Claire Devos: Színek a ködben (részlet)

A 10. Aranymosás Irodalmi Válogató pályázati anyaga

 

1. fejezet

Sokan úgy tartják, a köd a barátunk, mert segít elrejtőzni. Én nem így érzem. Inkább úgy tekintek rá, mint egy rosszakaróra, aki mögül bármikor rám ronthatnak, és aki elfojtja a színeket, amik számomra az életet jelentik.

Kimerülten dőltem a hideg kőfalnak, hogy egy percre megpihenjek. A tüdőm szinte ki akart szakadni a helyéről, és a párás levegőt fullasztó telítettsége sem segített csillapítani ziháló légzésemet. Úgy éreztem, képtelen vagyok továbbmenni. Szemem megpróbált fókuszálni az előttem elterülő szürkeségre, de csak elmosódott foltokat láttam. Mintha az állandó farkasvakság állapotába kerültem volna.

Nem volt körülöttem semmi mozgás, mégis minden idegszálam megfeszült, hogy ha kell, újra rohanni kezdjek. A Negyedben járók ezt már megszokták, az ő érzékeik kiélesedtek minden gyanús mozgásra, nekik a vérükben volt a menekülés, de nekem ez új volt. Idegen és félelmetes. Mintha a bátyám egyik virtuális játékában ragadtam volna, de most az egész testemet beborítanák a 4D érzékelők fémkorongjai. Újra nekiindultam. Le akartam rázni a Csőszöket, és találni valami menedéket, még sötétedés előtt. Iszonyúan hiányoztak a Központ éles ledfényei, a tiszta, ragyogó felületek, a tükröződő üvegek, amik fénnyel töltötték meg a teret, és ahol a Csőszök egyenruhája élesen üt el az utca harsogó színeitől. Ahol nem lehet elbújni, de nincs is rá szükség.

Hirtelen megmozdult valami, nem messze tőlem. Csak a szemem sarkából pillantottam meg a szürke egyenruhát, ami szinte egybeolvadt az omlatag kőfallal, és már rohantam is. Mennem kellett, nem állhattam meg. Akkor se, ha már nem bírtam tovább, akkor se, ha ők sokkal gyorsabbak nálam. A köd a barátom? Még mindig nem éreztem annak. Nem vagyok elég gyors, hogy barátok lehessünk.

Egy fekete kéz ragadta meg a karom, és határozott rántással húzott be az egyik mellékutcába. Menthetetlenül el is estem volna, ha támadóm reflexből nem tompítja a lendületemet. Még pánikolni sem volt időm. A fekete ruhás alak szorosan tartott, majd amint megbizonyosodott, hogy stabilan állok, elengedett, és futni kezdett a szűk sikátorban.

– Erre! – szólt vissza a válla felett.

Lefagytam, de csak egy pillanatra, a következőben már gondolkodás nélkül rohantam utána. Vagy legalábbis próbáltam, de egyre széteső mozgásommal, úgy éreztem, már csak vonszolom magam. Nem tudtam ki ő, és mit akar, de azt igen, hogy nem akarok a Csőszök fogja lenni, márpedig a nyomomban voltak, és nem láttam más esélyt a menekülésre. Végtelennek tűnő ideig követtem a fekete idegent, igyekeztem nem lemaradni tőle. Nem adta jelét, hogy figyelne rám, de tempóját még így is sikerült tartanom. Percek teltek el, vagy órák? Nem tudtam. Ahogy azt se, hogy hol vagyok. Minden utca egyforma volt, koszos és fakó. A szorosan egymás mellé épült házak nem voltak magasak, legfeljebb két emeletet rejthettek a nyers kőfalak, de így is sötét óriásként szorították be a szűk utcácskákat. A köd pedig mintha a Csőszök szürke egyenruhájával borította volna be a várost, hogy a színekkel együtt az életet is kiszorítsa innen. Mint aki így akarja a tudtomra adni, hogy nem menekülhetek.

A feketeruhás hirtelen megállt. Nekitántorodtam a falnak, és próbáltam talpon maradni. Fülemben dübörgött a felpörgött pulzusom, szemem előtt lüktetett a tér, az oldalam iszonyúan szúrt. Erősen igyekeztem fókuszálni, és felmérni, hol is vagyok. A Központban ez könnyű lett volna, hiszen elég lenne ránézni az egyik utcapanelre, és máris minden információ a rendelkezésemre állna. De ez egy másik világ volt, és mintha a sok kilométer távolság sok évtizednyi utazást is jelentett volna. Visszafelé.

