, és a két ország királya úgy döntött, valamit tenni kell, ha ugyan még nem késő. Pár napja ugyanis az erdőt a rothadás szaga árasztotta el, és a tó felszíne egybefüggő haltemetővé változott.
A Nagy Tanács helye a tó mellett álló hatalmas mocsári ciprus mellet terült el, évszázadok óta. A fa kiálló, gumós léggyökerei kínáltak ülőhelyül a tanácstagoknak, és minden 7. évben annyi manót választottak, ahány ülőhelyet adott a fa. A szám mindig nőtt, jelenleg 196 volt.
Gazsola az idén először nyerte el ezt a megtiszteltetést.    Nem mintha úgy érezte volna, hogy rászolgált erre a bizalomra. Mindig azt gondolta, hogy több tudást tulajdonít neki a környezete, mint saját maga.  Azért örült annak, hogy saját fülével figyelemmel kísérheti a tanács határozatait, ezért minden ülésen tisztességesen részt vett. És nem szeretett késni. Általában sehonnan sem. Lelki szemei előtt már előre látta, ahogy síri csöndben ott ül mindenki a tisztáson, ő meg, szerencsétlenül botladozva becsörtet a sorok közé, 195 kérdő szempár kíséretében.
Idáig jutott kellemetlen gondolataiban, mikor hatalmas ütést érzett a hátán. Akkorát ugrott, mint egy levelibéka, és a térdei már megint felmondták a szolgálatot. Most már ezer százalékra lefogadta, hogy tényleg eltalálta egy meteorit, de nem merte kinyitni a szemét a félelemtől. Az ütést egy éles hang is követte:
– Hallod-e, elég nyápic hangulatod lett a ma reggeli fűharmattól!- ekkor Gazsolának az jutott az eszébe, hogy a meteoritok semmi esetre sem beszélhetnek, de ha mégis, biztos nem manóul, úgyhogy ez csak az a hebehurgya Bittymakk lehet, a szokásos bosszantó hátbavágásával!
– Garam hozott, Bittymakk! Már megint hátba vágtál köszönés helyett. – Gazsola újra feltápászkodott, és ma reggel másodszorra is leporolta ruháját.
– Jaj, cimbi, ne legyél már olyan komoly, mint egy vakbélgyulladás! Garamra, szép napra ébredtünk ma! Pár óra, és indul a Makka-Móka!
– Ha így haladnak a dolgok, mint mostanában, nem lesz hol megtartani. Vagy nem olvasol újságot? Tegnap volt egy riport benne Terivel, a vízi tündérrel a halak tömeges pusztulásáról. Mint bizonyára tudod, most ezért ülésezik a tanács.
– Jól van, valami dereng. Egy ilyen kis ügynek azonban nem szabad beárnyékolnia egy olyan nagy horderejű történést, mint a Makka- Móka. És a véleményemet erről elő is fogom adni! Inkább azzal kéne foglalkozni, ami közvetlenül előttünk áll feladatként, nem holmi jövőbeni katasztrófákról hablatyolni, valami homályos jóslat nyomán!
– Az a „homályos jóslat” történetesen idézet a Nagy könyvből, ami évezredek óta a barathák hitének alapja!- vörösödött el Gazsola orra. Nem szenvedhette, hogy egyesek úgy beszéltek a Nagy könyvről, mint egy romantikus, babonás kalandregényről. Bittymakk azonban most sem vette észre a másik manó felháborodását, mint rendesen. Helyette inkább pörgött kettőt Gazsola körül, és kedvesen a képébe szórt egy pitypangot, amit még indulás előtt szüretelt a zsebébe.
– Te még hiszel Garamban? Akkor azt mondd meg nekem, hogy miért történik velünk annyi rossz, ha ő tényleg vigyáz ránk? Én mondom, sokkal inkább kéne a manóknak a tó zsiliprendszerének fejlesztésével és a gyógynövények minél előbbi feltérképezésével foglalkozni, mint egy letűnt babonával!- Gazsola jobbnak látta nem válaszolni. Annyi minden volt, amit el tudott volna mondani Bittymakknak, de túl hosszú és bonyolult lett volna megfogalmazni, ráadásul a felét csak érezte, nem tudta. Bittymakk pedig biztos kiröhögte volna régimódi felfogásáért.

