Csíki Andrea: Zoknisark – egy birodalom alkonya – 2. részlet

Előző részlet

3. fejezet
melyben végrehajtanak egy megbocsájthatatlan gaztettet számos helyesírási hibával, egyben megtudjuk, hogy a Tündérkeresztanyák virágillatú borotválkozás utáni arcszeszt használnak

Talán említettem már a csendes tavaszi délelőttök és a tragédiák közötti összefüggéseket. Megint egy éppen olyan csendes tavaszi délelőtt virradt Zoknisarkra, mely szinte egész bizonyosan tragédia előhírnöke volt.

Zoknisark uralkodója felébredt mély álmából, megállapította, hogy milyen csodaszép reggel van. Szemérmesen megmosakodott a közelben csörgedező patakban, amit nagylelkűen határfolyónak nevezett, majd fényes jókedvvel visszatért a bársony trónszékéhez. Csokis fánkot evett reggelire, hozzá meleg kakaót kortyolt, utána újra meglátogatta a határfolyót, hogy megmossa a fogát.

Miközben a folyóhoz baktatott, különös hiányérzet lett rajta úrrá. Nem tudta hová tenni a dolgot. Megszámolta a fogkeféje sörtéit, mind a 40 szál megvolt. Sorra vette a gombokat a pizsamáján, egy hiányzott, csak két cérnaszál árválkodott a hűlt helyén.

– Ahá – bólogatott – szóval, innen ez a különös érzés.

Pöttömmaszat nyögve a hasára dőlt, és tüzetesen szemügyre vette a környező fűcsomókat, melyek egy közepes méretű kék gombot rejthetnek.

Zoknisarknak viszonylag kevés kincstári vagyona volt, mi több, az uralkodó az összes kincstári vagyont magán viselte, vagy a trónszék alatt gondosan összehajtogatva tartotta. Így érthető volt az aggodalma, melyet az eltűnt gomb iránt érzett. Fűszálról fűszálra fésülte át a környéket, egyet sem hagyott figyelmen kívül. Kitartásának meglett a gyümölcse. Az egyik fűcsomó alól valami kéken villant. Pöttömmaszat boldogan ölelte szívére a szökevényt. A kincstári vagyonban nem keletkezett hiány.

Precíz öltésekkel visszavarrta a gombot a helyére. Mikor végzett, felült a trónszékre, készen állt az uralkodásra.

A különös hiányérzet visszatért. Úgy gondolta, megvitatja a dolgot Foltos úrral, amit időnként megtett, ha az ország irányításával kapcsolatos problémákba ütközött. Foltos úr roppant bölcsen tudott hallgatni, és higgadt, intelligens szótlansága többet ért minden szónál.

Pöttömmaszat lehajolt a trónszék elé, hogy uralkodói füleihez emelje Foltos urat, mikor is döbbenten szembesült vele, hogy Foltos úr (éppúgy mint a gomb az előbb) szőrén szálán eltűnt!

Hűlt helyén egy újságból kivágott betűkből összeragasztott, rémes helyesírással írt üzenetet talált.

tugGyuk   mire kÉszűlsz!

náLLuNk van   A mEdvéD!   fOgGy   le   kűlőmBen! figGyel űnk!

Pöttömmaszatban több gondolat is megfordult, ahogy a levél végére ért. Sorba szedte:

1. A levél írója különös kötődést érez a GY betűk iránt.
2. Gyerekkorában sokat betegeskedett és hiányzott a nyelvtanórákról.
3. Vagy diszlexiás (ami nem ugyanaz, mint az epilepsziás).
4. A levélíró TUGGYA, mire készül Pöttömmaszat.
5. Pöttömmaszat nem TUGGYA, mire készül Pöttömmaszat.
6. Szívesen megkérdezné a levélírót arról, hogy mire készül Pöttömmaszat, de nem hagyott nevet és elérhetőséget a borítékon.
7. Szörnyen hiányzik Foltos úr!

Pöttömmaszatot legjobban a 7. gondolat nyomasztotta. Egyszerre olyan üres volt az ország. Nem csupán a népesség fele hiányzott, de egyben legbizalmasabb barátja és tanácsadója is.