Lassan tisztult ki a kép, és fogtam fel, mibe is keveredtem. Egy szűk sikátorban álltunk. Én, és öt fekete ruhás idegen. Az ismeretlen nem volt egyedül. Nem úgy, mint én.

– Mindenki megvan? – kérdezte az egyikük.

Elöntött a pánik. Ebben a pillanatban tudatosult bennem, hogy öt vadidegen férfi társaságában ácsorgok a Negyed közepén, és pillanatok választanak el attól, hogy leleplezzenek.

– Te is jól vagy? – fordult most hozzám az egyik idegen, karakteres, mély hangszínéhez még nem hallottam hasonlót.

Csend. A kis csapat várakozva felém fordult. Nem láthattam az arcukat, ahogy ők se az enyémet, hiszen a mélyen a szemekbe húzott csuklyák láthatatlanságot biztosítottak mindenkinek, aki ezen a környéken járt. Nem akartam megszólalni, de muszáj volt válaszolnom. Elvégre eddig nem bántottak, nekik köszönhetem, hogy nem kaptak el.

– Jól vagyok – feleltem halkan. A hangom nem lehetett túl meggyőző, de a döbbenet, amit láthatatlan arcuk ellenére is megéreztem, valószínűleg egy percre feledtette az állapotom feletti kétségeket. Nem gyakran járt erre nő. Pláne nem egyedül. Nem túl magas, törékeny alkatommal ebben a bő kabátban legtöbben egy suhanc fiúnak nézhettek, de a hangom lebuktatott, amint megszólaltam. Márpedig úgy tudtam, nőnek lenni itt nem egy életbiztosítás. Az egyik csuklyás egy lépést tett felém.

– Egyedül vagy? – A hangja meglepően fiatalnak tűnt, bár már nem volt gyerekhang, de a többiekhez képest a termete is kisebbnek látszott.

Újra elfogott a szörnyű remegés. Nem bíztam bennük, ahogy senki másban sem az elmúlt napok után.

– Kik vagytok? – Hangomból egyértelműen érződhetett a pánik, mert a csuklyás nem jött közelebb, hanem megállt tőlem pár lépés távolságra.

– Ne félj tőlünk! A Csőszök elől menekülsz?

Némán bólintottam. Furcsa. Nemrég még semmi okom nem volt menekülni, vagy félni a Csőszöktől, sőt, néhányukkal kifejezetten jóban voltam, de az Elnök döntött, és ez ellen nem lehetett mit tenni. De még mindig nem tudtam felfogni, hogy mindez velem történik.

– Van hova menned? – kérdezte a fiatalhangú.

Nem feleltem. Nem akartam kimondani, hogy azt se tudom, mit csinálok itt. Így is rájöttek a válaszra.

– Tudunk egy helyet, ahol biztonságban lehetsz – közölte, mintha kitalálta volna a gondolataimat. – Még odaérhetünk sötétedés előtt.

– Persze, csak ha bírsz még futni – tette hozzá a mély hangú olyan hangsúllyal, mint aki nem igazán örül a másik könnyelmű ígéretének. Szétesett mozgásomat felidézve egyáltalán nem lepett meg, hogy feltette ezt a kérdést.

– Bírom – feleltem halkan. Túlságosan kimerültem ahhoz, hogy a lehetőségeimet mérlegeljem, de egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy jó döntést hozok. Eddig csak szóbeszédeket hallottam a Negyedről, de ez a világ távol állt attól a rendezett, biztonságos várostól, ahol eddig éltem, és fogalmam sem volt, hogyan kéne túlélnem benne.

Újra futni kezdtek, én pedig követtem őket. Ez itt a közlekedés természetes formája, csak én még nem szoktam hozzá. A rövid pihenő ugyan új erőt adott, de a hirtelen jött energia nem tartott sokáig, és pár perc rohanás után nekiestem egy érdes kőfalnak. A durva felület felhorzsolta a kezemen a bőrt, ahogy rászorítottam egy kiálló élre, hogy ne essek el. Ujjbegyeim egészen elfehéredtek az erőlködéstől, ahogy próbáltam megtartani magam, szemebe könnyeket csalt a fájdalom és a kimerültség, ami lassan felemésztett. Egyszerűen nem ment tovább.