*

A mocsári ciprus léggyökerei most leginkább furcsa gombáknak tűntek, ahogy komolyan gubbasztottak tetejükön a manósipkás manók.
A tó vize tovavitte a zümmögő morajlást, ami a félhangos beszélgetések susmusából keveredett össze. Gazsola megkönnyebbülten látta, hogy nem késett el, az ülés még nem vette kezdetét. Fejét leszegve beoldalgott a helyére, egy pár száz éve előbújt, alacsonyabb gyökérgumóra.
A többi manó általában a Teri tündérrel készült interjúról beszélgetett, reggeli szedésű virágporos harmatot kortyolgatva. Ezt az isteni nedűt minden hajnalban a virágok porzójáról szüretelte Zsöbe, a korán kelő kocsmárosné. Gazsolának legjobban a bazsarózsás változat ízlett. Rendkívül frissítő volt, de sajnos csak a nyári időszakban lehetett hozzájutni.
Minden virágzott és haragosan zöldellt, mint rendesen, egyedül a tó felől áradó orrfacsaró bűz ásta alá ezt az idillt.
A zsivaj lassan elcsöndesedett. Egy szikár, mondhatni magas, őszes manó méltóságteljesen felegyenesedett az egyik legmagasabb gumóról, és penge alakú száját szólásra kerekítette.  Marduk, a Barathák királya megnyitotta az ülést.
– Tisztelt Tanács! Remélem, senkinek sem kell ecsetelnem azt a kialakult helyzetet, aminek a megbeszéléséért itt most összegyűltünk! Veszélybe került a kert, a mindennapi kenyerünk, a létünk! A termés egyre silányodik, a víz fertőzött, amiért mi vagyunk a felelősök, és ezt most meg kell oldanunk! Aki szólni szeretne, kérem, kézfeltartással jelezze!
Az első sorból egy tekintélyes pocakú, pirospozsgás manó jelentkezett szólásra, aki sosem engedte, hogy a tekintetéből bárki is kiolvassa érzelmeit. Ő volt Helding, a Hulpák királya.
– Tessék Helding!- adta át a szót a Barathák királya.
– Köszönöm, Marduk!- Helding tartott egy perc hatásszünetet, mialatt fürkésző tekintetét végigfuttatta a társaságon. – Mindenki olvasta a tegnapi Kerti Hírek -et, és ismeri a halpusztulás részleteit. Igazán sajnálatos eseményről van szó, melynek okát, hátterét valóban ki kell vizsgálni! Azt azonban, hogy a mi létünk ettől veszélyben lenne, enyhe túlzásnak tartom. Nézzetek körül! – ide beiktatott egy heves karlendítést kerek hasa körül -A kert burjánzik, a gépeinknek hála egyre nagyobb területet tudunk megművelni, és egyre több medvehagymát termelni! Speciális eljárásainknak köszönhetően már télen is mindenki hozzájuthat, és tudósaink most azon  dolgoznak, hogy a virágporos harmat is mindenkor hozzáférhető ital legyen! Nem igazán értem a világvége hangulatodat, Marduk! Ráadásul három óra múlva veszi kezdetét a Makka- Móka, amit idén a Hulpák rendeznek. Nem szeretném, ha a sikerét egy felfújt esemény okozta tömegpánik torpedózná meg! Azt javaslom, nevezzünk ki egy vizsgálóbizottságot a tóban történtek felderítésére, melynek élére Teri tündért javaslom, mint a legkompetensebb személyt ebben az ügyben! Köszönöm a figyelmet, átadom a szót!- Helding kihívóan Marduk fekete szemébe nézett, és hanyagul levetette magát kipárnázott ülőgumójára. Marduk nem vette fel a kesztyűt, megőrizte diplomatikus higgadtságát.