Magába roskadtan ült a trónszéken. Eltűnt a napsugár, a kacagás az életéből. Eltűnt Foltos úr.

Vigasztalhatatlan zokogásban tört ki.

Ekkor halk csilingelést hallott, mint amikor a kristálypoharak játékosan összekoccannak. Bódító virágillattal telt meg a levegő, majd ragyogni kezdett. Egyre élesebben ragyogott, s a fényárból egy alak bontakozott ki.

Pöttömmaszat a szemét dörzsölte. Mély, kellemes hangot hallott. Énekszót sodort a szél.

Szárítsd fel könnyed

Hamupipőke

Bújj bele

Az üvegcipőbe

Daloló madárkák

Illesztik rád

Selyemszálból

Szőtt ruhád

Tavasznak éke

Virágfonat

Övezi a

Homlokodat

Ülj a hintóba

Siess a bálba

Ne várjon a

Herceg hiába

De vigyázz jól

Az intő szóra

A varázsnak vége

Ha éjfélt üt az óra.

Azzal elszabadult a bolondokháza.

Pöttömmaszat nyomorultul érezte magát. Nem értette, miért fordult ellene a világ. A statisztikusok mostanában nem jöttek, nem volt kivel beszélgetnie. Jöttek helyettük mások, akiket nem hívott.

Az elmúlt napokban néhány turista vitatkozott vele azon, hogy el ne merjen aludni. Ma reggel a fele népességnek nyoma veszett. A megbocsájthatatlan gaztettet egy iskolakerülő gonosztevő lángelme hajtotta végre.

Ráadásul a ruha, amit a madarak nagy igyekezettel próbáltak ráadni, derékban szűknek bizonyult, és a hosszát sem rá tervezték.

Mindennek a tetejébe, megéhezett. Folyton ez történt vele, ha nagy bánat érte. Maga sem értette, miért, tökpiték lebegtek a szeme előtt. Vágyakozva méregette a hintót.

– Hé! – kiáltotta a kellemes, mély hang. A virágillat erősödött, a ragyogás alábbhagyott. Termetes lepke körözött a feje fölött. – Meg ne forduljon a fejedben! Az ott nem a tízórai! Tudod te, mi munka egy tökből hintót csinálni?!

Pöttömmaszat bánatosan elengedte a kereket. Éppen csak megnyalta, édes, cukros íze volt.

– Gondolom, nem Hamupipőkéhez van szerencsém – sóhajtotta a lepke.

Pöttömmaszat megrázta a fejét.

– A nevem Pöttömmaszat.

Nem volt nagy tapasztalata a lepkék terén. Zoknisark állatvilága szúnyogokból állt. Azokból ezzel szemben nagy tapasztalata volt. Azt azonban sejtette, hogy ez a lepke nem átlagos lepke. Először is csinos frakkot viselt. Másodszor, homlokráncolva egy fura kanalat nyomogatott.

– Átkozott kütyü, már megint eltévedtem. Annál a fenyőfánál mégis jobbra kellett volna fordulnom.

Vállat vont, zsebre vágta a kanalat, és átnyújtott egy pöttöm névjegykártyát, melyen pöttöm betűkkel ez állt.

Tündérkeresztanya

MINDEN BÁNATRA VAN MEGOLDÁS.

Ne könnyezzen, hívjon!

– Tündérkeresztanya?! – csodálkozott Pöttömmaszat. – De hát a frakk?

– Hagyományosan ez a tündér segélyszolgálat neve – szakította félbe türelmetlenül a lepke. – Kérvényeztem, hogy Tündérkeresztapa lehessek, persze nem kaptam választ. Csökönyösen ragaszkodnak a tradíciókhoz. A frakkot is azért viselem, hogy egyértelmű legyen, nem vagyok lány.

– Akkor most kívánhatok hármat? – Pöttömmaszat lefejtette magáról a ruhát, felszárította a könnyeit, és kezdett reménykedni, hogy talán mégiscsak jól alakul a nap.

Nem hallott még a csendes tavaszi délelőttök és a tragédiák összefüggéséről.