A köd is némán kavargott körülöttem, nedves párába vonva az egész utcát. A csuklyások már jóval odébb járhattak, de nem bántam. Csak egy kis időt akartam, hogy összeszedhessem magam, és tovább tudjak menni. De fogalmam sem volt, hogy hová.

– Megsérültél? – Összerezzentem a váratlan hangra. Az egyik csuklyásnak mégis feltűnt, hogy lemaradtam, pár lépésnyire állt tőlem. Fekete alakja szikár volt, és egyenes tartású. Válla széles, de keskeny derekára rásimult a kabát. Oldalán valami fegyver lóghatott, talán kés. Az a leggyakoribb errefelé. Az arcából viszont továbbra se láttam semmit.

Óvatosan vettem el a kezem, ami eddig az oldalamat szorította, a tenyeremen összefüggő vérfolt vöröslött. A csuklyás odalépett hozzám, óvatosan megfogta a csuklómat, és maga felé húzta a kezem, hogy jobban lássa.

– Basszus. Gyere, segítek. – A hangja megnyugtató volt. Nem tudtam volna megmondani, miért. Talán a hangszíne, vagy a dallam, ahogy kimondta a szavakat, valahogy bizalmat ébresztett bennem. Karomat áthúzta a nyaka felett, és óvatosan átkarolt. Stabilan tartva támogatott végig a ködös utcán.

– Hogy hívnak?

Őrült kérdés volt. Ilyet nem kérdezünk egy idegentől. Főleg nem itt, de féltem, és nem bírtam tisztán gondolkozni. Kellett valami, egy apró kapaszkodó, amitől jobban bízhatok az idegen csuklyásokban.

– Rolf vagyok. És te? – Meglepett, hogy kaptam választ, egyáltalán nem számítottam rá.

– Ajsa – válaszoltam halkan.

Oldalamba minden lépéssel belehasított az éles fájdalom, mintha valaki kést vágott volna bele. Nem tudtam, meddig bírom még, szinte teljes súlyommal Rolfra támaszkodtam, de őt mintha ez egyáltalán nem zavarta volna.

Szokatlan volt a csend. A Központban mindig volt valami zaj, az autók kerekének surlódása az úton, a madarak csicsergése a parkokban, vagy az emberek nevetése, ahogy egymással beszélgettek, de itt semmi ilyen nem volt, csak egy-egy arctalan alak rohant el mellettünk, mit sem törődve velünk, cipőik csak egészen apró zajt vertek a fényes macskaköveken. Rolf mozgása is meglepően halk volt, nem úgy az én ruhám, ami bár fekete volt és bő, számos hangos tartozékával árulkodott arról, hogy nem vagyok idevaló. Először fel se tűnt, hogy beértük a többieket, csak amikor Rolf váratlanul megszólalt.

– Dave, segíts!

Ekkor az egyik fal menti árnyék megmozdult, és odajött hozzánk. A két férfi nekitámasztott a falnak, de Rolf továbbra sem engedett el. Egyáltalán nem biztos, hogy egyedül meg tudtam volna tartani magam. Dave elvette a sebemet szorongató kezemet, majd egy határozott mozdulattal felhúzta a hasamról a ruhát.

– Meglőtték – közölte színtelen hangon. – Szerencsére csak az oldalát érte, de elég ronda seb.

Ködösen rémlett menekülés közben az éles csípés, ami ugyan visszalökött, de nem állított meg. A pánik és az adrenalin hajtott tovább, fel sem fogtam igazán, mi történt, csak az égő, csípő érzésre emlékszem. Hallottam már, hogy a Csőszök fegyverei nem okoznak feltűnő sebet, nem repítenek beléd golyót, nem szaggatják meg a ruhát. Csak egy apró lyukat ütnek a testen, mintha egy vékony penge hatolna belé, ami aztán fáj, de kegyetlenül. De soha nem gondolta, volna, hogy egyszer én is megtapasztalhatom ezt a fájdalmat.

– Szükség lesz a segítségedre – szólt most Dave Rolf felé, de nem mondott többet.