– Köszönöm Helding! Nos, meghallgattuk a Hulpák királyának véleményét, de vajon minden Hulpa egyetért- e vele? Jóllehet, tovább visszük az ősi királyi vér szentségét, de ugyanakkor már azt is elismertük, hogy mindenkinek számít az egyéni véleménye. Csak mindenkit megbecsülve lehet a fejlődés útján haladni! Helding lehet, hogy nem hisz az ősi igaz szólásokban, de tiszteletben kell tartania azokat, akik számára még van Garam. Aki pedig hisz, azok közül mindenkinek világos, hogy ez a halpusztulás minek a jele. A végső pusztulás első állomása. Gépeinknek köszönhetően eleinte valóban dúskáltunk a földi javakban, de mára bizonyítottan kimerítettük a földeket, beszennyeztük a vizeket! Nem sokáig csinálhatjuk ezt tovább következmények nélkül! Tudósaink egyre jobb eredményeket érnek el a békanyálból nyert energia környezetbarát technológiájának kialakítása terén. Javaslom, hogy ezt támogassa minden manó, aki gondol az unokái jövőjére!- Marduk befejezte mondandóját, és bizakodón kereste az újabb hozzászólót, akinek átadhatja a staféta botot. Bittymakk személyében meg is találta azt.
– Halljuk, kedves fiam!- Bittymakk hetykén végigjáratta rózsaszín szemét a sokaságon, de belül nagyon izgult, mert mióta megválasztották tanácstagnak, most először vette a bátorságot a felszólaláshoz. Ökölbe szorította izzadt tenyerét, átvetette vállán citromsárga pitypangból szőtt köpenyét, mellyel eltakarta a Hulpák legszembetűnőbb ismertetőjelét, hosszú nyakát.
– Tisztelt tanács! Az újonnan alakult Tudományos Társaság híveinek nevében szólok. Tiszteletben tartjuk, hogy még van, aki hisz Garamban, de ők is tartsák tiszteletben azokat, akik mindenfajta bizonyíték híján inkább abban hisznek, amit gondosan megtervezett vizsgálatokkal bizonyítani tudnak. A föld és a víz állapota valóban romlott az elmúlt években. Szerintünk nem imára van szükség, hanem valóban támogatni kell az új energiahordozók technológiáját! Ez a megoldás, és nem hinném, hogy itt lenne az ideje farkast kiáltani, főleg, hogy nyakunkon a Makka- Móka!- a tömeg helyeslően morajlott, néhányan tapssal jelezték tetszésüket.
Marduk méltóságteljesen kihúzta magát, arca volt a nyugalmas tófelszín, mint mindig. A mélyén azonban elkeseredettség és lemondás munkálkodott. A manók kétfelé szakadtak, most már visszavonhatatlanul. Egyesek látják maguk körül a jeleket, és belelátnak a lelkük mélyén élő önmagukba is. Ők értik egymást. A másik fele már nem hisz magában, csak a gépeiben és a tudományban.  Ők is értik egymást, de a két csoport viszont süket a másikra. Marduk még jobban kihúzta magát. Ez van, így kell megoldani a helyzetet! Egy dologban azért megegyeztek a vélemények, és ennek örült. Az alternatív energia pártolása mindig is szívügye volt.
– Van még valakinek mondanivalója ez ügyben?- mindenki várakozón ücsörgött.
– Rendben. Nos, összefoglalva arra jutottunk, hogy ki kell neveznünk egy vizsgáló bizottságot a tóban történtek felderítésére, és intenzívebben támogatnunk kell a békanyálból nyert új energia technológiáját. Mivel a Makka – Móka hamarosan kezdődik, idő szűkében az ülést berekesztem! Mindenkinek jó szórakozást kívánok!
Az általános susmogás újra felerősödött, és lassan az összes manó a hatalmas tölgy irányába szállingózott, mely évszázadok óta szolgált a Makka – Móka színhelyéül.

Gazsola szórakozottan rugdosta a hazafelé vezető út kavicsait, és közben a nem régen véget ért tanácskozáson gondolkodott. Tudta, hogy a felszínen nem lehetne többet tenni annál, mint amiről határoztak. Lelke mélyén azonban érezte, hogy ez annyit fog érni, minta a gyomorgyíkjára meginna egy kupa csikarós gyökeret.     Behunyta a szemét. A napfény piros foltokat csalt belső szemhéjára. Élvezte, ahogy kiüresedik a feje, csak a bőrén csiklandozó szellőre figyelt, és hallgatta a fák zúgását. Olyan valóságosan nyílalt belé ez az élmény, mintha eddig aludt volna, és most ébredve látná először a való világot. Jó lenni. Most csak jó lenni. Az idő biztos mindent megold.-  gondolta, és nézte a fényben úszkáló porszemeket. Kíváncsian várta, mi lesz a történet vége.