Tündérkeresztanya előhúzta a kanalat a zsebéből. Összehúzott szemmel vizsgálta, majd megrázta a fejét.

– Sajnálom, nem látok kívánságot előjegyezve a neved alatt. Tulajdonképpen itt sem kellene lennem, ha a Béka el nem tájol.

Pöttömmaszat visszasüllyedt a bánat tengerébe. Könnypatak gyűlt a szeme alatt, folyóvá duzzadt, és elindult az álla felé.

A tündér riadtan meglebbentette a szárnyait és sietett megnyugtatni.

– De ha már itt vagyok, segíthetek. Persze nem varázsolhatok, viszont remek tanácsokat adok. Mi a baj?

Pöttömmaszat előhúzta a helyesírási hibákkal teli levelet, majd hüppögve beszámolt az elveszett gombról, ami megkerült és Foltos úrról, aki nem került meg.

Tündérkeresztanya figyelmesen végigolvasta a levelet. Mikor végzett, elgondolkodva a levegőbe bámult, majd így szólt.

– Nem reménytelen az ügy. Bízom benne, hogy tudok segíteni. Most azonban el kell intéznem egy sürgős dolgot, holnap beszélünk.

Ezzel elröppent. Pöttömmaszat reménykedve követte a tekintetével. Az előtte álló hosszú éjszakára gondolt, amit Foltos úr társasága nélkül tölt el, és a Foltos úr előtt álló hosszú éjszakára, amit Pöttömmaszat társasága nélkül tölt el.

Visszaült a trónszékére, és nehéz szívvel elmajszolt néhány csokis fánkot.

***

A következő naplórészletet írójának engedélyével hozzuk nyilvánosságra, azzal a feltétellel, hogy az író névtelen kíván maradni. A szakmai titoktartás ezt kívánja tőle.

Patkány éve 14. hó 6. nap

Estefelé döngettek a kapun. Az őrök sietve jelentették, hogy egy ingerült lepke akar egy vezetővel beszélni. Közöltem velük, hogy 8:00 és 16:00 között van a hivatalos nyitvatartás. Hessegessék el, jöjjön vissza holnap.

Az őrök azt felelték, hogy legyek szíves én tájékoztatni a kedves vendéget a szabályokról. Ők a maguk részéről nem akarják békaként végezni. Úgy érzem, ideje lecserélnünk az őröket. Nincs bennük elég hivatástudat.

Határozottan a hívatlan látogató elé álltam, majd bölcsen úgy döntöttem, hogy én sem akarom békaként végezni, inkább beengedtem. Dühösen egy papírt rázott a szemem előtt. Ha jól emlékszem, azt mondta:

– Ha legközelebb névtelen zsaroló levelet írnak, legalább vegyék a fáradságot, hogy ne fejléces papírra tegyék!

Uh, erről megfeledkeztünk. Teljesen lefoglalt mindenkit a színes betűk ragasztgatása, jó móka volt. A levél hátoldalát senki sem nézte meg. Rajta volt a követség neve, címe, telefonszáma, a hivatalos nyitvatartás is (de erre inkább nem hívtam fel a figyelmet).

– Látni akarom Foltos urat! – követelte.

Sajnálkozva jeleztem, hogy nincs itt a medve, Sárkány tartja fogva egy toronyszobában. De aggodalomra semmi ok, teljes ellátást kap, és van egy nagyképernyős színes tévé a szobájában, ha esetleg unatkozna.

Azt hiszem, ettől alábbhagyott a dühe. Sóhajtva megrázta a fejét és megkérdezte:

– Miért csinálták? Mit ártott maguknak Pöttömmaszat?

A kérdés jogos, értettem egyet. Bevezettem a Tanácsterembe, és megmutattam a nagy fenyegető nyilat a falon. Ha nem lépünk közbe időben, Pöttömmaszat beborítja a világot!

– Pontosak az adatok? – akadékoskodott a lepke.

– A statisztikusoktól kaptuk – feleltem komoran.

Szomorúan törődött bele. Intett, hogy majd jelentkezik, azzal elrepült.