Megpróbált a csukja alatt az arcomba nézni, de a titkomat még így sem fedte fel. Nem láthatta. A többiek idegesen vártak, feszülten figyelték az utcát, minden gyanús zajra valamelyikük mozdult. Az egyikük, akinek zömökebb testalkata kicsit eltért a többiekétől, pár méterrel távolabb a sarokhoz húzódott, hogy onnan figyelje, nem jön-e valaki. Közben Dave egy hosszú, vékony tárgyat húzott elő a kabátzsebéből. Épp úgy nézett ki, mint egy kés, de ahogy kipattintotta a tokjából, egy áttetsző, szilikonszerű pengét tartott a kezében, aminek a végére apró kijelző volt erősítve. Szerettem volna tudni, mire készül, de nem mondott semmit, csak megnyomott egy apró gombot a kijelző hátoldalán, mire az éles fénnyel életre kelt.

Nem tudtam, mit akar, de elfogott a pánik. Ekkor biccentve jelzett Rolf felé, aki a következő pillanatban még szorosabban átkarolt, és fél kezével befogta a számat.

– Ne haragudj, csak egy perc!

Hamar rájöttem, hogy ez mit jelent, de nem volt esélyem tiltakozni. Két karommal belekapaszkodtam a kezébe, és próbáltam lerántani, de mintha egy vasszobrot próbáltam volna kirángatni a helyéből.

A következő pillanatban elemi erővel hasított belém a fájdalom, még soha korábban nem éreztem hasonlót, de a sikolyom elhalt Rolf tenyerében, ami mint egy hangtompító óvta meg a csapatot attól, hogy leleplezzem. Fuldokolva próbáltam levegőért kapkodni, gyomrom felkavarodott a fájdalomtól, és ha Rolf nem tart, menthetetlenül összeestem volna. A következő pillanatban egy furcsa, pumpláló hangot hallottam, a sebet pedig feszíteni kezdte valami. Úgy éreztem, már nem bírom tovább, de Rolf nem engedett el.

– Elállt a vérzés, de így már nem jutunk vele messzire – jegyezte meg Dave nyersen. Kijelentését halk káromkodások követték. Nem vágytak a társaságomra, ez egyértelmű volt, de nem akartak itt hagyni, pedig már azt se bántam volna, csak érne véget a fájdalom.

Végre Rolf elengedte a számat, és én, mint egy fuldokló, igyekeztem levegőért kapkodni, de nem hagytak sok időt, hogy összeszedjem magam. A következő pillanatban eltűnt alólam a talaj, és én már Dave karjában voltam. Így legalább tudtak velem haladni, de a sebembe minden lépésnél belehasított a fájdalom, ahogy a vérzést csillapító szilikon penge belefeszült a hasamba. Legszívesebben rájuk kiáltottam volna, hogy álljanak meg, hogy hagyjanak itt az utcán, csak ne kelljen tovább mennem, de nem szóltam. Görcsösen próbáltam tartani magam, de már nem voltam képes rá. Pár pillanattal később minden elsötétedett.

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 7.2/10 (211 votes cast)
38 hozzászólás Szólj hozzá
  1. Gratulálok a kikerüléshez! Mivel a műfaj picit sem áll közel hozzám, ezért véleményt nem írnék. Nagyon várom, hogy végre romantikus történetek is kikerüljenek. Kissé olyan, mintha a fantasy átvette volna az uralmat az idei mosáson

  2. Gratulálok Claire!
    Nem műfajom az ilyen borongós világ, de nagyon jól megteremtetted. Tetszett, hogy pereg, nincsenek “felesleges” leíró körök, nincs túlspilazva a zihál, fut, megijed, menekül, vérzik… érződik az akció.
    Könyvmoly467, Üdv innen a romantikust írt írók csapatából, többen várjuk már a románcokat.

  3. Gratulálok a szöveghez!
    Eddig ez az első, amit végigolvastam betűről betűre, pedig nem az én műfajom. De ezt olvasnám még. Remélem, lesz rá alkalmam. Ahol csökkent volna a figyelmem, ott mindig jött valami új (mi lehet az arcán, a seb; lányként egy fiús környezetben, még a románc lehetőségét sem zárnám ki) — érződik, hogy van rutinod az olvasói ráhangolódás tervezésében.

    Egyetlen megjegyzés, és az is csak azért, mert egyébként látványosan jó a helyesírásod: fogoly-foglya (ez egy tőváltozat), ha máshogy írod (fogja), mást jelent, akkor segédige.

    Drukkolok!

  4. Gratulálok a kikerüléshez!
    Legelőször a címe fogott meg. Tetszett a kezdés, és az, hogy már az első sorokban utal rá. Miután beleolvastam, azon kaptam magam, hogy elragadott a történet. A csuklyás megoldás nekem egy árnyalatnyit klisésnek tűnt, de működött. Néhol pedig találtam olyan monológokat, amiket nem éreztem szükségesnek abba a jelenetbe.
    Összességében érdekesnek találtam a részletet, bár nem vagyok sci-fis alkat, érdekelne a folytatás.

  5. Gratulálok a kikerüléshez 🙂
    Tetszik a stílus, a lendület, a titokzatosság.
    Kíváncsivá tettél, hogyan került a lány ebbe a helyzetbe?
    A tiszta fogalmazást az elején zavarja nálam néhány túl cirkományos leírás, (,,A tüdőm szinte ki akart szakadni a helyéről, és a párás levegőt fullasztó telítettsége sem segített csillapítani ziháló légzésemet.,, – ezt nem is értem… ) de ez csak kukacoskodás 🙂

  6. Szia!
    Én is gratulálok! Gördülékeny, ösztönös, olvasható. Bár én pont hogy csak végig futottam rajta, mert a cselekmény egyértelmű volt, a mondatok pedig nem adtak többet. Lehet, hogy csak idősebb vagyok, mint a célközönség. Mindenesetre én a románcot nem hogy nem zárnám ki, hanem nekem az a megérzésem, hogy Dave lesz a főhős… 😉

  7. Szia Claire! Gratulálok, hogy átmentél az előszűrésen! 🙂
    Nagyon tetszik a hatékony információadagolásod. Az elejétől fogva pontosan lehet érteni mindent a világról, ami a jelenet értelmezéséhez szükséges, mégsem érződik szájbarágósnak. Bár egyelőre homályban marad a menekülés pontos oka és a világ viszonylatainak részletezése, mégis érezhetőek a tétek, és tudjuk, kinek kell szurkolni. Még a műfaj is világosan belőhető volt számomra az első pár bekezdés elolvasása után.
    Szerintem jó stílusban írsz, egyszerű, de kifejező mondatokkal, ami csak néhol ment félre, de erre már az előttem kommentelők kitértek. A j-ly helyesírása nekem is feltűnt (csukja, fogja, stb… ezek így igék, nem főnevek).
    Maga a jelenet viszont szerintem ebben a formájában hosszabb az indokoltnál. Nekem nagyon elnyújtottnak érződött, a tényleges történéseket valószínűleg feleennyi karakterszámmal is le lehetett volna írni pont ilyen hatásosan (sőt… mivel pörgős az akció, szerintem hatásosabb is lett volna ostorcsapásszerű, rövidre tagolt fordulatokkal leírni, mint ilyen elnyújtott melodrámaként). Számomra emellett kicsit klisésnek érződött a „menekülő, sérült nő az erős férfiak földjén”-elemmel. Ha a szituációnak nem pont erre az aspektusára helyezted volna a hangsúlyt, hanem mást emeltél volna ki belőle, nekem érdekesebb lett volna.
    Ennek ellenére tetszik, és tovább is olvasnám, ha lehetne. Érdekel a világ különös kettétagoltsága (belváros VS köd), és a kellemesen ijesztő Csőszök. 🙂 Szurkolok a továbbjutáshoz!

  8. De jó, egy lányos sci-fi, amiben a széles váll és keskeny derék is szerepet kap az űrlények mellett. Tetszett az infó adagolásod, nem zúdítottál a nyakamba egy fejezetnyi magyarázatot, annyit tudok, amennyi jelenleg szükséges, és jók a testéretek :D.
    Egyetlen megjegyzés. Első fejezet, a hősnő menekül egy idegen világban, ahová békés otthonából pottyant, gondolom, most is üldözik, azért szalad, belebotlik egy kisebb csoportba. Mivel mondod, hogy mások is járnak erre, ha nem is sokan, tehát ez egy nyilvános tér, utca szerű, honnan tudja egyből, hogy ez egy csoport? A másik, ami fontosabb, némiképp logikátlan, hogy két barátságos terefere között fejvesztve menekülnek. Hol annak az üldözők, amikor az első megálló van, és azt kérdezik, hogy van a lány? És miért kérdezik? Az utcán? Majd, amikor megint megállnak, az utcán operálni, megint csak hol vannak az üldözők, akik elől a két pihenő között rohanva menekültek. Egyáltalán miért szalad a csoport? Úgy tűnik, ők vannak otthon.
    Gratulálok a kikerüléshöz, kíváncsivá tettél.

  9. Gratulálok a kikerüléshez! Tetszik az indítás, a horgok elhelyezése, felkelted az érdeklődést.
    Érzékletesek a leírásaid, beleélhetjük magunkat a hősnő helyzetébe és izgalmas a sci-fi irányultság is.
    Jó a románc ígérete. Én amúgy Rolfra tippelnék, olvasnám még tovább, hogy beválik-e. Drukkolok a folytatáshoz!

  10. Hű, nagyon örülök a kikerülésnek és köszönöm szépen, hogy máris ennyien elolvastátok!
    @Rose köszönöm szépen, nagyon örülök, hogy tetszett. Ígérem, nem lesznek benne űrlények 😀 Csak mesterséges intelligencia, programozók, kvantumszámítógépek… A kérdéseidre a válasz benne van a további történetben, de azt most nem lövöm le
    @Orsi köszönöm szépen amiket írsz, és a tanácsaidat is. Ezt az ly pontos j kérdést el nem tudom képzelni, hogy néztem el ennyire, főleg, hogy pár sorral feljebb nem hibás. Elnézést kérek mindenkitől, ígérem, javítani fogom a továbbiakban és figyelek rá! Ez az az eset, amikor a word sem segít, mert ő se veszi észre 😀 A “menekülő, sérült nő az erős férfiak földjén”-elem valójában egy picit a karakter személyiségét akarja előrevetíteni, de megértem, hogy klisének érzed, remélem, ha lesz lehetőséged tovább olvasni, a történet többi részét már nem érezed majd annak!
    @Zé köszönöm a véleményedet. A románc tippeden jót mosolyogtam, de nem árulom el miért
    @Zita örülök, hogy tetszett! Köszönöm az észrevételeidet! Aha, látom mire gondolsz, „a párás levegő fullasztó telítettsége” lenne a jó.
    @Lienras @Csacskamacska az ilyen kommenteknek örülök a legjobban, akik azt írják, hogy nem sci-fisek, de kíváncsiak lennének rá, mert szuper lenne, ha az írásaimmal közelebb tudnám hozni ezt a műfajt azokhoz, akik nem annyira sci-fi rajongók.
    @Dyna köszönöm szépen, hogy elolvastad, örülök, hogy sikerült átadni a hangulatot.
    @Könyvmoly467 köszönöm a gratulációt. Bevallom, a romantikusokat én is várom :DD De biztos vagyok benne, hogy az is lesz.

  11. Szia! Gratulálok a továbbjutáshoz!
    Nekem se zsánerem, de olvasnám mééég! A mondataid gördülékenyek voltak, és az atmoszférát is jól megteremtetted.
    Nálam jól működtek a horgaid, beakasztottad őket. Egy kis romantikus felütést én is éreztem benne (vagy akartam érezni benne), de írod, hogy ezen a feltevésen jót mosolyogtál, szóval el is engedtem ezt a részét.
    Sok szerencsét!

  12. @Claire Devos! Nekem is tetszett! (Mielőtt szó érné a ház elejét. 🙂 ) Szerintem ez egy jó könyv lehet műfajában és a célközönségnek, mert gördülnek a mondatok, természetesek, mesélnek. A történetből pedig ennél többet nehéz elmondani az első pár oldalon, mindig csak egy nyitó jelenetet kapunk. Dave pedig most már pláne felcsigázott…

  13. @Emma ZR köszönöm, nagyon örülök, hogy tetszett! Ne engedd el a romantikát 😉 A főhős tippen mosolyogtam, de továbbra sem lövöm le, hogy miért.

  14. @Claire Devos 13:42: emelem a tétet a főhös-tippemen (11:26) . De nem kell elárulnod, hogy nagy pénzt nyerek-e rajta. Várom a romantikus szálat 🙂

  15. Gratulálok a kikerüléshez!
    Nekem volt szerencsém bétázni a kéziratot, ezért biztosra tudom ígérni minden érdeklődőnek, hogy nem fog csalódást okozni a történet.
    Az írónőnek sok sikert a továbbiakhoz. A kiadónak üzenem, hogy türelmetlenül várom a megjelenést 🙂

  16. P.S. csatlakozom a többiekhez, nekem is nagyon tetszett a kritikáim ellenére! Rá is nyomtam egy jókora 10-es értékelést 😉 A főhősről tekintve pedig pont az volt a tippem, hogy ebből a kiszolgáltatott helyzetéből kiindulva fog átesni egy személyiségfejlődésen, szóval átjött, hogy nem véletlenül sikerüt olyan sérülékenyre, amilyen. 🙂

  17. Ez rögtön nem lesz fantasy, ahogy hasonló életképek születnek úgy 20-30 év múlva. Sok helyen már most át lehet élni hasonló történéseket. Szerintem nagyon jó kis jövőkép ez.

  18. Hú, emlékszem a sztorira a tavalyi NA kurzusról, és már akkor is nagyon érdekelt 🙂 Szuper kezdés, pörgős, feszült, tökéletes atmoszférát teremt, és jó az infóadagolás is! 🙂 Én nem éreztem klisés elemeknek a csuklyát, meg a menekülő, sérült nőt a férfiak földjén 😀 Teljesen jól működnek, és a jelenet hossza is jó. Kell még! <3

  19. @NLD90 köszönöm 😀
    @ZÉ @Zsuzsi olyan jó, hogy már ki is alakult egy Rolf és egy Dave tábor, bevallom az előolvasóknál is volt 😀
    @Adrienn nagyon jól esik amit írsz! És itt is újfent köszönöm a segítséget az előolvasással és az észrevételeiddel!!
    @Réka Rezeda @Orsi köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett.
    Remélem, nem hagytam ki senkit! Nagyon jó olvasni a kommenteket, pedig tartottam tőle.
    Épp megállapítottam, hogy a lektori eredményétől függetlenül, már a kommentek motiválnak arra, hogy folytassam az írást. 🙂 Nem számítottam rá, hogy ennyire lelkesen fogadjátok, az észrevételeket pedig köszönöm.

  20. Szia!
    Gratulálok a továbbjutáshoz!
    Én is csatlakoznék, nagyon szuper kezdés, simán olvasnám tovább. Én Rolfra tippelek, ha már kialakultak a táborok 🙂
    Sok sikert a továbbiakhoz!

  21. Szeretem, ha egy írás az első soroktól megteremti a hangulatot és felkelti az érdeklődést a továbbiakra.
    Sajnos nem egy- később jónak ítélt- könyvnél is át „kell” lapozni az első 20-30 oldalt mire felkelti az érdeklődésemet.
    Gratulálok, várom a folytatást

  22. Rövid leszek, de azt kell mondjam, hogy számomra ez az eddigi legjobb a kikerült részletek közül. Fenntartotta az érdeklődésem a végéig, kíváncsivá tett a világára és szimpatikus az író stílusa. Gratulálok és sok sikert!

  23. @Claire Devos @TESSA R. LAMBRICK olyan kitartóak leszünk, mint az Edward/Jacob tábor :-).
    De úgy látom, a Claire-tábor is alakul 🙂

  24. Nagyon szuper, gratulálok! Olvasmányos, klassz indítás, horgok minden mennyiségben. :-D, úgyhogy horogra akadtam én is. Szurkolok neked a következő pénteken.

  25. Gratulálok! Lezuhant végre a mázsás súly a vállaidról? Irigyellek érte!
    Nagyon tetszik a helyzet és a történet is magával ragadott, hasonló sci-fi sztori van az egyik “fiókomban” , olvasnám még szívesen tovább!
    Ügyes vagy, így tovább!

  26. @Monos Anett és ha tudnád, a NA kurzus óta hányszor írtam át, és mennyit változott az egész történet. Érdekes visszagondolni rá 🙂 Örülök, hogy tetszik, remélem, hogy a te regényedet is hamarosan olvashatjuk!
    @Tessa R. Lambrick köszönöm, szóval emeled a tétet Rolfnak 😀
    @Olvasgató köszönöm, örülök, hogy megfogott a hangulat
    @DODO @E.Fanni @E.P Nick köszönöm szépen 🙂
    @Zsuzsi ennek örülök 😀 A Claire-tábor meg külön jól esik 🙂
    @Florina Wolf mondjuk a mázsás súly egy része 😀 Most nagyon izgulok a továbbiak miatt. Igazából érdekes, mert nem tudtam, hogyan fog érinteni, ha kikerül a részlet, és főleg, hogy hogyan fogják fogadni a történetemet ismeretlenek. De meg kell mondanom, hihetetlenül feltölt a fogadtatás. Érdekes élmény részt venni ebben. Remélem a te történetedet is lesz lehetőségünk olvasni, főleg ha hasonló típusú sztori, engem nagyon érdekelne, sok sikert neked is hozzá!

  27. Gratulálok a kikerüléshez!

    Én sem vagyok sci-fis, de a regény nem is pottyantott bele rögtön az asztrofizikába, szóval nem riasztott el 🙂
    Érezhető a románc ígéret szerintem is.
    Érzékletesek a leírások, bár mintha a sok összehasonlítgatás, hogy milyen a Negyed és milyen volt a Központ, kicsit lelassította volna az akciót.
    A horgok jók voltak.

    Még egyszer gratulálok és sok sikert kívánok a továbbiakban!

  28. Mindenekelőtt gratulálok a kikerüléshez. Örülök, hogy volt lehetőségem elolvasni és nagyon bízom benne, hogy egyszer a kezembe is foghatom ezt a könyvet és végigolvashatom.

  29. @Swarna Pololanik köszönöm szépen az észrevételeidet, és a gratulációt 🙂
    @Tamás köszönöm, remélem én is, hogy egyszer lehetősége lesz mindenkinek végigolvasni, aki kíváncsi rá 🙂

    A kiadó azt mondta, osszunk meg itt írói életrajzokat. Nekem túl sok minden még nem lenne benne, eddig leginkább novelláim jelentek meg, ha esetleg kíváncsiak vagytok rá, a Facebook oldalamon megosztottam őket, ott el tudjátok olvasni (Claire Devos írói oldala), és remélem a jövőben lesz lehetőségem további megjelent írásokat is megosztani veletek. A sci-fi mellett realista történeteket is szeretek írni, de akármit is írok, abban leginkább a karakterek, az emberi utak, dilemmák, sorsok, amik igazán érdekelnek. Szeretek festeni a szavakkal, hangulatokat, képeket, érzéseket átadni. És szeretek azzal kísérletezni, hogy a sci-fi világába olyan művészeteket csempésszek egy-egy karakter által, mint a zene, vagy a festészet. Ez amúgy ebben a történetben is megjelenik később 😉

  30. Egy pillanat alatt elkapott a lendület és sodort tovább. A részlet vége felé egy kicst megtorpant, de még mindig nagyon izgat,
    hova érkezünk, kikkel futottunk össze.
    Gratulálok, sok sikert kívánok!

  31. Gratulálok a kikerüléshez! Engem nagyon gyorsan berántottak az események. Még nem látom, mennyire lesz erős a romantikus, és mennyire a sci-fi vonal, én bízom ez utóbbiban. 🙂 Drukkolok a pozitív lektorihoz!

  32. Gratulálok a kikerüléshez!
    Tetszett az indítás, arra mindenképp jó volt, hogy az olvasó legalább egy horgon fennakadjon. Érdekes a világ, amit teremtettél.
    Betrollkodok én is a romatika vitába, Rolf Dave karjaiba omlik, és Ajsa pártában marad. 🙂

  33. @János 😀 köszönöm szépen! Ez a komment bevallom most nagyon jól jött a mai napi izgulásban, jót nevettem. 😀 De lesznek még szereplők a regény további részében, vannak még variációs lehetőségek 😀
    @Rita köszönöm szépen 🙂

  34. Csodálatos írás ! Nem vagyok egy könyvmoly, de ezt. Részletet nem voltam rest végig olvasni! Nagyon tetszett! Ajánlani tudom minden embernek aki szereti az eseménydús, pörgős scifit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük